?

Log in

No account? Create an account
Kísértetház

Kísértetház Londonban 5-6-7.


Tartalom: Harry szakít a varázsvilággal, ennek megfelelően mugli környékre költözik, és testhezálló mugli hivatást keres magának. Egy nap mérsékelten elégedett, csendes életét, különös zajok zavarják meg.

Korhatár: 16+

Figyelmeztetés: A mű slash, tehát azonos nemű szereplők kapcsolatáról szól. Amennyiben ez a téma számodra sértő, vagy visszataszító, kérlek ne olvass tovább.

Nyilatkozat: A Harry Potter univerzummal kapcsolatos minden jog J.K. Rowling, és a vele szerződésben álló különböző kiadók és filmstúdiók tulajdona. Nekünk semmiféle anyagi hasznunk nem származik belőle.

Előző fejezet


Október 22.

Az elkövetkező napok során a macska-, varjú-, bagoly- és egéretetés mellett, a „kísértetetetés" is Harry esti rituáléja részévé vált. Az oldalát majd kifúrta a kíváncsiság, hogy vajon milyen lény jár rá a kitett élelemre, de nem merte meglesni, nehogy elijessze a félénk éjszakai állatot. Úgy gondolta, hogyha sikerül jobban az etetőhöz szoktatni, talán magát is megkedveltetheti vele.

Napközben a munkája tökéletesen kitöltötte az idejét, de esténként, amikor egyedül maradt, rengeteget gondolt Pitonra. Ha leült az íróasztalához olvasni, vagy rejtvényt fejteni, gyakran kihúzta a fiókot, és merengett a Próféta címlapképe felett. Egyszer észrevette, hogy a kép-Piton felnéz rá a gúnyolódó aurorok közül, és arcán a mogorva arckifejezést egy pillanatra ijedtség veszi át. – Ne féljen, professzor, kiszabadítom – bíztatta Harry, erre a kép-Piton aprót bólintott, és elfordította a tekintetét.

*

Szombat reggel az ajtócsengő hangjára ébredt. Ijedten látta az órán, hogy már nyolc óra. Lesteréknek azt ígérte, hogy tizenegyre megy Joshért. Kipattant az ágyból, de mire leért a lépcsőn, már Luna hangját hallotta a konyhából.

Na! Nem szégyellitek magatokat?! Sicc, sicc! Hess!

A konyhába lépve, méltatlankodó huhogás és nyávogás, valamint a következő jelenet fogadta: Hedvig és Loncsos izgatottan köröztek a ketrec körül, amelynek a hátsó sarkában halálra váltan reszketett az elaggott egér. Luna a kezét tördelte, nem tudta mitévő legyen, mert a két jószág rá sem hederített.

Cin

Harry a fejét csóválta a pulthoz menet. – Szia, Luna. Mars onnan, ti ketten! – A két renitens házi kedvenc vonakodva szót fogadott. A macska nyolcasokba kezdett a lába körül, Hedvig pedig szemrehányó pillantásokat vetett rá az ablakpárkányról. Harry szórt egy marék bagolyeleséget a párkányra, és töltött egy kis tejet a cica tálkájába.

Bezzeg rád hallgatnak. Egyébként, jó reggelt. Bocs, hogy felébresztettelek.

Semmi gond, jól tetted. Ma időre kell mennem. Viszem Josht az állatkertbe. Megtennéd, hogy főzöl nekem egy kávét, amíg rendbe szedem magam? Csinálj magadnak is, ha kérsz. És légyszí’ adj a kék dobozból Cinnek és Varjúnak egy kis dióbelet. Ígérem, sietek.

Pillanatok alatt megmosakodott és felöltözött. Luna már az asztalnál ült, és a kávéját kortyolgatta. Harryt is egy gőzölgő csésze várta, és a serpenyőben sülő szalonna illata betöltötte a levegőt.

Kösz. – Harry nekiállt tojásokat ütni a szalonnára. – Te is kérsz?

Á, nem, én már ettem.

Luna, már egy hete akarok kérdezni tőled valamit. Te tudsz valamit Pitonról?

Nyáron leégett a háza. Benne volt a Prófétában. De a helyedben, én nem hinnék annak a pletykalapnak.

Úgy érted, hogy valójában nem is égett le a ház?

De, az leégett. Nem arra gondoltam, hanem a többire, hogy ő is bent volt, meg minden.

Ő nem sérült meg? De akkor hol van? Hallottál róla?

Lupin professzor mondta, hogy a nyáron nem kapta a gyógyszerét, de az utóbbi két teliholdnál már igen. Különösnek tartotta. Azt is mondta, hogyha tudná hova küldje a pénzt, szívesen fizetne a főzetért, mert kellemetlenül érzi magát, hogy ingyen elfogadja, de így legalább azt tudja, hogy a professzor jól van.

Harry úgy érezte, mázsás kő esett le a szívéről. Merlinnek hála, Piton megúszta.

Biztos szüksége is lenne a pénzre. Én is szívesen segítenék neki, ha tudnám hol van, de amilyen büszke, inkább meghalna, mint bárki segítségét elfogadja. – Nem beszélve arról, hogy ő maga kérje – tette hozzá magában.

Ezalatt Loncsos megitta a tejet, és azon mesterkedett, hogy elcsenjen egy darab bagolycsemegét az ablakpárkányról. Hedvig nem vette jó néven a próbálkozást, és erős csőrével nagyot koppintott a macska lábára. Fájdalmas nyávogással a cicus elengedte a párkányt, és hatalmas csörömpöléssel az ablak alatt visszaváltásra kikészített üres tejesüvegek között landolt. A zajra mindketten felkapták a fejüket.

Erről jut eszembe – kezdte Luna –, hogy állsz a kísértet-üggyel?

Harry sorra elbeszélte, mi történt az esténként kirakott étellel. – Azonban egyre erősebb a gyanúm, hogy semmiképp sem szellemmel van dolgunk. Először is, olyan keveset vesz el, ami még egy madárnak is kevés. Ha szellem lenne, tudná, hogy neki van kikészítve, biztos többet venne. Másodszor, továbbra is fennáll a kérdésem, miszerint minek egy kísértetnek ennivaló? Az egyetlen dolog, ami a kisállat-elmélet ellen szól, hogy csak annyit, és úgy vesz el, hogyha valóban csak feledékenységből hagynám elől a dolgokat, tényleg észre sem venném, hogy hiányzik belőle. Ez inkább tudatos tevékenységnek tűnik, ami nem várható el például egy borztól, bár egy okosabb patkány már képes lenne rá. De látod? Pont ezt szeretem benned. Hermione addig nem nyughatna, amíg rá nem venne, hogy lessem meg, és feltétlenül egy huszárvágással oldjam meg az ügyet, egyszer és mindenkorra.

És tulajdonképpen miért is nem lesed meg?

Hát, nem is tudom. Talán, mert akkor vége lenne a rejtélynek. Jó apránként gyűjtögetni az adatokat, és fokozatosan közeledni a megoldáshoz, nem? Ha belegondolsz, már hónapok óta agyalunk rajta, és milyen jókat vitatkoztunk közben. Meg azért sem, mert ha szellem, akkor úgysem hagyja, hogy meglássam, amíg ő nem akarja, ha meg valami állat, akkor nem akarom elijeszteni. Rosszul érezném magam, ha miattam nem lenne hajléka télire.

Igazad van, de nem zavar, hogy egy ismeretlen lénnyel élsz egy fedél alatt?

Nem. Eddig nem bántott, és semmilyen ártó szándékot sem éreztem. És tökéletesen meg vagyok győződve, hogy akármi legyen is, biztos, hogy azért van itt, mert szüksége van menedékre és élelemre, csak túl félénk, vagy szégyenlős, hogy megmutassa magát, vagy, hogy kérje. Én szívesen adom mindkettőt. Elég nagy a ház, elférünk bőven.

Arra gondoltál már, hogy mi van, ha ez egy új varázslény?

Esküszöm, Luna, abban az esetben a Hírverőé lesz a sztori, és még képeket is csinálok neked. Egyébként mindjárt indulnom kell. Ha akarsz, te is jöhetsz.

Kösz, de ma nem megy. Nemsokára találkozom Colinnal. Felmegyünk északra. Levelet kaptam egy boszorkánytól Keithből, hogy tüzetfújó kölyköket ellett a murmánca. Azonkívül kaptam egy hívást egy culdraini férfitól, hogy a szomszédjában lakik a rég eltűnt Harry Potter. A két helyszín viszonylag közel van egymáshoz, úgyhogy egy úttal megcsináljuk a két riportot.

De Luna, te nagyon jól tudod, hogy nem Culdrain-ben lakom. Ez a hír tuti kacsa, félrevezeted a nyilvánosságot.

Tekintsd baráti szívességnek. Különben is, komolyan kell vennem minden bejelentést. Sosem lehet tudni, mikor botlunk egy nagy horderejű ügybe. Ha most nem készítek riportot vele a hollétedről, legközelebb akkor sem fog hívni, ha egy Indacus Toxicus felfalja a szomszédját. A jövő hetem is be van táblázva. Kaptam egy fülest, hogy egy népesebb nargli populáció költözött egy körtefára Verwood közelében. Biztos, hogy kutatnom is kell a témában, mert úgy tudtam, hogy leginkább fagyöngyön élnek, és valamivel északabbra. Egy tudományosan alátámasztott oknyomozó cikkre gondoltam, hogy vajon mi kényszeríthette rá a narglikat, hogy elhagyják természetes élőhelyüket. El sem tudod képzelni, milyen izgalmas lesz! Igazán elkísérhetnél. Biztos jót tenne, ha kimozdulnál egy kicsit. Egy kis kaland sosem árt.

Eközben Harry végzett a reggelivel, és a tányérját a mosogatóba tette. Amíg Luna beszélt, újabb két szelet szalonnát tett a serpenyőbe, sütni kezdte, majd ráütött két tojást.

Kedves tőled, tényleg klassz lenne, de azt hiszem, az én jövő hetem a szokásos unalomban fog telni, narkós kölkökkel, meg részeges szülőkkel, egy kísértett házban, szóval semmi extra. – Harry tányérra rakta a rántottát, és tett mellé két nagy szelet kenyeret. – Tőlem mehetünk.

*

A nap az állatkertben csodálatosan telt. Csak egyszer eredt el az eső, de akkor bementek a hüllőházba, és mire kijöttek, el is állt. Josh egészen elengedte magát, rengeteget mesélt az iskoláról, a nevelőszülőkről, a kedvenc sorozatáról a tévében. Mikor búcsúztak, megbeszélték, hogyha Joshnak sikerül egy újabb hétig nem megszöknie, akkor jövő héten moziba mennek.

*

Mikor hazaért, gyorsan firkantott egy üzenetet, és Hedviggel útjára küldte.

Luna,

szerintem a rántottát villával ette meg.

H.

A londoni állatkert hüllőháza

***

Perselus az ágyában feküdt, és azon a néhány beszélgetésen töprengett, amelyet az utóbbi időben hallott. Méghogy Potter házában kísértet lenne! Nonszensz. Hogy honnan szednek az emberek manapság ennyi hülyeséget? Semmit sem tanítanak mostanság az iskolában? A ház nem is elég régi hozzá, és mióta beépítették a területet, még soha egyetlen varázsló sem élt azon a környéken.

A betört ablaknak kétségkívül volt számos előnye. Az egyik, hogy kellő szellőzést biztosított a bájitalfőzéshez. A másik, hogy a baglyok – mivel az ablak egy zárt kertre nézett, akár nappal is –, szabadon közlekedhettek.. Most viszont, ahogy egyre jobban benne jártak az őszben, rettenetesen fázott. Semmi mása nem maradt, mint az egy öltözet ruha, és a vékony nyári köpönyeg, amelyet azon az éjszakán viselt, amikor felégették a házát. Gondolta, hogy kéne szereznie valami melegebb holmit télire, de nappal nem merte elhagyni a búvóhelyét, éjszaka meg legfeljebb lophatott volna valahonnan. Akkor aztán, Potter minden erőfeszítése ellenére, mehetne vissza az Azkabanba. Androméda ugyan felajánlotta, hogy szóljon, ha szüksége van bármire, de nem akarta őt terhelni. Van elég baja annak a szerencsétlen asszonynak nélküle is. Feltúrta a menedékét, és talált egy régi, dohos paplant, meg egy molyrágta plédet, azokat is az ágyába vitte, az ágy mellett az üstben, amikor nem főzött, mindig égett egy kis varázstűz, de nem adott elegendő meleget, hogy az ablakon besüvítő hideget ellensúlyozza. Nagyobb tüzet nem mert gyújtani, nehogy valaki észrevegye. Gondolkodott rajta, hogy melegítő bűbájokkal befűti a kis helyiséget, de félt, hogyha állandóan fenn kell tartania, vészesen ki fog merülni. Majd mihelyst lehetősége adódik, körülnéz egy kicsit a házban. Hátha talál valami régi szvettert, ami már nem kell, és a hiánya sem tűnik fel senkinek.

Emiatt folyton gyötörte a lelkiismerete. Nem szeretett tartozni senkinek. Bánta, hogy így kell élnie, hogy képtelen fizetni azért, amit elvesz. A kevéske varázslópénz, amit Androméda bájitalüzletével a héten keresett, itt semmit sem ért, beváltani pedig nem tudta. Így, nehéz szívvel várta az alkalmat, amikor végre ő is adhat valamit cserébe a jótevőjének, amivel kompenzálhatja mindazt, amit – igaz, hogy tudtán kívül – kapott tőle.

Október 23.

Hedvig vasárnap késő este ért haza. Egy hatalmas csomagot cipelt. Szemrehányó tekintettel meredt Harryre, amíg elvette tőle a csomagot.

Ne nézz így rám, nem én kértem. Ha akarsz, menj vissza és reklamálj Lunának.

A csomagban három vaskos kötetet talált. Shikeet O’Fras: Barátkozzunk kísértetekkel!, II. Vörös Vilmos: Első ezer évem története, és a harmadik – Harry nagy meglepetésére – Professzor Cuthbert Binns: Holtan az élők között (Életvezetési és pályaválasztási tanácsok kísérteteknek). Harry gyorsan megetette az élő- és élettelen lényeket, aztán egy bögre teával, és Binns professzor könyvével kényelmesen elhelyezkedett az ágyában.

Hedvig

Október 24.

Amikor reggel az ébresztőóra pittyegésére felébredt, megállapította, hogy Binns professzor írásos formában is kábító hatású.

*

A hétfői munkanap sosem volt a kedvence. Hétvégén a családok több időt töltöttek együtt, és ez óhatatlanul kihozta a szülők és a serdülők közti feszültségeket. Szélsőséges esetekben ez egész a tettlegességig fokozódott, és ekkor került az ügy az ifjúságvédelemhez. És ez alól a mai nap – és Brian esete – sem volt kivétel.

Brian kapcsolata a szüleivel már-már közelített a tökéleteshez. A család boldogan élt a középosztálybeli kertvárosi idillben. Papa, mama, gyerekek – csupa szív, szeretet. A mézédes álompitén akkor kezdett el repedezni a cukormáz, amikor Brian – a szüleiben bízó, őszinte gyermek – kicsit félénken, elmondta kedves, és megértő szüleinek, hogy úgy gondolja, a nemek harcában nem egy csapatban küzd apukájával. A szülők kétségbeesésükben a nevelési tanácsadóhoz fordultak. Azt várták, hogy szakember segítségével, majd sikerül gyermeküket eltéríteni ettől a legújabb „divathóbortról” – ahogy az apa fogalmazott. A pszichológussal való beszélgetések során bebizonyosodott, hogy a fiú minden kétséget kizáróan homoszexuális. Ezek után a tanácsadó megpróbált segíteni a szülőknek, hogy elfogadják Brian másságát, és ebben a fiú számára is nehéz helyzetben, megértő, támogató hátteret nyújtsanak. Nem mondhatni, hogy sikerrel jártak. Az apa úgy vélte, hogy néhány stratégiailag megfelelő időpontban kiosztott pofonnal, jobb belátásra bírhatja gyermekét. Az édesanya elcipelte kisfiát a gyülekezetbe, és átnevelő foglalkozásokra járatta. Az ügy akkor került át az ifjúságvédelemhez, amikor – a szigorú szülői tiltás ellenére – Brian járni kezdett valakivel, és édesapja kissé keményebb szavakkal – és ütésekkel – igyekezett lebeszélni róla.

Nagyjából ennyi a történet. Azóta volt még egy pár összezördülés, de ma egy üzenőcédulát talált az íróasztalán, miszerint feltétlenül kerítsen rá sort, hogy bemenjen Brian-hez a kórházba. Szegény srác.

Harry elsősorban veszélyeztetett gyerekek elhelyezésével, gondozásba vételével foglalkozott, de a meleg fiúkat mindig megkapta. Nem tudott rájönni, mi lehet az oka. A nemi beállítottsága nem volt téma az irodában. Talán a kollégái minden szakképzettségük ellenére – vagy esetleg pont amiatt –, meg voltak győződve róla, hogy aki huszonöt évesen nem rohangál szoknya után, az csak homokos lehet? Jó, oké, ő azért nem rohangált szoknya után, de amióta végzett a Roxfortban, egyáltalán nem volt kapcsolata, szóval a munkatársak semmit sem tudhattak biztosra.

Mivel reggel kapott egy SMS-t, hogy a délelőttre megbeszélt találkozóra a gyerek betegsége miatt nem tudnak eljönni, azon kívül meg csak telefonon akart megbeszéléseket egyeztetni a szülőkkel és a nevelőotthonokkal, így kitűnő alkalom adódott, hogy Briant meglátogassa.

Eldöntötte, hogy busszal megy a kórházba. A metró gyorsabb lett volna, de október végéhez képest elég tűrhető volt az idő, így nem fűlött hozzá a foga, hogy bebújjon a föld alá. Élvezte, hogy nézheti az embereket és a várost, a bágyadt napsütésben. Úgyhogy leült egy ablak melletti ülésre, bámult ki az ablakon, és hagyta, hogy a gondolatai elkalandozzanak. Egyszerűen nem tudta, mit mondhatna a fiúnak. A maga részéről, sosem találta szembe magát ilyen problémával. Soha, senkinek nem kellett elszámolnia a szerelmi életéről. Nem volt kinek elszámolnia. Igaz, nem is nagyon lenne miről. Eddig egyetlen kapcsolata volt. Már, ha az egyáltalán nevezhető kapcsolatnak. A barátságon kívül nem állt mögötte semmi komolyabb érzelmi kötödés, semmi elkötelezettség. Nem előzte meg udvarlás, együttjárás, semmi. Egyszerűen megtörtént. Jó volt. Talán a legjobb szó rá a feszültséglevezetés lenne.

A hetedik roxforti évében, úgy érezte, hogy akkora nyomás nehezedik rá, hogyha nem történik valami hamarosan, akkor felrobban. És ekkor jött Fred. Híreket hozott McGalagonynak, és nehogy megint Harryt kihagyják belőle, megkereste őt is, hogy neki is elmondja. Ő éppen a Szükség Szobájában kotlott magában. Piton legutóbbi üzenetén rágódott. Ötlete sem volt, hogyan fogja elpusztítani a következő horcruxot – lehetetlennek tűnt már megközelíteni is. Azért rejtőzött el, mert tudta, a többiekre hihetetlenül negatív hatással lenne, ha látnák ennyire nyomorult állapotban. Nem tudta megállni, egyszerűen maga alá gyűrte a kétségbeesés. És Fred látta. És ösztönösen azt csinálta, ami először az eszébe jutott – átölelte. Amint Fred megölelte, Harryben átszakadt a gát, és az addig szigorúan kordában tartott fájdalmak, félelmek, szomorúság, gyász és kilátástalanság elemi erővel árasztotta el. És Fred csak tartotta, simogatta a hátát, a haját, és vigasztaló szavakat suttogott, hogy minden rendben lesz, és nincs semmi baj, és Harry lassan megnyugodott, pedig nagyon jól tudta, hogy hosszú-hosszú ideig még semmi sem lesz rendben, és, hogy igenis most éppen nyakig ülnek a bajban. Mikor kisírt szemekkel felnézett, Fred rámosolygott és gyengéden letörölte az utolsó néhány kóbor könnycseppet az arcáról. Aztán megcsókolta a homlokát, aztán az arcát, és végül a száját. Először finoman, majd egyre szenvedélyesebben, és onnantól, minden összemosódott a kutató kezek, szájak, nyelvek, ízek, szagok és érzések lázas forgatagában. Nincs rá jobb kifejezés, szabályosan egymásnak estek. Szinte felfalták egymást. Mikor órákkal később magukhoz tértek a szoba által elővarázsolt hatalmas, puha ágyban – izzadtan és kielégülten –, egymásra mosolyogtak, aztán összebújtak, és aludtak tovább reggelig. A búcsúcsók után mindketten mentek a dolgukra. De attól kezdve Fred mindig megkereste, ha a Roxfortban járt, és ő is meglátogatta Fredet, ha valamilyen okból ellógott az iskolából. Sokszor állított be hozzá véresen, koszosan és kimerülten, mikor a horcrux-vadászat nem ment olyan simán. Utána mindig sokkal jobban érezte magát, és volt egy olyan gyanúja, hogy Fred is hasonlóképpen profitált a dologból.

Aztán pont úgy lett vége, ahogyan kezdődött, csak a szerepek cserélődtek fel. Az Odút ért támadás, Ron és Ginny halála, és George sebesülése után Harry vigasztalta Fredet. Aztán megállapodtak, hogy Frednek most George mellett a helye. Így is lett. Fred teljesen a testvére ápolásának szentelte magát, és semmiképp nem akart fájdalmat okozni neki, azzal, hogy olyasmit szerez magának, ami a testvérének sohasem lehet. Legalábbis addig biztosan nem, amíg a sebek még túlságosan frissek. Harry nem neheztelt érte, egy kicsit sem. Az ő élete is teljesen más irányt vett. Ha összefutottak, mindig örömmel üdvözölték egymást, jót beszélgettek. De ennyi. Vége.

Szóval, nem tudta, hogy mit mondjon a fiúnak. Ugyan nem ismerte a szüleit, de úgy érezte, hogy James és Lily támogatták volna, nem ítélték volna el. És valahogy így gondolta Siriusról is. Na jó, valószínűleg nem repestek volna a boldogságtól, de biztos, hogy semmilyen formában – sem fizikailag, sem érzelmileg –, nem bántották volna érte. Freddel diszkréten kezelték az ügyet, de lehetséges, hogy ennek ellenére a hozzájuk közel állók sejtették, hogy van valami közöttük. Viszont, ha tudták, ha nem, nem tették szóvá, és azt sem érezte, hogy másként viselkedtek volna vele szemben. Megpróbálta beleélni magát Brian helyzetébe. Biztos nagy bátorság kellett már ahhoz is, hogy elmondja a szüleinek, ahhoz meg pláne, hogy a hozzáállásuk után megmondja, jár valakivel. Bár, jobban belegondolva, talán az utóbbit inkább dacból tette. Remélhetőleg randizni nem dacból kezdett. Ezt azért megkérdezi majd tőle.

*

Este, már az ágyában feküdt, amikor végigvette a napi eseményeket. Végül a beszélgetés Brian-nel jól ment. Igaza volt – a srác a barátjáról csak dacból számolt be a szüleinek. Pechjére ő húzta a rövidebbet. Harry rámutatott, hogy talán ez nem volt a legokosabb ötlet. A fiú csak elmosolyodott egy kicsit, és megvonta a vállát.

Tudod, Brian, még a legösszetartóbb családokban is, vannak olyan intim témák, amelyekről a családtagok egyszerűen nem beszélnek. Például, te is tudod, hogy nem a gólya hozott, ennek ellenére, a szüleid nemi élete – gondolom –, nem téma köztetek.

Jóságos ég! Persze, hogy nem!

Lehet, hogy hosszú távon hasznos lenne, ha te is diszkréten kezelnéd a tiédet.

De én nem is mondtam nekik részleteket! – tiltakozott Brian.

Még jó. De mivel az ő beállítottságuk eltérő a tiédtől, sőt, már régóta tudod, hogy nem is képesek tolerálni a tiédet, akkor a nem annyira részletes részletektől is megkímélhetnéd őket.

Nem is mondtam nekik semmit, csak azt, hogy van barátom.

Na ja, de ha csak egy hangyányi fantáziájuk van – és hidd el nekem, a legtöbb embernek szexuális vonatkozásban igen élénk a képzelőereje –, ebbe a rövid kijelentésbe implicit bele lehetett érteni az intim részleteket.

De hát még nem csináltunk semmit, csak csókolóztunk egyszer-egyszer!

Oké, de gondolom a beszélgetés odáig már nem terjedt, és, ahogy láthattad, már ennyi is kellően sokkolta őket.

Akkor, maga szerint, hazudnom kéne a szüleimnek?

Semmiképp. De megpróbálkozhatnál egy olyan taktikával, hogy csak annyit mondasz el, amire konkrétan rákérdeznek. Egyébként ez kisgyerekekkel szemben bevált módszer. Így fokozatosan szoknak hozzá a témához, és csak annyi információt kapnak, amennyit egy falásra meg tudnak emészteni.

Ez szép és jó, de a szüleim már nem gyerekek.

De az elképzelés, mármint az azonos neműek közötti szerelem, egészen új számukra. Persze, azt tudták, hogy létezik, csak álmukban sem gondolták, hogy ők maguk valamilyen formában szembetalálkoznak vele. És, ahogy elnézem, az élmény fenekestül felforgatta a világképüket.

És maga? A maga szülei mit szóltak hozzá? Ezért kapta meg az ügyemet, nem? Hogyan mondta el nekik?

Igen, valószínűleg, ezért kaptalak meg. Bár, a kollégáim nem tudnak semmit, de lehet, hogy sejtik. Viszont a kérdéseidre nem tudok válaszolni, mert...

Eltitkolta?

Nem. Én nem ismertem a szüleimet. Magamban azt remélem, hogy megértették volna, de gondolom, ez annak az eredménye, hogy – mint minden árva gyerek –, én is egy idealizált képet őrzök a szüleimről. De ne gondold, hogy szerencsés voltam, mert a nagynénémék, akik felneveltek, tutira földkörüli pályára álltak volna, ha megtudják. Viszont, nem kellett mondanom nekik semmit, mivel gyakorlatilag nem voltunk beszélő viszonyban.

Huh. Ne haragudjon, uram. Nem akartam megbántani.

Semmi gond. Nem tudhattad. Gondolkodtál rajta, hogyan tovább?

Mást sem csinálok, mióta behoztak. Valahogy nem hiszem, hogy helyre lehetne hozni a dolgokat. Én nem fogok, és nem is akarok megváltozni, ők pedig, képtelenek – és nem is akarják –, elfogadni a helyzetet. Csak azt tudom, hogy nem fogok haza menni.

És van más lehetőséged? Nagyszülők, vagy valaki más rokon, aki megértőbb?

Nem hiszem, hogy lenne. A nagyszüleim vallási fanatikusok, nem hiszem, hogy megértenék. Ha befogadnának is, csak azért, hogy átneveljenek, mert úgy gondolnák, hogy az ő kötelességük helyrehozni, amivel a szüleim felsültek.

Értem. Bentlakásos iskolára nem gondoltál? Én is olyanba jártam. Igazi megkönnyebbülés volt a nagynénémékhez képest.

Még nem jutott eszembe. Ismerek a környékről egy-két gyereket, aki szintén bentlakásosba jár. Ők szeretik. Én nem tudtam volna elképzelni, hogy a szüleim nélkül töltsek egy egész tanévet. De azt hiszem, már menni fog.

Gondolkodj rajta. Aztán idővel, majd lecsillapodnak kedélyek. Lehet, hogy soha nem lesz olyan a kapcsolatotok, mint volt, de sokat javulhat.

Még sokáig beszélgettek. Brian mesélt a barátjáról. Az ő szülei sem örültek, de beérték annyival, hogy nem szóltak a gyerekhez. Aztán, mikor Harry már indulni készült, befutott Brian édesanyja. Látszott rajta, hogy sokat sírt. Az eset után nagyon összevesztek a férjével. Harry megemlítette neki is a bentlakásos iskola lehetőségét. Az asszonyt egészen felvillanyozta az ötlet, és ettől Brian is megnyugodott. Búcsúzáskor Harry megígérte, hogy utánanéz a lehetőségeknek. Nyugodt szívvel hagyta magukra őket, mert látta, hogy az anya legalább azt felismerte, hogy a férje magatartása megengedhetetlen.

Folytatás...

Comments

Luna hozza a formajat:))) Harry mint pszihologus-jol all neki- jol latja a melegekkel valo eloiteleteket,( es mint a pelda is mutatja akar csaladon belul is sok esetben elutasitas/kitaszitas var arra aki nyiltan felvalalja )lehet, hogy sajat tapasztalatai mondatjak vele azt amit ajanl Brian-nek?