?

Log in

No account? Create an account
Kísértetház

Kísértetház Londonban 8-9.


Tartalom: Harry szakít a varázsvilággal, ennek megfelelően mugli környékre költözik, és testhezálló mugli hivatást keres magának. Egy nap mérsékelten elégedett, csendes életét, különös zajok zavarják meg.

Korhatár: 16+

Figyelmeztetés: A mű slash, tehát azonos nemű szereplők kapcsolatáról szól. Amennyiben ez a téma számodra sértő, vagy visszataszító, kérlek ne olvass tovább.

Nyilatkozat: A Harry Potter univerzummal kapcsolatos minden jog J.K. Rowling, és a vele szerződésben álló különböző kiadók és filmstúdiók tulajdona. Nekünk semmiféle anyagi hasznunk nem származik belőle.

Előző fejezet


Október 25.

Reggel Luna üzenete várta a konyhaasztalon.

Drága Harry!

Verwoodban vagyok. Az idő szép. Megtaláltam a körtefát.

Amiért írok: szerintem ideje meglátogatnod Hermionét. Ha nem akarsz egyedül menni, mehetünk együtt, csütörtökön már otthon leszek. Az a helyzet, hogy Colin összefutott Parvatival, akinek Dean mondta, hogy találkozott Lee Jordan-nel, aki benézett az ikrekhez, és ők mondták neki, hogy Hermione valami nagyszabású akciót tervez, de nem árulja el senkinek, hogy micsodát. Ennélfogva mindenki egy csöppet nyugtalan.

Remélem, még mielőtt valami katasztrófa történik, ki tudod szedni belőle, elvégre ez a foglalkozásod.

Akkor csütörtökön érted megyek.

Pá!

Luna

Jaj – nyögött Harry, és nem feltétlenül amiatt, hogy a homloka az asztalon koppant. – Kösz, hogy annyi választást hagytál az ügyben.

*

Harry némi aggodalommal nézett a csütörtöki szeánsz elébe. Már évek óta nem találkozott Hermionével. Luna jóvoltából, figyelemmel kísérte az életét, de nem akart részt venni a varázslény-felszabadítási őrületben. Véget akart vetni annak, hogy mások hasznot húzzanak a nevéből, még akkor is, ha a barátai azok, és akkor is, ha jó ügy érdekében történik. De a „jó ügy” ebben az esetben vitatható. Az, hogy valaki küzd az igazságtalanság ellen, olyanok javára, akik nem tudnak kiállni az igazukért, vagy nincs rá törvényes lehetőségük, az nemes cselekedet. De ráerőszakolni ugyanezt valakire – boldoggá teszlek, ha beledöglesz is alapon – Harry megítélése szerint, már nem számított jótéteménynek. És ezt, sajnos, Hermione képtelen volt megérteni. Az egészben az volt a legrosszabb, hogy tudta, Hermionét, tényleg a jó szándék vezérli. Előfordult olyan is, hogy maga az elképzelés sem volt rossz, végeredményben mégis rosszul sült el. Mint a vérfarkasok farkasölőfű-főzettel való ellátásának ötlete. A cél az lett volna, hogy a vérfarkasok minden hónapban ingyen, a Minisztériumtól kapják a bájitalt, és ezzel javulna az életminőségük, és munkavállalási lehetőségeik. Amit Hermione nem vett figyelembe, hogy az évezredek alatt megcsontosodott előítéleteket, és – nem alaptalan – félelmeket nem lehet egy pillanat alatt kitörölni. Az viszont nem rajta múlott, hogy a Minisztérium az ingyenes bájitalellátást regisztrációhoz kötötte. Az akció az első alkalom után kudarcba fulladt, mert sokan azok közül, akik jelentkeztek, és alávetették magukat a regisztrációs procedúrának – titoktartási kötelezettség híján –, rögtön telihold után kereshettek új állást maguknak, sok esetben új lakóhelyet is – már ha találtak.

Szerencsére volt elég dolga, amivel elterelhette a figyelmét, és így nem kellett egész nap ezen rágódnia a hátralévő időben.

Október 27.

Szia Harry! Kész vagy? Mehetünk?

Helló, Luna. Igen, teljesen kész vagyok. – Luna óvatosan egy kerek, szőrös valamit tett az asztalra. Leginkább valami párnafélére hasonlított. – Hát. Ez. Mi?

Ugye milyen édes? – lelkendezett Luna.

Ne haragudj, de csak egy szőr díszpárnát látok. Annak is elég kicsi. – De most ahogy jobban megnézte, látta, hogy a szőrpárna mintha lélegezne. Mindenesetre ütemesen emelkedett és süllyedt.

Hogy mondhatsz ilyet?! Ez egy vadászgörény. Verwoodban találtam. Egészen szelíd, odajött hozzám. Sajnos, hiányzik egy darab az egyik füléből. De attól még tökéletesen működik.

Luna – morogta Harry fenyegetően.

Jaj, ne légy már ilyen! Biztos elszökött valahonnan, és nem talált haza. Nézd, milyen szelíd, és milyen bájos. – A szóváltásra a görény lassan ébredezett. Még egészen fiatal lehetett, kis csillogó gombszemével álmosan pislogott fel rájuk. Az egyik füléből tényleg hiányzott egy jókora darab.

Luna, a görények alapvetően nem szelídek, ezt megharapta valami, még az is lehet, hogy veszett. És arról van egyáltalán valami halvány fogalmad, hogy mit szólnak hozzá majd a többiek?

Ez másodperceken belül kiderült, amikor hangos fújással, és felborzolt szőrrel, megérkezett Loncsos, és rávetette magát a görényre. Azaz csak rávetette volna, mert a görény szeméből azonnal kiszállt az álom, és Luna ölén keresztül távozott az asztalról, a macska utána. A kis üldözött bemenekedett a konyhaszekrény alá, ahová Loncsos már nem fért be. Onnan vicsorgott kifelé a fújó, megvadult macskára.

Igazad van, tényleg megszökhetett valahonnan.

Honnan tudod? Én az erdőben találtam.

Mert, ha még mindig lenne bűzmirigye, már nem kapnánk levegőt, és a házam hetekig lakhatatlan lenne. Viszont, még mindig lehet veszett.

Biztos nem veszett. Bevittem a Mágikus Menazsériába, és megnézettem. Csak a füle hiányzik.

Ha már egyszer odavitted, miért nem hagytad ott? Előbb-utóbb megvette volna valaki, aki pont egy görényre vágyik.

Á, nincs semmi varázserő benne, ez egy közönséges vadászgörény, ha megvették volna, valószínűleg csak egy bájitalkísérlethez. Biztos nem kívánnál neki ilyen sorsot, ugye?

Mennyivel humánusabb, ha egy feldühödött macska nyúzza meg?

Ugyan már! Loncsi nem tenne ilyet.

Egészen addig, míg el nem kapja. De Cintől jobb, ha most elbúcsúzol, mert ha meg nem is eszik, tutira kimúlik szívinfarktusban a közeli jövőben. Én megfogom a macskát, és bezárom a nappaliba, te addig halászd ki a görényt. A padláson van egy nagy ketrec. Mindjárt lehozom. Legalább, amíg nem vagyok itthon legyenek elkülönítve. Szeretném egyben találni a berendezést, amikor hazaérek.

*

Fülemínusz

Harry!!! – sikította Hermione, és a nyakába vetette magát. – Ezer éve nem láttalak! De jó, hogy végre elcsábítottad magaddal, Luna.

Szia ’Mione. Jól nézel ki. – Harrynek volt egy kis lelkifurdalása, amiért nem látogatta Hermionét, és, azért is, mert most sem önzetlenül jött. De hamar elhessegette a rossz érzéseket, mert az utóbbi időben Hermione is csak a kampányai reklámfigurájaként gondolt rá, nem pedig barátként.

Szia Hermione! Hogy vagy mostanában? Már én is régen láttalak.

Jaj, ne is mondd! De gyertek be! Teát, gyümölcslevet? Kértek valamit enni, mert akkor csinálok szendvicseket?

Ó, miattunk ne fáraszd magad, de egy tea jól esne, ugye Harry? – Miután levették a kabátjukat, Luna betaszigálta Harryt a nappaliba.

Harry még sosem járt Hermione lakásán. Be kellett ismernie, hogy egy kicsit másra számított. A kis kétszobás lakás majdnem színültig volt könyvekkel, de nem ez volt, ami meglepte. Minden egyéb rendelkezésre álló felszínt iratok, pergamentekercsek borítottak. Itt-ott egy-egy penna, vagy tintatartó kukucskált ki a rendetlenségből. Az egyik sarokban azonban, egy hegynyi apró ruhácskát látott felhalmozva. Kabátkák, szoknyácskák, sapkák, kesztyűk – mintha a gyermekjóléti szolgálat karácsonyi gyűjtésére csöppent volna.

Ezt a szeretetszolgálatnak gyűjtötted? – kérdezte.

Hermione abban a pillanatban lépett be egy tálcányi teáskészlettel. – De jó, hogy észrevetted! Ezen dolgoztam az utóbbi időben. Megtennéd, hogy csinálsz helyet a tálcának?

Mégis hol?

Az asztalon.

Harry tétovázott, de Luna megmentette a helyzetet: minden teketória nélkül a padlóra söpörte a kanapé előtti alacsony asztalkáról a pergamenhegyet. Aztán a kanapéhoz ment, és ott is hasonlóképpen járt el. Harry tátott szájjal bámulta. El sem tudta képzelni, hogy lehet egy lány ilyen rendetlen. Az ő háza ehhez képest kifejezetten sterilnek tűnt – macskaszőrrel, bagolypotyadékkal, szeméttel teli pinyóval, meg minden. Végül Luna oldalba bökte, hogy mozduljon már.

Mindhárman a kanapéra zsúfolódtak, kezükben egy-egy teáscsészével. Harrynek eszébe jutott, hogy elsősorban miért is jöttek. – A munkádnál tartottunk. Tehát, min is dolgozol mostanában? És miért van felhalmozva a szobád sarkában egy varroda teljes visszamaradt tavalyi kollekciója? – érdeklődött, bár támadt egy baljós előérzete, hogy magától is ki tudná találni. Nagyon úgy fest, hogy mivel Hermione nem járt sikerrel a különféle emberi- illetve lényjogi megmozdulásaival, készül visszatérni az eredeti kiindulási ponthoz.

Ó, ennek egy részét magam csináltam, csak egy részét szereztem kiárusításokon. Elmentem az Üdvhadsereg egyik bababörzéjére is.

Na de minek neked ennyi gyerekruha?

Nem mondd, hogy nem jöttél még rá. Igen, pont arra, amire gondolsz. Nagyszabású házimanó-felszabadítási akciót szervezek.

És csatlakozott már valaki?

Még nem, mert még nem jött el a megfelelő pillanat. Azt akartam, hogy minden készen álljon, és csak aztán kezdem az agitálást. Muszáj, hogy valamit fel tudjak mutatni, hogy már történtek lépések. Hogy legyen mihez csatlakozniuk a jó szándékú tömegeknek. Egy nagy horderejű, példaértékű nyitómegmozdulást tervezek.

Jóságos Merlin! Hermione, mégis hol szándékozod kezdeni? És miből gondolod, hogy „jó szándékú tömegek” kívánnak csatlakozni a mozgalmadhoz?

Ez nem csak az én mozgalmam. És természetesen a Roxfortban. Ott a kezdet kezdetén is voltak sikereim. Ott rengeteg kizsákmányolt házimanó dolgozik. És az ország egyik vezető intézményének jó példával kell elől járnia. Követendő mintát kell közvetítenünk az egyszerű polgárok felé.

De Hermione, a Roxfortban a manók jó körülmények között élnek. Miért nem olyan manókat akarsz először felszabadítani, akiknek mindennapos bántalmazást kell elszenvedniük. Ha hajlandó lennél emlékezni, eszedbe jutna, hogy a roxforti manók már annak idején sem akartak felszabadulni.

Dobby fel akart.

Dobby volt az egyetlen kivétel, és ő egyébként is Lucius Malfoy manója volt. Gondolj Winkyre, vagy Siporra. Winky felszabadult, és nézd meg mi lett belőle! Egy kész roncs. Azt akarod, hogy a többi manóval is ez történjen? Vagy nézd meg Siport! Bele is halna a szégyenbe, ha egyszer ruhát kapna. Már azt is traumaként élte meg, hogy a feje nem végzi a falon az ősei mellett. Jó, talán Sipor mégsem a legjobb példa, de látszik a lényeg. A manók nem akarnak felszabadulni! Ők így érzik jól magukat.

Te ezt az egészet nem érted, Harry! Ez elvi kérdés. – Hermione felpattant, és hevesen gesztikulálva magyarázott tovább. A kezében lévő teáscsészéből időnként fröccsent némi forró folyadék a közönségére, amire Luna szemrebbenés nélkül, egy pálcaintéssel, vont maguk köré egy esernyőbűbájt. – A rabszolgaság akkor is megengedhetetlen egy fejlett, demokratikus társadalomban! És csak azért nem akarnak szabadok lenni, mert nem is tudják, hogy milyen! Nem is ismernek másmilyen életet, csak a kizsákmányolást, ahol halálukig agyondolgozzák magukat, és a gazdájuk bármit megtehet velük. És a munkájukért nemhogy fizetést, de még minimális elismerést sem kapnak.

Hermione, az alapelvekben igazad van, de a roxforti manókra ez nem igaz. Miért nem hagyod őket békén, és keresel olyan manókat, akik valóban az általad elmondottak szerint élnek? Ha ezt sikerül véghez vinned, ebből nem példaértékű megmozdulás lesz, hanem botrány. És, ahogy mondtad, a manók nem ismernek más életet, és így elégedettek. Nem is tudják majd, hogy mit kezdjenek a szabadságukkal. Arról nem is beszélve, hogy a régi családok nem lesznek hajlandóak fizetni a manóiknak. Ez nekik is elvi kérdés. Mi lesz a rengeteg szélnek eresztett házimanóval? Éhen halnak az utcán, vagy megfagynak fedél nélkül?

Most az egészet jól átgondoltam. Nem olyan esztelenül fogom csinálni, mint tizenéves koromban! Felvilágosító munkával fogom kezdeni, hogy megismerjék, milyen élet várhat rájuk, milyen lehetőségek nyílnak meg előttük!

És hogyan akarod vonzóvá tenni az éhhalált?

Te ezt az egészet nem érted! – ordította Hermione, és nagyot toppantott a lábával. A mellette álló székről hatalmas robajjal ledőlt az ingatagon feltornyozott könyvkupac.

A pillanatnyi hirtelen beálló csendet Luna hangja törte meg. – Erről jut eszembe, képzeld ’Mione, Harrynek kísértete van!

Hermione pislogott, és megrázta a fejét. – Micsoda? Hogy jön ez ide? Milyen kísértet?

Miután a kedélyek ilyen remekül lecsillapodtak, Harry és Luna elmesélte a kísértettel szerzett tapasztalatokat. Hermione szkeptikus arckifejezéssel nézett egyikről másikra. – Ezt nem gondolhatjátok komolyan. Szerintem, nincs itt semmilyen kísértet, egyszerűen egy hajléktalan költözött be Harry pincéjébe. Úgyhogy jobban tennéd, ha hívnád a rendőrséget. Ráadásul még lop is tőled.

Mindegy, hogy kiféle, de az ételt direkt neki teszem ki, és így semmiképpen sem lopás, ha megeszi. Azon kívül a lakat az ajtón sértetlen.

Lakhat máshol is, nem csak a pincédben. A padláson sem jársz gyakran.

Jaj, Hermione – szólt közbe Luna –, ne legyél már ilyen játékrontó! Boszorkány létedre lehetne egy kicsit élénkebb a fantáziád. Az ember el sem hinné, hogy gyerekkorod óta a varázsvilágban élsz. Itt nálunk korlátlanok a lehetőségek, valóban csak a képzeleted szab határt.

Igen, én a varázsvilágban élek, és itt korlátlanok a lehetőségek. De Harry a muglik között él – ott viszont nem. Változatlanul az a véleményem, hogy ki kéne hívnod a rendőrséget.

Eddig nem történt semmi baj. Ez a valaki egyáltalán nem rosszindulatú. Miért kéne bántanom? Ő sem bánt engem.

Jaj, Harry, olyan naiv vagy – mondta Hermione elérzékenyülten.

Mire végeztek a teájukkal, a hangulat végképp lenyugodott. Harry és Luna azután elköszöntek. Amíg Harry a kabátját vette, Luna visszaállította eredeti állapotába a rendetlenséget a kanapén és az asztalon. Már az utcán bandukoltak, mikor Harry megszólalt. – Hát, legalább most már tudjuk mit tervez.

*

Luna elválásukkor megígérte, hogy azonnal levelet ír McGalagony igazgatónőnek, és ha lehetséges, személyesen is felkeresi, hogy megvitathassák a szükséges ellenlépéseket. Harryt a vita Hermionével teljesen kimerítette. Hazaérkezés után mindenkit megetetett, aztán bedőlt az ágyába, és amint a feje a párnához ért, már aludt is.

Folytatás...

Comments

Hermione nem tett meg le a manofelszabaditasi terverol:)) Semmit nem valtozott. Es ez a kisertet is...hm na olvasom tovabb
Szia!

Most kezdtem el olvasni a történeted és eddig nagyon tetszik. Gondoltam majd a végén írok róla, de most nem bírom tovább. Szakadok a röhögéstől szegény görény neve láttán. Én nem tudom, honnan szedted ezeket a neveket, de tényleg nagyon jók és illenek is Harryhez. Simán el tudom képzelni, hogy így nevezze el a szegény szerencsétlen állatokat. Nálam most a Fülemínusz kiverte a biztosítékot. Nekem csak egy süket cicám van, úgyhogy rá ez nem igaz, de szívem szerint így hívnám. Remélhetőleg nem sértődne meg érte a Drágám. ^^
Na most folytatom tovább és majd a végén próbálok összehozni egy értelmes hozzászólást - remélhetőleg addig nem töröm ki a nyakam, ha leesek a székemről nevetés közben. XD

Búg ^^
Édes vagy! Köszi a hozzászólást! Pedig én lehetnék a cicád keresztanyja!
Az a helyzet, hogy az egész család kissé habókos, így nem volt igazán nehéz a névadás. Bár az itthoni állatoknak nincsenek ilyen fantáziadús neveik.
A cica: Matka (kivéve két esetet: amikor cukiságra gyúr, mert akkor Cica-mica, illetve amikor levizeli a szőnyeget, mert akkor Büdös Dög); a pulikutya: Boglya; a nyuszi neve Cimbi; a törpehörcsög: Höri-möri; az állandó jelleggel kertünkben állomásozó dolmányos varjak: Gigapipi és Megapipi.