?

Log in

No account? Create an account
Kísértetház

Kísértetház Londonban 20-21.


Tartalom: Harry szakít a varázsvilággal, ennek megfelelően mugli környékre költözik, és testhezálló mugli hivatást keres magának. Egy nap mérsékelten elégedett, csendes életét, különös zajok zavarják meg.

Korhatár: 16+

Figyelmeztetés: A mű slash, tehát azonos nemű szereplők kapcsolatáról szól. Amennyiben ez a téma számodra sértő, vagy visszataszító, kérlek ne olvass tovább.

Nyilatkozat: A Harry Potter univerzummal kapcsolatos minden jog J.K. Rowling, és a vele szerződésben álló különböző kiadók és filmstúdiók tulajdona. Nekünk semmiféle anyagi hasznunk nem származik belőle.

Előző fejezet


November 14.

Harry kicsit később ért haza a munkából, és még beugrott a sarki vegyesboltba, néhány dologért. A pénztárnál összefutott dr. Jonesszal, és a szemben lakó idős hölggyel, akik épp élénk eszmecserét folytattak az aranyér kezelésének lehetséges módjairól – műtét kontra kímélő diéta. Mikor észrevették, mindketten lelkesen üdvözölték.

Jó estét Mrs Henderson, dr. Jones.

Jaj, de jó, hogy jön drágám! Már egy jó ideje vár valaki magára. Az a csinoska kis szőke, aki olyan gyakran meglátogatja. Már régen láttam.

Jézusom, Luna! Akkor jobb, ha sietek. Köszönöm, hogy szólt, Mrs Henderson!

És valóban, a bejárati lépcsőn Luna ücsörgött, és a verebeket etette kenyérmorzsával.

Jó, hogy beeteted őket, Loncsos imádni fog egy szaftos verébvacsorát.

Harry! Észre sem vettelek.

Szia, Luna. Milyen volt Írország?

Írország?

Ott voltál, nem?

Ja, persze. Hát az mesés volt, egyszerűen mesés.

Luna, te elpirultál. Még sosem láttalak elpirulni. Jól áll.

Na, Harry! Ne mondj ilyet!

Közben levették a kabátjukat, és beértek a konyhába. Luna az asztalnál ült, és ábrándos tekintettel egy hajtincsét csavargatta az ujjára, míg Harry elpakolta, amit a boltban vett.

Kicsit dekoncentrált vagy ma – állapította meg Harry. Luna csak nagyot sóhajtott. – Mesélj már, milyen volt Írország?

Colin megkérte a kezem.

Harry majdnem leejtette a tejesüveget. – Akkor, tényleg izgalmas lehetett az ír vidék, ha Colin végre összeszedte magát.

Inkább romantikus volt. Az a csodálatos vad partvidék.

Már évek óta dolgoztok együtt, valószínűleg nem csak dolgoztok, de kímélj a részletektől. Szerinted, miért kellett neki ennyi idő?

Féltékeny volt rád.

Rám? De hát nem is adtam rá okot!

Hiába bizonygattam, hogy csak barátok vagyunk. Úgy gondolta, hogy veled szemben nincs esélye.

És most mitől gondolta meg magát? Hogy sikerült meggyőznöd, azt a rövidlátó szamarat?

Terhes vagyok. – Most már Harry villámgyors reflexei sem mentették meg a doboz tojást, amelyet a kezében tartott. A székhez botladozott, és lerogyott. – Jaj, nekem! Harry, jól vagy?

Soha jobban. Nem tudtál volna figyelmeztetni, hogy üljek le, vagy valami? És, mikor lesz a nagy nap? Mármint az esküvő.

Karácsonyra terveztük. Az olyan romantikus. De még nem sikerült megállapodnunk a részletekben. Én nagy esküvőt szeretnék, hogy minden barátunk ott legyen. Colin viszont, csak a szűk családot akarja. Végül is, mindegy, mert nekem a legfontosabb, hogy te ott legyél. Meg is mondtam neki. Ugye, leszel a tanúm?

És még csodálkozol, hogy Colin miért féltékeny? Nem is értem. Örömmel leszek a tanúd. Hogy Colin megnyugodjon, mondd meg neki, hogy cső buzi vagyok. – Mivel Luna csak hatalmas, értetlen szemekkel nézett rá, kénytelen volt bővebben kifejteni. – Ez azt jelenti, hogy Colinnak több esélye lenne nálam, mint neked. De, azért ne hozzátok le az infót a Hírverőben, oké?

Már Luna rég távozott, és az állatállomány rég felnyalta a tojás utolsó nyomait is, Harry még mindig nem tért igazán magához. – Hát, ez egy kicsit hirtelen volt – állapította meg. Sipor pont ezt a stratégiailag megfelelő pillanatot választotta, és megjelent egy pohár whiskyvel. Harry hálásan elfogadta, aztán csak ült a karosszékben a kandalló előtt, kortyolta a whiskyt, és a lángokat bámulta. Órákig.

 

November 16.

Harry a leendő örökbefogadó-szülőket kísérte el a nevelőotthonba. Már több ismerkedő alkalmon túl voltak, és minden nagyon jól haladt. A testvérek könnyedén elfogadták a kedves házaspárt. Most volt az első olyan találkozás, amikor a gyerekeket rövid időre magukra hagyják leendő szüleikkel. Addig, az egyik ismerős nevelőtanár behívta Harryt a csoportszobába játszani. A gyerekek nagy részével ismerték egymást, mert Harry rendszeresen tartotta a kapcsolatot néhány árvaházzal.

A csoport valósággal beszippantotta. A kicsik túláradó örömmel fogadták. Rögtön kézen fogva húzták játszani. Megmutatták a legóvárat, amit építettek, a gyurmaállatkákat, aztán leültek társasjátékozni. Pompásan szórakoztak. Bár Harry egyre jobban sajnálta Willyt, mert csóri kissrác mindig egyest dobott, és nagyon lemaradt. Újabb kör következett, és Willynek megint csak egy kettes sikerült, már horgadt lefelé a szája széle.

És akkor, Harry különös dolgot érzékelt. Egy nagyon enyhe, alig észrevehető mozdulást a varázserőben. A dobókocka kicsit billegett, majd kettesről hatosra fordult. A többi gyerek talán nem is vette észre, az egész csupán pár másodperc alatt játszódott le.

Harry elképedve felnézett, és szembetalálta magát Will ijedt tekintetével. Némán farkasszemet néztek, aztán a kisfiú szégyenében lesütötte a szemét. Harry megfogta a gyerek kezét, és az ölébe húzta. – Semmi baj. Én is tudok ilyet csinálni – súgta a fülébe, úgy, hogy a többiek ne hallják. – De tudod, hogy csalni nem szabad. Ez csak játék. Semmi sem történik, ha vesztesz. Valakinek muszáj utolsónak lennie. Legközelebb, majd neked kedvez a szerencse.

A gyerek hálás szemekkel nézett fel rá, és némán bólintott.

***

Perselus azt sem tudta, hol áll a feje. Éjszaka telihold lesz. Már befejezte, és elküldte a bájitalt Lupinnak, de a bagoly visszafelé hozott egy kilométeres listát, az újabb megrendelésekről. Gondolt már rá, hogyha ilyen ütemben növekszik az üzlet, hamarosan akár rendes lakást is szerezhetne magának.

De ennél tovább sosem fűzte ezeket a gondolatokat. Egyszerűen, nem tudta mi tévő legyen. Feladja-e a viszonylagos biztonságot, a kényelemért cserébe? Elege volt az örökös zaklatásból, az emberek megvető tekintetéből. Élvezte az utóbbi hónapok nyugalmát. Itt legalább békében ellehetett. Azt sem felejtette el, hogy a nyáron milyen piszok mázlija volt. Ha az idióták nem pont Szent Iván éjszakáján gyújtják fel a házát, bent égett volna. De mivel az évnek ezen az egyetlen éjszakáján virágzik a páfrány, amelynek virága és magja erős varázsszer, a láthatatlanság bájitalok alapanyaga, hosszú évek óta, ezen az éjszakán mindig gyűjtőútra ment. Előtte napokig készült rá, mert a ritka kincs begyűjtése nem egyszerű feladat. És lám, megérte a gondos felkészülés, mert most ez mentette meg az életét. Ráadásul, miután földönfutóvá vált, egy ideig a páfrányvirágok eladásából tartotta fent magát.

Ígyhát, ha éppen nem főzött, vagy aludt – a jövőjén töprengett.

Most azonban, nem nagyon volt ideje a töprengésre. Mire végzett egy tétel fagykenőccsel, már alig állt a lábán. A múltkor ugyan balul ütött ki a fürdőszobában tett látogatása, de úgy érezte, ha lefekvés előtt nem mosakodhat meg egy kicsit – rendesen, meleg vízzel és normális szappannal –, nem bírja tovább.

***

Szakadt róla a víz, egész testében reszketett, és hirtelen nem is tudta hol van. A telihold fényében, próbálta kivenni környezete elmosódott kontúrjait. Hát persze! A szemüveg. Tapogatózott az éjjeliszekrényen, és végre megtalálta. Lassan a szoba fókuszba került. Hála az égnek, csak álom volt. Az utolsó képektől újra kirázta a hideg. Voldemortról álmodott, aztán a kis Tom Denemről, akinek az arca fokozatosan felvette Will vonásait.

Kimászott az ágyából, és nekiállt átkutatni az íróasztalát pergamen és penna után. Remegő kézzel, írt egy rövid, lényegre törő üzenetet Minervának. Vázolta, mit tapasztalt, mitől tart, és megadta az árvaház címét. Tudta, hogy Minerva is érteni fogja a helyzet komolyságát, és biztos azonnal megteszi a szükséges lépéseket.

A pergamentekercsre, jól láthatóan, felírta, hogy „SÜRGŐS!”.

Egészen meglepődött, amikor Hedvig az első hívásra előkerült. Az utóbbi időben, minden éjszaka kujtorgott valamerre. Bele sem mert gondolni, milyen idegállapotban kellene átvészelnie az éjszakát, ha nem tudná mihamarabb elérni Minervát.

A veríték elkezdett ráhűlni az arcára. Egy forró tea biztos jót tenne. Sötétben lebotorkált a konyhába, és amíg a teavíz felforrt, a fürdőszobába ment, hogy megmossa egy kicsit az arcát.

Mivel nem akarta leverni a mosdó széléről, és a polcról a pipereszereket, villanyt gyújtott. Sötétséghez szokott szeme ellen igazi merénylet volt a hirtelen fényár. Egy darabig csak vaksin pislogott. A szemüvegét a piperepolcra rakta, és gyorsan leöblítette az arcát. Már törölközött, amikor a mosdó feletti tükörbe pillantott, és elakadt a lélegzete.

A tükörből egy hullasápadt, elmosódott arc nézett vissza rá. Egy pillanatig, fekete, írisz nélküli tekintet nézett vele farkasszemet. Aztán hallotta a már ismerős halk pukkanást, és a jelenés eltűnt. Harry megkövülten bámult a tükörbe. A szeme mostanra kezdett hozzászokni a fényhez. Majdnem leverte a szemüvegét, mire sikerült megragadnia és az orrára biggyesztenie. A szíve úgy lüktetett, hogy majd kirobbant a mellkasából. – A kísértet – suttogta megilletődve.

*

A teáról egészen elfelejtkezett, így kis híján sokkot kapott, amikor megszólalt a teáskanna sípja. – Sipor – nyögte. A manó azonnal megjelent. – Van még abból a remek whiskyből, ugye?

***

Éppen végzett a mosakodással. Még ingbe-glóriába állt a fürdőszoba közepén, amikor – sajnos, túl későn – meghallotta a halk, mezítlábas lépteket. Még sikerült magához kapnia a holmiját, amikor a villanyfény hirtelen bevilágította a helyiséget. Levegőt sem mert venni. Legszívesebben a szívverését is megállította volna, nehogy túl nagy zajt csapjon. A rémülettől annyira megdermedt, hogy moccanni sem tudott. Lélegzet-visszafojtva várta, hogy mi lesz. És akkor, Harry felnézett, és a tekintetük találkozott a tükörben. Mintha a sóbálvány átokból szabadult volna, Perselus a másodperc töredéke alatt cselekedett, és visszahoppanált a pincébe.

***

Az alvásnak egy darabig lőttek – gondolta Harry. Ezért szép nyugodtan megteázott, majd írt egy rövid üzenetet Lunának. Reggel elküldi, ha Hedvig visszatér McGalagony válaszával.

Drága Luna!

Láttam a kísértetet!!!!!!!!
(Majdnem betojtam.)

H.

Megjegyzés: A néphit szerint Szent Iván előestéjén virágzik a páfrány. Az aranyosan fénylő virág csak néhány pillanatig él, azután elhervad és elenyészik. Aki keresve-keresetlen mégis rálel, érteni fogja az állatok nyelvét és meglátja a földbe rejtett kincseket. A dunántúli Somló vidékén úgy tudják, hogy a boszorkányok a páfrány virágának köszönhetik mágikus erejüket és tudásukat.

A szatmári Sárközben azt is tudni vélték, hogy aki megszerzi a páfrány virágát, nem csak az állatok, hanem a füvek és a fák beszédét is megérti.

A páfrány virágát vagy magját egykor Európa-szerte láthatatlanná tevő varázsszernek tartották.

A következő szavak Shakespeare IV. Henrik című drámájában hangzanak el: "páfránymag balzsamunk van, s láthatatlanul járunk-kelünk".

A néphit szerint azonban szinte lehetetlen megszerezni a páfrány virágát, mert a bimbó fakadását kísérő mágikus fuvallat mély álmot bocsát az emberre. Sokan úgy tudják, hogy abban a pillanatban, amikor a virág kinyílik, odarepül egy apró madár, és elragadja az ember elől. Mások viszont azt tartják, hogy maga az ördög szakítja le a virágot, mivel nem akarja, hogy más is rendelkezzen az általa birtokolt mágikus erővel.

Folytatás...

Comments