?

Log in

No account? Create an account
Kísértetház

Kísértetház Londonban 27.


Tartalom: Harry szakít a varázsvilággal, ennek megfelelően mugli környékre költözik, és testhezálló mugli hivatást keres magának. Egy nap mérsékelten elégedett, csendes életét, különös zajok zavarják meg.

Korhatár: 16+

Figyelmeztetés: A mű slash, tehát azonos nemű szereplők kapcsolatáról szól. Amennyiben ez a téma számodra sértő, vagy visszataszító, kérlek ne olvass tovább.

Nyilatkozat: A Harry Potter univerzummal kapcsolatos minden jog J.K. Rowling, és a vele szerződésben álló különböző kiadók és filmstúdiók tulajdona. Nekünk semmiféle anyagi hasznunk nem származik belőle.

Előző fejezet


November 26.

Kivételesen igazuk lett a meteorológusoknak – dohogott Harry. A hőmérséklet rohamosan csökkent. Meg mert volna esküdni rá, hogy egész életében nem élt meg, itt London környékén, ilyen hideget. Fönt Skóciában, ennél sokkal cudarabb telek voltak, de ott az emberek ahhoz voltak hozzászokva. Itt viszont, ezek a viktoriánus lakóházak, kedvesek és barátságosak, de a fűtés nem az erősségük. Egy kandalló a nappaliban, egy hősugárzó a fürdőben, és a konyhai tűzhely – slussz. A szobájában tartott egy elektromos radiátort, és már napok óta, minden éjszaka bekapcsolta. Régen, az emberek többen feküdtek egy ágyban, hogy melegítsék egymást. Neki maradt a radiátor.

Ráadásul, olyan szörnyű huzat volt a házban, hogy azt a csepp meleget pillanatok alatt kihajtotta. Azon tanakodott, mi lehet a huzat oka, amikor eszébe jutott, hogy nyáron a gyerekek befocizták a pinceablakot. Lehetséges, hogy a hideg onnan áramlik. Egy próbát megér.

Harry magához vette a mérőszalagot, és elhatározta: ha törik, ha szakad, ő biza megjavítja azt a fránya ablakot. Csak előbb meg kell mérnie, mekkora üveget vegyen. Már attól sem félt, hogy elijeszti a rejtélyes „fekete ember”-t, hiszen amikor Luna lement, nem talált semmit. De valószínűbb, hogy az illető továbbállt. Ma reggelre sem fogyott el a kirakott étel, és a kamra tartalma is hiánytalan volt. Harry nagyon elszomorodott a gondolatra. Nem szabadott volna megengednie Lunának, hogy háborgassa. Vajon hol lelt menedéket a szerencsétlen ebben a farkasordító hidegben? Talál-e élelmet? Bele sem mert gondolni, mi van, ha Remusnak volt igaza, és tényleg Piton húzta meg magát a pincéjében.

*

Az ajtón a lakat ismét csak Alohomorára engedett. Hm, amiket Luna a múltkor félredobált, újra ledőlhettek, mert ugyanaz a torlasz fogadta, mint amikor először járt erre.

Ha egyszer Harry valamit a fejébe vett, nehezen lehetett eltántorítani tőle, úgyhogy nekiveselkedett, és elkezdte átvágni magát az akadályon. Sipor biztos szívesen segített volna, de nem akarta lehívni őt ide, ebbe a rettenetes hidegbe, mezítláb, egy szál tunikában.

A fizikai munkától alaposan kimelegedett. Levette a pulóverét, és az ajtókilincsre akasztotta. Néhány perc után észrevette, hogy az ajtót elzáró barikád mögött már van egy kis járható terület. Oda már szűrődött világosság az ablaktól.

Vigyázva oldalazott a keskeny csapáson, a magasra halmozott lomok között, mígnem elért a belső pincerekeszhez, ahol a megdöbbenéstől földbe gyökerezett a lába.

Innen, javarészt kihordták a szemetet. Az ablak alatt egy rozoga asztalon néhány kés, vágódeszka, és kisebb-nagyobb bőrerszények, pár mérőpohár. Egy patikamérleg. A megtisztított hely közepén háromlábon egy kisméretű üst állt. Jobbra az előzőhöz hasonló csapás vezetett a falikúthoz, amely fölött szögeken törölköző, és néhány törlőruha lógott.

Ami a legnagyobb sokk-ként érte, az a baloldali fal mellett álló ütött-kopott dívány volt.

Az ágyon, egy halom ócska takaró alatt, egy alak feküdt. Szemmel láthatóan reszketett. Sípoló lélegzete apró párapamacsai meglátszottak a fagyos levegőben.

Szentséges ég! Professzor! – Harry letérdelt az ócska heverő mellé, megsimogatta a férfi homlokát, aztán gyengéden megrázta vállát. – Nagyon magas a láza, fel kell mennünk.

Perselusnak sikerült résnyire kinyitnia a szemét, de egy hangot sem tudott kiejteni, mert újra erőt vett rajta a köhögés.

Harry bíztatóan megszorította a kezét. – Minden rendben lesz. Először egy jó forró fürdő, mert a keze jéghideg, valószínűleg teljesen kihűlt, aztán ágyba dugom, és hívok orvost. A köhögésből ítélve tüdőgyulladása lehet. Kap valami lórúgás antibiotikumot, néhány napig ágyban marad, és jobb lesz, mint új korában.

Harry felegyenesedett, és fennhangon folytatta: – Sipor! Légyszíves, kapcsold be a hősugárzót a fürdőben, és engedj meleg vizet! Tégy bele néhány csepp kakukkfűolajat is!

Harry kibugyolálta a dohos takarókból, óvatosan alá nyúlt, és a karjába emelte. – Azt hiszem, jobb, ha a rövidebb úton megyünk.

*

Amikor egy halk pukkanással megjelent a fürdőszobában, karjában a professzorral, Sipor már javában serénykedett.

Gyere, Sipor, segíts egy kicsit. Le kell vetkőztetnünk, hogy megfüröszthessem. – A manó biccentett, és egy csettintéssel eltüntette Perselus ruháit. – Nem egészen erre gondoltam, de így is megteszi – azzal a beteget óvatosan a kádba eresztette.

Nem nagy kár értük – jegyezte meg halk, reszelős hangon Perselus.

Piton professzor! Hála Merlinnek! Ugye, máris jobb egy kicsit, itt a meleg vízben?

Perselus csak bólintott, és hátradöntötte a fejét a kád szélére.

Sipor, kérlek, vidd át a villanyradiátort a vendégszobába, és készítsd elő az ágyat. Aztán hozz a professzornak tiszta hálóruhát, és a köntösömet. – Mikor a manó megfordult, hogy eleget tegyen a kérésnek, Harry utána szólt. – Sipor! Köszönöm. – Azután a figyelmét újra Perselus felé fordította. – Nem bánja, ha én fürösztöm, professzor, vagy inkább szeretné megpróbálni önmaga?

Nem hiszem, hogy sikerülne. De, tekintettel a helyzetre, szerintem, mellőzhetnénk a titulusokat, Harry – zihálta.

Rendben, Perselus.

Harry levette a pólóját, hogy ne legyen vizes, és munkához látott. Tiszta mosdókendővel lemosta Perselus arcát, jól felhabosított, szappanos szivaccsal mindenütt alaposan átdörzsölte, végül gyengéden megmosta a haját. Mire végzett az öblítéssel, Sipor visszaérkezett a kért holmikkal. Együtt gyorsan megszárították a professzort, és Harry óvatosan felöltöztette, amíg Sipor elblattyogott teát, és kompótot főzni.

Perselus a fürdőszobai széken ült, tiszta, meleg flanelpizsamában – amelynek a szára és az ujja elég rövid volt, máskülönben stimmelt –, a homlokát Harry mellkasának támasztotta, miközben Harry a haját fésülte. Az érzés kimondottan kellemes volt. Az elmúlt hónapokhoz képest maga a mennyország, mégis rettenetesen megalázónak érezte a helyzetet.

Perselus, ne így gondolj erre. Te is megtetted volna értem ugyanezt.

Ebből is látszik, mit tesz a magány. Észre sem vette, hogy ki is mondta a gondolatait. – Az a baj, hogy én nem vagyok ilyen biztos benne – suttogta rekedten. – Én inkább szóltam volna valakinek.

Ennek nem a segítőkészség hiánya, hanem a kettőnk habitusa közti különbség az oka. Te távolságtartó vagy, én pedig közvetlen. Ennyi.

Miért kell neked ilyen megértőnek lenned?

Szakmai ártalom. Gyere, bújj a köntösbe. Annyira sajnálom, hogy nem találtalak meg előbb. Mi itt nagyban kísértetesdit játszottunk Lunával, mint a dedósok, te meg majdnem belehaltál.

Ne emészd magad miatta, pazarul szórakoztam.

Harry felsegítette az említett ruhadarabot, majd megint a karjába emelte Perselust. – Próbáld, meg átölelni a nyakam, úgy könnyebb. Jó. És most, indulás az ágyba – és hopp, eltűntek.

*

Miután Harry megitatta mézes hársfateával, megetette a világ legfinomabb almakompótjával, lefektette, jó melegen betakargatta, majd elviharzott orvost hívni, Perselusnak adódott egy kis ideje, hogy sorsa ezen különös fordulatát elemezgesse. Így, utólag, már átkozta a büszkeségét, mert kénytelen volt elismerni, hogy Harry – minden valószínűség szerint – már sokkal régebben is szívesen segített volna a nyomorúságán, és talán mégsem kellett volna megvárni, míg összeszed egy halálos nyavalyát. Mert bizony, hiába a kalapkúra bájital – amit Harry biztosan szerezni fog valahonnan –, a tüdőgyulladáson az sem segít.

Ködösen emlékezett rá, hogy Harry magyarázott valamit, valami anti-dologról, de annyira azért nem volt magánál, hogy tisztán felfogja a jelentését. Az is derengett, hogy Harry vigasztalta, hogy minden rendben lesz, és, hogy meg fog gyógyulni. Rendes fiú. Igazán nem kéne ekkora terhet róni rá, hogy a tetejébe még eltemetnie is neki kelljen. És milyen gyengéden bánt vele. Minden mozdulatából sugárzott a kedvesség, a szerető gondoskodás. Igen, Harry kedves is. Mindig is az volt. És jószívű. Milyen sokáig, mennyire megvetette érte.

Régen mindig azt gondolta, hogy Harrynek az a gyengesége, hogy bármikor kész feláldozni magát a nála elesettebbekért. De ez nem igaz. Amikor együtt dolgoztak, rá kellett jönnie, hogy ehhez az önfeláldozáshoz hihetetlen erő kell. Ez csak azért nem volt feltűnő, mert Harry olyan könnyedén csinálja. Perselus, a maga részéről, szintén hozott áldozatokat bőven – issza is a levét a mai napig –, de ő mindig úgy csinálta, mintha a fogát húznák, egészen a csontjáig érezte, hogy az áldozat milyen sokat követel tőle. Ezzel szemben Harry – derűsen mosolyogva, túláradó lelkesedéssel, mintha nem épp a saját életét kínálná fel ezüsttálcán. És, amint látható, nem hagyta abba a Sötét Nagyúr legyőzésével. Még mindig csak ad, és ad és ad. Mindenkinek, akinek szüksége van rá – legyen az csavargó kölyök, kirakott házimanó, vagy nincstelen, lerobbant bájitalmester.

*

Fojtott beszélgetésre ébredt fel, és arra, hogy valaki halkan a nevét szólítja.

Perselus, itt az orvos, szeretne megvizsgálni. Segítek felülni. Szüksége van valamire, dr. Jones? – Harry átkarolta a vállát, megemelte, és párnákkal feltámasztotta.

Köszönöm, fiam, egyenlőre nem. Majd szólok.

Az orvos, egy hajlott korú öregember, szokatlan formájú, fekete táskát tett az éjjeliszekrényre, és még annál is furcsább eszközöket kezdett előszedni belőle. Aztán Perselushoz lépett és kezet nyújtott: – Dr. Jones vagyok, Harry egyik ismerőse.

Perselus nagy nehezen megfogta a felé kínált kezet, úgy érezte, mintha a karja ólomsúlyú volna. – Perselus Piton.

Ami ezután következett, annál különösebb élményben még sohasem volt része. Gyerekkorában, az édesanyja sosem hívott hozzá mugli doktort. Vagy ő maga kezelte házi készítésű főzetekkel, vagy vajákost hívott. Ha nem lett volna ennyire rosszul, örömmel kielégítette volna szakmai kíváncsiságát, de mivel ülni is alig volt ereje, csak elképedve nézte, ahogy az öreg elővett egy érdekes forma üvegtárgyat, amelynek az egyik vége keskeny csúcsban végződött, és a belsejében lévő fémlapra valamiféle skálát rajzoltak. Tehát, valami mérőeszköz. Az öreg erőteljesen többször suhintott vele, majd bedugta Perselus hóna alá. Annyira lekötötte az orvos tevékenysége, hogy észre sem vette, Harry közben kigombolta a pizsamafelsőjét.

Kérem, szorítsa a hőmérőt, ki ne csússzon.

Szóval hőmérő! Perselus igyekezett szót fogadni. Vajon most mi jöhet?

A doktor a fülébe illesztette egy gumicsőhöz csatlakozó, összehajtható, ívelt fémvilla két ágát, és a cső végén lévő lapos fémkorongot a mellkasához illesztette, és egy ideig figyelmesen hallgatott. – Kérem, sóhajtson – mondta, és a fémkorongot a mellkasán, mindig más és más helyre tette.

A harmadik sóhajtás után, Perselusra ismét rátört a köhögés. Az öreg a fejét csóválta: – Hát ez bizony igen csúnya. Lássuk azt a hőmérőt. – Kihúzta Perselus hóna alól, és a fény felé tartva vizsgálgatta.

A mérőskála közepén egy vékony csövecskében, valami fémesen megcsillant. Á, higannyal működik!

Az orvos megint csak a fejét csóválta: – Sejtettem. Nagyon-nagyon magas. Most szeretném a hátát is meghallgatni.

Harry azonnal mellette termett, és előre döntötte a törzsét, a testével megtámasztotta, majd felhúzta a pizsamát a hátán. Újra pár perces sóhajtós-köhögős hallgatózás következett.

Mikor az orvos mindent meghallgatott, amit akart, Harry eligazította rajta a pizsamát, és visszadöntötte a párnára.

Még a torkát szeretném látni – erre a fejére illesztett egy fém fejpántot, és az egyik szeme elé hajtotta a rárögzített, középen lyukas, kerek, homorú tükröt. Egy hosszúkás tartóból kiválasztott egy közönséges fa spatulát – végre egy tárgy, amelyet Perselus is felismert –, és a feje felé közelített vele. Perselus el nem tudta képzelni, mit akarhat. Kicsit ijedten nézhetett, mert Harry bátorítóan megfogta a vállát.

Megtenné, hogy kinyitja a száját? Jó nagyra. Igen, ez az. Mondja, hogy „e”. – Az öreg a spatulával lenyomta a nyelvét, és alaposan megnézte a torkát.

Huh. Nagy kő esett le a szívéről. Ezután az öreg elkezdte elpakolni a felszerelését. Már kész is? Ugyan, mit lehet megállapítani ezzel a kis hallgatózással meg hőméréssel?

Úgy látszik a doktor mégsem végzett. Elővett egy széthajtható bőrtokot, amelyben rugalmas hurkok alatt, kis fiolák sorakoztak, aztán elővett két hosszú papírcsíkot, amelyeken – az alá a pokolbéli mugli fólia alá lefűzve –, valamiféle apró készségek sorakoztak – de, hogy micsodák, nem tudta kivenni.

Nagyon magas a láza, azt muszáj lenyomni. Azonkívül rendkívül súlyos tüdőgyulladása van. A tetejébe vészesen alultáplált és kimerült. A torka is igen rút, de – pillanatnyilag – az a legkisebb baj. Adok vénásan egy lázcsillapítót, az perceken belül hat, aztán majd négyóránként szedi a tablettát, amíg lemegy a láza. Van valamilyen gyógyszerallergiája?

Perselusnak fogalma sem volt, miről van szó. Tanácstalanul nézett először az öregre, majd Harryre.

Szerencsére Harry gyorsan kapcsolt és válaszolt helyette. – Nem tudunk fennálló túlérzékenységről.

Rendben, akkor metamizol-nátrium hatóanyagút kap. Előfordulhat, hogy az alultápláltsága miatt a gyomra nem fogja bírni a tablettát. Ha hányás előfordulna, a lázcsillapító esetében át kell állni kúpra, az antibiotikumnál pedig injekcióra.

Eközben a hosszú perforált papírcsíkokról leválasztott egy-egy elemet, mindkettőt kibontotta és egymáshoz illesztette. Azután az bőrtokból kivett egy ampullát, és letörte a nyakát. Perselus most látta meg, hogy az apró készség egyik végén tű van. Merlinre, az meg mi a bánatnak? A tű közepén furatnak kellett lennie, mert az öreg az ampulla tartalmát szép lassan felszívta.

Harry, tartanád Mr Piton karját?

Harry úgy tett, ahogy kérték, és az öreg a felfedett könyökhajlatra egy apró palackból hűvös, kék anyagot permetezett.

Perselus elkerekedett szemekkel, rémülten figyelte az előkészületeket. Harry észrevehette, mert a füléhez hajolt – Szerintem, jobb, ha becsukod a szemed – suttogta.

Ijedten Harryre nézett. De ő csak bíztatóan mosolygott. Hirtelen visszakapta a tekintetét, mert érezte, hogy az öreg egy rugalmas szalaggal elszorítja a felkarját, és a kidülledő ereket vizsgálgatja. – Ez jó is lesz. Most ne mozduljon – figyelmeztette, és már közelített is a karja felé a tűvel.

Perselus úgy gondolta, itt az ideje, hogy megfogadja Harry tanácsát, és szorosan becsukta a szemét. Egy kis szúrást érzett, majd kicsit később erős nyomást, és, hogy behajlítják a karját.

Kinyithatod a szemed – súgta Harry.

Mikor újra körülnézett, a doktor már elrakta a szurkáló holmiját, és előszedett egy vaskos jegyzetkönyvet.

Antibiotikumnak Augmentint írok. De, ahogy mondtam, ha Mr Piton nem bírja, azonnal hívj, Harry, és akkor adom injekcióban. Mivel tisztáztuk, hogy Mr Pitonnak nincs egészségbiztosítási kártyája, külföldinek tüntetem fel, és ezt a címet írom tartózkodási helynek. Nyálkaoldónak – a gyomrára való tekintettel –, valami enyhét, lándzsás útifű szirupot, esetleg Bronchicumot ajánlok – ezek vény nélkül is kaphatók. – Miközben beszélt, folyamatosan írt a jegyzettömbjébe, hosszúkás papírlapokra. Amelyikkel végzett, Harrynek adta. – Ez egy nagyon jó roboráló szer. Ez az Augmentin. Légzéskönnyítőnek, hogy ne sípoljon, Theospirex, háromszor egy elég lesz. Kapjon még C-vitamint, ezer milligrammot naponta. Abból jó a pezsgőtabletta, de csak étkezés után, mert elég savas. Van olyan, amelyikben ötszáz milli kalcium is van – az még jobb lenne. Orrcsepp – szükség esetén. A torkát az Augmentin rendbe szedi, de addig – szintén gyomorbarát megoldásként – sós vizes, vagy kamillateás öblögetés tanácsos. A vény nélküli dolgokat külön lapra írtam. A patikus mindenre rá fogja írni az adagolást. Jó lenne, ha félig ülő helyzetben aludna, úgy lényegesen könnyebben kap levegőt. Ha nem tud aludni a köhögéstől, végső esetben tegyél zsíros priznicet az úr mellkasára, de ezt a hófehér, érzékeny bőrét biztos ki fogja csapni. Lássuk csak, mi van még? Természetesen kímélő diéta, semmi nehéz étel. A véres hurka és a haggis várhat karácsonyig. Először kis mennyiségek, és csak fokozatosan szabad növelni az adagot.

Perselus rettenetesen érezte magát, de ennek most csak részben volt a betegség az oka. Régen fordult már elő, hogy egy beszélgetésből csak a névelőket és a kötőszavakat értette. Harry viszont bőszen bólogatott, mintha tudná miről beszél az öreg. Perselusnak az a szörnyű gyanúja támadt, hogy valóban tudta.

*

Dr. Jones végzett a vizsgálattal. Harry visszafektette Perselust, és gondosan betakarta. Aztán kikísérte az idős orvost.

Nagyon köszönöm, hogy ilyen gyorsan jött, dr. Jones.

Igazán nincs mit, Harry fiam. Jó, hogy épp nem volt más páciensem, a pártfogoltad elég rossz állapotban van. Reméljük, nem lép fel semmilyen szövődmény. Az úr fizikai állapota hervasztó.

Jaj, istenem! Előbb kellett volna cselekednem! Hogy lehettem ilyen hülye?!

Ugyan, Harry, nehogy vádolni merd magadat! Így is már a sokszor többet tettél, mint bárki más tett volna. Távol álljon tőlem, hogy megbántsalak, és tudom, hogy jó szíved van, de azért óvatosabbnak kéne lenned a hajléktalanokkal.

Ó, Perselus nem hajléktalan, azaz, szó szerinti értelemben igen, de nem idegen. Tizenegy éves korom óta ismerem.

De akkor is felnőtt ember, nem fogyatékos, és legalább húsz évvel idősebb nálad – semmiképp sem tartozol felelősséggel iránta.

Igen, de tudtam róla, hogy nyáron leégett a háza, és azt is, hogy valószínűleg nincs hová mennie. Érdeklődtem közös ismerőseinknél, konkrét információval ugyan nem tudtak szolgálni, de a jelek alapján azt hittem, hogy rendeződött a helyzete. Ő meg annyira büszke, hogy inkább belehal, minthogy segítséget kérjen.

Nahát, ez kis híján sikerült neki. Viszont, azt mindenképpen szem előtt kell tartanod, hogy segíteni csak annak lehet, aki hagyja. Ha valaki cselekvőképtelen, az egészen más lapra tartozik. De Mr Piton esetében – a mostani állapottól eltekintve –, nem ez a helyzet.

Igaza van, doktor úr, de nekem akkor is bűntudatom van, azért, mert nem tettem meg mindent, hogy ne kerüljön ilyen körülmények közé.

Harry fiam, nem veheted a válladra a világ összes gondját. Amit tehetsz, hogy ágyban és melegen tartod, figyelsz, hogy rendesen egyen és rendben beszedje a gyógyszereket. Ha bármi negatív változás van, feltétlenül hívj. Fontos, hogy minél hamarabb megkapja az első antibiotikumot.

Igen, mindjárt indulok a patikába. Mennyivel tartozom, doktor úr?

Semmivel, gyermekem. Én is hadd álljak be a jótevők sorába. Minden jót, Harry.

Nagyon köszönöm, dr. Jones. Viszontlátásra!

*

A létező leghihetetlenebb érzésre ébredt. Valaki az arcát cirógatta, és halkan beszélt hozzá. Ahogy lassan magához tért, már a szavakat is ki tudta venni. – Ébredj fel, kérlek. Ezt muszáj bevenned.

Az a mugli doktor mégiscsak ért valamennyire a gyógyításhoz. A hasogató fejfájás elmúlt, és lázasnak sem érezte magát. Harry észrevette, hogy felébredt, és újrakezdte a mondandóját. – Ez az antibiotikum, ezt muszáj bevenned. Ez van a tüdőgyulladás ellen. Néhány napon belül sokkal jobban leszel. Majd meglátod. Étkezés közben kell bevenni. Hoztam pirítóst, dzsemet, és teát.

Megpróbált egyedül felülni, többé-kevésbé sikerült is. Harry eligazította a párnákat a háta mögött.

A tálcán, amelyet Harry az éjjeliszekrényre tett, egy fura fémlemez – talán alumínium – feküdt. Egészen vékony volt, különös dudorokkal.

Abban vannak a tabletták. Ez a csomagolás védi a fénytől és a párától. Valószínűleg egyéb fizikai és kémiai sérülésektől is, amelyeket én biztos nem tudok neked megmagyarázni. Ha megetted a pirítóst, le kell nyelned egyet. Nem szabad összerágni, egyben kell lenyelni. Tudsz egyedül enni, vagy inkább etesselek?

Megkísérlem magam. Mindenesetre, köszönöm.

A kenyérszelet felét megette, amikor már nem maradt ereje, ahhoz sem, hogy a fejét felemelve tartsa, és visszahanyatlott a párnára. Harry szó nélkül átvette tőle a feladatot, és falatonként adogatta neki a kenyér maradékát.

Most jön a gyógyszer. – Harry ügyes mozdulattal, egy hosszúkás, fehér pirulát kinyomott a fémtasakból. – Tedd a nyelved közepére, majd én tartom a fejed, és egy kis teával nyeld le. – Az egyik kezével megtámasztotta Perselus fejét, míg a szájához tartotta a csészét. A pirula, tekintélyes mérete ellenére, könnyedén lecsúszott a torkán. Perselus várta a hatást, de nem tapasztalt semmi szokatlant. Sem bizsergést, sem gőzölgést a füléből – semmit. Tulajdonképpen ez volt a szokatlan. Használ egyáltalán ez a szer?

Nem érzek semmit – közölte megfigyelését Harryvel.

Akkor jó. Ha hányingered lenne, feltétlenül szólj.

Biztos, hogy hat?

Ja, arra gondoltál! Persze, hogy hat. A mugli szerek másként működnek, mint a bájitalok. A bájitalok részben az összetevők, részben a varázserejük miatt hatnak, nemcsak a szervezetünkre, hanem a varázserőnkre is...

Jó, hogy pont te tartasz nekem leckét bájitaltanból.

Eszemben sincs. De, ha ezt tudod, mi a fenéért várod el egy mugli dilibogyótól, hogy megpiszkálja a varázserődet? Ez nem úgy hat. Ez a betegség kórokozóját pusztítja el, nem pedig a varázserődet veszi rá, hogy támogassa egy kicsit az immunrendszeredet. Egyébként a muglik ebben egy csöppet előrébb vannak. Mert, ha a kórokozó túlságosan ellenálló, vagy nagyon szapora, akkor az immunrendszer erősítése kevésnek bizonyul, ezért halnak meg a varázslók még ma is olyan betegségekben, amelyeket a muglik – habár súlyosnak tekintenek –, aránylag egyszerűen kezelni tudnak. A varázslók ott vannak előnyben, hogy ritkán jutnak el az életveszélyes állapotig, mert a varázserő segítségével, a legtöbb esetben, még a kezdetén elfojtják a baktériumok, vagy a vírusok terjedését, és a szervezetük is gyorsabban regenerálódik.

Mi a mennydörgős mennykő az a baktérium? Meg az a másik, vírus, vagy mi? És ez az immun-dolog?

Jaj, nekem! Biztos, hogy készen állsz egy biológia órára? Ezt még röviden elmondom, aztán odaadom az egészségtan jegyzeteimet, és, ha nem leszel ilyen kimerült, elolvashatod. Szóval, a varázslók nem vizsgálják, hogy konkrétan mi okozza a betegségeket...

Már hogyne vizsgálnák!

A muglikhoz képest, csak igen elnagyoltan. A varázslók tudják, hogyha meghűlünk, akkor náthásak leszünk. Folyik az orrunk, fáj a fejünk, megemelkedik a testhőmérsékletünk, satöbbi. De a muglik ennél alaposabban utánajártak a dolognak, és megvizsgálták, hogy mi történik ez idő alatt a szervezetünkben – mikrobiológiai szinten. Azaz, nagyon erős nagyítóval, tanulmányoztak vérmintákat, szövetmintákat; összehasonlították az egészséges emberét a betegével, és rájöttek, hogy a betegségeket parányi egyetlen sejtből álló lények – a baktériumok –, vagy a még náluk is kisebb vírusok okozzák. Nagy vonalakban ennyi. De ez a téma rendkívül bonyolult, és nem is a szakterületem, úgyhogy nem mennék bele mélyebben, mert nem akarok hülyeséget mondani. De, ha érdekel, megígérem, hogy keresek neked erről szóló könyveket. Most inkább figyelem az órát, és ha itt az ideje, hozom a vacak, mugli lázcsillapítódat.

Megegyeztünk, valóban nem érzem magam késznek egy hosszadalmasabb előadásra. – Harry segedelmével eligazgatta magát az ágyban, és másodpercek múlva már aludt is.

*

Harry mindig lelkiismeretesen felébresztette a megfelelő időben a gyógyszerek végett. Időközben, valamikor az éjszaka folyamán, át is hurcolkodott egy felfújható matracra az ágya mellé. Magyarázott valamit, hogy csak egy villanymelegítő van, és lassan jéggé fagy a szobájában. Perselus egyáltalán nem bánta. Annyi év magány és öt hónap, szinte teljes elszigeteltség után, jólesett, hogy hallgathatja valaki szuszogását maga mellett.

Igazából, ez a szoba sem volt kimondottan meleg. A kis fűtőtest nem bírt a szokatlan hideggel, és az éjjel a hőmérséklet tovább csökkent. Hajnalban Perselus arra ébredt, hogy vacog a foga. Harry azonnal talpon volt.

Biztos a betegség miatt reszketsz. Ennyire nincs hideg. Úgy tizenhét-tizennyolc fok lehet. Akarod, hogy melegítselek?

Perselus csak biccenteni tudott. Harry felkelt a matracáról, a takaróját Perselusra terítette, majd ő maga, bemászott mögé az ágyba, szorosan a hátához simult, és átölelte a mellkasát. – Meglátod, mindjárt jobb lesz. – És igaza lett. A meleg takaró-gubóban, a didergés alábbhagyott, és hamarosan, mindketten aludtak, mint a tej.

Folytatás...

Comments