?

Log in

No account? Create an account
Kísértetház

Kísértetház Londonban 10-15.


Tartalom: Harry szakít a varázsvilággal, ennek megfelelően mugli környékre költözik, és testhezálló mugli hivatást keres magának. Egy nap mérsékelten elégedett, csendes életét, különös zajok zavarják meg.

Korhatár: 16+

Figyelmeztetés: A mű slash, tehát azonos nemű szereplők kapcsolatáról szól. Amennyiben ez a téma számodra sértő, vagy visszataszító, kérlek ne olvass tovább.

Nyilatkozat: A Harry Potter univerzummal kapcsolatos minden jog J.K. Rowling, és a vele szerződésben álló különböző kiadók és filmstúdiók tulajdona. Nekünk semmiféle anyagi hasznunk nem származik belőle.

Előző fejezet


Október 29.

A péntek eseménytelenül telt. Végre elérkezett a szombat, és ezzel együtt a mozilátogatás, amit Joshnak ígért. A moziban vívtak némi akaratok csatáját, mert Harry a Dragon Ball Z-t és a Batmant tilalmi listára tette. Egy kis huzavona után a Scooby-Doo! mellett döntöttek. Harrynek nem volt kimondottan az esete, de Josh élvezte. A hazaúton élénken mesélt az iskoláról, a családi eseményekről, amelyek a héten történtek. Hogy Mrs Lester fincsi sütit sütött, és Robert – Lesterék idősebb gyereke – D-t kapott matekból, és, hogy úgy néz ki, Mr Lestert előléptetik a munkahelyén. Búcsúzáskor, Harry javasolta, hogyha Josh továbbra is ilyen jól halad, jövő héten a London Eye-t nézzék meg. A kisfiú boldogan beleegyezett.

*

Otthon Luna üzenete várta. Minerva válaszolt, és hétfőn találkozik vele a Roxfortban. – Ha Merlin is úgy akarja, remélhetőleg, még időben – gondolta magában.

Október 31.

Mint kiderült, Merlin nem úgy akarta.

*

Hétfőn, a munkából hazajövet, amíg a kulcsaival babrált, hogy kinyissa a zárat, a háta mögül Luna hangját hallotta.

Harry, de jó, hogy már itthon vagy!

Szia, Luna. Hogy ment az eszmecsere Minervával?

Szerintem, először menjünk be.

Erre Harry hátra fordult, és meglátta, hogy Luna egy takaróba bugyolált csomagot szorongat. – Luna, már megint mi a bánatot akarsz rám sózni? Oké, hogy egyedül tágasan elférek a házban, de lassan már kezdem úgy érezni magam, mint egy állatmenhelyen. Gondolkodom rajta, hogy megnyitom a házam az érdeklődő muglik számára. Már magam előtt látom a színes reklámfeliratot: Gyerekcsoportok és nyugdíjasok kedvezményesen látogathatják Harry Potter miniállatkertjét!

Nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet – mondta félénken Luna. – Menjünk be, jó?

Luna... – morogta Harry vészjóslóan.

Végre bent a házban, Luna óvatosan letette a csomagot, és kibugyolálta.

Sipor! Szentatyám! Mit keresel te itt?

Az a helyzet, Harry, hogy Hermione egy kicsit csúsztatott, amikor azt mondta, hogy még nem készült el. Már megkezdte a felvilágosító előadásokat, és a röplapok osztogatását. A manók rettegnek. McGalagony már csak annyit tehetett, hogy megnyugtatta őket, hogy a roxforti házimanóknak hivatalosan az iskola igazgatója a gazdája, és csak az ő kizárólagos joga, hogy ruhát adjon nekik. Ha véletlenül mégis valaki ruhát kap, az érvénytelen, és az igazgatónő megígérte, hogy a félreértések elkerülésére, ha ilyen lépésre kényszerül, mindig személyesen fog ruhát adni az engedetlen manónak. A többséget sikerült lecsillapítania, de volt legalább húsz manó, aki annyira pánikba esett, hogy Madam Pomfrey-nak nyugtatócseppet kellett adnia számukra.

Eközben Sipor az orra alatt motyogott, és egész testében reszketett.

Rendben, de ez nem magyarázza meg Sipor jelenlétét, amikor világosan megmondtam, hogy a Roxfortban kell maradnia.

Erre egészen váratlan dolog történt. Sipor Harry lábaihoz vetette magát, szorosan átkarolta, és hangos jajveszékelésbe kezdett. – Jaj, szegény Sipornak! Sipor nem roxforti manó! Siport nem védi meg senki. Szegény úrnőm mit szólna, ha Sipor felszabadulna! Szegény öreg Sipor belehalna a szégyenbe! Jaj, jaj! Harry Potter uram, ne hagyja! Mi lesz szegény Siporral?

Jól van, Sipor, nyugodj meg! Nem lesz semmi baj. Nem hagyom, hogy akaratod ellenére felszabadítsanak. Csak hallgass, mert szétmegy a fejem. Luna, hozz egy marék aszpirint a fürdőszobából, mert mindjárt megőrülök.

Luna elsietett, hogy megkeresse a kért tárgyat, Sipor lehajtott fejjel állt, és idegesen a konyharuhája szélét gyűrögette.

Sipor, menj Luna után a fürdőszobába, és válassz egy jó vastag törölközőt magadnak, mert megfagyok, ha csak rád nézek, abban a vékony rongyban. Amíg hideg van, a kandalló mellett fogsz aludni a nappaliban. – Mikor Sipor megkönnyebbülve elporoszkált, Harry lerogyott a konyhaszékre, és a kezébe temette az arcát. – Édes Istenem, mit vétettem?

Luna – nem hiába járt a Hollóhátba – magától is rájött, hogy mire való az aszpirin, és hozott hozzá egy pohár vizet is. Harry elnyelte, és csak utána kezdte kérdőre vonni.

Esküszöm, nem vagy épeszű! Tök mugli környéken lakom, és te beállítasz egy megrögzött mugligyűlölő, rosszindulatú, szenilis házimanóval. Megmondanád, mit csináljak vele, ha valaki jön hozzám? Mi van, ha az egyik szomszéd meglátja? Lakik itt a környéken annyi öregasszony, akinek más dolga sincs, mint naphosszat a függöny mögül leselkedni. Pont az hiányzik, hogy a nyakamra jöjjön a Minisztérium!

Pechjére, Sipor visszatért szép új törölköző-tunikájában. Megint rákulcsolta magát Harry lábára. – Harry Potter mester ne küldje el Siport! Sipor nagyon jó manó lesz! Siport nem fogják meglátni! Jaj, jaj, ne küldje el Siport!

Sipor! Sipor! Hallgass! Nem akarlak elküldeni! De a muglik semmiképp sem láthatnak meg. Különben engem elvisz a Minisztérium az Azkabanba, te pedig mehetsz vissza a Roxfortba. Megértetted? Most menj, vegyél el egy párnát, és egy takarót a vendégszobából, és csinálj magadnak ágyat a kandalló mellett, ahogy mondtam. Majd szólok, ha szükségem lesz rád.

A manó elindult a lépcső felé, de Harry még utána szólt. – És Sipor, nincs motyogás. Ha valami mondani valód van, mondd hangosan.

Igen, Harry Potter uram. Sipor megy, Sipor nem motyog.

Végre csend. A ragadozók valószínűleg az emeleten, vagy a padláson romboltak. Luna öntevékenyen nekiállt teát csinálni maguknak. Biztos érezte, hogy ma már jobb, ha nem húzza ki a gyufát, valami kitűnő javaslattal. Hamarosan teáscsészével a kézben ültek és élvezték a csendet. Harry csak nézett ki a fejéből, és az élete romjai felett elmélkedett. Úgy néz ki, hogy hiába hagyta ott a varázsvilágot, az szép lassan visszaszivárog hozzá. Talán, itt az ideje emigrálnia. Az Antarktisz egész vonzónak tűnt pillanatnyilag. Egyszerre megszólalt az ajtócsengő. Luna azonnal felpattant, hogy ajtót nyisson.

Miután egy darabig Harry nem hallott semmit, Luna után ment. Az ajtó előtt egy csapat jelmezbe öltözött gyerek állt, kezükben töklámpás-forma vödrökkel. Szájtátva meredtek egymásra Lunával. Szemlátomást, nem erre számítottak. Viszont mikor Harry megjelent Luna mögött, elkiáltották magukat: – Cukrot, vagy életet!

Atyaég! Ma Halloween van – nyögte Harry. – Na, én megyek.

Hova mész? – kérdezte megdöbbenve Luna.

Az Antarktiszra.

November 3.

A hét második felére a dolgok kezdtek visszatérni a rendes kerékvágásba. A ragadozók is egyre inkább megfértek egymással, és most egységfrontot képeztek Cin ellen. Harry Varjú kalitkáját betuszkolta a konyhába. A hátsóajtó elé állította, mert úgy döntött, ott van legkevésbé útban. Ha esetleg télen valamilyen oknál fogva ki kell mennie a kertbe, legfeljebb arrább tolja. Időnként Hedvig feltelepedett a nagy kalitka tetejére, és a két madár közönyösen nézte, ahogy Fülemínusz és Loncsos az egeret szekírozza.

A Siporral való együttélés is jobban alakult a vártnál. Szegény nagyon megijedhetett Harry fenyegetésétől, hogyha nem viseli jól magát, vissza kell mennie a Roxfortba, mert varázsütésre leszokott a motyogásról, és igyekezett hasznossá tenni magát a ház körül. Segített az állatsereglet tisztán tartásában, takarítgatott, rendbe rakta a konyhát. Ezzel egy gond volt csak: Harrynek sokkal több ideje maradt magára. Másrészről, örült, hogy végre bepótolhatja a rengeteg elmaradt olvasnivalót. A nappalijában fokozatosan felteltek a könyvespolcok, de a munkája mellett, nem nagyon maradt ideje az olvasásra. Most esténként elhelyezkedett egy könyvvel a nappaliban a tűz előtt, vagy az ágyában.

Az irodában is minden egész jól ment. Talált egy bentlakásos iskolát Brian-nek, ahová azonnal hajlandóak voltak átvenni. Beszélt is az édesanyjával. Ha Brian kijön a kórházból, nem lesz kitéve az apja durva bánásmódjának, hanem egyből mehet a kollégiumba. Harry délután beszaladt a kórházba, hogy megvigye a fiúnak a jó híreket. A szülőkkel úgy állapodott meg, hogy ő kíséri majd el Briant, ők pedig még előtte elintézik az átíratással kapcsolatos formaságokat.

Péntekre nagy bevásárlást tervezett, ennélfogva vacsora után a kamrába ment, hogy felmérje a készleteket. Meglepetéssel vette észre, hogy a fűszerfélék közül elég sok majdnem elfogyott. Ánizsmag, menta, citromfű, kakukkfű, koriander, zsálya, rozmaring, lestyán, és így tovább – mindből alig volt a tartó alján. Megvonta a vállát, és elkezdte a listakészítést. A kamra után a hűtőszekrényt vizsgálta át. Ha ilyen ütemben növekszik a háztartás, hamarosan jobban fizető állás után kell néznie.

November 5.

Alig várta már a szombatot, hogy elmehessen Joshsal, és elszabaduljon egy kicsit a munkából és az otthoni megpróbáltatások elől is. Bár, be kellett látnia, hogy ilyen eseménytelen hete már régen volt. Luna sem volt várható néhány napig, mert Írországba ment szapirtyó-lesre. Harry kitalálta, hogy mivel Josh már három hete remekül viselkedett, ha továbbra is így megy, jövő héten elviszi valami igazán szuper helyre. A London Eye is klassz volt. Lebegett egy vékonyka ködréteg a város felett, de annak ellenére jó messzire el lehetett látni. Versenyeztek, ki ismert fel felülről több nevezetes épületet. Mióta eljárogattak ezekre a kirándulásokra, semmi baj nem volt a gyerekkel. Harry úgy érezte, rájött az alapproblémára, és most talán fokozatosan visszaszoktathatná Josht a családjához. Nem arról volt szó, hogy nem élvezte ezeket az együttléteket, és természetesen továbbra is szívesen elviszi, néha-néha, de hosszútávon nem akart ennyire belefolyni a család életébe. Szerette a srácot, de a legtöbb gyereket, akivel foglalkozott, nagyon megkedvelte, és nem engedhette meg, hogy különbséget tegyen. És ami a legfontosabb, semmiképp sem moshatta össze a munkáját a magánéletével. Amikor hazavitte, megbeszélte a nevelőszülőkkel, hogy a problémamentes hónap leteltével, egy-két hétvégén most ők vigyék el Josht a kétszemélyes „jutalomkirándulás”-ra.

Josh nagyon örült a „szuper hely” jutalomnak, és lelkesen megígérte, hogy jó lesz. Harry meg annak örült, hogy Josh szerint Madame Tussauds panoptikuma a legszuperebb hely a világon, mert azt már ő is régóta szerette volna megnézni.

London Eye

November 7.

Mielőtt Harry hétfőn dolgozni ment, Sipor lelkére kötötte, hogy az asztalra kitett szalonnás tojás a háziszellemé. Ha szeretne, nyugodtan csinálhat magának is, de az állatseregletet ne hagyja hozzányúlni. Hiába lakott vele a házimanó, a kísértetnek szánt ételt mindig saját kezűleg készítette el. Nem tudta volna megmagyarázni miért, de valahogy így tartotta helyesnek. A szellemet inkább magához közelállónak érezte, hiszen valamikor ember, sőt varázsló lehetett. Míg többi lakótársa – hús-vér jószág létükre –, mégsem voltak fajtársai, a kísértetnek legalább volt némi köze az emberi nemhez. Mindamellett a játékot is élvezte.

Délelőttre eléggé összegyűltek az intézni valói. Sikerült találni egy házaspárt, akik akár testvérpárt is szívesen örökbe fogadnának, ráadásul idősebbeket. Egyenlőre minden vizsgálaton sikerrel átmentek, a környezettanulmány eredménye is pozitív lett. Harry tudott is egy örökbe adható testvérpárról. Már csak a nevelőotthonnal kellett egyeztetnie, hogy az első ismerkedő találkozásokat mikorra szervezhetné meg. Délutánra átvállalta a kollégájától, hogy megtartja a helyi középiskolában a mentálhigiéniás tanácsadást. Gondolta, hogy a köztes időben átnézi a továbbképzési lehetőségeket. Alig helyezkedett el a brossurával az íróasztalánál, amikor hívta a főnöke, hogy ki kéne mennie egy helyszínre a rendőrökkel, mert a szomszédok riasztották a gyermekvédelmet, hogy a lakásban – valószínűleg már napok óta –, egyedül van bezárva egy kisgyerek.

Mire odaért, a rendőrök már kikérdezték a szomszédokat, és mivel elmondásuk szerint, a gyerek négy napja lehetett bezárva, kihívták a mentőket is. A rendőrök betörték az ajtót, és hagyták, hogy először Harry menjen be, de készen álltak, hogy szükség esetén a segítségére siethessenek. Mindig ez a szokásos eljárás, mert nem lehet tudni, milyen lelki állapotban van odabent a kicsi, és a rendőröktől könnyen megrémülhet.

A lakásban iszonyatos bűz fogadta. Koszt és szemetet látott mindenfele. Amikor a szemét között eldobott fecskendőket is talált, már tudta mire számítson. Először a szülőket találta meg, a nappaliban feküdtek. Mivel már épp elég halottat látott, tudta, hogy napok óta ott heverhettek. A jelekből ítélve kábítószer túladagolásban haltak meg. Továbbment a folyosó másik felén nyíló ajtóhoz, zárva találta, de a zárban volt a kulcs. Odabent az ágyon egy nagyjából hatéves kislány feküdt. Ahogy Harry belépett, kinyitotta a szemét, de nem szólt egy szót sem – annyira legyengült, hogy nem tudott, de a szeme elmondott mindent helyette. A szobában vastag hányás és ürülékszag terjengett. Az ágy fölött a falra ragasztott gyerekrajz alján „Sarah” név állt, girbegurba nyomtatott betűkkel. Harry a kicsihez sietett. Becsavarta az ágy végében lévő aránylag tiszta takaróba, és óvatosan az ölébe emelte. Nyugtató szavakat suttogott neki, elmondta kicsoda, miért jött, és, hogy a doktorok hamarosan megvizsgálják, és adnak neki gyógyszert, hogy meggyógyuljon. Mielőtt elhagyta a szobát, még utoljára körbenézett. Az ablak előtti alacsony asztalkán egy nagy befőttesüveg állt, az alján kevéske vízben néhány fonnyadt növény lebegett. Hajdan aranyhal lakhatott benne. Valószínűleg, ez mentette meg a kislány életét. Magához ölelte, és úgy vitte ki a lakásból, hogy a másik szobába ne láthasson be. Az ajtóban odaszólt a rendőrnek: – Kábítószer túladagolás. – A rendőr biccentett. Míg társai távol tartották a kíváncsiskodókat, Harry a gyereket a várakozó mentőhöz vitte. Az orvos azonnal megvizsgálta, Harry addig a kosztól ragacsos, gubancos hajat simogatta. A kislány vészesen kiszáradt, a mentősök folyadékpótlásra infúziót kötöttek be. Amikor a gyerek már biztonságosan a kocsiban feküdt, és Harry ott ült mellette, felhívta az irodát, hogy oldják meg a tanácsadást, mert a kórházba kell mennie.

Az Evelina Gyermekkórházban a kislányt a felvételesek rögtön gondozásba vették. A nővérek megmosdatták, pizsamát adtak rá, a gyermekorvos újra megvizsgálta, és tájékoztatta Harryt, hogy többnapos kórházi tartózkodásra lehet számítani. Amíg a gyereket lefektették, Harry elintézte a papírmunkát a mentősökkel és a felvételi pultnál. Az ajándékboltban vett Sarah-nak egy helyes, hálóinges játékmackót. Mikor felment elbúcsúzni, a kicsi hatalmas sötétbarna szemében könnyek csillogtak, a macit azonnal szorosan magához ölelte. Harry megígérte, hogy másnap feltétlenül meglátogatja. Magában csak azt remélte, hogy addigra elő tud ásni egy rokont, aki be tudja fogadni a gyereket.

Az Evelina Gyermekkórház

*

Az irodában az egyik rendőr várta. Elhozta a gyerek iratait, és egyéb papírok másolatát is, amelyek segíthetnek a rokonok felkutatásában. Elkérte Harry mobilszámát, és megígérte, hogy azonnal értesíti, ha találnak valakit a nyilvántartásban. Érdeklődött, hogy van a kislány, elmondta, hogy az ilyen esetek mindig nagyon felkavarják. Harry mélységesen egyet tudott érteni vele.

*

Amikor fáradtan hazafelé vánszorgott, már messziről meglátta, hogy a bejárati lépcsőjén egy kis alak kuporog. Hirtelen erős gyanúja támadt, hogy ez a hét nem lesz olyan eseménytelen, mint az előző.

***

Helló, Josh.

A kisfiú ijedten felpattant. – Jó napot, Mr Potter – mondta, majd szégyenlősen lesütötte a szemét.

Rendkívül előzékeny tőled, hogy egy fárasztó munkanap után, legalább nem kell átkutatnom érted egész Londont, de úgy vélem, tartozol némi magyarázattal, hogy minek köszönhetem a látogatást.

Tudom, uram. Sajnálom.

Nos? Mi történt?

Robert csúnyát mondott önre.

Rám? Esetleg kifejtenéd bővebben? Ez biztosan nem tűnik elegendő indoknak, hogy világgá menj.

Nem is mentem világgá! Magához jöttem.

Az igaz, de a nevelőszüleid ezt nem tudják. Az ő szempontjukból, akár Alaszkában is lehetnél, és akkor a kevésbé gusztusos szcenáriókat még nem is vettük számításba. Nem tudják hol vagy, és aggódnak. Szóval?

Az volt, hogy elmondtam Robertnek, hogy szombaton megint jön értem, és megyünk a Panoptikumba, és erre Robert elkezdett kiabálni, hogy bezzeg én mindig megyek mindenhova, és mindig csak azzal a... – a gyerek zavartan elhallgatott, félénken felpillantott Harryre.

Mondjad csak, hidd el, nem fogom a szívemre venni, amit egy tizenhárom éves gyerek dühében kiabált. Megjegyzem neked sem kéne. Tehát, mit mondott rám Robert?

Azt, hogy mindig csak azzal a buzi Potterrel foglalkozom, meg, hogy másról sem tudok beszélni. És vegyem tudomásul, hogy őt nem érdekli, és, hogy maga elvihet akár a Holdra is, ő nem akar egy szót sem hallani róla. És, hogy magának biztos hátsó szándékai vannak, mert nem létezik, hogy valaki el tudjon viselni egy olyan utálatos vakarcsot, mint én. És, hogy szerinte, egyébként sem normális, ha egy férfi kisgyerekeket tutujgat, mert az női munka.

Értem. Kérdezhetek tőled valamit?

Igen, uram.

Szerinted, mi lehetett az oka, hogy Robert így kifakadt?

Szerintem, egyszerűen féltékeny. Irigy, hogy én elmehetek klassz helyekre, ő meg nem. Főleg, hogy megint D-t kapott matekból, és amíg ki nem javítja, büntetésben van. Mr Lester még a Nintendoját is elvette, mert rajtakapta, hogy azzal játszott tanulás helyett.

Látod? Szépen, átgondoltan felsoroltad a lehetséges okokat. Ha ez ilyen egyszerű, akkor miért érezted úgy, hogy el kell szöknöd?

Nem tudom.

Ki kéne találnod, valami más megoldást az ilyen esetekre. Képzeld el, ha minden gyerek, aki összevitatkozik a testvérével, elmenekülne otthonról. A metróállomásokon lépni sem lehetne a hajléktalan gyerekektől. Ez a szökdösés az egyik lehető legrosszabb ötlet. A probléma ezzel ugyanis nem oldódik meg, egyszerűen csak hátrahagyod, és mikor hazaérsz, még mindig ott lesz, csak tetéződik a szökésed okozta felfordulással.

Maga szerint mit kéne csinálnom? Ne törődjek vele?

Nem. Ha bánt valami, nem jó, ha csak besöpröd a szőnyeg alá. Nem gondoltál még rá, hogy megbeszéld a nevelőszüleiddel?

Akkor Robert azt fogja mondani, hogy árulkodom.

Honnan tudod, ha még nem próbáltad? És majd meglátod, hogy az eltűnésedre meg azt fogja mondani, hogy így hívod fel magadra a figyelmet. – A gyerek nem mondott semmit, csak lehajtotta a fejét. – Aha. Helyesen vélem úgy, hogy már mondott is valami ilyet? – Josh bólintott. – Ezek szerint, te is látod, hogy ez a taktika nem válik be. Tényleg ki kéne találnod valami mást.

De mit? Nagyon rosszul esett, amit mondott. Nem tudtam mit felelni neki.

Ezt nyugodtan mondhattad volna.

Mit?

Azt, hogy nagyon rosszul esett, amit mondott. Lényeges, hogy mindig ragaszkodj az igazsághoz. Fölösleges neked is goromba dolgokat vagdosnod a fejéhez – amelyek a tetejébe még nem is igazak –, mert akkor elmérgesedik a vita, és egyikőtök sem kerülhet ki győztesen csak még jobban megbántjátok egymást.

De én nem szeretem Robertet.

Senki nem mondta, hogy szeretned kell. Együtt kell élned vele. Az ember sosem válogathatja meg a családtagjait.

De ők nem az igazi családom.

Ők nem a vér szerinti családod, de ők az igazi családod. És mit gondolsz, a vér szerinti testvéredet kiválaszthatnád? Már így is több választási lehetőséged volt, mint a legtöbb gyereknek, mert legalább a nevelőszüleid kilétében megkérdezték a véleményed. Olyanokat kaptál, akiket kedvelsz, akikkel jól érzed magad. Az én szüleim meghaltak, amikor kisbaba voltam. A nagynénémék neveltek, akik éheztettek, vertek, dolgoztattak, és egy sötét szekrénybe zárva tartottak. Ők vér szerinti rokonaim voltak. Ha választhattam volna, biztos nem őket választom. Látod, hogy ez nem igazán számít?

Ezért foglalkozik olyan gyerekekkel, akiket bántanak? Mert magát is bántották gyerekkorában?

Igen. Ez nagyban hatással volt a döntésemre. Mindenképpen olyan hivatást akartam, ahol megelőzhetem, hogy más gyerekek az én sorsomra jussanak. Na, gyere. Indulunk.

Hová, uram?

Haza.

*

Mikor Lesterékhez értek, Harry leült a családdal, hogy egyenesbe tegyék a dolgokat Roberttel. A fiú rettenetesen szégyellte magát. Egészen addig, Harry komolyan aggódott, hogy talán valahonnan – bár fogalma sem volt honnan –, Lesterék tudomást szereztek a beállítottságáról, és a gyerek mégsem teljesen a levegőből vette azokat a vádakat veszekedés közben. Annak ellenére, hogy az elhangzott szörnyűségekből egy betű sem igaz, súlyos problémákat okozhat, ha egy ilyen rémhír szárnyra kel. A legkevesebb, hogy az állását elveszítheti. De végül a téma, így konkrétan fel sem merült, csak annyi, hogy Robert Josht akarta bántani, és kitűnő érzékkel rátapintott, hogyha ehhez Harryt használja fel, az egész sokkal hatékonyabb. Viszont, mivel az alapprobléma a féltékenység volt, amely az egész család jövőjét kikezdheti, ha nem kezelik még idejekorán, egyeztetett egy időpontot a nevelőszülőkkel, hogy részletesen megbeszélhessék a lehetőségeket.

Mielőtt elindult, még magához intette Josht. – Ugye tudod, hogy a Panoptikum ugrott? Kénytelenek leszünk eltenni későbbre.

Ez a büntetés, amiért elszöktem?

Nem. Ez az elmaradt jutalom, amiért nem sikerült betartanod, amiben megállapodtunk. Emlékszel, a kirándulás a jutalom azért, ha megfelelően viselkedsz. De megvan neked a telefonszámom, ha szeretnél beszélni velem, nyugodtan felhívhatsz – lehetőleg, még mielőtt meglépsz. Oké?

Oké, Mr Potter.

*

Harry úgy érezte, ha nem sajnálná a farmerját, a hazautat legszívesebben négykézláb tenné meg.

*

De a napnak ezzel még – mindig – nem volt vége.

*

Este tíz körül ért haza. Erejének utolsó morzsáival bevonszolta magát a konyhába, hogy egyen pár falatot mielőtt elteszi magát holnapra. Már az ajtóból látta, hogy valami nem stimmel. Az asztalon ott szomorkodott a reggel kitett – mostanra kellően összeaszott rántotta –, amely felett Sipor állt őrt egy méretes pecsenyevillával. Loncsos a manó lába körül rótta a nyolcasokat, Fülemínusz a konyhaszekrény alól lesett ki – kétségkívül kedvező alkalomra várva –, míg a két madár a kalitkából, illetve -ról leste a fejleményeket. Egyedül Cin maradt ki a jelenetből, aki szemmel láthatóan fellélegzett, hogy a ragadozók, végre nem felette csorgatják a nyálukat.

Ha már így összegyűltetek, jó estét mindenkinek! – Harry megjelenésére mindegyikük másképpen reagált. Loncsos azonnal átváltott a nyolcasaival Harry lábára, talán abban reménykedett, hogy nála több esélye van. Sipor megpördült, és hebegett-habogott ijedtében. A manó pillanatnyi zavarát kihasználva, Fülemínusz egy szempillantás alatt az asztalon termett, és lecsapott a tányérra – ahol összeütközött Hedviggel, aki a rántotta nagy részét felkapta, felvitte a kalitka tetejére, és nyugodtan falatozni kezdett. A leeső darabokat Varjú örömmel – és kitűnő étvággyal – üdvözölte.

Sipor, mondtam neked, hogy az a tál étel a kísérteté. Miért nem engedted, hogy elvigye?

De Harry Potter Mester, Sipor hagyta, vigyázott, nehogy más elrabolja. – Ekkor csúnyán végigmérte az állatseregletet. – Kísértet nem jött. Sipor engedte volna, de nem jött. Csak a fekete ember jött. Jaj, mi lesz szegény Siporral!

Milyen fekete ember? De mindegy, nevezd, aminek akarod, a lényeg, hogy az étel az övé. És nyugodtan elvehet a kamrából is, amit csak akar. – Harry annyira kimerült volt, hogy inkább lemondott a vacsoráról. Felmarkolt egy marék kekszet, és egy pohár tejet. A lépcsőről még visszafordult. – Ja, és Sipor, továbbra sem mehetsz le a pincébe. Rendet rakni sem. Ha égsz a takarítási vágytól, a padlást megcsinálhatod.

***

Perselus már nemcsak fázott – éhezett is. Az oldala ugyan még nem volt átlőve, de gondolta, hogy ez valószínűleg csak idő kérdése. Pár napja már, hogy nem sikerült a szokott forrásból élelmet szereznie. Ráadásul, Androméda sem tudott a megrendelések teljesítéséhez elegendő bájitalos fiolát küldeni. Éjszaka mindenképpen kell szereznie néhányat azokból a silány mugli palackokból. Parafadugókat talált a rejtekhelyén valami átlátszó tasakban. Hogy a muglik mi a fenéért tesznek mindent ezekbe a természetidegen, gusztustalan vacakokba, azt fel nem foghatta. És azok az üvegek! Amilyen vastagok, akár több is kitelne belőlük, de a kidolgozásuk annyira primitív, hogy hő hatására egy szempillantás alatt elpattannak. Á, mindegy. A semminél az is jobb. És még jobb, hogy bárki, bármennyit vihet belőle. Egész véletlenül talált rá. Nem messze, kicsit feljebb az utcában, állt több, különféle színű tartály, amely felkeltette az érdeklődését. El nem tudta képzelni, mi lehet bennük. „SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTŐ KONTÉNER” hirdette a felirat az oldalukon. A zöld színűben, rengeteg, mindenféle méretű és formájú üveg, és üvegtörmelék között látta meg ezeket a vaskos, fura alakú kis palackokat.

A beszerző-körúttal kénytelen volt késő éjszakáig várni. Rájött, hogy a mugli vénasszonyok, legalább annyira kíváncsiak, mint az öreg boszorkányok. Lehet az ember Londonban, Roxmortsban, vagy Cradley Heath-ben – az öreglányok egyformák. Hála Merlinnek, a mugliknak nem állnak olyan kifinomult eszközök rendelkezésükre a leselkedéshez, mint varázsos kollegináiknak. Ennek ellenére, mit meg nem adott volna Albus önoltójáért! Akkor aztán, a szemközti banya kukkolhatna nyugodtan, az orra hegyéig sem látna. De önoltó híján, várnia kellett. Amíg az éjfélt várta, és a fokozatosan csendesülő utcai zajokat hallgatta, akcióterveket dolgozott ki magában, mit csináljon, ha továbbra sem sikerül ételhez jutnia. A bonyolult, és nehéz varázslatoktól igyekezett tartózkodni, mert nem akarta, hogy rejtekére fény derüljön. Lesz, ami lesz. Ha nem talál a házban ennivalót, kénytelen megkockáztatni egy túrát az Abszol útra. Komolyan szégyenkezett miatta, de szabályosan rettegett a gondolattól, hogy felismerhetik. Muszáj megkérnie Andromédát, hogy mugli pénzben fizessen. Habár, a muglik közé sem ment szívesen. Jelen állapotában, még valami martalócnak nézik, és értesítik a hatóságokat. Cseberből vederbe. Cradley Heath-ben nem lett volna ilyen problémája. A környék olyannyira lecsúszott, hogy nem igazán lógott volna ki a vegyesbolt törzsközönsége közül. De itt, ebben a polgári kertvárosi miliőben, a sarkon a koldus jól öltözött volt hozzá képest.

Végre úgy ítélte, hogy eljött a megfelelő idő az induláshoz. Amilyen halkan csak tudott a ház előtti sövény mögé hoppanált. Óvatosan kilesett. Az utcán nem járt senki. Lassan fölegyenesedett, és elindult. Ekkor látta meg, hogy a szemközti ház ablakán a függöny picit félrehúzódik. Ó, hogy a nyavalya törné ki! Ez a némber sosem alszik? Legfenyegetőbb pillantásával arra nézett, ahol a leskelődőt sejtette. Örömmel nyugtázta, ahogy a függöny a helyére lendült. Legalább ez még működik. Szinte hangtalanul jutott el a tárolókig, és – minimális csörömpöléssel – sikerült kihalásznia nyolc üveget. Szerzeményét a zsebeibe rakta, körülnézett, és mivel még mindig nem észlelt semmi mozgást– hazahoppanált.

Tehát, az első feladat letudva. Remek. Most jöjjön a táplálékszerzés. Egy másodperc alig telt el, és már a felvezető lépcső aljánál állt. Az egész házban sötétség és néma csend honolt. Zajtalanul osont fel a lépcsőn. A konyhaajtóban mozdulatlanná dermedt, és fülelt. Semmi. Mégsem merte megreszkírozni, és tovább lopódzott a kamráig. Megkönnyebbülten sóhajtott. A polc alatti kosár tele volt almával, és a bádog kekszesdoboz is majdnem színültig. Ennyi koplalás után, nem foglalkozott vele, észreveszik-e a hiányt. A zsebeit telerakta mindennel, amit csak talált.

November 8.

Reggel, munka előtt, Harry berohant a kórházba Sarah-hoz. Aggasztotta, hogy a kislány még mindig nem szólt egy szót sem. A fül-orr-gégész is megvizsgálta már, de nem talált szervi eltérést, közölte, hogy két nap múlva a gyermek elhagyhatja a kórházat. Harry remélte, hogy hamar találnak megfelelő rokonokat, mert a szeretetteljes, nyugodt környezet lenne a legjobb gyógymód a kicsi számára.

*

Az íróasztalán a tegnapi rendőr visszahívást kérő üzenete várta. Azonnal felhívta. A lakásban talált iratok és levelek átvizsgálása után, Sheffieldben megtalálták Sarah édesanyjának unokatestvérét. Elég távoli rokonság, de a levelek alapján tartották egymással a kapcsolatot. Harry nagyon megköszönte a rendőr segítségét, és azonnal hívta is a megadott számot.

A hölgy, aki a vonal másik végén jelentkezett, valóban a keresett nagynéni volt, és mikor Harry tájékoztatta a történtekről, egy darabig szóhoz sem tudott jutni a döbbenettől. Mikor magához tért, elkérte Harry számát, és csak annyit mondott, hogy azonnal indul, és ha a városba ér, felhívja.

*

Sarah nagynénjével délután találkozott a kórházban. Az asszonyt kimondottan szimpatikusnak találta. Látszott rajta, hogy nagyon aggódik a kislányért. Mielőtt felmentek a kórterembe, megbeszélték a szükséges intézni valókat, és hogy milyen iratokra lesz szükség, hogy Sarah-t az asszony gondozásába helyezzék. A nő elmondta Harrynek, hogy ő már régóta megkérdőjelezte unokatestvére alkalmasságát a gyermeknevelésre. Gyermektelen lévén, többször is felajánlotta, hogy szívesen magához venné Sarah-t, de a szülők elzárkóztak a javaslat elől.

*

Otthon örömmel nyugtázta, hogy eltűnt az asztalról a reggeli. Rá is kérdezett Sipornál.

Itt volt a fekete ember. Elvitt egy csomó más dolgot is, és Sipor hagyta, ahogy gazdám parancsolta.

Nagyon helyesen tetted, Sipor – dicsérte Harry.

De a manó már nem figyelt rá. Törölköző-tunikája szélét morzsolgatta, és az orra alatt dünnyögött. – Úgy jár-kel, mintha övé lenne a ház. Csak lopkodja gazdám dolgait. És mit ad cserébe? Semmit. Ingyenélő bitang. Szegény Sipor meg csak tűri. Minden jöttment kihasználja gazdám jó szívét.

Sipor, megígérted, hogy nem fogsz motyogni. Ha valami mondandód van, mondd hangosan. – Erre a motyogás abbamaradt.


Megjegyzés: "Perselus már nemcsak fázott – éhezett is. Az oldala ugyan még nem volt átlőve, de gondolta, hogy ez valószínűleg csak idő kérdése." Ez a gondolat utalás Petőfi Sándor: A farkasok dala c. versére, amelyhez Perselusnak semmi köze, bár valószínű, hogy Sir John Bowring lefordította, és Sev olyan művelt, hogy akár olvashatta is. Mindenesetre, a költemény remekül illik hősünk jelenlegi szorul állapotához.

Folytatás...

Comments