?

Log in

No account? Create an account
Noktürn

Noktürn 20.

Mivel megígértem, hogy szólok, most SPOILER következik, úgyhogy aki nem szeretne semmit sem tudni előre erről a részről, az ne lessen a vágás mögé.

Ebben a fejezetben lesz néhány olyan részlet, amely a kicsit finnyásabbak gyomrát felkavarhatja. Csak szóltam.

Arról is még időben szólok, hogy a két hét múlva bekövetkező utolsó fejezet erőteljesen korhatáros lesz. Vastag tizennyolcas karika.

Úgyhogy azok a kedves olvasók, akik nincsenek még bejelentkezve, amennyiben el kívánják olvasni a Noktürn végkifejletét, feltétlenül essenek át a lap tetején látható naplóbejegyzésben leírt folyamaton.

És most jöjjön a lényeg.

A mű eredeti címe: Nocturne

Írta: tiranog

Fordította: tothem

Átnézte: szefi

Korhatár: 18+ (kéretik komolyan venni, nagyon)

Figyelmeztetés: slash; durva, erőszakos jelenetek; grafikusan ábrázolt és bizarr szexuális jelenetek; naturalisztikusan ábrázolt betegségek és halálesetek.

A mű slash, tehát azonos nemű szereplők kapcsolatáról szól. Amennyiben ez a téma számodra sértő vagy visszataszító, kérlek, ne olvass tovább.

Nyilatkozat: A Harry Potter univerzummal kapcsolatos minden jog J.K. Rowling és a vele szerződésben álló különböző kiadók és filmstúdiók tulajdona. Nekünk semmiféle anyagi hasznunk nem származik belőle.

Tartalom: Harry Potter auror munkája közben megdöbbentő titkot tud meg hajdani bájitaltan tanáráról.

Az eredeti írás megtalálható a szerző honlapján, a http://tiranog.southroad.com/ oldalon.

Előző rész

20.

A következő huszonhét nap volt a legnehezebb időszak Harry életében. Az ébren töltött órái a hasgörcstől, hányástól és a hasmenéstől elmosódott ködben teltek, ahogy a bájital romba döntötte a teste kémiai struktúráját, hogy meggyógyítsa a szerelmét. Perselusnak az volt az elmélete, hogy Mardekár főzetének összetevői molekuláris szinten hatnak Harryre, és átmenetileg megváltoztatják a vérsejtjei teljes struktúráját.

Harry feltételezte, hogy ez valóban így lehet, hiszen Perselus azáltal fertőződött meg, hogy megitta egy vámpír megváltozott vérét, így a normálistól másféleképpen eltérő vér bevétele leküzdheti a fertőzést. Harry csak abban volt biztos, hogy az átalakulás, amely a szervezetében zajlik, jobban fáj, mint bármi, amit valaha átélt.

Mivel Harry nem volt képes elég folyadékot magához venni, hogy ne száradjon ki, ezért Perselus megtanulta a mugli intravénás infúzió használatát, hogy vizet és tápanyagokat juttasson a szervezetébe. Miután a kutatásai felkeltették az érdeklődését a mugli orvoslás világa iránt, Perselus mágiamentes, mugli orvosságokkal akarta enyhíteni Harry legkellemetlenebb tüneteit. Harry ellenben nem engedte, mert félt, hogy a gyógyszerek beszennyezik a vérét, és minden kemény munkájuk kárba vész. Annál, hogy szereti Perselust, csak egyetlen dolgot tudott biztosabban: nem lenne még egyszer bátorsága végigcsinálni az egészet.

Jóllehet Perselus nem érezte magát kevésbé bűntudatosnak, a következő négy hét alatt megtanulta jobban elrejteni.

Ez a hónap a szenvedés, és egy hihetetlen kötődés kialakulásának időszaka volt. Perselus egy percre sem mozdult el Harry mellől. Oda-vissza cipelte a vécé és az ágy között; a vécé mellett a kád szélén ült, hogy tartsa Harryt, mialatt ő a görcsök okozta nyögéseket igyekezett visszafojtani; bekötötte az intravénás készüléket, nehogy kiszáradjon; ringatta ahányszor csak pihenni tudott… Ami azt illeti, fizikailag ez volt életének legszörnyűbb tapasztalata, ennek ellenére, Harry még sosem érezte magát ennyire szeretve vagy dédelgetve egész életében.

És minden nap látta a változásokat, az erőfeszítéseik eredményét, Perseluson. Először a különbség alig volt észrevehető, de körülbelül egy hét után Perselus bőrszíne láthatóan egészségesebb lett. A sárga árnyalat eltűnt a bőréről. Perselus azt állította, hogy az állandó, kielégíthetetlen vér iránti vágya is alábbhagyott.

Ezek a pici győzelmek segítettek Harrynek, hogy kitartson. Minden reggel, mikor szerelme napkeltekor felébresztette, látta a rózsás árnyalatot Perselus arcán, és ez adott neki bátorságot, hogy megigya az undorító főzetet, amelytől a nap további részét görcsös fájdalomtól rángatózva a fürdőszobában töltötte.

Ez volt az utolsó ilyen reggel. Ez volt a huszonnyolcadik nap: eljött a pillanat, amiért dolgoztak. Most már csak annyit kell tennie, hogy beveszi az utolsó bájitalt, két percig iszik Perselus véréből, aztán hagyja, hogy a teste a nap folyamán feldolgozza a bájitallal keveredett vámpírvért. Ma este Perselus még utoljára iszik a véréből, és meggyógyul. A folyamatnak az „inni Perselus véréből” része még mindig aggasztotta egy kicsit, de idáig minden olyan jól ment, hogy nehéz volt elképzelni, hogy ebben a késői szakaszban minden romba dőlne. Sikerülnie kell. Muszáj.

Ő is felébredt, mikor Perselus egy órával napkelte előtt elhagyta az ágyukat. Perselus most visszatért, egy serleg sárga, füstölgő bájitallal a kezében. Az eddigi reggelektől eltérően, nem jött egyenesen az ágyhoz, hogy átnyújtsa neki. Szerelme tétován megállt az éjjeliszekrénynél, aggódó tekintete ide-oda rebbent a kezében tartott főzet, és az ágyban fekvő Harry között.

Ez az utolsó – mondta Harry, és Perselusra mosolygott.

És az is lehet, hogy ez az utolsó napod emberként.

Tudtuk, hogy ez benne van a pakliban. De nem fog megtörténni – bizonygatta Harry, és fogva tartotta a megkínzott, sötét tekintetet. – A kúra pont úgy működik, ahogy Mardekár jegyzetei szerint kell. Napról napra jobban vagy. Nézz magadra! Az arcod rózsásabb, mint az enyém.

Eltekintve a ténytől, hogy te egy hónapja mérgezed magad, amitől sápadt vagy, én pedig egy hónapja minden nap emberi vért eszem. Mondtam neked, hogy ez drámai hatással van a megjelenésemre – emlékeztette Perselus. – Nincs rá bizonyítékunk, hogy Mardekár bájitalának bármi módon köze volna a változáshoz.

Még annyi vérhez sem jutottál naponta, amennyi az életben maradásodhoz kellett volna – hívta fel rá a figyelmét Harry. – És egy hónapja felhagytál azokkal a bájitalokkal, amelyek segítettek, hogy kibírd vér nélkül. Pár napon belül életveszélyben lettél volna, ha Mardekár bájitala nem használ, de nem voltál. Jól vagy, és holnapra meg fogsz gyógyulni.

Kivéve, ha az utolsó bájital nem sikerül. Hibázhattunk a fordításnál, vagy elronthattam a főzést… Felébredhetsz átváltozva, feltéve, ha egyáltalán magadhoz térsz. Ebben az utolsó adagban az összetevők már önmagukban is elégségesek, hogy megöljenek.

Ez nem fog megtörténni – sóhajtott Harry. – Az én vérem is változott, épp ahogy a feljegyzések előre jelezték. A fordítás tökéletes. Egy tucatszor leellenőriztük. Te is tudod. És, hogy te elrontanál egy bájitalt? Mikor fordult elő ilyen utoljára?

Nem ez a lényeg! – erősködött Perselus. – Ha ez a bájital nem használ, ugyanarra a pokolra kárhoztatlak téged, amitől én magam harminc éve szenvedek…

Perselus, ezt már megvitattuk – szakította félbe halkan. – Hajlandó vagyok vállalni ezt a kockázatot. Akármi történik, együtt leszünk.

Ha ez kudarcba fullad, nem leszünk együtt. Nem úgy, mint a múltban. Ha egyszer te is átváltozol, nem leszek képes többé belőled táplálkozni. Mindketten arra kényszerülünk, hogy máshol nézzünk táplálék után. Külön fogunk válni, és…

Nem fogunk különválni! Nem lesz semmi baj. Most gyere, és add ide azt az átkozott bájitalt! – Harry elvesztette a türelmét a vitától. Perselus tényleg azt hiszi, hogy végigszenvedte volna az egész hónapig tartó rosszullétet, hogy aztán az utolsó pillanatban meghátráljon?

Abból, ahogy Perselus kifejezetten vonakodva megtette az utolsó, lassú lépéseket az ágyig, bárki azt gondolhatta volna, hogy ő a vámpír áldozata, és akarata ellenére kényszerítették, hogy a kiéhezett szörnyet táplálja, vagy talán, hogy Imperius-átok alatt áll. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy Perselus az akarata és legjobb belátása ellenére cselekszik.

Amikor a matrac széle a nadrágjához súrlódott, Perselus megállt, de nem adta át a serleget.

Harry kiragadta a díszes kupát Perselus feszes szorításából, és olyan gyorsan, ahogy csak bírta, nagy kortyokban elnyelte a szörnyű főzetet. Mint mindig, alig tudta megállni, hogy ne öklendezze vissza. Ez a ma reggeli keserűbb volt, mint az eddigiek.

Az ágy közepére húzódott, és megpaskolta a szabadon hagyott, meleg helyet. – Gyere. Legyünk túl rajta, mielőtt a görcsök letaglóznak.

Minden szín, amit az utóbbi pár hét alatt, a kúra során összeszedett, kifutott Perselus arcából. Úgy nézett ki, mintha elájulni, vagy elmenekülni készülne. Harrynek bűntudata támadt, mikor észrevette, hogy társa láthatóan remeg.

Minden rendben lesz. Kérlek, feküdj ide mellém.

Perselus arcára volt írva a komoly kételkedés, ha nem egyenesen az őszinte rémület. Hezitálva leereszkedett az ágyra. Harry nem nyugodott meg addig, amíg a fekete cipőbe bújtatott lábak el nem helyezkedtek a barna ágyterítőn.

Invito kés – suttogta Harry a varázsigét, amellyel magához hívta a pici, iszonyúan éles pengéjű kést az éjjeliszekrényről. Amint a kés hideg csontnyele elhelyezkedett a kezében, megfordult, hogy Perselusra nézzen, és megdermedt. Nem igazán vette fontolóra, hogy ahhoz, hogy hozzájusson a véréhez, bele kell vágnia Perselus húsába. Szörnyen érezte magát a rettegéstől, amit Perselus szemében látott. Megpróbálta figyelmen kívül hagyni az érzést, nagyot nyelt, és megkérdezte: – Hol akarod, hogy…

Harry szemébe nézve, Perselus szétnyitotta merev, fekete mellényét és fehér inggallérját, hogy felfedje a nyakát. Hosszú, vegyszerfoltos ujja felemelkedett, és megütögette a torkát a vénája fölött. – Itt. Emlékezz, csak két perc! Figyelni fogom az órát.

Perselus az éjjeliszekrényen álló mugli óra felé fordította a fejét.

Viszolygása ellenére, Harry óvatosan felhasította a bőrt és a vénát. Perselus meg sem rezdült a vágástól. Ahogy a vér kicsordult a porcelánfehér bőrre, olyan volt, mintha friss hóra hullott volna. Harry gyomra tiltakozásképpen felkavarodott. Várt, amíg Perselus megszólalt: – Háromra kezdd. Egy, kettő…

Harry lehajtotta a fejét, és amint a „három” elhangzott, szívni kezdett. A vér émelyítő, fémes íze elöntötte a száját. Alig volt képes lenyelni. Ő is tudatában volt, hogy lehet, Perselusnak lesz igaza. Hogy ez könnyen a saját elpusztítása lehet, kettőjük megváltása helyett. De ő erőltette az ügyet. Most már nincs visszaút.

Egy kicsit ijesztő volt, hogy milyen sok vér szivárgott a vágásból a szájába. Ő csak nyelt – újra és újra –, és közben imádkozott, hogy ne hányja azonnal vissza az egészet. Az undortól minden egyes nyelésnél öklendezni akart. A vér és a bájital ólomsúllyal feküdtek üres gyomrában.

Még ennél is rosszabb volt Perselusnak a tevékenységgel szemben érzett mélységes irtózata. Szerelme annyira kényszeredetten ment keresztül az egészen, hogy Harry tényleg úgy érezte, mintha megerőszakolta volna. Perselus csak feküdt, mint egy hulla, és alig lélegzett, míg Harry a torkát szívta. A keze Harry hálóingének gallérjába kapaszkodott, mintha alig bírna ellenállni a késztetésnek, hogy ellökje.

Ez az élmény nem volt sem szenvedélyes, sem szexi, nem úgy, mint mikor Perselus evett. Ezt a kíméletlen szükségszerűség erőltette, és mindkettőjük csak minél hamarabb túl akart esni rajta.

A két perc egész örökkévalóságnak tűnt. Harry kényszerítette magát, hogy folyamatosan szívja a vágást, annak ellenére, hogy legszívesebben kiköpte volna a furcsa ízű vért.

Végül Perselus keze a tarkójára helyezkedett. – Idő.

Harry felemelte a száját Perselus nyakáról, és megérintette a mély vágást, amely körül fájdalmasnak látszó vörös szívásnyom látszott, aztán elmormolt egy gyógyítóbűbájt. A kúra előírásában arról nem volt szó, hogy a vámpíron nem lehet varázslatot használni. Csak a donornak kellett mágikusan tisztának maradnia. Mardekár olyan alapossággal írt mindenről, hogy Harry nem hitte, hogy elmulasztana megemlíteni egy ilyen fontos tényt.

Kész – mondta Harry rekedten.

Igen – felelte Perselus hasonló hangon, metsző tekintete nem mozdult Harry arcáról.

Amikor átváltoztál, mennyi ideig tartott, amíg a vámpír vére megölt? – Harry rájött, hogy valószínűleg ezt a kérdést még mielőtt elkezdték kellett volna feltennie.

Hozzávetőleg tíz perc. – Perselus láthatóan érzékelte Harry félelmét, mert halkan hozzátette: – Nem éreztem fájdalmat. Szokatlan, hideg érzés terjedt szét bennem, és álomtalan álomba merültem, amelyből három nap múlva ébredtem fel.

Átölelsz? – kérdezte vékony hangon. Tudta, hogy miután ő erőltette végig Perselust az egészen, nincs igazán joga, hogy ezt kérje.

De Perselus karjai azonnal köréje záródtak, és a mellkasához húzta. Már-már kényelmetlenül szorosan bújtak egymáshoz. Harry az arcát a merev, keményített inghez nyomta, és belélegezte szerelme illatát.

Harry?

Perselus még mostanában is alig-alig használta a keresztnevét.

Igen? – Harry nyugtalan lett a komoly hangszíntől, és a keresztneve használatától.

Csak akarom, hogy tudd, akármi történjék is… én szeretlek téged. Nem leszel egyedül.

Harry összeszorította a szemét, és még szorosabban ölelte Perselust. – Tudom. Én is szeretlek.

Sosem kételkedtem benne, nemhogy most – suttogta Perselus, és megsimogatta Harry rendetlen haját. Talán egy perc múlva megkérdezte: – Mikor megint jól leszel, és én meggyógyultam, van valami különleges, amivel szeretnéd megünnepelni?

Harry nem gondolta, hogy valaha bármit is többre értékelt volna, mint ezeket a szavakat. A Perselus izmaiban érzett feszültségből meg tudta mondani, hogy társa a halálát várva feküdt mellette. Normálisan pesszimista kedvese csupán azon fáradozott, hogy őt lélekben megerősítse, miközben ő maga a legrosszabbra számított. Harryt ez mélyen meghatotta. – Szeretnék elmenni valami meleg és napos helyre, ahol egész nap napozhatunk a tengerparton, aztán egész éjszaka szeretkezhetünk a fövenyen.

Mintha még sosem feküdtél volna a homokban. – Perselus azt fölényes, jókedvű hangnem használta, amit akkor szokott, mikor Harry valami hülyeséget kérdezett.

Harry felnézett, hogy a tekintete találkozzon Perseluséval. A férfi olyan áthatóan nézett le rá, mintha emlékezetébe akarná vésni az arcvonásait. – Én még sosem láttam az óceánt, és még sohasem sétáltam semmilyen vízparton, kivéve a roxforti tóét.

Megbánás lopódzott a szigorú arcvonásokba. – Soha?

Harry megvonta a vállát. – Amikor iskolás voltam, állandóan a fejem fölött lógott Voldemort fenyegetése. Aztán, miután… miután Ron és Hermione meghaltak, már nem tűnt lényegesnek. Még szabadságra sem mentem soha. Csak akkor használtam fel a szabadságomat, amikor szolgálat közben megsérültem, és muszáj volt felépülnöm.

Itt az idő, hogy mindez megváltozzon. Lesz több, mint egy hónapunk a tanév kezdete előtt. Holnap utána nézünk, és keresünk egy megfelelő partot – ígérte Perselus. A karjai még szorosabbra fonódtak Harry körül.

Próbálva nem gondolni rá, mi történhet a testében, Harry nyugodtan feküdt Perselus karjaiban, és hallgatta szeretője egyenletes szívverését.

Hogy érzed magad? – kérdezte valamivel később Perselus.

Jól.

Nem érzel hideget?

Nem, de éppen átölelve tartasz a takaró alatt – mutatott rá Harry. – A karjaidban mindig melegem van.

Érezte, hogy Perselus bólint, aztán a keskeny ajak csókot nyomott a feje búbjára, és ott maradt a hajába temetve.

Perselus szívverésének és légzésének ritmusa eloszlatta Harry feszültségét. Mivel az elmúlt hónap fizikailag igen sokat követelt, Harry behunyta a szemét, és hagyta, hogy az álom elsodorja egy kicsit.

Harry?

Hirtelen riadt fel. A szíve lüktetett a pániktól. Elképzelése sem volt róla, mióta aludt. Lehetett három perc, vagy akár három nap...

Még mindig Perselus karjában feküdt, de nem hitte, hogy kedvese három egész napig tartotta volna arra várva, hogy felébredjen.

Eltelt egy óra. Hogy érzed magad? – Perselus hangjában megjelent az igazi izgatottság első nyoma. – Eleget kaptál a véremből, hogy megöljön. Ha átváltoznál, annak már el kellett volna kezdődnie mostanra.

Én, ö, rendben vagyok. Jobban is, mint csak rendben. Jól érzem magam. Nem is lettem rosszul a bájitaltól. A görcsöknek mostanra el kellett volna kezdődniük, nem? – kérdezte Harry összezavarodva.

Eddig mindig így történt – felelte Perselus.

Ez jó jel, nem gondolod?

Nem tehetek mást, csak hogy egyetértek mindennel, ami könnyíti a szorongásodat – válaszolta Perselus, és előrehajolt, hogy megcsókolja a homlokát.

Szeretnél olvasni nekem még egy kicsit abból a könyvből, amíg várunk? – kérdezte Harry. Perselus az elmúlt két napban Fred Saberhagen A Holmes – Drakula ügyirat című könyvét olvasta neki. Azt mondta, hogy ez volt az egyike annak a néhány, az állapotával foglalkozó regénynek, amit tényleg élvezett. Harry gyanította, hogy ennek sokkal inkább volt köze Holmeshoz, mint a vámpírhoz. Úgy tűnt, Perselus kíváncsiságát felkeltette a kitalált viktoriánus detektív.

Mikor túl lesz ezen a megpróbáltatáson, Harry meg akarta venni Perselusnak a teljes Conan Doyle sorozatot. Aztán elhozni a mugli videólejátszóját, és megszerezni minden Sherlock Holmes filmet, amit csak talál. Olyan sok minden volt, amit meg akart osztani Perselusszal, olyan sok jó várt még mindkettőjükre.

Harry szorosan Perselus oldalához bújt, amíg társa felült, hogy elvegye a könyvet az éjjeliszekrényről. Mikor Perselus gazdag, mély hangja folytatta a cselekmény fonalát onnan, ahol tegnap abbahagyták, Harry lehunyta a szemét, hogy élvezze a férfi kifinomult hangszínének hamisítatlan érzékiségét.

A nap sokkal gyorsabban eltelt, mint az előző négy hét napjai. Habár Harry gyengének és kimerültnek találta magát, az, hogy nem volt ténylegesen pocsékul, végtelenül javított a lelkiállapotán. Perselus is vidámnak tűnt. Ahelyett, hogy ebédnél csupán tologatta volna az ételt körbe a tányérján, valóban evett. A tény, hogy Harry maga is képes volt elfogyasztani és benntartani valami mást, mint híg erőlevest, láthatóan határtalan örömöt okozott Perselusnak, bár ennek ellenére megpróbálta elrejteni az izgatottságát.

Most, néhány órával napnyugta után, eljött számukra az igazság pillanata.

Harry az ágyon ült, ahol az elmúlt hónap legnagyobb részét töltötte, és Perselus arcát figyelte, ahogy a közeli egyenes támlájú széken ülve a regény utolsó fejezetét olvasta. Bámulatos, hogy máris mennyivel egészségesebbnek látszott! Harry alig várta, hogy jobban érezze magát, és ünnepelhessenek.

Ahogy a történet elkerülhetetlen végkifejletéhez közeledett, Harry nem tudta megállni, de arra gondolt, hogy a saját bizarr történetük is hasonló fordulóponthoz ért. Nem számít, mi történik ma este, a dolgok mindkettőjük számára örökre megváltoznak.

Ha minden a vártnak megfelelően alakul, az fantasztikus lenne. Harry nem akart arra gondolni, mi történhet, ha Mardekár kúrájának utolsó fázisa csődöt mond. Az azt jelentené, hogy minden, amit az elmúlt hónapban elszenvedett, hiábavaló volt. Perselusnak nem maradna semmi reménye a gyógyulásra. Nem lenne több kutatás, hagyatékról hagyatékra, az elveszett tudás után. Nem lennének többé csodák. A sors Perselust örökre halálra ítélné, kivéve, ha ő maga fel nem talál egy gyógymódot.

Harry teljes szívéből imádkozott, hogy Mardekár kúrája sikerrel járjon. Tudta, ha mégsem sikerül, rá vár a feladat, hogy a kudarcon mindkettőjüket átsegítse. Csak azt nem tudta, lesz-e elég ereje, hogy ilyen mértékű csalódottságot kezelni tudjon, a szörnyű hónap után, amin keresztülment.

Felteszem, bármi további várakozás csak időhúzás lenne – jegyezte meg Perselus, mikor visszatette a regényt az éjjeliszekrényre.

Igen.

Ha nem sikerül... – kezdte Perselus.

Sikerülni fog – bizonygatta Harry. Úgy mozdult az ágyon, hogy helyet csináljon maga mellett.

Figyelte, ahogy Perselus levette a talárját, a felöltőjét, a mellényét és a cipőjét, mielőtt nadrágban és ingujjban bemászott mellé az ágyba. Bátorítóan mosolygott, mikor a magas, karcsú alak szembefordult vele.

Perselus arca épp olyan feszültséget sugárzott, mint amit Harry is érzett. Világos, hogy mindkettőjük idegei romokban hevertek.

Harry megsimogatta Perselus haját. – Tudod, nekem ez a rész tényleg hiányozni fog – vallotta be csendesen. Perselus pillantása megkérdőjelezni látszott az épelméjűségét. – Úgy értem, nem akarom, hogy a kúra félresikerüljön, vagy ilyesmi, de mindig szerettem, amikor ettél.

Változatlanul zakkant vagy – mondta Perselus kedvesen. – És lehet, hogy nem lesz semmi, amit hiányolnod kellene.

Harry megrázta a fejét. – Nem. Ez lesz az utolsó ilyen alkalmunk. Minden rendben lesz. A... véremben érzem. Apropó, kezdhetnénk.

Perselus bólintott, és előrehajolt, hogy megcsókolja. Még ha Harry az utóbbi időben túl beteg is volt hozzá, hogy izgalomba jöjjön, mindig szeretett Perselusszal csókolózni. Most is a nyelvének első bökésére kinyitotta a száját.

A csók nedves volt és hosszú. Harry várta, hogy elfogja a szokásos szédülés, de habár lényegében kiszívták egymás nedveit, a szoba stabil maradt körülötte.

Perselus végül visszahúzódott, és hitetlenkedve bámult rá. – A nyálam nincs már rád hatással.

Lehet, hogy ez a kúra lefolyásának egyik mellékhatása. Mardekár feljegyzései azt mondják, hogy amint a bájital átjut a szervezeteden, a vámpír sajátosságaid gyengülni kezdenek. Az utóbbi időben egy örökkévalóságig tartott, amíg a fogaid megnőttek – emlékeztette Harry.

Igen, ez is amellett szól, hogy kezdjünk bele, ha még ma végezni akarunk – mondta Perselus, aztán – remélhetőleg utolsó alkalommal – Harry nyaka fölé hajolt.

Harry reszketett, ahogy a meleg, nedves lélegzet megcsiklandozta a bőrét. Aztán Perselus nyelve is odaért, hogy körbenyalogassa az ismerős pontot. Habár az érzés csodás volt, a szokásos melegség ma este nem terjedt szét a testében. Általában Perselus nyála átitatta a bőrt, és elzsibbasztotta a területet, így amikor az agyarai belemélyedtek, a fájdalom nagymértékben csökkent, viszont ezzel egyidejűleg Harry szexuális izgalma elérte a tetőfokát. De ma nem tompult az érzékenység. Harry nem érzett abszolút semmi szexuális izgatottságot attól a naptól, hogy először megitta Mardekár orvosságát. Miután Perselus nyelve óráknak tűnő ideig lapogatta a nyakát, Harry rájött, hogy az ma este nem fog elzsibbadni. – Csak kezdd el, és egyél. A nyáladnak ma egyáltalán nem lesz hatása – mondta végül Harry.

Én… nem tudok – habozott Perselus.

Perselus, ez csak egy kis fájdalom. Két percig kibírom – győzködte.

Te nem érted. A… fogaim nem nőnek – újságolta Perselus. Ideges hangjából nyilvánvaló volt, hogy nem tudja, vajon rémült, vagy inkább megkönnyebbült legyen a dolgok ilyetén alakulásától.

Invito kés! – Harry magukhoz hívta a kést, amelyet reggel használt, hogy inni tudjon Perselus véréből. – Tessék. Csináld ezzel.

Érezte, hogy Perselus tétovázik, mikor átvette a kést, de nem vitatkozott tovább. Aztán láthatóan erőt vett magán, mindkét kezével előrenyúlt, és óvatosan felhasította a bőrt Harry nyaki vénája fölött.

A vágás épp annyira égetett, mint bármely más késsel ejtett seb tette volna. Mikor a meleg vér már lefelé csörgedezett a nyakán, Harry elfordította a fejét, hogy figyelje az órát. Felkészült, hogy amint a szám a digitális kijelzőn változik, szóljon Perselusnak, kezdjen enni. De mikor a perckijelző 26-ról 27-re mozdult, Perselus lehajtotta a fejét, és szívni kezdte a vágást.

Harry eddig sosem figyelt fel rá, hogy az, ahogy az éles agyarak a vénába illeszkedve nyitva tartották a sérülést, mennyire segített csökkenteni az étkezés okozta kellemetlenséget. Most, hogy Perselus a vágáson keresztül szívta ki a vért, pokolian fájt. De Harry nyugodtan feküdt, hagyta, hogy szeretője megigya az adagját.

Az óra kijelzője 9:29-re ugrott. Már nyitotta a száját, hogy szóljon, lejárt az idő, mikor Perselus felemelte a fejét.

Vége – mondta szelíden Perselus.

Hogy érzed magad? – érdeklődött Harry.

Furcsán. Gyere. Hagyd, hogy begyógyítsam azt a vágást, most, hogy már lehet használni rajtad…

Mielőtt Perselus elérhette volna, a szeme fennakadt, és ő maga Harry mellkasára zuhant.

Perselus! – kiáltotta Harry. Legördítette magáról a magasabb férfit, és a hátára fektette. A keze eszeveszetten tapogatózott a pulzus után Perselus nyakán, amíg a fejét a férfi mellkasára fektette. A szíve és a nyakán az ér is őrülten lüktetett. A gyorsaság, amellyel Perselus szíve vágtatott, egyenesen félelmetes volt, de legalább vert, és most csak ez számított.

Perselus mellkasa a normálisnál lassabban, de egyenletesen emelkedett és süllyedt. Harry nem tudta, vajon ez jó, vagy rossz jelnek számít-e, tekintettel arra, amilyen gyorsan a szíve dübörgött.

Egy csepp élénkpiros vér csöppent Perselus fehér ingére. Erről eszébe jutott a saját nyitott toroksebe. Harry gyorsan végrehajtott egy gyógyítóbűbájt, hogy összezárja a vágást. Már nem volt semmi oka, hogy tartózkodjon a varázslástól. Már mindegy. Vagy sikerült, vagy szánalmasan felsültek.

Most csak annyit tehet, hogy hátradől, és vár.

Először Perselus olyan békésen aludt, mint egy csecsemő, de aztán határozott vonású arca eltorzult a fájdalomtól, és éles, fájdalmas hangok törtek ki belőle, ahogy a teste görcsbe rándult.

Mardekár jegyzetei említették, hogy a vámpír egy órát aludni fog, és azután gyógyultan ébred fel. De a feljegyzések nem tettek említést a síró hangokról, amelyeket Perselus adott ki álmában, vagy a fájdalomról. Harry azonban feltételezte, hogy az utóbbira számítani lehetett.

Perselus testében radikális változás ment végbe. A bájital az egész szervezetét átdolgozta, visszaváltoztatta emberré. Harrynek nem sok kapcsolata volt a mugli tudományokkal, de eleget tudott, hogy gyanítsa, Perselus testében a változás genetikai szinten megy végbe, a teljes DNS-ének átírásával. Nem meglepő, hogy az átváltozás annyira fájt, mint a Cruciatus.

A szenvedő nyögések mindegyike egyenesen a lelkéig hatolt. Az egész az ő ötlete volt, ő erőltette Perselust, hogy végigcsinálja. Az ő vére okozta ezt az agóniát.

Most, hogy ő volt ugyanabban a helyzetben, mint amelyben Perselus egész hónapban, hogy tehetetlenül kellett állnia, és végignéznie, amíg szerelme szenved – nem tudta, hogyan bírta Perselus ilyen sokáig. Tudatában volt, hogy az egész mennyire megviselte Perselust, de csak most, hogy ő maga is megtapasztalta, jött rá, hogy valójában milyen kegyetlenül kibírhatatlan lehetett.

Azt kívánta, bárcsak magára vehetné Perselus fájdalmát. Körülölelte a magzati pózba görbült alakot, és szorosan tartotta, ajkát az izzadt hajon keresztül Perselus nyakszirtjéhez szorította.

Éveknek érezte, amíg ott feküdt, szorosan magához ölelve kíntépázta kedvesét. Végül Perselus egy utolsó éles, sikolyt hallatott, ami úgy hangzott, mintha valaki épp a heréjét tépte volna le. Aztán minden feszültség elhagyta az íjként feszülő testet, és Perselus elcsendesedett.

Még mindig lélegzett. Harry érezte, hogy a mellkasához nyomódó karcsú hát egyenletes ütemben mozog.

Pár perc múlva Perselus felriadt. – Harry?

Harry alig mert remélni, miközben a fejét Perselus tarkójának döntötte, és rekedten megszólalt: – Itt vagyok. Hogy érzed magad?

Szükségem van a mosdóra. Sürgősen.

Elengedte Perselust, gyorsan felállt, és kisegítette az ágyból.

Amint függőleges testhelyzetbe került, Perselus riasztóan imbolygott.

Harry nyúlt, hogy megtámassza. A karját Perselus dereka köré csúsztatta, és kikísérte a fürdőbe, ugyanúgy, ahogy Perselus támogatta őt az elmúlt hetekben. Kérés nélkül, gyorsan kibontotta Perselus nadrágját és alsóneműjét, és leültette szerelmét a vécére.

Míg Perselus azonnal használatba vette a vécét, Harry hátralépett az ajtóhoz. Nem akart betolakodni zárkózott kedvese visszavonultságába, de túlságosan aggódott ahhoz, hogy teljesen magára hagyja.

Görcseid vannak? – kérdezte együttérzéssel, ahogy Perselus teste kiürítette magát, és az ürülék szaga betöltötte a kis teret. Eddig általában ő volt az, aki beszagosította a helyiséget.

Nem, csak…

Elmosolygott – remélte, hogy egy megértő mosollyal –, ahogy Perselus arca bájos rózsaszín árnyalatot öltött. – Tudom. Azt hiszem, ez volt a legrosszabb. A hányás sem kellemes, de ez…

Pontosan – mondta Perselus feszülten. – Nem kell itt maradnod.

Te sem hagytál el engem – emlékeztette.

Igen, de…

Azt hiszem, megmosakszom, amíg te… el vagy foglalva.

Meg tudod csinálni? – kérdezte Perselus, a saját szemérmessége problémáját láthatóan elfeledve, minthogy kétségtelenül eszébe jutott, milyen bizonytalan lábakon állt Harry az utóbbi időben.

Szuperül érzem magam. Egy kicsit gyengének, de… semmi olyan, amit pár falat étellel, és némi alvással ne lehetne helyrehozni.

A mosdóhoz fordult, elvett egy mosdókendőt a kádról, és meleg vizet engedett a mosdótálba, majd elkezdte megmosni az arcát. Mikor az egész testével végzett, lecserélte a hálóingét, és épp készült fogat mosni, amikor meghallotta a vécéöblítést a háta mögött.

Perselus csatlakozott hozzá a mosdónál, hogy megmossa a kezét.

Harry arrébb húzódott, hogy helyet adjon, és széles vigyorral az őrlőfogait kezdte sikálni, amikor észrevett valamit, amitől megdermedt.

Perselus állapotának folyományaként, az egyetlen tükör a lakásban a gyógyszeres szekrényen lévő aprócska tükör volt, amelyik előtt pillanatnyilag épp álltak. Perselus az évek során hozzáedzette magát, hogy még csak ne is pillantson a tükör irányába. Tükörképének hiánya nyilvánvalóan még mindig zavarta.

Úgy álltak egymás oldalán, mint minden nap az elmúlt hónapban, amíg Perselus fogta, hogy megmoshassa a fogát. Mindig egyedül csak az ő tükörképe nézett vissza rá a kicsi, négyszögletű tükörből, kivéve, ha Perselus tudatosan káprázatot vont magára. De ma este… ma este Perselus tisztán látható volt mellette.

Ijedtében kiejtette a fogkefét a markából. Az Perselus szappanhabos kezéről a fehércsempés padlóra pattant. – Édes Istenem.

Jól vagy? – kérdezte Perselus, és letörölte az arcáról a fogkrémet, amit Harry köpött rá.

Nézd!

Mit?

Magadat. A tükörben. Nézd! Sikerült, Perselus! Istenem, sikerült! Meggyógyultál! – mondta, és eleresztett egy győzedelmes kurjantást, amíg Perselus döbbenten bámult a tükörbe, melyet normális esetben elkerült.

A kezéről még mindig csöpögött a szappanhab, Perselus előrehajolt, és csak nézett magára. Furcsa csend ereszkedett föléjük. Perselus habos keze felemelkedett, hogy megérintse a saját arcát, mintha meg akarna győződni a valódiságáról.

Merlinre, ronda egy faszi vagyok, mi? – állapította meg Perselus, de olyan széles, boldog vigyorral, amilyet Harry még sosem látott azelőtt. Amelytől az egész arca megváltozott, és évekkel fiatalabbnak látszott.

Aztán mindketten elnevették magukat. Hangosan és féktelenül. Szinte hisztérikusan, de egyiküket sem érdekelte.

Harry végtelenül boldogan nyúlt, hogy megragadja Perselust. A hosszú ujjú kezek megragadták a karját, és egy túláradó ölelésbe húzták.

Lassan széles jókedvük lecsillapodott, de hiába ült el a kacagás, Perselus tovább rázkódott.

Eltartott egy ideig, míg Harry rájött, hogy szeretője már nem a nevetéstől remegett. Mikor Perselus az arcát a nyaka hajlatába fúrta, és Harry érezte, hogy forró nedvesség szivárog át tiszta hálóingén, nem volt kétsége afelől, mi történt. Teljesen természetes, ha három évtizednyi szenvedés után a meggyógyulás szélsőséges érzelmeket vált ki. Hogy ne tenné? Harry csak hat hónapja tudott Perselus problémájáról, és a saját szemébe is könnyek gyűltek. Milyen lehet Perselus számára, hogy ez az iszonyat végleg felemelkedett róla?

Szorosabbra fonta a karját körötte, az arcát Perselus mosatlan hajába fordította, és megcsókolta a szájához legközelebb lógó tincset. – Szabad vagy végre, szerelmem. Megcsináltuk.

Perselus felemelte a fejét, hogy nedves, kivörösödött szemekkel lepillantson rá. – Te tetted. Ha te nem… – A rekedt hang érzelmektől reszketett.

Harry érzékelte, hogy ez már túl sok Perselusnak, a karját szerelme dereka köré karolta, és visszavezette a hálószobába.

Harry most sokkal jobban érezte magát. Nem okozott gondot neki, hogy Perselus ruháit hosszú, fekete hálóinggé változtassa.

Lefektette Perselust az ágyba, és mellébújt. Nem volt meglepő, hogy a férfi hamarosan újra álomba merült. A bájital fizikai hatásától, és a heves érzelmi reakciótól Perselus bizonyára nagyon kimerült.

Mivel Harry maga is meglehetősen kifáradt, lehunyta a szemét, és követte szeretőjét az álomba.

Folytatás...

Tags:

Comments

Hűha! Sikerült meggyógyulnia. Nagyon jó volt, mint mindig, koránkelők (vagy korán dolgozók) örömére.
Köszi Tothem.
Jáááááj, tudtam tudtam tudtam!!
De jó hogy végre túlestek ezen az egész "gyógykezelésen" !!
A végén majdnem én is sírvafakadtam Perselussal. :P
Grat a fordításért, és kissé fájó szívvel, de várom az utolsó felyezetet.
Még kettő van hátra. (Ha jól számoltam.)
Nagyon örülök, hog Perselus végül meggyógyult. :) Köszi a fordítást, várom a következő fejezetet.
wow ,)

köszönöm ,)
imáááááádom :)
köszönöm szépen, tökéletesen jól esett most ez a fejezet :) a fordításodat, szerintem már felesleges dícsérnem, de azért gratulálok xD
annyira örülök, hogy Perselus végre meggyógyult :)
oh és megint oh...
köszönöm a fordítást...tudod én már ezzel is álmodom.

:)
Áh! Fantasztikus volt! Végre Perselus meggyógyúlt!!! Alig vártam ezt a részt, olyan békéje van ennek a fejinek (is). De ezzel még közelebb kerültünk a végéhez. Már CSAK 2 feji? Jajj ne. Mire fogok várni ha vége lesz? (már ha túlélem a végét kiváltó melankólia-rohamomat)
Nahát, nagyon jó fejezet volt! tetszett, hogy mennyire egymás mellett voltak, mennyire gondoskodott Perselus Harryről, még a fürdőben is. A végén a gyógyulás meg szuper volt. Igazán részletgazdag fejezet volt.
éljen a siker! emlékeztem rá, hogy tükörből fognak megbizonyosodni, hogy sikerült a kúra:) de örülök:D a következő részekben is szakítani fogsz az éjjeli tradícióval?:D amit persze egyáltalán nem bánok, csak már úgy megszoktam...Köszi megint!:)
Az a szitu, hogy ma este előre láthatólag nem fogok ráérni. Valószínűleg, a hajamat fogom tépni, míg az új gépet internet-csatlakozásra bírom.
Jaj, mennyire jó rész volt! Bár tényleg a gyomrom forgott a vérszívásos résznél, de nem volt vészes, és persze Te előre szóltál :) "– Merlinre, ronda egy faszi vagyok, mi? " Ez volta legkedvesebb részem :) ISTENI volt a fordítás is! Várom hevesen a következőket!
Pussz: Shanee
Szia Tothem!

Már reggel észrevettem, hogy van új rész, de a főnökömet nem beette a fene? De, sajnos. Alig vártam, hogy hazaérjek. Az egész fejezet csodás magávalragadó. A várva vár gyógyulás is bekövetkezett. Jaj de jó volt. Köszi szépen.
Szia Tothem!

Köszönet az újabb fejiért! Nagyon tetszett ez a rész is! Annyit szenvedtek mind a ketten, mind lelkileg, mind testileg, hogy végre megérdemlik a boldogságot. Végre meggyógyúlt Perselus. Nem is csodálkozok azon, hogy sírt Perselus. Hisz lelkileg ez már túl sok volt neki. Ha nem jönn Harry, akkor még mindig vámpír lenne, és csak szenvedne. De most végre meggyógyúlt. Izgatottan várom a folytatást! Puszi.
Jaj de nagyon jó volt! Jaj de nagyon szép volt!
Köszi!
Szia tothem! En is szenvedek ezzel a geppel, a heten mar masodjara telepitettem ujra az egeszet, de meg mindig nem okes, ugyhogy meg 1x megprobalom, aztan ha ugy sem jo, akkor felteszem a linuxot:) Nagyon jo volt ez a szenvedos-gyogyulos resz, vegre megszabadult Perselus a szenvedeseitol (remelhetoleg) es ki is birtak az egesz kurat...ugyesek voltak:D Kar, hogy mindjart vege, de ha jol ertettem akkor majd lesz mas helyette. En megbizom Benned, eddig is jokat kaptunk Toled, gondolom ezutan sem lesz maskent, ugyhogy elore fenem a fogam:) puszi