?

Log in

No account? Create an account
Mistletoe

Fagyöngy 7.: Jóvátétel és fagyöngy

Jaj! Most látom, hogy már elmúlt éjfél. Bocsi. Elég hosszú volt ez az este.
De most, gyorsan pótolom a mulasztásomat.
Itt a történet befejező része. Ez egy kicsit komolyabb hangvételű, mint a megelőzőek.
További boldogat, és jó olvasást!


Forever then some: Fagyöngy

Fordította: tothem

Átnézte: yatze

Korhatár: 18+

Főszereplők: HP/PP

Figyelmeztetés: Felnőtt tartalom! A mű slash, tehát két azonos nemű szereplő kapcsolatáról szól. Amennyiben ez a téma számodra sértő, vagy visszataszító, kérlek ne olvass tovább.
A nevetséges jelenetek miatt, olvasás közben az étel-, és italfogyasztás veszélyes lehet.

Megjegyzés: AU, humor, befejezett.

Tartalom: Perselus konok nénikéje a városba érkezik, azzal a határozott szándékkal, hogy találkozzon unokaöccse jövendőbelijével. Mi lehet a gond? Pitonnak nincs jegyese, és az egyetlen személy, aki elérhető, hogy eljátssza a szerepet, nem más, mint Harry Potter.

Nyilatkozat: A Harry Potter univerzummal kapcsolatos minden jog J.K. Rowling, és a vele szerződésben álló különböző kiadók és filmstúdiók tulajdona. Nekünk semmiféle anyagi hasznunk nem származik belőle.

Az eredeti történet a http://www.fanfiction.net/u/387462/Forever_then_some oldalon található.

1. fejezet

2. fejezet

3. fejezet

4. fejezet

5. fejezet

6. fejezet


7. Jóvátétel és fagyöngy

Harry annyira kimelegedett a dühtől, hogy nem is érezte a levegő csípős hidegét. Ahogy ment végig az utcán, rugdalta maga előtt a járdán a havat – egy csöppet sem érdekelte, hogy a cipője, és a nadrágja szára havas és nedves lett. Tudta, hogy egyszerűen el kellett volna hoppanálnia. Esetleg az Odúba – habár az ötlet, hogy valami zajos, vidám és zsúfolt helyen legyen, egy csöppet sem tűnt vonzónak számára. Talán csak haza kéne mennie, bemászni a takaró alá a saját puha, meghitt ágyába, és elbújni, amíg elmúlik a karácsony. Sóhajtott. Nem igazán számít hová megy, de nem sétálhat örökké. Valójában, már másodszor kerülte meg a Perselus utcájával szomszédos háztömböt, és már látott az ablakokban muglikat, akik kíváncsian lestek ki rá. Nyilvánvalóan, nem látogatták sokan ezt a várost.

– Harry! Harry Potter! Azonnal állj meg!

Harry megpördült meglepetésében, és meglátta Clarát, bottal a kézben, szaporán végigmasírozni az utcán. Egy hosszú kabát és egy sál volt sietősen vékony teste köré kanyarítva.

– Clara? Mit csinál idekint?! – kiáltotta Harry aggodalmasan, és visszasietett Clarához. – Dermesztő hideg van, és jeges az út! Menjen vissza a házba.

– Szándékozom is. Azonnal visszamegyek – gúnyolódott Clara. – Persze, te jössz velem.

Harry sóhajtott és megrázta a fejét. – Sajnálom, Clara, de nem megyek vissza.

– Már hogyne jönnél – jelentette ki Clara, mintha egy értelmi fogyatékossal beszélne. – Karácsony van.

Harry összerezzent. – Ne haragudjon, Clara, de én nem leszek itt karácsonykor.

– Butaság! Hol másutt lehetnél? – Clara a botjával a földre csapott, latyakos hó fröccsent a lábukra.

– Weasleyék meghívtak magukhoz. Sokkal előbb elfogadtam, mint megtudtam, hogy ön meglátogatja Perselust. – A féligazság könnyedén jött.

– Te egyedül akartad hagyni Perselust karácsonykor? – kérdezte Clara olyan hangon, amellyel egyértelműen bűntudatot szándékozott ébreszteni.

– Nos... – Harry ki akart bújni a válasz alól, de végül legyőzötten felsóhajtott. – Igen.

– Perselus mindent elmondott.

Harryt készületlenül érte a bejelentés, de hamar magához tért. – Mindent?

– Nos, alapos a gyanúm, hogy ez nem volt minden, de tudom, hogy nem vagy a jegyese.

– Nagyon gyatrán érzem magam, amiért hazudtam önnek – vallotta be Harry.

– Meg is érdemled – jelentette ki kimérten Clara. – De ami történt, megtörtént. Az egyetlen tennivaló most a továbblépés, amely magában foglalja, hogy visszamész, és megoldod a problémáidat Perselusszal.

Harry határozottan nemet intett. – Sajnálom, Clara, tényleg. De Perselus és én... Szóval, a mi problémáink – úgy gondolom –, egy kicsit bonyolultabbak, mint ahogy azt ön látja. Csodának kéne történnie ahhoz, hogy megoldjuk őket. Ebben a kapcsolatban, minden előrelépés, úgy tűnik, mintha három lépéssel vetne vissza bennünket.

– Ha már karácsonykor sem számíthatsz csodára, akkor mégis mikor? Tudom, hogy az unokaöcsémnek nagyon erősek az érzelmei irántad.

– Igen, sosem az egymás iránti erős érzelmekkel volt gondunk. Inkább azzal, hogy azok az erős érzelmek, az esetek legnagyobb részében, elég nyugtalanító természetűek.

– Egy szó, mint száz, egyszerűen megfutamodsz? – kérdezte Clara megvetően.

– Kérem, Clara, próbálja megérteni.

– Nagyon is értem, hogy egy kis erőfeszítésre sem vagy hajlandó, hogy elcsábítsd az unokaöcsémet, Harry Potter.

Ez elevenébe vágott. – Clara!

– Ne Clarázz it nekem! Kedveled, vagy nem kedveled az unokaöcsémet?

– Néha, egy kicsit sem kedvelem – vetette oda, de Clara türelmetlen pillantására, morogva beismerte: – De időnként... használhatónak tűnik.

– És, ha megcsókol, a lábujjaid kunkorodnak?

– Fogalmam sincs – morogta Harry, habár az igazat megmondva, abból ítélve, amilyen hatással Perselus volt a testére, úgy általában – ez nem volt vitás.

– Még sosem csókolóztatok? – érdeklődött Clara kételkedve (Emlékezz vissza, hogy Clara látta őket, hogy szétrebbennek, amikor belépett egy szobába, vagy felhívta magára a figyelmet.), de ahogy visszagondolt, sosem látta, hogy az ajkaik ténylegesen találkoztak volna.

– Ez nem olyan beszélgetés, amelyet az utca közepén kívánok lefolytatni, még kevésbé Perselus nagynénjével. – Harry makacsul lezárta a témát. – Most vissza kéne mennie a Fonó sorra, én pedig indulok.

– Tégy, ahogy jónak látod. – Clara mélyet sóhajtott.. Meglepően – és gyanúsan –, hamar feladta.

Harry megfordult, hogy folytassa útját az ellenkező irányba, de úgy találta, hogy egy lépést sem tudott tenni. Egy kis hangocska választékosan káromkodott a fejében, fennhangon követelte, hogy menjen vissza Clarával, és újra nézzen szembe Perselusszal. Ezegyszer játsszon nyílt kártyákkal. Elvégre karácsony van – tette hozzá az állhatatos hangocska –, hallottad azt a nőt, ez a csodák időszaka.

Mint az kiderült, Harrynek esélye sem volt rá, hogy egyezkedjen a hanggal a fejében. A vékony jégréteg megtette helyette.

– Áááááá!

Azonnal megfordult, amint meghallotta a fülrepesztő sikolyt.

A szíve felköltözött a torkába, mikor meglátta Clarát a talajon kiterülve, a botja egy közeli hókupacba ágyazódva. – Clara! – Azonnal mellette termett. – Jól van? Hol sérült meg?

Clara könnyedén felnyögött. – A bokám! Oh, istenem, nem figyeltem hova lépek.

Harry gyengéden megvizsgálta mindkét lábát, amikor az asszony bal bokájához nyúlt, megrezzent Clara fájdalmas felszisszenése hallatán. – Jaj...

– Nem hiszem, hogy eltört, Clara. – Harry levette a kabátját, szorosan bebugyolálta Clarát, nehogy megfázzon. Egy pillanatig szinte reménykedve nézett. – Ne is gondoljak olyasmire, hogy vissza tud menni egyedül a házba? Csak egy, vagy két háztömb.

– Nem hiszem, hogy vissza tudnék menni, Harry drágám, pokolian fáj. – Köhögött egy keveset, mintha az lenne a bizonyíték a kificamodott bokára.

– Haza vihetem – mondta azonnal Harry, félreérthetetlenül vonakodva, mert az azt jelenti, hogy megint találkozik Perselusszal, és nem volt biztos benne, hogy arra felkészült-e már.

– Ó, ne... – erősködött drámaian Clara. – Csak menj. Hagyj itt a járdán, biztos majd haza tudok sántikálni, ha a duzzanat már egy kicsit lelohadt. Egyébként is itt a botom.

Harry lehajolt, és vigyázva, hogy ne bántsa a sérült végtagot, karjaiba emelte az asszony magas, vékony testét. – Ne legyen nevetséges, nem fogom itt hagyni a járdán fekve.

Erre – persze – Clara mindvégig fogadni mert volna.

Perselus bosszankodott, amikor rájött, hogy kettesével szedve a lépcsőket vágtatott lefelé, amint hangokat hallott a konyhából. Az ajtó előtt megtorpant, megigazította a ruháját, és vékony szálú fekete haját a helyére simította – csak, hogy Harry ne gyanakodjon a sietségére –, mielőtt kinyitotta az ajtót.

Harryt mindjárt a másik oldalán találta.

Annyira pokolian boldog volt, hogy látja a fiatalembert, hogy rosszallóan összeráncolta a homlokát. Észrevehetően elmélyültek a homlokán a ráncok, amikor észrevette a nagynénjét, aki a konyhaasztalon ült, szemmel láthatóan zilált állapotban.

– Mi történt? – követelte határozottan.

– Nyugodj meg, Perselus, drágám. Egyszerűen felbuktam a jégen. – Clara nemtörődöm mozdulattal legyintett. – Harry segített hazajönnöm.

Perselus egy lépéssel az asztalnál termett, és alaposan szemügyre vette a nagynénjét. – Jól vagy? – Majd azonnal Harryhez fordult. – Jól van?

Harry, válaszul Clarára nézett. – Jól van?

Válasz helyett, Clara Perselushoz fordult. – Te jól vagy?

– Micsoda kérdés ez?

– Egy inkább helyénvaló kérdés – mondta Clara tárgyilagosan. – Úgy nézel ki, mintha egy kiadós hiszti határán állnál.

– Nem vagyok gyerek, aki hajlamos a hisztériára – préselte ki magából Perselus, miközben a tökéletes – habár túlméretes – képét nyújtotta egy kisfiúnak, akit csupán pillanatok választanak el a toporzékolástól. – Tehát, mi történt?

– Attól tartok, bemutattam egy dupla lutzot a jeges járdán. Harry volt olyan kedves, és hazahozott. A bokám egészen kificamodott.

Perselus bizalmatlannak látszott. – Ez minden?

– Igen, ez minden.

Unokaöcs és nagynéni kihívóan meredtek egymásra.

– Nem kéne megpróbálnunk elvinni egy orvoshoz? – szólt közbe Harry. – Vagy utána nézhetnék, hátha találok valakit, aki kijönne...

Perselus felvonta a szemöldökét a nénikéjére. – Igen, Clara néni, szeretnél egy orvost, hogy vessen egy pillantást a bokádra?

Clara határozottan összeszorította az ajkait. – Ez egy nagyon bölcs ötlet, Harry.

Perselus a de-t várta.

– ... De szenteste van, mindenki otthon van a családjával.

Perselus unottan megjegyezte: – Azt hiszem, a kórházak, és hasonlók, állandóan nyitva vannak, beleértve az ünnepeket is.

– Senkinek sem akarnék a terhére lenni, Perselus. Ha megtennéd, hogy felviszel a szobámba, hogy pihenjek egy kicsit...

– Én szeretném, nénikém, de attól félek, az a terhemre lenne. És tudom, hogy azt nem akarnád.

– Ó, a Mer... isten szerelmére, Perselus. Vidd fel a nagynénédet a szobájába. Tehetek érted valamit, Clara?

– Pillanatnyilag nem, de biztos vagyok benne, hogy később majd eszembe fog jutni valami.

– Abban én is biztos vagyok – morogta Perselus, karjaiba vette a nénikéjét, és nem túl finoman elindult vele a konyhából a lépcső felé.

XxX xXx XxX

Perselus visszafogta magát attól, hogy Clarát ledobja az ágyára, helyette óvatosan lefektette. – Elestél, ugye?

– Igen.

– Ez nem valami vad mesterkedés volt, hogy Harryt visszacsalogasd?

– Nem! Perselus, te olyan gyanakvó vagy.

Perselus horkantott. – Rendben, pihenj. Megnézem, találok-e hideg borogatásnak valót a bokádra.

– Várj! Meg kell beszélnünk, mit csináljunk Harryvel.

– Azt hittem, hogy ez a kis baleset nem Potter javára történt.

– Nos, nem... természetesen nem terveztem, hogy elessek, mégis megtörtént, és Harry visszajött. Ki kell használnunk a helyzetet. Ez újabb esélyt ad nektek, hogy elássátok a csatabárdot. Hetek óta mindenért hajba kaptok.

– Csak hét napja vagy itt – mutatott rá Perselus.

– Jó, de olyan érzés volt, mintha hetek lettek volna.

Ezzel Perselus is mélységesen egyetértett.

– Örömmel fogod hallani, hogy van egy tervem.

Az öröm kifejezés még csak meg sem közelítette, amit Perselus érzett. Ő bizonytalan volt. Az idős hölgy szemében különös fény csillogott. Ijesztő fény.

– Most nem beszélgethetünk, Clara néni. Pihenned kell.

– Mégis mit csinálhatnék az ágyban? Perselus, ragaszkodom hozzá, hogy maradj, és társaságot biztosíts nekem. Ha nem akarod, hogy megvitassuk Harry ügyét, talán megint felolvashatnál.

Perselus az ajtó felé araszolt.

– Azt hiszem, Viktória jelenleg egy épület peremén lóg.

– Utoljára egy sziklameredély szélén hagytuk.

– Nos, igen, eléggé felépült, hogy újra valaminek a széle felé futhasson. Furcsa lány, állandóan különféle dolgokról lóg.

– Milyen megindító. De tényleg pihenned kell. – Perselus az ajtónyílásnál állt, már közel érezte a szabadulás pillanatát.

– Perselus! Perselus Piton, azonnal gyere vissza!

Perselus figyelmen kívül hagyta a hívást, és csaknem kimenekült a szobából.

Ha egy sérült, ágyhoz kötött, idős hölgytől való elmeneküléssel Perselus kiérdemelte a gyáva nyúl nevet...

Akkor, úgy legyen.

Pechjére, a menekülési útvonalat egy bizonyos sötét hajú démon zárta el.

– Még mindig itt vagy – állapította meg Perselus kimérten, és tett egy lépést hátra.

– Úgy tűnik.

– Nos, most már kézben tartom a helyzetet. Visszamehetsz, bárhová is indultál.

– Itt kéne maradnom, hogy gondoskodjak róla, Clara megfelelő ellátást kapjon.

– Majd én gondoskodom a saját nagynénémről.

– Maradok – állta a sarat Harry.

– Többé már nem vagy szívesen látott vendég a házamban – ellenkezett Perselus zsémbesen.

– Kifelé mindketten! Egy csepp teát kívánnék. A kiabálásotok csak ront azon a szörnyű fejfájáson, amelyet az eséstől kaptam.

– Beütötted a fejedet a jégbe? – Perselus rosszallóan nézett rájuk. – Azt a részt Potter elmulasztotta megemlíteni!

– Nem. A bokámat ficamítottam ki, a fejem hozzá sem ért a jéghez. De a fájdalom kisugárzik... azt még a bolondok is tudják.

Harry kihajolt Perselus mögül, hogy lássa Clarát. – Hozzak valamit a fájdalom ellen?

– Csak menj Perselusszal, és hozzátok azt a teát... és próbáljátok meg nem abszolút idióták lenni – rendelkezett újfent Clara. – Hozzatok magatoknak is. A nagyanyám mindig azt mondta, hogy egy csésze jó tea minden problémát megold.

A nagyanyja tévedett.

De ne legyünk igazságtalanok. A drága nagymamának elképzelése sem lehetett róla,
milyen kárt tud okozni két heves vérmérsékletű varázsló,
és egy repülő teáskanna.

– Tehát, maradsz még egy éjszakára? – jegyezte meg mintegy félvállról Perselus, mikor a konyhába értek. Ismeretlen izgalom borzongott végig a gerincén a gondolatra, hogy Harry még egy éjszakát egy fedél alatt tölt vele.

– Igen. Semmi fontosról nem maradok le, ha később érkezem Weasleyékhez . Ha már itt tartunk, átszóltam Hermionénak, amíg ágyba dugtad a nagynénédet. Tudom, hogy azt mondta, nincs szüksége orvosra, de azt hiszem, az lenne a legjobb, ha valaki megnézné, és Hermione kitűnő eredménnyel ment át az orvosi vizsgáin.

– Miért?

– Azért, mert úgy gondolom, hogy valakinek, akinek orvosi végzettsége van, meg kéne vizsgálnia Clarát.

– Nem az. Miért maradsz még egy éjszakára?

– Nem miattad, ha erre vagy kíváncsi. Clara miatt maradok. Szeretné, ha itt lennék karácsonykor. És ő megérdemli, hogy megkapja, amit az ünnep alkalmából akar.

– Én nem érdemlem meg. – Ez kijelentésként hangozott, nem kérdésként.

– Te nem. – Harry makacsul rázta a fejét. – Hogy te mit érdemelsz..., nos, abban nem vagyok egészen biztos, de valami sokkal kellemetlenebbet.

– Hová mentél? – Perselus végre feltette a kérdést, amely már egy ideje a bögyét nyomta. De nyomban pontosította. – Amikor az előbb elmentél.

– Nem mindegy?

– De. Biztosíthatlak, semmi sem tudna rávenni, hogy a legkevésbé is érdekeljen, hol töltöd az idődet. – Aztán ugyanazzal a lélegzettel: – Van lakásod?

– Van egy hely, ahol lakhatok.

– Hol van?

– Semmi közöd hozzá.

– Tudja valaki, hogy merre van?

– Nyilvánvalóan, én tudom – makacskodott tovább Harry.

– Valaki más? Egy rendtag? Vészhelyzet esetére.

– Vészhelyzet esetén, pokoli jól tudok vigyázni magamra.

– Csak add meg nekem a címet.

– Miért?

– Hogy meg tudjam vizsgálni a biztonsági rendszeredet, felmérni a védővarázslatokat, kiegészíteni őket. Jelenleg milyen típusú védővarázslatokat használsz? Több különbözőre lenne szükséged. Valamire, ami bele van szőve az épület falaiba, és egy riasztórendszerre a terület körül, a birtok földje alatt, és – persze – a levegőben. Meg valami, ami a sötét mágiát érzékeli – természetesen. Parabule Occous talán – nekem itt az van. De majd még utána nézek több kéziratban.

– Perselus. Állítsd le magad. Én már gondoskodtam a védelemről.

– Te? – kérdezte Perselus szkeptikusan.

– Persze. Van egy kis lánccal záródó mechanizmusom, és egy kémlelőlyuk a bejárati ajtón, így gonosz kopogások esetén, ki tudok nézni.

– Ez egy csöppet sem vicces, Potter.

– Óvatosan, Piton, még valaki azt hiszi, hogy érdekel téged.

Perselus horkantott. – Bocsáss meg, amiért nem akarom végignézni, hogy mindaz a tömérdek kemény munkám veszendőbe megy.

– Miféle kemény munkád?

– Bosszantó lényed életben tartása, az elmúlt néhány évben.

– Már gondoskodtam róla.

– Értem.

– Akármikor, ezen a speciális hangon azt mondod, hogy „értem”, tudom, hogy valójában azt mondod „nem helyeslem”.

– Veled kapcsolatban, sosem találtam sok helyeselni valót.

– Az utóbbi időben nemigen panaszkodtál – jegyezte meg rosszindulatúan Harry. – Tulajdonképpen, több alkalommal is, egészen világosan, éreztem a jóváhagyásodat.

– Hadd szögezzem le, hogy bármilyen – pozitív természetű – érzés, amelyet feléd éreztem, pusztán átmeneti volt. Szoros összefüggésben állt a szád közelségével személyem felé.

A lázadás Harry arcára volt írva. Perselus tudta, hogy nem kellett volna ebbe az irányba haladnia, de képtelen volt visszatartani magát attól, hogy felbosszantsa Harryt, minden lehetséges alkalommal. Úgy, mint egy kisfiú, aki ellöki a játszótéren a kislányt, aki tetszik neki. Harrytől bármilyen figyelem jobb volt a semminél.

– Azt kell mondjam, nem vártam volna, hogy az Aranyifjú olyan könnyedén osztogatja a jóindulatát. Ah, elpirultál. – Perselus horkantott, tudta, hogy be kellene fognia a száját, de képtelen volt rá. – Mondd csak, szégyenled szemérmetlen magatartásodat, vagy vágysz rá, hogy megpróbáld újra? A magam részéről szívesen tennék még egy kísérletet, mielőtt holnap reggel elküldelek. Mindazok után, elég valószínűtlen, hogy egymásba botlanánk megint, így semmi veszíteni valód sincs abban, ha engedsz a vágyaidnak.

– Rohadék.

– Hülyegyerek.

– Kérj bocsánatot – követelte Harry.

– Általános bocsánatkérést óhajtasz, vagy olyat, amely egy kimondott eseményre irányul?

– Valószínűleg, túl sok dolog van, amiért külön-külön bocsánatot kéne kérned – csattan fel Harry, a düh sötétpirosra festette az orcáit. – Miért nem választod ki az egyik speciális esetet? Mondjuk, hogy tévesen ítéltél meg engem. Hibás, és kéretlen feltételezésekbe bocsátkoztál rólam, szinte attól a pillanattól, hogy először találkoztál velem.

Perselus veszedelmesem dühbe gurult. – Ezt a vádat nem tagadom. Azonban, abban te is ugyanannyira bűnös vagy.

Ebben igazat szólt. Nagyon is, ha az ember igazságos akart lenni. Viszont Harry nem akart. Most nem. – Talán, de nem én vagyok az a cinikus, kérges szívű hülye, aki azt hiszi, hogy engem érdekel egy kis tiltott, érzelemmentes dugás.

– Ez az, ahol tévedsz – füstölgött Perselus. – Biztosan nem szándékozlak megdugni.

Ezen a ponton, a teáskanna csörömpölni kezdett a pulton.

XxX xXx XxX

Nyolc perccel később,
Hermione a hátsó ajtóhoz hoppanált, és emelte a kezét, hogy kopogjon.

Teljesen felkészületlenül érte a látvány, amely odabent fogadta.

2. rész

Tags:

Comments