?

Log in

No account? Create an account
Mistletoe

Fagyöngy 6.: Szenteste

Kellemes karácsonyt mindenkinek. Tőlünk most mentek el a vendégek, és egész nap főzőcskéztem, úgyhogy szánom-bánom, de csak most jutottam el idáig. Remélem, úgy találjátok majd, hogy megérte a várakozást.

 

Forever then some: Fagyöngy

Fordította: tothem

Átnézte: yatze

Korhatár: 18+

Főszereplők: HP/PP

Figyelmeztetés: Felnőtt tartalom! A mű slash, tehát két azonos nemű szereplő kapcsolatáról szól. Amennyiben ez a téma számodra sértő, vagy visszataszító, kérlek ne olvass tovább.
A nevetséges jelenetek miatt, olvasás közben az étel-, és italfogyasztás veszélyes lehet.

Megjegyzés: AU, humor, befejezett.

Tartalom: Perselus konok nénikéje a városba érkezik, azzal a határozott szándékkal, hogy találkozzon unokaöccse jövendőbelijével. Mi lehet a gond? Pitonnak nincs jegyese, és az egyetlen személy, aki elérhető, hogy eljátssza a szerepet, nem más, mint Harry Potter.

Nyilatkozat: A Harry Potter univerzummal kapcsolatos minden jog J.K. Rowling, és a vele szerződésben álló különböző kiadók és filmstúdiók tulajdona. Nekünk semmiféle anyagi hasznunk nem származik belőle.

Az eredeti történet a http://www.fanfiction.net/u/387462/Forever_then_some oldalon található.

1. fejezet
2. fejezet
3. fejezet
4. fejezet
5. fejezet

6. Szenteste

Nézd! – A feje hátrabillent, mintha a nyaka gumiból lenne, és merőn nézett fölfelé. – A fagyöngy alatt vagyunk. Ez azt jelenti, hogy meg kell csókolnod engem. Vagy, nekem kell megcsókolnom téged. Nem vagyok benne biztos, hogy melyik.

Perselus fáradtan ingatta a fejét. – Nem, Potter, ágyba.

Biztos vagy benne? – Harry csábítóan beharapta az alsó ajkát. – Szerintem, szerecsendió és tejszín ízem lenne.

És – kétségkívül – brandy.

Kérlek…

Perselus figyelmen kívül hagyta Harry kusza ellenkezését, elvette tőle a gallyat, és hagyta lehullani a földre a többi közé. Aztán felvonszolta Harryt az emeletre lefeküdni – csók nélkül.

Elvégre,

Hősünk sosem tartott egy morzsányi romantikát sem raktáron.

Nem igazán akarta most elkezdeni.

Több órával később, a nappali/iroda/könyvtárban, Perselus hallotta, hogy az állóóra a bejárati ajtó mellett hármat üt. Mereven ült egy karosszékben, a kandallóban haldokló zsarátnokokkal, és három égő, zömök, fekete gyertyával a mellette álló kis asztalkán. Vakon meredt a vastag, francia bájitalkönyvbe, amely nyitva feküdt az ölében. Annyira belemerült a gondolataiba, hogy nem is hallotta, ahogy a nagynénje lejött a lépcsőn, egészen addig, amíg majdnem előtte állt. Fel sem nézett, hogy nyugtázza a jelenlétét, csak hallgatta a botja dobbanásait a szőnyeggel borított padlón, ahogy közeledett.

Elég késő van már a tűnődéshez, nem?

Nem tűnődöm. Képtelen voltam elaludni, így lejöttem ide, hogy olvassak egy kicsit. Ez gyakran előfordul. Nem történt semmi rendkívüli.

Csak olvasol. Semmi különös nem jár a fejedben.

Így igaz.

Hmm. Akkor miért van a könyv fejjel lefelé? – kérdezte Clara fanyarul.

Egy nagy levegővétellel, Perselus lenézett az ölében fekvő könyvre. A szavak jó irányban álltak. – Nincs is fejjel lefelé!

Clara vékony ajka önelégült vigyorba húzódott. – A lényeg, hogy meg kellett nézned, nem igaz?

Perselus halk morranással összecsapta a könyvet.

Clara elhelyezkedett a szemközti székben. – Lefektetted Harryt?

Mikor otthagytam, ki volt dőlve. Marha nehéz volt, de legalább csendben maradt – végre.

Ami nem magyarázza meg, mit csinálsz idelent, amikor a jegyesed odafent van az ágyban.

Nyugtalan voltam, és nem akartam zavarni őt.

Ez egy nagy adag maszlag, ha engem kérdezel. Habár – morogta Clara –, az emberek nem kérdeznek engem közel sem olyan gyakran, mint kellene.

Talán ennek az az oka, hogy semmi közöd hozzá – tájékoztatta éles hangon Perselus.

De van hozzá közöm. Itt valami nincs rendben…

Itt minden rendben van.

Valami baj van…

Semmi baj…

Clara a botja egyetlen legyintésével elhallgattatta. – Mondd el, hogy mi volt a baj, mert ha te és Harry hamarosan össze akartok házasodni, akkor a legjobb, ha helyrehozzuk a dolgokat.

Helyrehozzuk? Mi? Ha valami baj volna, ami egyébként nincs, az egyetlen „mi”, akikre tartozna, Harry és jómagam.

Ez rám is tartozik, mert szeretném látni, hogy megállapodsz, mielőtt eltávozom az élők sorából.

Perselus felkapta a fejét. – Ne mondj ilyeneket! Mindnyájunkat túl fogsz élni.

Pfft. – Clara egy horkantással elbocsátotta. – Öreg vagyok, Perselus. Nem lehangolt, csak realista… Manapság a civilizált népek már nem esnek ágynak. – Clara felállt a karosszékből, és megállt Perselus előtt. – Csak még egy utolsó dolgot hadd hagyjak neked, amelyen töprenghetsz. Én nagyon jó felfogóképességű asszony vagyok. Nem vagyok hajlamos az álmodozásra, vagy a romantikus ábrándokra. Sok olyasmit is észreveszek, amit mások nem. És nem teszek kijelentéseket, csak ha szilárdan hiszek abban, amit mondok.

Azt akarod, hogy ezen gondolkodjak?

Nem. Ez csak a bevezetés, hogy komolyan vedd, amit ezután mondok. Harry a tiéd, csak meg kell ragadnod. Ne légy olyan makacs bolond, hogy elszalasztod ezt a lehetőséget.

Nem tudod, miről beszélsz.

Clara fölé hajolt, és egy csókot nyomott Perselus feje búbjára. Egy szokatlan megnyilvánulása a gyengédségnek – mindkettőjük részére. – A megbánásról rengeteget tudok. Jó éjt, Perselus, drágám.

Jó éjszakát, Clara néni.

Pár perc múlva, miután hallotta, hogy a nénikéje bemegy a vendégszobába, Perselus átment az ablaknál álló íróasztalhoz. A fiókból elővett egy darab pergament, és egy pennát. Ha nem akarta, hogy Harry eltűnjön az életéből… Hát, akkor tennie kéne valamit ellene.

Rövid idővel később, Perselus elindult a hálószobába – a papír gondosan a zsebébe dugva. Harryt pontosan úgy találta, ahogy hagyta: a hasán kiterülve, mélyen aludt az ágyon. Keresztül-kasul nyáladzott mindenhova.

Perselus hagyta, hogy a tekintete bizalmasan végigkalandozzon Harry alvó testén. Ahogy a vékony póló rátapadt, és az alsónadrágja picit felcsúszott a napbarnított bőrön. Már megízlelhette, hogyan reagált rá ez a test. És nem tudta kiverni a fejéből.

Talán a nagynénjének igaza volt. Talán Harry az övé lehetne. Ha akarná.

Ekkor Harry megmozdult, egy elégedetlen sóhajjal belekucorodott a takaróba, a homloka rosszalló ráncokba gyűrődött. Perselus nem tudta elszakítani a szemét a látványról. Rendben. Tehát akarta Harryt. Nagyon.

Szerette Harryt. Nem tudta, hogy történhetett, csak azt, hogy megtörtént. Elégedett volt. Na jó, elégedett volt, azon ritka pillanatokban, amikor nem emésztette a vágy a fiatalember után.

Határozottan szokatlan volt, hogy kötődött valakihez, de igaz. Szerette Harry látványát az otthonában, az illatát, az érzését, de alapjában, minden, amit akart, az Harry volt.

És ha ez nem szerelem volt – azért, mert valójában nem volt biztos benne, mi az a szerelem –, ez bőven elég volt számára.

De mi van Ginny Weasley-vel? – kérdezte egy savanyú hang a fejében. Hajlandó vagy osztozni Harryn? Megkapni őt egy párszor, azzal a tudattal, hogy minden alkalommal hazamegy a menyasszonyához?

Rendben, ha Harry beleszeretett a lányba, akkor ki is tud szeretni belőle. Mindamellett, ha Harry teljesen elkötelezte volna magát a Ginnyvel való kapcsolatának, sosem hagyta volna, hogy a sikátorban a dolgok odáig fajuljanak.

És, ha kell, több megoldást is tud rá, hogy Ginny rejtélyesen eltűnjön.

Azért, mert neki kellett Harry. Szüksége volt rá, hogy alatta legyen, körötte, egy rész legyen belőle…

Most rögtön.

Ébresztő!

Az álom sűrű függönyén – és az alkoholkábulat maradványain – át, Harry homályosan hallotta a parancsot. De nem reagált rá, addig, amíg nem érezte, hogy teljes súlyával egy kéz hullik a vállára. Ösztönösen megragadta a kezet, és erősen megrántotta, miközben a másik kezével gyakorlottan nyúlt a pálcájáért a párnája alá.

Harry hirtelen mozdulatától Perselus kiesett a szerepéből, és egy erőteljes mozdulattal meghátrált. A vékony ágyelő megcsúszott a lába alatt, és ő keményen a padlón landolt. Harry, aki még mindig a csuklóját szorította, kizuhant az ágyból, egyenesen Perselusra, olyan érzetet keltve, mint egy hatalmas zsák liszt.

Egy hatalmas zsák liszt, tökéletes irányzékkal.

Au! – A levegő kiszorult Perselus tüdejéből, ahogy Harry könyöke belenyomódott a rekeszizmába, és a térde veszélyesen közel került egy sokkal érzékenyebb területhez a lábai találkozásánál. Perselus minden átmenet nélkül lelökte magáról, és a karját a gyomrára szorította. – AU!

Piton? – Egy halomban a padlón, Harry álmatagon kinyitotta a szemét. – Mi a fene…? Hogy került az ágy a padlóra?

Részeg vagy?

Még mindig – helyesbített Harry, és röviden felnyögött. – Tuti, hogy még mindig részeg vagyok. Mennyi az idő?

Fél négy.

Reggel? – kérdezte Harry, tisztán összezavarodva.

Persze, hogy reggel, te ostoba.

Harry felült, nehézkesen az ágy oldalának dőlt. – Akkor miért vagyok ébren?

Perselus feltápászkodott a földről, lesöpörte a gyűrődéseket és a port a ruháiról. – Felébresztettelek.

Hmm, igaz, ettől most minden világos.

Ó, fogd be, Potter.

Képes voltál azért felkelteni az éjszaka közepén, hogy közöld velem, hogy fogjam be? Még te sem lehetsz ennyire ellentmondásos.

Ellentmondásos?

Ez azt jelenti, hogy az ellenkezőjét, vagy nem azt csi…

Fejezd be, hogy okostónit játszol, nem áll jól neked.

Sértegetsz?

Biztos, hogy nem bókolok.

Harry nyitotta a száját, hogy visszavágjon.

Ó, nyughass, beszélnünk kell.

Harry szkeptikusan nézett. – Miről, Piton? Tök fáradt vagyok. Nem várhat reggelig? Akkor biztos nem csinálok semmit, amit valamelyikünk utóbb meg fog bánni.

Nem. Attól tartok, nem tudok várni. Meg kell beszélnünk, mi történjen ezután. Velünk…, és ezzel, ami köztünk van.

Harry igyekezett, hogy a lázas izgalom ne látszódjon az arcán. – Mi történjen ezután…?

Van valamim számodra… Vagyis, készítettem valamit számodra.

Melegség árasztotta el Harryt, élénk érdeklődéssel figyelte, ahogy Perselus félszegen benyúl a zsebébe, és kivesz egy papírdarabkát. – Tessék. – Perselus az orra alá dugta a gyűrött pergamentekercset.

Egy darabig bandzsán meredt a pergamenre, aztán kikapta a kezéből. Teljes súlyával az ágynak támaszkodott, és kibontotta az arasznyi lapot. Mikor az írás előtárult, Harry tanácstalanul ráncolta a homlokát. Csak egy sor dátum állt a papíron. Átnézte a listát, majd Piton felé intett a papírral. – Mi ez?

Dátumok.

Arra én is rájöttem, amikor láttam egy csomó hónapot és számokat.

Perselus forgatta a szemét. – Ezeken a napokon lesz szükség a szolgálataidra.

Tessék? A szolgálataimra? – Harry összeszűkült szemében dühös zöld szikrák táncoltak.

Perselus megvonta a vállát, és az egyik kezével elintette. – A napok, amikor igénylem a jelenlétedet. Természetesen, Clara kedvéért. Többnyire a nagyobb ünnepek tájékán, Clara születésnapján, az én születésnapomon… ennyinek elegendőnek kell lennie, talán még egy extra vasárnap, vagy kettő, de azt később is ki lehet jelölni, tekintettel az időbeosztásodra.

Harry félig horkantásra, félig nevetésre emlékeztető hangot hallatott. – Ez nem gondolod komolyan.

Perselus felegyenesedett, rendezte az arcvonásait, hogy tudassa Harryvel, teljesen komolyan gondolta.

Harry felrántotta az egyik szemöldökét, hogy tudassa Perselusszal, hogy szerinte megőrült.

Megmondanád, hogy miért nézel így? Csak az ünnepek közelében lévő időpontokat választottam, így az ünnepeket még mindig Gi…, azzal töltheted, akivel akarod.

Harry ingerülten csapott a papírral. – Te csak azt akarod tőlem, hogy az év folyamán egy tucatszor beugorjak, és tartsak egy kis családi élet-bemutatót a nagynénédnek?

Tizenegyszer – pontosította Perselus, és az írásra bökött. – Plusz egy vasárnapi vacsora, esetleg kettő.

Nem.

Tessék?!

Nem. Nem csinálom meg. Nem fogok tovább hazudni a nagynénédnek!

Gondoskodom róla, hogy megfelelően kárpótoljalak az idődért.

Én nem vagyok kurva, Piton.

Nem is neveztelek kurvának.

Akkor minek neveznél valakit, aki pénzért csinálja azt, amit mi csinálunk?

Csak egyszer csináltuk, véletlenül. Nyilvánvaló, hogy soha többé nem fog újra előfordulni. Természetes, hogy nem fogjuk elkövetni ugyanazt a hibát kétszer. Úgy értem… mi… mi nem… az nem lenne…

Harry úgy érezte, hogy minden egyes szó Piton zavaros magyarázatából durván lehorzsol róla valamit, és ő ott maradt kábultan, és rendkívül hülyének érezve magát, azért, mert ő – azóta, hogy először megtörtént –, még nem tett le róla, hogy újra elkövesse ugyanazt a hibát. – Értem, akárhogy legyen is. Egyetértek.

Egyetértesz? – kérdezte élesen Perselus, és furcsán nézett Harryre.

Persze, nem tehetted volna világosabbá, akkor sem, ha stemplivel a homlokomra nyomtatod. Az egész egy szörnyű hiba volt. – Harry megállt, és fásultan vállat vont. – Tulajdonképpen, én már elfelejtettem az egészet.

Terhes csend után: – Egy fenét felejtetted el.

Harrynek alig volt ideje, hogy feldolgozza Perselus megállapítását, mielőtt visszarángatták az ágyra. Perselus durván a matracra nyomta, a kezét lecsúsztatta a hasán, és végig az alsója derekán. – Ezt elfelejtetted?

Harry erőtlenül megmozdult, nem igazán próbált meg kiszabadulni, mégis elképesztően kínosnak találta a helyzetet. Azonnal abbahagyta a mocorgást, amikor Perselus szinte fájdalmasan szorosan megmarkolta.

Perselus halálos ábrázattal meredt rá. – Elfelejtetted azokat a hangokat, amelyeket mélyen a torkodból adtál ki, amíg üzekedtél rajtam, azt, ahogy a tested remegett, mikor a gatyádba tüzeltél tőlem? – Perselus az üveges zöld szemekbe nézett, és Harry vékonyabb testéhez dörzsölte magát. – Nos? Ez felfrissíti az emlékezetedet?

Perselussssz…

Szóval nem felejtetted el, ugye?

Nem… – Harry hangja megszakadt, mikor Perselus ujjai végigszaladtak a mellkasán, rövidre vágott körmök karcolták a bőrét, megcsípték a lapos, rózsaszín mellbimbókat.

Megint akarod, Potter?

Volt egy rövid, idegőrlő szünet, amíg Harry levegőt vett mielőtt megrázta a fejét.

Nem? – Perselus hangja megkeményedett. A saját kezével tudta tapintani a hazugságot, minthogy a fiatalember erekciója, az alsónadrág vékony anyagán keresztül, a tenyere alatt lüktetett. – Nem akarod ezt megismételni?

Te nem… az első alkalommal te nem jutottál el… a végéig – zihálta Harry, és ívbe feszülve kiemelkedett az ágyból.

Ezúttal szeretnél változtatni rajta?

Harry torka csont száraz lett, és a képessége, hogy mondatokat alkosson, köddé vált. Hevesen bólintott, és lassan lecsúsztatta a kezét Perselus testén. Félig-meddig arra számított, hogy a férfi bőre hűvös tapintású lesz – fagyos, mint a modora. De a test valósággal izzott a keze alatt. Halk sziszegés szabadult el Harry ajkáról, és érezte a borzongást, amely ennek hatására megrázta Perselus alakját. Perselus készségesen széttárta a talárját, felfedte a vastag gyapjúnadrágot, és az inget, amit viselt. Tekintélyes mennyiségű akaraterővel, Harry leküzdötte keze remegését, ahogy nyúlt, hogy lehúzza a cipzárt Perselus nadrágján. Semmiképp sem akarta, hogy Perselus lássa, úgy reszket, mint a nyárfalevél.

Kioldott nadrággal, szétnyitott talárral, Harry hátranyomta Perselust, hogy nekidőljön az ágy támlájának. Aztán a combjai közé térdelt.

Perselust mámorító érzés öntötte el arra, hogy az Aranyifjút ilyen helyzetben látja. Térden állva. Ettől még merevebb lett, és még magabiztosabb.

Mire vársz, Potter?

Harry felnézett, az alsó ajkát beharapta, nehezen lélegzett. Amíg Perselus figyelte, kiszabadította őt a nadrágjából és az alsóneműjéből, aztán megállt.

Perselus adott neki néhány hosszú pillanatot, vagy talán ez csak egy másodperc volt, amit hosszú pillanatoknak érzett, mielőtt nógatta: – Csak folytasd!

Mit folytassak? – firtatta Harry, az arca kipirult a szégyentől, vagy az izgalomtól, vagy a kettő kombinációjától – Perselus nem tudta világosan meghatározni melyiktől.

Az az idióta fiú tényleg rá akarja kényszeríteni, hogy kibetűzze számára? Hmm… lehet, hogy a varázsvilág tökéletes kis hőse szereti hallani? A csodák sosem szűnnek meg létezni?

Érints meg – parancsolta Perselus. – Fogj körül az ujjaiddal.

Harry szót fogadott, lassan Perselus köré zárta az ujjait. Látta és érezte, hogy Perselus tagja megrándul és kőkemény lesz a szorításában.

Perselus érezte Harry incselkedő, meleg lélegzetét. Lenyúlt, hosszú ujjait a sötét, rendezetlen hajba fonta Harry feje tetején. – Folytasd.

Beszélj hozzám. Mondjad. Kérlek – suttogta Harry.

Vegyél a szádba. Szívj ki, Harry.

Perselus keze megnyugtató súllyal nehezedett a tarkójára, Harry előre hajlott, a nyelvét fel-lesiklatta, körös-körül. A tevékenysége halk nyávogást csalt elő Perselus torkából. Csakhogy ilyen kis ízelítő nem volt elég – Harry többet akart. A szája Perselus köré záródott, a hús íze függőséget okozó volt. Perselus ujjai a hajába csavarodtak, és ő egy kicsit szélesebbre tátotta a száját, meg akarta mutatni Perselusnak, milyen lelkes, milyen nagyon vágyik rá.

Ekkor fény villant az ajtó alatti résből, és egy hangos puffanás hangzott a folyosóról.

Harry riadtan megrándult, és elhúzódott.

ArohadtéletbePotterafogad! – ordította Perselus.

Bocsánat! – sziszegte Harry, és feltápászkodott.

Perselus csak fájdalmasan nyöszörgött.

Fiúk? – szólt egy hang a folyosóról. – Azt hittem, hallottam valamit. Minden rendben? Még nagyon korán van.

Semmi gond, jól vagyunk! – kiáltotta feszülten és elkeseredetten Harry.

Valóban? – szólt vissza Clara, a hangja tele volt megértéssel. Harry megítélése szerint túl sok megértéssel. De a fény újra kialudt, és egy ajtó a folyosó másik végén becsukódott. Harry visszafordult Pitonhoz, aki még mindig az ágyon agonizált, és az a része, amely az imént még oly’ dicsőségesen kitüremlett, most fonnyadozott… – gyorsan.

Harry aggodalmasan nézett le rá. – Jól vagy?

Megharaptál!

Nem haraptalak meg.

A cselekedet nevét később is kinyomozhatjuk. A lényeg: ott éreztem a fogaidat, ahol a leghatározottabban nem kellett volna.

Véletlen volt, a nagynénéd rám hozta a frászt. Nem fog többször előfordulni.

Perselus magára húzta a takarót. – Csak menj vissza az ágyadba, Potter.

Várj, nem tudnánk…

Nox.

XxX xXx XxX

Mikor Perselus reggel felébredt, Harry már felkelt, és nem volt a szobában. Ez nevetségesen bosszantotta. Először is azért, mert Harrynek sikerül felkelnie és felöltözködnie anélkül, hogy felébresztette volna. Másodszor azért, mert arra számított, hogy Harry rettenetes másnaposságtól fog szenvedni, és ennek minden másodpercét ki akarta élvezni.

Ettől szinte madarat lehetett volna fogatni Perselusszal, ahogy tíz perccel később ledübörgött a lépcsőn. A nappaliban sötét volt, de a konyhaajtó alól fény szivárgott. Amikor betaszította az ajtót, nem volt egészen biztos benne, hogy milyen látványra számított, de biztos, hogy nem Harryre, könyékig egy nagy keverőtálban, tetőtől talpig lisztbe burkolva.

Merlin nevére, mi a fenét művelsz?!

Sütit sütök. – Harry nyomatékosan ránézett. – Hogy van a…?

Remekül. De most azt nem fogjuk megvitatni. Minek sütsz süteményt?

Perselus távolságtartó tónusára Harry megvonta a vállát. – Azért, mert ma van szenteste. Ami azt jelenti, hogy holnap karácsony. És neked nincs semmi édes süteményed. És a karácsony nem az igazi sütemény nélkül.

Perselus összehúzta a szemét. – Ugye nem nyalakodtál bele megint a tojáslikőrbe?

Gyere, és segíts.

Perselus utálkozva elhúzta a száját. – Még mindig nem értem, miért csinálod. Nem is leszel itt karácsonykor. Úgy értem, Weasleyékhez mész karácsonyra. Biztosra veszem, hogy Molly több süteményt sütött, mint egy cukrászüzem.

Igen?

Mi igen?

Weasleyékhez megyek karácsonyra? Úgy értem, itt maradhatok. Veled és Clarával. Ha akarod.

Az egyezség nem foglalta magába karácsony napját.

Oké… Jól van, azt én is tudom, Perselus. Csak arra gondoltam… És azonfelül, Clara nem fogja gyanúsnak találni, hogy elmegyek karácsonyra?

Majd kitalálok valamit, hogy megbékítsem. Egészen tökélyre fejlesztettem a kibúvókat az évek során.

Tudom – mondta halkan Harry.

Gondolkodtál a felajánlásomon?

A felajánlásodon? A randi-listán?

Perselus biccentett.

Harry megrázta a fejét. – Már nemet mondtam, és komolyan is gondoltam. Az én szerepem ebben a bohózatban ma este véget ér.

Azt hittem, ha lesz időd végiggondolni, akkor…

Nem. Ezt nem tudom megtenni, és nem is fogom.

A csalódás fizikai fájdalmat okozott, ezért Perselus gyorsan témát váltott. – Nevetségesen nézel ki.

Micsoda?

Perselus rá mutatott. – Ez. Te. A sütés. A nagynéném nincs itt, és neked van varázserőd. Használd.

Én nem bánom.

Be vagy borítva liszttel.

És? Ez lejön.

Minden olyan lesz.

Fel fogom takarítani.

Én is úgy gondoltam.

Ekkor Harry ellépett az asztaltól, átsétált a pulthoz, aztán tovább Perselus felé, közben lisztes kezét végighúzta mindenen.

Szándékosan provokálsz? – Perselus tagadásra számított. Vagy bocsánatkérésre. Egyiket sem kapta meg.

Igen. Azt hiszem, az volt a célom, hogy provokáljalak. – Határozott, kihívó tekintettel egyenesen elé állt. – Sikerült?

Tudod, hogy igen.

Ekkor Harry elmosolyodott, lisztfoltos szája sarka felfelé görbült. Válaszul, Perselus teste megfeszült. Ez már nevetséges, hogy így reagáljon az Aranyifjú mosolyára. És ez a reakció egyre következetesebb lett. Határozottan kezdett kellemetlenné válni.

Harry több lett, mint egy kis kellemetlenség.

Egy kis kellemetlenség, egy icipici lisztfolttal az alsó ajkán. A rózsaszín, lenyalandó alsó ajkán. Amelyet Perselus csak meg akart… – Most meg foglak csókolni.

Harry álla reflexszerűen mozdult. – Jó… Kösz a figyelmeztetést.

Perselus fölé hajolt, a hüvelykujjával lágyan végigsimított Harry ajkán, lesöpörte a lisztet. Mikor első alkalommal megcsókolja, érezni akarta az ízét, és csak Harryét. Megpróbálta elhessegetni a gondolatot – elvégre felnőtt férfi. Nem kéne ilyen jelentéktelen dolgokra gondolnia.

Annyira Harry ajkára koncentrált, hogy nem vette észre, mikor a zöld szemek hirtelen balra mozdultak, de észrevette, mikor Harry egy rántással kiszabadította magát, és hangosan felkiáltott: – Ginny!

Perselus ábrázata vészjóslóan elsötétült. – Én megértem a viszonyodat a Weasley-lánnyal, de a magam részéről nem akarom hallani azt a nevet a te szádból.

Ginny itt… Várj csak, viszony? Te hülye vagy?! Á, hagyd a fenébe, arra nem kell válaszolnod. Ginny kint van.

Kint?

Harry az ablakra mutatott, és határozottan a legifjabb nőnemű Weasleyre, aki az orrát a hideg ablaküveghez nyomva lesett befelé – több másik arc kémlelt ki a feje mögül.

A rohadt életbe, Potter! Ezek meg mi a fenét keresnek itt?!

Nem én hívtam meg őket! – védekezett ordítva Harry.

Szabadulj meg tőlük. Gyorsan. – Ezzel a paranccsal nem lehetett vitába szállni, és Harry elindult az ajtó felé, menet közben a kezét a nadrágjába törölte.

Kinyitotta az ajtót, és azonnal szembe találta magát három önelégülten mosolygó, és egy kicsit bűntudatosan néző arccal.

Figyelmét először a bűntudatos felé fordította. – Ginny, ez most mire volt jó?

Menj már, Harry… Ez egyszerűen túl jó ahhoz, hogy titokban tartsam.

Harry biccentett Hermionénak és Ronnak, végül – maximálisan elborzadva –, Draconak. – De te ide is hoztad őket.

Ugyan már, Potter! Hozzámész a keresztapámhoz, családtagok leszünk. – A szőke oldalra döntötte a fejét, és egy kissé széttárta a karjait. – Pót-keripapi!

Ezzel kiérdemelt magának egy hegyes könyököt a gyomrába, Ginny jóvoltából. – Megígérted, hogy rendesen viseled magad.

Nyugi, Vörös, Potter bírja a gyűrődést.

Baljóslatú dübörgés hangzott fel a háta mögül, amitől Harry vére jeges vízzé változott. Zsémbesen dünnyögte: – Na, ezt jól elintéztétek.

Mit intéztünk…? – Hermione nem tudta befejezni a kérdést, mielőtt egy kemény bökés az oldalán félretaszította Harryt az útból.

Mi ez a felfordulás?

Harry kényszeresen nyelt egyet, mielőtt válaszolt. – Csak néhány barátom… Emlékszik Ginny Weasleyre?

Nos, nem az utcát fűtjük. Befelé, és csukjátok be az ajtót!

Ühm, én nem hiszem, hogy van idejük bejönni… Épp indultak valahová…

Nonszensz – szólt közbe Draco, csöpögött belőle a műanyag Malfoy-bűbáj. – Egy rövid látogatásra tudunk időt szakítani. Állj félre, Potter, nem hagyhatjuk, hogy kiszökjön a meleg.

Harry kelletlenül félreállt, és a barátai besorjáztak. Perselus a konyha távolabbi végéből metsző tekintettel meredt nagyjából minden érintettre. Vagy csak Ginnyre? Na igen, az érthető, lévén Ginny mondta el a többieknek.

Perselus, Harry, tegyetek fel teát. Én visszavonulok az utcai szobába. Ginevra. Gyere velem.

Erőltetett mosoly rebbent át Ginny arcán. – Rögtön megyek.

Ha továbbra is Ginevrának hív… – motyogta Ginny, miután a nappali ajtaja becsukódott Perselus nagynénje mögött.

Nem is tudom, Ginny, ez nem annyira rossz név… - Ron vidáman horkantott.

Persze, neked jó, de várj csak, amíg téged meg majd elkezd Ronaldnak szólítani.

Talán jobb lenne, ha itt maradnék Harryvel.

Ó, az ki van zárva. Jössz velem.

Nem létezik, Gin.

Ginevra! Ne piszmogj. Az idő múlik, a karaván halad! – szólt Clara a szobából.

Ginny megragadta Ron karját. – Ne hagyj egyedül azzal a nővel!

Ron mérsékelten rosszalló képet vágott. – Mi történhetne…

Ha bejössz velem, adok neked öt galleont.

Ginny, ne légy hülye…

Húszat.

Megegyeztünk.

Ginny eltűnt a szobában, Ront rángatta maga után.

Ginny – Ronnal a sarkában –, óvatosan megközelítette Clarát. – Mrs. Piton?

Ms. Piton, kedveském – hangsúlyozta Clara. – Amíg fiatal voltam, sosem láttam komoly okot rá, hogy férjhez menjek, és mire idősebb lettem, már túl rigolyás lettem hozzá.

Ms. Piton, örülök, hogy újra találkozhatom önnel.

Soha senki sem szokott örülni nekem, kivéve talán Perselust, és az alkalmak felénél még benne sem vagyok biztos. Ennek ellenére, a hazugságod jó neveltetésre utal. És, ha már itt tartunk, a társaddal még nem volt szerencsém megismerkedni, bár biztos, hogy a rokonod. Az a rettenetes vörös haj.

Ms. Piton, ő a bátyám, Ronald Weasley. Ronald, bemutatom Perselus nagynénjét, Ms. Pitont. Ronald Harry legjobb barátja.

Ron rosszalló pillantást küldött a húga felé, mielőtt udvariasan mosolyogva Clarához fordult. – Örülök, hogy megismerhetem Önt. De szólítson csak egyszerűen Ronnak.

Clara Ront méregette, aztán sötét szeme összeszűkült.

És tovább szűkült.

És még tovább szűkült.

Értem. Ronald. – Dúdolta Clara. – És mennyit fizetett, hogy vele maradj?

Ühm, ö... ő nem igazán... hm...

Ginny horkantott. – Ó, csak folytasd! Már így is marha nagy segítség voltál.

20 gal... fontot – vallotta be Ron.

Clara méltatlankodva ciccegett. – Bolond fiú. Ki kellett volna tartanod 30 fontig.

Ezalatt a konyhában

2. rész
Tags:

Comments