?

Log in

No account? Create an account
Kísértetház

Kísértetház Londonban 2-3-4.

 


Tartalom: Harry szakít a varázsvilággal, ennek megfelelően mugli környékre költözik, és testhezálló mugli hivatást keres magának. Egy nap mérsékelten elégedett, csendes életét, különös zajok zavarják meg.

Korhatár: 16+

Figyelmeztetés: A mű slash, tehát azonos nemű szereplők kapcsolatáról szól. Amennyiben ez a téma számodra sértő, vagy visszataszító, kérlek ne olvass tovább.

Nyilatkozat: A Harry Potter univerzummal kapcsolatos minden jog J.K. Rowling, és a vele szerződésben álló különböző kiadók és filmstúdiók tulajdona. Nekünk semmiféle anyagi hasznunk nem származik belőle.

Előző fejezet


Október 14.

Reggel Harry korán kelt, hamar megmosakodott és felöltözött. Felkeltette Josht. Amíg a fiú készülődött, Harry a konyhába ment reggelit készíteni. Észrevette, hogy az éjszaka kitett ételből egy kevés eltűnt. Mindenből csak egy kicsi, annyi, hogyha nem figyelt volna, észre sem venné. Hm. Érdekes.

*

A nap – kivételesen – úgy alakult, ahogy tervezte. Lesteréknél Joshnak megígérte, hogyha nem lesz vele probléma egész héten, és a leckéjét is rendesen megtanulja, szombaton elviszi az állatkertbe. Remélte, hogy ezzel legalább egy hétig megússza a gyerekvadászatot. Este a vásárlásnál kicsit többet vett mindenből.

Loncsos

Október 15.

Reggel az első dolga volt, hogy megnézze, mennyi fogyott a szellem-csaliból. Ugyanazt tapasztalta, mint pénteken. Reggeli után beágyazott a hálószobájában, és elvackolta magát az ágyán a megmaradt Prófétákkal.

Az első újságok a Halálfaló Tárgyalások néven elhíresült eseménysorozat idejéből származtak. Harry végső konfrontációja Voldemorttal a hetedik roxforti éve végén történt. Az öreg Volditól rendes volt, hogy kivárta a RAVASZ vizsgák végét, viszont abszolút tönkrevágta az évzárót – jegyezte meg magában. Ő, és rajta keresztül a Rend, a Pitontól kapott titkos üzenetek révén valamivel előbb tudott a tervezett támadásról. De így is nehéz volt megbirkózni a pánikkal. A halálfalók gyerekei miatt a híreket teljes titokban kellett tartani, és a védelmi előkészületeket is úgy kellett szervezni, hogy ne keltsenek gyanút. Az elfogott halálfalók tárgyalásai rákövetkező nyáron kezdődtek. A legtöbbjükön Harrynek tanúként meg kellett jelennie, de csak annyi volt a feladata, hogy az illetőt Veritaserum hatása alatt halálfalóként azonosítsa. Néha, mint például Lucius Malfoy esetében, az érintett halálfalóként végzett tevékenységének bizonyítására, kértek tőle egy-egy merengő-emléket.

A felkavaró riportok sorozatát csak néha szakította meg egy-egy örömteli hír. Ilyen volt például a Merlin-rendek kiosztása alkalmából tartott ünnepség, és az azt követő hatalmas bál a Minisztérium szervezésében. Bár, hogy az esemény mennyiben számított „örömteli”-nek, az nézőpont kérdése. Harry utálta az egészet. Ő arany fokozatot kapott, ami azóta is az íróasztala fiókjának mélyén porosodott. A hősi halottak – beleértve Ront és a fél Weasley családot, akik az Odút ért támadásban életüket vesztették –, posztumusz megkapták az ezüst fokozatot. Az egyetlen életben maradott, aki ezüst fokozatot kapott George volt, de valószínűleg csak azért, mert súlyos gerincsérülése folytán egész életére megnyomorodott. A Rend többi tagja bronz érmet rakhatott a vitrinbe. Ekkor lett elege az egészből. Mert igaz, hogy a bronz fokozat legalább több a semminél, de Piton, akinek folyamatosan egy hajszálon függött az élete, semmit sem kapott. Sőt, amíg a miniszter és sleppje a bálon mulatozott, és drága italokat nyakalt, addig az az ember, akinek kulcsszerepe volt Voldemort támadásának meghiúsításában, az Azkabanban várt a tárgyalására. Pedig, rögtön miután a férfit lefogták, Harry vallomást tett, benyújtotta a megdönthetetlen bizonyítékokat, amelyek tisztázták a Rend kémjét a vádak alól.

És ugyan mi jót tett a Merlin-rend Remusnak? Semmit azonkívül, hogy most már az egész világ ismerte az arcát és tudta róla, hogy vérfarkas. Így még nehezebben kapott munkát, és napról napra kellett tengődnie a kisfiával, és az anyósával, Andromédával.

És George? Talán újra járhat? Az ikreket sosem zavarta, ha a figyelem középpontjában álltak, de mióta George tolószékbe kényszerült, nagyon nehezen viselte, ha az emberek a háta mögött összesúgtak, és ujjal mutogattak. Bah, Merlin-rend! Értéktelen kacat.

Tovább lapozta az újságokat. Jé, már nem is emlékezett rá, hogy Draco Malfoy esküvője Pansy Parkinsonnal címlapsztori volt akkoriban. Ebből is látszott, hogy voltak olyanok is, akik profitáltak a háborúból. Például Parkinsonék. Malfoy biztos nem vette volna el az a buta visító libát, ha a családi vagyon nagy része nem vész el a jóvátétel fejében. Bár, az esküvői rongyrázást elnézve, még maradt elég, amit a tejbe aprítsanak.

És igen. Itt van. Piton tárgyalása. A szerencsétlent két évig hagyták rohadni az Azkabanban. Az utolsó volt a sorban. Ez volt az a tárgyalás, amely Harryt is érintette, mert tanúként igazán komoly szerep jutott számára. A férfi bűbájos modorának köszönhetően, a bizonyítékok ellenére is elég nehéz volt a mérleget az igazság irányába mozdítani, mert a másik serpenyőben a vélt és valós bűnök mellett, egy jó adag előítélet is helyet kapott. Hiszen roxforti éveiben, fekete ruháival, vészjósló megjelenésével, zárkózott, mogorva természetével maga volt a példás halálfaló sztereotípiája.

Harry alig ismerte meg amikor elővezették. Két év az Azkabanban, és eltűnt a sodró lendület, a szenvedélyes harag. A régi méltóságból valami megmaradt. Egyenesen tartotta magát, emelt fővel, de Harry látta, hogy alig áll a lábán, hogy csak árnyéka önmagának. Ahogy gyakorlatilag a feje fölött ment az életéért a huzavona, Harry és a Wizengamot között, Piton szinte úgy halványodott, napról napra. Aztán vége lett. Piton szabadult. A Rendből ő volt az egyetlen, aki nem kapott kitüntetést. A régi állását sem kaphatta vissza. Harry sokszor eltűnődött, vajon mi lehet vele? Lunától tudta, hogy pár héttel azután, miután Pitont szabadon engedték, Remus – valami rejtélyes forrásból –, újra elkezdte kapni a farkasölőfű-főzetet.

A további hírek többségében már nem voltak ennyire borongósak. Többnyire Harry magánéletével – amelyből egy szó sem volt igaz –, majd az eltűnésével – ami teljes egészében igaz volt –, foglalkoztak.

Talált még egy-két cikket Pitonnal kapcsolatban. A Minisztérium mindent megtett, hogy a férfit a sajtó még véletlenül se tüntesse fel pozitív színben. Állandóan az egyetlen, közismert, szabadon maradt halálfalóként emlegették. A cikkek általában a sérelmére nyilvánosan elkövetett atrocitásokról szóltak. Csak pár sor, de végérvényesen megerősítette Harryt azon elhatározásában, hogy hátat fordított annak a kétszínű, álszent, szűk látókörű világnak.

*

Most már kimondottan azokat az írásokat kereste, ahol Pitont említették, de néhány cikk után már nem talált semmit róla. Mintha ő is eltűnt volna. Nem csoda. A publikált erőszakos esetek után, valószínűleg megpróbálta minél inkább kerülni a nyilvánosságot.

Egyre fogyott a kupac. Már egész a legalján tartott, amikor Piton neve ismét előkerült. Ráadásul a címlapon: „Perselus Piton: bűncselekmény, vagy jogos bosszú?” A Minisztérium jó szándékát tükrözendő, a kép az elfogatásakor készült, megkötözve, az aurorok gyűrűjében, amint halálosztó tekintettel mered a környezetére. A kép sarkában egy kisebb varázsfotó, egy hatalmas lánggal égő házról, amely körül apró emberkék rohangáltak, mint a felbolydult hangyák, de ahogy közelebbről megnézte, látta, hogy az égvilágon semmit sem csináltak, hogy a tüzet kioltsák. Atya isten, mi történhetett? Harry rögtön a cikkhez lapozott a harmadik oldalra.

CÍMLAPSZTORI: PERSELUS PITON: BŰNCSELEKMÉNY, VAGY JOGOS BOSSZÚ?

Ma hajnalban kaptuk a hírt, hogy Perselus Piton (felmentett egykori halálfaló, a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola hajdani bájitaltan professzora), Cradley Heath-i házát az éjjel támadás érte. A támadók személye nem ismeretes, de az alkalmazott módszerek tekintetében bizton állítható, hogy mindenképpen varázslók, ill. boszorkányok lehettek. Felmerült a lehetőség, hogy talán a hagyományos örömtűz terjedt át a házra, de azt a szakértők hamar megcáfolták. A mugli környéken álló ház falát kiolthatatlan szerekkel meglocsolták, és elfojthatatlan égést okozó bűbájokkal lobbantották lángra, amely egyértelműen szándékosságra utal. A szándékosság gyanúját megerősíti, hogy a lángok nem terjedtek át a szomszédos épületekre, valamint, hogy a ház tökéletesen porrá égett.

Az elkövetők személye után még folyik a vizsgálat, de mivel Piton halálfalói működése és kémkedése során, az alvilág és a tisztességes polgárok körében is bőven szerzett haragosokat, a bűnösök kézre kerítése nem lesz egyszerű feladat.

A szomszédok elmondása alapján, a sértett a gyújtogatás időpontjában otthon tartózkodhatott, de mivel szabadlábra helyezése óta csöndes, visszahúzódó életet élt, az információ nem vehető biztosra. Még az is lehet, hogy a ház felgyújtása előtt a bájitalmestert erőszakkal eltávolították otthonából.

A fentiek miatt a hatóság ezúton is kéri a lakosságot, hogy a nyomozás elősegítése érdekében, aki Perselus Pitont látja, illetve tud róla, vagy az esettel kapcsolatban bármilyen információval szolgálni, azonnal értesítse a Mágiaügyi Minisztérium Aurorparancsnokságát.

Míg a hatóságok mindent megtesznek a tettesek kézre kerítése érdekében, e cikk írója kötelességének érzi elemezni, hogy vajon milyen okok vezethettek a Perselus Piton elleni atrocitáshoz?...”

A cikk ezek után aránylag tárgyilagosan idézett a professzor tárgyalásán elhangzottakból. Kiemelte a vádirat egyes pontjait, és Harry vallomásából is vett szó szerinti idézeteket. Az átlaghoz képest az írás semlegesebb hangvételű volt, bár lényegesen többször nevezte Pitont halálfalónak, mint bájitalmesternek, és szinte egyszer sem professzornak. A végére Harry csak ült, és nézett maga elé. Szóhoz sem jutott a döbbenettől. A címlapon június 24-i dátum állt, Szent Iván napja. Magasságos Merlin! Mi lehet a professzorral?

Villámsebesen nézte át a maradék néhány lapot, de se Pitonról, se a tűzesetről semmi többet nem talált. Él-e egyáltalán? Ha él, akkor hol, és miből? Ha sikerült elmenekülnie, ha mégsem volt otthon, vajon ő is a muglik között rejtőzik?

Az újságot az íróasztala középső fiókjába tette. Majd kifaggatja Lunát, mit tud az ügyről.

*

Harry fejében egész nap egymást kergették a gondolatok. Amíg összeütött magának egy egyszerű ebédet, megebédelt, rendet rakott a konyhában, beindította a mosógépet, egész idő alatt Pitonon járt az esze.

Visszagondolt az első roxforti évekre, az ellenszenves tanárra, az örökös gyanakvásra, ahogy barátaival a férfira tekintettek. Aztán később a rettenetes okklumencia órák, majd a merengős eset. Harry pokolian érezte magát amiatt, amit a merengőben látott. Aztán nem sokkal utána Sirius halála, és a megkönnyebbülés, hogy a felelősség egy részét Pitonra kenhette. Ennek ellenére, visszatekintve, mégiscsak ez volt a megértés kezdete. Ekkor kezdte megérteni Piton viselkedését, személyiségének egyes vonásait. Talán ekkor kezdett ő maga végérvényesen felnőni. A hatodik év egész a végéig nem is volt annyira tragikus, ha mondhatjuk így, inkább csak kóstolgatták egymást. Persze, a tanévvége – szokás szerint – mindenért „kárpótolt”. Dumbledore professzor halála volt a történések csúcspontja, és Piton menekülésével az események eszeveszetten örvénylettek a káosz felé. A Rend romokban hevert, hisz’ egyik pillanatról a másikra veszítette el vezetőjét, a bujkálás, a szinte elviselhetetlen nyomás, hogy minél előbb megtalálják a horcruxokat, mind-mind beleadta a maga knútját a serpenyőbe. A Minisztérium tehetetlensége, már csak a hab volt a tortán. Mégis, ebben a szédítő forgatagban a gondolatai, az okok és okozatok szépen lassan helyükre kerültek. A részletek összeilleszkedtek, mint egy hatalmas puzzle darabjai. A Dumbledore merengőjében Harry számára elrejtett emlékekkel, végül Piton is megtalálta a helyét Harry gondolatbeli kirakósában. A szerepe teljesen világossá vált: ő volt a kém, aki Dumbledore megölésével olyan magas pozícióba került a halálfalók sorában, hogy senki sem merte többé megkérdőjelezni cselekedeteit, és így közvetlenül Voldemort orra előtt gyűjtögette szorgosan az információkat.

Előbb-utóbb Piton is kénytelen volt elismerni, hogy Harry alkalmas a feladatra, amelyre a prófécia kijelölte. Onnantól a kapcsolatuk ugrásszerűen javulásnak indult. Erős túlzás lett volna azt állítani, hogy kedvelték egymást, de képesek voltak együttműködni. Igaz, hogy személyesen csak egy párszor, elkerülhetetlen esetekben találkoztak, de titkos üzenetek révén folyamatosan tartották a kapcsolatot. Piton létfontosságú adatokkal szolgált a horcruxok felderítéséhez, és megsemmisítéséhez. Harry abba már bele sem mert gondolni, hogy Piton információi nélkül, mi lett volna a roxforti összecsapás végeredménye.

*

A múlton való tűnődéssel eltelt a nap. Mielőtt aludni ment, megint kirakta a kísértetnek szánt falatokat az asztalra. Kíváncsi volt, Luna mit szól majd a fejleményekhez.



Megjegyzések:

  1. A Cradley Heath nevű településen valóban van egy Spinner’s End (a magyar fordításban Fonó sor) nevű utca. A település Anglia vasipari vidékén található, északnyugatra Birminghamtól. Valószínűleg véletlen egybeesés, hogy a városka a Dudley Canal partján fekszik. Viszont a Spinner’s End nem közvetlenül a csatorna partján van, hanem kb. egy kilométerre onnan, de a környék ugyanolyan lepukkant – lerobbant házakkal, leállított és működő ipari üzemekkel –, mint a Rowling által megálmodott hely.

  2. Szent Iván napjához sok hagyomány kapcsolódik. Ezek legtöbbje, a nyári napfordulóval (június 21.) van szoros összefüggésben, mivel ilyentájt a legrövidebbek az éjszakák. Az egyik hagyomány a sok közül a Szentiváni tűzgyújtás, június 23-ról 24-re virradó éjszaka.

A Fonó sor - Spinner's End (nagyításhoz kattints a képre)

Október 16.

Perselus Piton szorosabbra húzta maga körül a köpenyét. Éjszaka már kezdett igencsak lehűlni az idő. Főleg itt fent északon. De muszáj volt begyűjtenie néhány gyógynövényt, még mielőtt a téli hótakaró mindent befed. Ha el tudta kerülni, napközben egyáltalán nem járt ki. Nem akarta megkockáztatni, hogy felfedezzék őt, vagy a búvóhelyét. Elege volt az atrocitásokból. Miért nem élhet már végre békében? Azonkívül, másra sem akart bajt hozni. Hálás volt a szerény hajlékért, és, hogy senki sem zaklatta. Félt, hogyha felfedezik a hollétét, ez a ház is úgy jár, mint a sajátja.

Már két órája bolyongott a réten és az erdő szélen, a lába és a keze már rég elgémberedett a hidegtől. Amit gyűjtött, gondosan a köpenye zsebeibe rejtette. Még utoljára körbenézett a holdfényben fürdő nyílt térségen, és haza hoppanált.

Otthon a növényeket a falba vert szögekre akasztgatta száradni, a bogyókat és más terméseket régi újságokra terítette. Aztán egy pálcaintéssel tűzet gyújtott a kis üst alatt. Nemsokára telihold. Ideje elkezdeni a bájitalt Lupinnak. Miközben csendben dolgozott, halk huhogásra figyelt fel. Egy gyöngybagoly repült be a betört ablakon. Letett egy kis csomagot az ágyára, és már indult is útjára.

Hé, várj! Ne hagyd itt! – suttogta hangosan. – Nem tudok fizetni a gazdádnak. – De a bagoly ügyet sem vetett rá, és már el is tűnt az éjszakában. Perselus egy darabig nézte az ágyon heverő batyut. Tudta mi van benne, elsőre felismerte a baglyot. Kis gondolkodás után magára kapta a köpenyét, és zsebre dugta a csomagot. Kioltotta a tüzet az üst alatt, a már előkészített hozzávalókra vetett egy konzerváló bűbájt, majd alig hallhatóan hoppanált.

*

Csendesen, mint az árnyék, a házhoz osont, és halkan megkocogtatta az egyik ablakot. – Perselus vagyok, nyisd ki. – Az ablak halkan kinyílt és egy gyertya fénye vetült az arcára. – Oltsd ki az a vackot, kivered vele a szemem.

Perselus! Gyere be, jöhetsz nyugodtan, már mindenki alszik.

Nem vendégségbe jöttem. Androméda, én nem tudok fizetni ezért. – A csomagot letette az ablakpárkányra. – Ami volt, elfogyott. Ne küldj többet.

Miért gondolod, hogy fizetned kell érte? Azt hiszed, nem tudom, honnan szerzi Remus a farkasölőfű-főzetet? Ez a pár gizgaz, amit küldtem, még a tizedét sem éri egyetlen adag főzetnek. Ne kéresd már magad, gyere be, mert halálra fagysz.

Perselus az ablakon át beugrott a szobába. Ahogy körbenézett a szerény berendezésen, keserűen állapította meg, hogy ezen biz nincs mit szépíteni, Lupinék most jócskán gazdagabbak nála.

Ülj csak le, mindjárt hozok valamit enni.

Ne hozz, sietek. Félbehagytam a bájitalt. Tartósítottam, de akármeddig így sem áll el.

Ahogy akarod, de ha ilyen ütemben fogysz, nem fogod kibírni a telet. Amióta legutóbb láttalak, legalább tíz fontot fogytál, de lehet, van az még több is, és előtte sem volt rajtad egy uncia felesleg sem. De most üzleti ajánlatom van a számodra. – Perselus kérdően felvonta egyik szemöldökét, és várt. – Én folyamatosan ellátlak bájital-alapanyagokkal. Te megfőzöd a bájitalokat, semmi bonyolultat, semmi sötétet. Kalapkúra, láz- és fájdalomcsillapító, és a többi. Jön a tél, ezeket könnyűszerrel eladogatom az ismerősöknek. Az alapanyag árát levonom, a többi a tiéd. Mit szólsz hozzá?

És neked mi hasznod belőle?

Az alapanyag ára, mint eddig, meg az, hogy remélhetőleg összeszedsz annyit, hogy nem halsz éhen, és akkor továbbra is el tudod látni Remust a bájitallal.

Van mit ennem, és nem akarom, hogy jótékonykodj velem. Ezeket te is meg tudod főzni, miért nem csinálod te, és akkor tiéd az egész bevétel?

Persze, hogy én is meg tudom főzni, de a tiéd ezerszer jobb, és ezt te is nagyon jól tudod. Fenn is hordod miatta az orrod, úgyhogy ne szerénykedj itt nekem. Szeretnék segíteni, de tudom, hogy nem fogadnád el, és nekem is szükségem van keresetre. Te voltál a legjobb vásárlóm, és most elvesztettelek. Viszont ezzel az üzlettel mindketten megtalálhatnánk a számításunkat. A kiváló minőségű bájitalok miatt, az emberek egy idő után nem néznék, honnan jön. És itt nem rád gondolok. Remus nyomorúsága mindannyiunkra kihatással van. Na, áll az alku?

Rendben, de semmi erős szagút nem főzhetek, és olyat sem, amelyet különlegesen kell tárolni, vagy amelyhez speciálisan kezelt összetevők kellenek. Ja, és nagyon szűkös a hely, csak egy kis üst fér el.

Perselus, nagyjából tisztában vagyok a körülményeiddel. Ehhez csak annyi a megjegyzésem, hogy – szerintem –, mindenképpen üdvös lenne, ha legalább egy-két ember – akiben hajlandó vagy megbízni –, tudná hol laksz. Soha nem tudhatod, mikor adódik olyan vészhelyzet, amikor szükség lehet rá.

Megértem az aggodalmadat, de mindenki számára jobb és biztonságosabb, ha senki sem tudja hol lakom. Ha meg valami rendkívüli előáll, majd kezelem operatíve.

Te tudod. Visszatérve az üzletre, az induláshoz mire van még szükséged?

Néhány bájitalos fiola jó lenne. Azok a silány mugli flaskák, amelyekhez itt-ott hozzájutok, valóban csak végszükségben felelnek meg. – Perselus elkezdte körbetapogatni a köpenyét, elővett egy ledugaszolt kétdecis kólásüveget. – Ezt majdnem elfelejtettem. Adj belőle reggel és este egy-egy kanállal a gyereknek. Amikor legutóbb láttam, olyan sápadt volt az a kölyök, mint a telihold.

Bort iszik, vizet prédikál. Szóval, ki tartozik kinek?

Ugyan, Androméda! Ez semmi extra. Csak egy kis Vit-elixír. Most már tényleg megyek. Reggel küldöm a főzetet. – Választ sem várva, ott helyben köddé vált.

Perselus Piton – csóválta a fejét mosolyogva Androméda –, te vagy aztán egy ritka madár.


Folytatás...

Comments

Szegeny Perselus, a bosszu aldozata lett de orulok,hogy Harry felretette a serelmeit es meg tudott bocsajtani neki. Az hogy Perselus nem fogad el 'konyoradomanyt' es segitseget sem ker senkitol meg akkor sem ha ehezik, nincs hol laknia, igen ez ravall. Tettszenek ezek a beszurasok/megjegyzesek, hogy leirod amit megtudtal, ezt megosztod velunk is es kepekkel is igazolod:)