?

Log in

No account? Create an account
Mistletoe

Fagyöngy 5.: Vásárlás és józanság, 2. rész

 

Forever then some: Fagyöngy

Fordította: tothem

Átnézte: yatze

Korhatár: 18+

Főszereplők: HP/PP

Figyelmeztetés: Felnőtt tartalom! A mű slash, tehát két azonos nemű szereplő kapcsolatáról szól. Amennyiben ez a téma számodra sértő, vagy visszataszító, kérlek ne olvass tovább.
A nevetséges jelenetek miatt, olvasás közben az étel-, és italfogyasztás veszélyes lehet.

Megjegyzés: AU, humor, befejezett.

Tartalom: Perselus konok nénikéje a városba érkezik, azzal a határozott szándékkal, hogy találkozzon unokaöccse jövendőbelijével. Mi lehet a gond? Pitonnak nincs jegyese, és az egyetlen személy, aki elérhető, hogy eljátssza a szerepet, nem más, mint Harry Potter.

Nyilatkozat: A Harry Potter univerzummal kapcsolatos minden jog J.K. Rowling, és a vele szerződésben álló különböző kiadók és filmstúdiók tulajdona. Nekünk semmiféle anyagi hasznunk nem származik belőle.

Az eredeti történet a http://www.fanfiction.net/u/387462/Forever_then_some oldalon található.

1. fejezet
2. fejezet
3. fejezet
4. fejezet
5. fejezet, 1. rész

5. Vásárlás és józanság, 2. rész

A vasbolt

Harry fel-alá vándorolt a vaskereskedésben a szerelvények sorai között – lenyűgözte, hogy milyen rengeteg, különféle csavart és szeget gyártottak –, amikor, gonoszan somolyogva, Perselus bukkant fel mögüle.

Mire föl nézel így? – fogott azonnal gyanút Harry.

Perselus közelebb hajolt, a hangja halk és csúfolódó volt. – Tudom, mit akar adni neked a nagynéném karácsonyra…

Ó, ne, ugye nem valami drágát? Olyan szörnyen érzem magam! Ő azt hiszi, hogy az unokaöccse jegyesének ad ajándékot, és nem valaki olyannak, aki véletlenül épp a megfelelő pillanatban botlott be a házadba. Én nem érdemlek ajándékot Clarától.

Jó, mert egyébként sem tudod majd használni.

Hö?

Karácsonyi ajándék gyanánt, a nénikém felajánlotta, hogy összehoz neked egy sorozat találkozót dr. N.B. Snowe-val.

Az kicsoda?

A vezető szaktekintély a kognitív viselkedésterápia területén a mugli Londonban. – Perselus drámai hatásszünetet tartott. – Így igaz. Idén józan észt kapsz ajándékba.

Harry felnyögött. – Ő nem…

Ó, dehogy nem. Azt hiszem, eltökélt amellett, hogy a te kis mentális problémád kikúrálása az egyetlen lehetőség rá, hogy kiházasítson engem.

Le kell beszélned róla!

Rendben, az tényleg jól nézne ki. „Köszönöm, de nem kérjük, Nénikém. Én dilisen szeretem a hitvesem.” Gondolom, ezek után gyanút fogna.

Mondj neki valamit! Bármit. Mondd neki, hogy nagyon jó eredményeket értem el azzal a terapeutával, akihez most járok. Mondd neki, hogy az új orvosoktól nyugtalan leszek. Nem akarom, hogy a gyógykezelésemre pazarolja az idejét, és a pénzét.

Miért érdekel ennyire, hogy mit csinál?

Azért, mert nagyon megkedveltem a nagynénédet, de azt hiszem, ezt már megvitattuk.

Szóval, te kedveled az én nénikémet.

Harry kihívóan felhúzta a szemöldökét. –Te is kedveled, nincs értelme letagadni.

Nem tagadom le.

Rendben. Mindketten kedveljük a nagynénédet – felelte Harry, és rezzenéstelen tekintettel hátranézett.

Nos… jól van – válaszolta végül Perselus, és egyenesen Harry szemébe bámult. – Kedvelem a nagynénémet. És te is kedveled a nagynénémet.

Úgy álltak ott, farkasszemet nézve – a szegek és csavarok halmainak kellős közepén –, mintha valami furcsa versengés folyna közöttük.

Nem mintha valami konkrét kifogásom lenne a beszélgetés ilyetén alakulása ellen, de nekünk nem vásárolnunk kellene?

Perselus és Harry egyszerre kapták fel a fejüket, és meglátták Clarát, aki megjelent a sor végén. Érdeklődve nézett rájuk. – Na, gyertek! Megtaláltam a tökéletes dolgot, amely megkoronázhatja a karácsonyi dekorációt.

Harry és Perselus, ki-ki a saját gondolataiba veszve, kötelességtudóan követték Clarát, aki a megmaradt karácsonyi díszek tárolójához vezette őket. Belenyúlt az egyik rekeszbe. – Itt is volnánk.

Perselus kétkedő tekintettel nézett a tárolóba. – Fagyöngy?

Igen, fagyöngy – bizonygatta Clara, és kivett néhány fehérbogyós, zöldleveles ágacskát. – Ez majd szerencsét hoz a házasságotokba.

Harry vigyorgott, míg Perselus horkantott.

Ez igaz. Régen, a pogány időkben úgy hitték, hogy a béke istenét, Baldert, egy fagyöngyből készített nyílvessző ölte meg. Az anyja, Frigga, és a többi isten és istennő annyira szerette, hogy visszahozták az életbe. Frigga olyannyira boldog és hálás volt, hogy mindenkit megcsókolt a fagyöngy alatt, és ekkortól hagyomány, hogy az embereket, akik a fagyöngy alatt állnak, lelkiismeretesen meg kell csókolni. Ez szerencsét hoz nektek, szeretetet és termékenységet.

Ó, menj már! – csúfolódott Perselus. – Ez egy parazita. Egy ártalmas növény, amely más fákon tenyészik, azáltal, hogy elszívja előlük a tápanyagokat és elnyomja őket.

Hű, ez olyan romantikus – sóhajtott Harry, szívére szorított kézzel.

Tessék, Harry drágám. – Clara egy rakás ágat halmozott a karjaiba. – Van egy olyan érzésem, hogy minden szerencsére szükséged lesz, amihez csak hozzájuthatsz.

Harry elfogadta a fagyöngyöt, és a maga fiatalos, szemtelen módján Perselusra mosolygott. Perselus megmerevedett, várta a szokásos bosszúságot, de az nem jött. Harry mosolyának ezúttal egyetlen hatása volt – egy kellemes, meleg, bensőséges érzés.

Ez megrémítette. – Kint megvárom, amíg végeztek. Szükségem van némi friss levegőre.

Perselus, jól érzed magad? Határozottan zöldnek látszol – állapította meg Clara rosszallóan.

Tökéletesen érzem magam! – Perselus sarkon fordult és eltűnt odakint.

Miért nem mész, és nézed meg, hogy jól van-e, Harry drágám? – Ez inkább parancsnak hangzott, mint kérdésnek. – Ezt majd én elrendezem.

Röviddel azután, Harry megtalálta Perselust az épület oldalánál, a vasbolt és az élelmiszerbolt közti macskaköves sikátorban. Amint egy lépésnyire megállt tőle, észrevette a feszült, komor kifejezést az arcán, de félreértette az okát. – Nyugi. Ezek csak zöldségek. Nem fognak arra kényszeríteni, hogy rád ugorjak, vagy rád erőltessem magam.

Ezt épp nem kellett volna mondania. Perselus mindkét kezével megragadta Harry csípőjét, és magához rántotta. Csapdába ejtette, és fekete szeme vad fénnyel villogott, ahogy lenézett rá. – Micsoda megkönnyebbülés tudni, hogy te nem fogsz erőltetni engem.

Pers… Ah… – Akármit akart mondani következőnek, félbe szakadt egy riadt zihálással, mikor Perselus az egyik lábát a combjai közé nyomta, és a testét szorosan a magáéhoz húzta. Harry ragyogó szeme azonnal elkerekedett, és a lélegzet a torkában akadt.

Szóval, ez tetszik, igaz? – kérdezte Perselus mogorván. Azon gondolkodott, vajon Harrynek – ezt megelőzően – volt-e tapasztalata másik férfival. A gondolat, hogy ő legyen az első – legalábbis e tekintetben –, mámorító volt.

Mit csinálunk? – Harrynek sikerült végül bizonytalanul megkérdeznie.

Felnőtt férfi vagy, Harry, biztos van néhány ötleted. Akarod, hogy abbahagyjam? – vágott vissza anélkül, hogy válaszolt volna a kérdésre. Úgy fordult, hogy Harry háttal volt az élelmiszerüzlet téglafalának. Aztán szétnyitotta a fiú kabátját, és hagyta, hogy a hideg téli levegő beáradjon. Abban a pillanatban érezte, hogy Harry a combjai közé szorítja az övét, és lassú, ritmusos mozdulatokkal hozzá dörzsöli magát. Hogy némi fedezéket biztosítson, szétnyitotta a saját leomló, fekete köpenyét, és maguk köré tűrte. Magasabbra nyomta a térdét, hagyta, hogy Harry a saját tempója szerint simuljon hozzá. – Ez jó érzés?

Perselus...

Ez most „Igen, Perselus”, vagy „Nem, Perselus”?

Harry válasza a kérdésre „Még, Perselussssz” volt, amelyet egy sorozat ziháló sziszegés követett. Meleg lélegzete könnyű felhőcskéket képzett a fagyos levegőben.

Most megértette, miért hagyta félbe Harry reggel a mondatot elpirulva, és tért ki a magyarázat elől, hogy miért is beszélt álmában párszaszóul. Milyen érdekes fejlemény. Kísértést érzett, hogy megcsókolja azt a sziszegő szájat, de a hangok túl izgatóak voltak ahhoz, hogy elcsendesítse.

Perselus határozottan a falnak nyomta Harryt, és úgy igazította a testhelyzetüket, hogy Harry szorosan a mellkasához simuljon. A lábuk alatt ropogott a hó, mikor szótlanul tovább dörgölődtek egymáshoz. Összesimuló testük forrósága perzselt a hideghez képest, amely a hátukat, és szabadon lévő arcukat érte. – Essssz assssz – lihegte Harry. A fejét Perselus vállára ejtette, egyik karját a nyaka köré fonta, hogy megtámassza magát, amíg a csípőjét mozgatta.

Perselus – akinek mostanra már fájdalmas merevedése volt –, viszonozta a dörzsölést, kezét hátracsúsztatta, és megragadta Harry fenekét, hogy irányítsa a medencéje mozdulatait. Erekciójuk – téli ruháik rétegein keresztül – erőteljesen egymáshoz súrlódott.

Perselusban felmerült, hogy vajon az utcáról megláthatja-e őket valaki, és ha igen, akkor pontosan mit láthat? Két férfit, akik egymáshoz bújnak egy furcsa ölelésben? Vajon az altestük mozdulatai észrevehetőek? Tudott egy varázsigét, amely elzárná őket a kíváncsi szemektől, de ha az élete múlna rajta, akkor sem jutna eszébe. Ekkor azonban Harry lökései rendszertelenebbek lettek, a légzése felgyorsult, és Perselus számára a külvilág megszűnt létezni. Bő köpenyét szorosabbra húzta maguk körül, mintha azzal elválasztaná magukat a világ többi részétől. Észrevette, hogy a csábító sziszegés abbamaradt, lepillantott, és látta Harry arcát: a vállába temetve, becsukott szemmel, az alsó ajkát beharapva, hogy elfojtsa a sikolyait. Az őrjítő dörzsölődés nem tartott sokkal tovább. Hamarosan Harry teste megrázkódott a jellegzetes reszketéstől, ahogy eljutott a csúcspontra. Ilyen szorosan összeölelkezve, a mellkasa mozgásából érezte a fiatalember pihegését, amely az övéhez nyomódott. De ő nemcsak ezt a heves szenvedélyt akarta megízlelni, amely már régóta közöttük szikrázott, hanem a közelség és az összetartozás lélegzetelállító érzését is.

Csakhogy, ők valójában nem tartoztak össze, igaz? Azért, mert Harry Ginnyt akarta elvenni. Perselus lerázta a gondolatot. Világos, hogy ez többé már nem számított. Elvégre, Harry nem volt az a típus, aki dörgölődzésbe bonyolódik egy férfival, miközben az esküvőjét tervezi egy nővel. A fiú émelyítően erkölcsös volt. Ugye?

Harry végül felemelte a fejét. – Te még nem… nem akarod, hogy…?

Perselus alig láthatóan megrázta a fejét. – Később. Talán valami alkalmasabb helyen.

Harry elpirult, tisztán látszott, hogy ráeszmélt, hol is vannak pontosan. Vetett egy gyors tisztító bűbájt a farmerjára, és ellépett, hogy eligazítsa a kabátját.

Perselus? Harry?

Mindketten bűntudatosan felnéztek – Clara állt a sikátor bejáratánál, őket vizslatta, mindkét karja tele volt csomagokkal.

Az isten szerelmére! Mi a csudát műveltek? Gyerünk, siessetek! Ideje hazamenni.

Perselus előre engedte Harryt, és az orra alatt dünnyögte: – Nem tartóztatnám meg magam, hogy rámutassak a nénikém számos kellemetlen hibájára, de azt el kell ismernem, hogy legalább az időzítése nagymértékben javult.

Harry mosolygott. Lehet, hogy annyi év után, a dolgok közte és Piton között végre elkezdtek valami értelmet nyerni. Na jó, ha azt nem is, de legalább többé nem esnek egymás torkának.

xXx XxX xXx

Két órával később, immár odahaza, Harry kész volt rá, hogy nyugodt szívvel megölje Perselust.

Clara az emeleten volt, csomagolt, és a holmijait pakolta el. Harry és Perselus a nappali/iroda/könyvtár szobában lazítottak. Pontosabban, Harry megpróbált lazítani a kanapén, míg Perselus a karosszékében ült, egy nyitott könyvvel az ölében, és arrogánsan vigyorgott. Azzal a felsőbbrendű, önelégült ábrázattal, amelyet nem lehetett letörölni a képéről, mióta elhagyták a sikátort.

Mintha ő volna az első ember a földön, akinek sikerült az a szörnyen megerőltető teljesítmény, hogy egy huszonnégy éves hímivarú egyedet eljuttatott az orgazmusig.

Jó, rendben, öt percen belül, és anélkül, hogy használta volna a kezét, vagy a száját.

De akkor is, Harry azon a véleményen volt, hogy Perselust le kell szállítani a magas lóról. Viszont meg kell említeni, hogy azt még ő sem kívánta Perselusnak, ami eztán következett.

azt viszont nem kell megemlíteni, hogy ne élvezte volna – alaposan.

Nem találom a szemüvegem – panaszolta Clara, miközben ledobogott a lépcsőn.

Harry felállt a kanapéról. – Szeretné, hogy segítsek megkeresni?

Ó, az nagyon kedves lenne tőled, Harry, de nem szükséges. Biztos vagyok benne, hogy majd magától előkerül.

Arra fogadni merek – horkantotta Perselus.

Mit jelentsen ez, Unokaöcsém?

Semmit. Pusztán észrevettem, hogy a múltban, amikor elvesztettél valamit, az rendszeresen előkerült – a megfelelő időpontban, és pontosan ott, ahol hagytad. Ennek csakis a Piton-szerencse lehet az oka.

Igazad van – hízelgett Clara, és elhaladtában Perselus ölébe ejtett egy vékony, piroskötésű könyvet, majd elhelyezkedett a kandalló másik oldalánál álló karosszékben.

Perselus a hüvelyk és a mutatóujja közé fogva felemelte a könyvet az öléből. – Ez mi?

Egy könyv. Legalábbis én úgy látom. Harry?

Harry odapillantott. – Eléggé úgy néz ki, mint egy könyv.

Clara a botját keresztben elhelyezte az ölében, összefonta felette a kezét, majd várakozóan Perselusra nézett. – Tegnap este, mielőtt lefeküdtem, a hetedik fejezet végén tartottam. Kezdheted a nyolcadik fejezet elejétől.

Hogy mondtad? – gúnyolódott hitetlenségében Perselus.

Nos, a szemüvegem nélkül nem igazán tudok olvasni, és épp egy kritikus résznél tartottam. Valakinek egyszerűen fel kell olvasnia nekem.

Perselus arckifejezése egészen hasonlatos volt egy olyan emberéhez, aki valami büdöset szagolt. Megfordította a könyvet a kezében, és elolvasta a címét. – Tragédia a Carlesston-kastély sziklameredélyén? Nem, és nem. Ki van zárva.

Ó, kérlek, Perselus! – szólt közbe Harry, miután tudta, hogy ez kíméletlenül megalázó a másik férfinak.

Fel kell emlegetnem a tényt, hogy gyakorlatilag én tanítottalak meg olvasni? Sokszor maradtam fent késő éjszakáig, hogy olvassak neked, a faragatlan szüleid kívánsága ellenére. Amikor kicsi voltál, minden látogatásomkor más és más könyvet olvastattál velem… És már akkor is borzalmas volt az irodalmi ízlésed. Mindig csak varázslók, meg gonosz boszorkák.

Elég – csattant fel Perselus, kinyitotta a könyvet, és fellapozta a kérdéses fejezetet. – Szerencséd, hogy szeretlek.

Hah. Te vagy szerencsés, hogy én szeretlek.

Savanyú arckifejezését határozottan a helyére illesztve, Perselus olvasni kezdett. – Victoria az egész alakos tükörben csodálta magát. El volt ragadtatva magától új, zafírkék ruhájában – pont, olyan árnyalatú, mint a szeme –, amelyet az apja vett neki.

Az apja vette a szemét? – kérdezett közbe szemtelenül Harry. – Ez elég hátborzongató.

Perselus horkantott. – Az új ruha szemrevételezése félbeszakadt, minthogy meglepte egy váratlan dörömbölés a bejárati ajtón. Meglepte és váratlan? Az ablakhoz szökkent, úgy, ahogy egy riadt zafírkakadu szökken ágról ágra, és lopva lenézett egy tetőtől talpig feketébe öltözött férfira. Folyékony, sűrű köd hömpölyögte körül az öreg kastélyt, baljóslatú hullámokban, ezen a sötét, tiszta, csillagfényes éjszakán. Akkor most ködös, vagy tiszta? Victoria szíve olyan ütemben dobolt, amely versenyre kelhetett a harangozó emberke kalapácsával a városháza tornyán. A bácsikája tért vissza, hogy végül véget vessen ifjúi életének? Véget vessen?

A családi ékszereket akarja, amelyek el vannak rejtve valahol a sziklák alatt. Már egyszer lelökte Victoriát a meredélyről, ha jól emlékszem a harmadik fejezetben – magyarázta Clara türelmetlenül. – Folytasd.

Érzékelve, hogy már nincs vesztegetni való ideje, Victoria felkapta a szoknyája szélét, és futott, hogy biztonságba jusson. Leszaladt a lépcsőn, és ki a kastély hátsó ajtaján, száguldott a meredély felé. Ki – épp elméje birtokában –, száguldana egy meredély felé, amikor üldözik?

Perselus…

Csak kérdeztem. Úgy értem, te magad mondtad, hogy ebben a könyvben a lány egyszer már leesett a sziklákról… Hallotta a mennydörgő lépteket, melyek üldözték, ahogy rohant a meredek sziklák felé, amelyek a Carlesston-kastélyt határolták. Életének pillanatai örvénylettek a szemei előtt, mint az idő ragyogó színű, zümmögő méhei.

Ó, Victoria! Ne félj! Csak én vagyok!

Victoria botladozott, hogy meg tudjon állni a nedves, elburjánzott füvön, és megfordult, hogy megölelje az üldözőjét. Az a hang nem a bácsikája volt – hanem Alex! És az ő izmos hőse úgy nézett ki, mintha egy dübörgő bika gázolt volna át rajta. Victoria úgy érezte, menten elájul. Egyedül én nem lepődtem meg, hogy hősnőnk hajlamos az ájulás rohamokra?

Folytasd az olvasást, Perselus.

A férfi arcán üldözött kifejezés honolt, minta valami szörnyű titkot rejtegetne.

Ó, Alex! – kiáltotta Victoria. A hangja elfulladt a szánalomtól. – Ó, Alex!

A lány együttérzésétől lesújtva, fájdalmas kiáltás szakadt ki a férfiból. Azonban, ez nem jutott el Victoria érzékeny füléig, mert a férfi csapdába ejtette a lelke mélyén.

Oké, először is – kiáltott fel Harry. – A pasas nem végzett igazán jó munkát, hogy elrejtse azt a szörnyű titkot, ha a lány egyetlen pillantást vetett az arcára, és máris rájött. Másodszor, ennek az írónak szüksége lenne egy rohadt értelmező szótárra, hogy meg tudja nézni a kiszakad, és a csapdába ejt kifejezések jelentését!

Ez a megjegyzés kiérdemelt egy kemény bökést a bottól, és egy rendreutasítást Clara részéről. – Ha nem tudsz csendben figyelni, akkor egyszerűen ki foglak küldeni a szobából.

Illőképpen megfenyítve, Harry összeszorította a száját, mert nem akart egyetlen szót sem elmulasztani a történetből – Perselus bűbájos tolmácsolásában.

Na, azért. Perselus, folytathatod.

Szenvedő ábrázattal, Perselus újra olvasni kezdett. – A lány együttérzésétől lesújtva, fájdalmas kiáltás szakadt ki a férfiból. Azonban, ez nem jutott el Victoria érzékeny füléig, mert a férfi csapdába ejtette a lelke mélyén.

Ó, Victoria, szerelmem, oly’ sok minden választott el minket az évek során… a terv a király megölésére, a merénylők, akiket a bácsikád bérelt fel, akiről kiderült, hogy az én bácsikám is – igaz, csak házasság útján –, és az idő, amikor amnéziát kaptál, mert leestél a szikláról… Hogyan kap az ember amnéziát? Nem is tudtam, hogy fertőző.

Ó, Victoria! Istenem, ki tudják mondani úgy is egymás nevét, hogy nem tesznek egy „Ó”-t elé?

Perselus! Meglennénk a megjegyzéseid nélkül is.

Rendben. Ó, Victoria! Szeretlek! Végre az enyém vagy! Soha többé nem tévesztelek szem elől! Biztosíthatlak, hogy a hangsúlyozás nem a saját érzelmeimet tükrözi. Úgy tűnik, az író túlzottan kedveli a felkiáltójelet.

Perselus!

Jól van, jól van. A hangja mélyen és erőteljesen zengett a birtoklási vágytól. Ennek győzedelmes lüktetése olyan kíméletlenül vágott keresztül a szenvedélyes elragadtatottság rétegein, mint egy kés vágna által a langyos vajon, és ez úgy érte a lányt, mint egy hideg vízáradat. – Perselus felpillantott, és észrevette, hogy Harry tettetett érdeklődéssel bámul rá. A fiatalember előre dőlt, az állát a tenyerébe támasztotta, és az ujjait az ajkára szorította, hogy elfojtsa a nevetést, bár a szeméből csorogtak a könnyek. Perselus a fogát csikorgatta.

Victoria az erőteljes, izmos karokba vetette magát. A férfi köré akarta övezni magát, amint egy fa övezi magát egy hegy köré… Jóságos Isten, nem várhatod el tőlem, hogy elolvassam ezt a halandzsát!

Perselus... – kezdte Clara a dorgálást.

Perselus gyötrődő sóhajt hallatott, és feszült, monoton hangon folytatta: – A férfi köré akarta övezni magát, amint egy fa övezi magát egy hegy köré, és úgy meglovagolni őt, mint egy… hús-vér körhintát. – Hallotta Harry elfojtott röhögését. Hmm, Potter egy kicsit jobban élvezi a kelleténél. Biztos van rá mód, hogy ezen változtassunk… –Alex magához rántotta Victoriát. Érezte a lány reszketését, és megkérdezte: – Szóval, ez tetszik, igaz?

A jókedv eltűnt Harry arcáról – a gyanakvás és a szégyen elragadó keverékét hagyta maga után.

Alex érdeklődve figyelte az arckifejezését. A lány tapasztaltnak akart látszani, de nem volt az. Még nem. És hiába igyekezett, hatalmasra tágult szeme, és remegő ajka elárulták.

Harry szeretett volna a padlóba süllyedni. Pontosan erre gondolt, amikor korábban Perselus megragadta. Érettnek akart tűnni, és tapasztaltnak, annak ellenére, hogy szörnyen bizonytalan volt magában, és abban, hogy mit is tegyen. És azt hitte, hogy sikerrel járt. Nyilvánvalóan mégsem.

Ekkor Victoria a létező legvonzóbb hangokat adta. Hasonlót egy hosszú, bársonyos hüllő-sziszegéshez – folytatta Perselus. Kíváncsi volt, meddig feszítheti a húrt. Remekül szórakozott a Harry arcán előtűnő élénkrózsaszínű foltokon. – Elnyújtott sssz siklott elő egyenesen a fiú csábos, nedves nyelvéről. Ah, mármint Victoria nyelvéről. Alex imádkozni kezdett, hogy minden lében kanál nénikéje nehogy megjelenjen a színen, és tönkre tegye a pillanatot.

Ez nincs is benne! – csattant fel Clara.

Nem képzeled, hogy én találtam ki?! Tessék, itt van. – Perselus találomra a lapra bökött.

Hadd lássam csak – parancsolta Clara.

Perselus a mellkasához szorította a könyvet. – És az mire lenne jó? A szemüveged nélkül nem is tudsz olvasni, nem igaz? Ó, nem hiszel nekem? Akkor éppen kapóra jön, hogy van némi elvégzendő munkám, így az én előadásom itt véget is ért.

Nem hagyhatod abba a fejezet közepén, Perselus. Az egyszerűen nem ildomos.

Perselus mosolygott, és átadta a könyvet Harrynek. – Biztos vagyok benne, Harry már alig várja, hogy befejezhesse helyettem.

Clara reményteli pillantására, Harry kinyitotta a könyvet, és megkereste a helyet, ahol Perselus abbahagyta. Könnyedén megköszörülte a torkát, és Clara újra hátradőlt a székében. Harry körülbelül három oldalt olvasott, miközben Victoria kétszer is majdnem leesett a meredély széléről, mielőtt végre sikeresen fejest ugrott. Alex jelenleg épp a szikla pereme felett áthajolva próbálta őt felhúzni.

Honnan tudjam, hogy nem fogsz leejteni? – sikította Victoria a szélbe, amely a tajtékzó hullámok által partra vetett hínárral korbácsolta karcsú lábait. (Merlin, szörnyű ez az írás.)

Én nem vagyok olyan, mint a bácsikád, Victoria, én sosem foglak bántani.

És hogy lehetsz olyan biztos?

Azért, mert szeretlek, Victoria. – Alex megfogta a kezét. – És semmi sem becsesebb, mint a szeretet. És az igazság. És az igaz szeretet.

Ez borzalmas… ennek ellenére sikerült megpendítenie egy húrt Harryben. Ha arra készül, hogy elkezdjen valamit Perselusszal, akkor azt a valamit nagyon ingatag talajra építik. Nem szeretetre és igazságra… Még.

Clara? – Harry abban még nem volt biztos, mit akart mondani. De abban egészen biztos volt, hogy Perselus dühös lesz… De Clara megérdemelte az igazságot, igaz? Mindannyian megérdemelték az igazságot. – Hallgasson meg. Emlékszik, ön mondta épp a minap, hogy csak azt akarta, hogy Perselus boldog legyen? Nos, én is azt akarom, de azt hiszem, jobb esélyünk lenne rá, ha…, nos, ha maga tudná, mi folyik itt. Mi, Perselus és én, nem voltunk teljesen őszinték önhöz. Nézze, mi nem vagyunk eljegyezve. Még csak nem is járunk együtt. Tulajdonképpen… eddig ez a leghosszabb idő, amelyet egymás jelenlétében töltöttünk, anélkül, hogy megátkoztuk volna egymást… ö, vagyis átkozódtunk volna egymásra… A kapcsolatunkat elég nehéz megmagyarázni… elég lobbanékony. És, nos, neki szüksége volt valakire, aki eljátssza, hogy a jegyese, amíg ön itt van. És engem kért meg rá. És én elvállaltam… Valójában alkut kötöttünk…, de én azt akarom, hogy ön tudja, én tisztelem az unokaöccsét, és csodálom, és kedvelem őt, nagyon, tényleg. És, nos, kezdem úgy gondolni, hogy lehetne…, hogy ő különleges lehetne. Különleges. – Harry végül megállt levegőt venni, csak, hogy észrevegye a halkan morajló horkolást, amely betöltötte a csendet.

Felnézett a könyvborítóról, amelyet bámult: Clara feje a széktámlán nyugodott, csukott szemmel, mélyen és egyenletesen lélegzett.

A rohadt életbe – morogta a bajsza alatt, és csendesen felállt. Úgy vélte, a szeretet és az igazság várhat még egy kicsit.

xXx XxX xXx

Ez így ment este tizenegyig, és Perselus még mindig a szobájában kuksolt. Vacsorázni sem ment le, a nénikéje kitartó erőfeszítései ellenére. (Harrynek volt annyi esze, hogy meg se kísérelje előrángatni.) Nem mintha el akarta volna kerülni Harryt, vagy a nagynénjét, egyszerűen csak jól elvolt magában. És talán, elkerülte Harryt is – egy kicsit.

De most már későre járt. Volt elegendő ideje gondolkozni, kotlani, és belefeledkeznie egy bájital tankönyvbe – és Harry még mindig nem jött lefeküdni. Életében először, úgy találta, hogy szeretné, ha valaki zaklatná. Remélte, hogy Harry feljön a lépcsőn és betolakszik a magánéletébe, félbeszakítja az áldott csendet, és alapjában véve egy nyűgöt csinál magából – mert ez volt az, amit Harry egész jól csinált.

Már csak egy nap maradt a megállapodásukból. Holnap lesz szenteste, és Harry világosan kijelentette, hogy karácsony napját Weasleyékkel tölti. Perselus azon töprengett, vajon alkalmas lenne-e felhozni a témát, hogy Harry talán tehetne további, rendszeresebb látogatásokat az ünnepek után. Olyan látogatásokat, amelyeknek semmi közük sem lenne a megállapodásukhoz. Úgy érezte – különösen a sikátorban történtek után –, hogy Harry esetleg hajlana egy ilyesféle egyezségre. Nem randevúznának, persze, elvégre Perselus Piton nem randevúzna Harry Potterrel. Pusztán együtt töltenék az időt, mint az utóbbi pár napban. Természetesen, Harrynek először el kell rendeznie az egész Ginny Weasley-helyzetet. Vajon hajlandó lenne megtenni érte?

Perselus sóhajtott.

Merlin szerelmére! Olyan természetellenesen csendes volt minden, hogy hallotta a saját sóhajtását!

Ekkor, Perselus arra a következtetésre jutott, hogy ideje erőszakosabb lépésre szánnia magát.

Nem volt tudatában azonban, hogy a nagynénje megkímélte őt attól, hogy bepancsoljon.

A punccsal.

Perselus!

Abban a másodpercben, amint leért a lépcsőn, és meghallotta Harry vidám kiáltását, tudta, hogy valami nem stimmel. Kritikus szemmel méregette az elébe táruló látványt.

Az egyik könyvespolcon, félretéve, egy majdnem üres üveg állt – a kedvenc brandyjéből –, az asztalon egy félig üres puncsostál, amely tojáslikőrt tartalmazott, mellette két pohár: egy üres Harry, és egy szinte érintetlen Clara előtt.

Perselus! – ordított újfent Harry, és megfordult a kanapén. A szeme kissé üvegesen csillogott. – A nagynénéd készített nekünk puncsot!

Ha ez nem egy jelenet a régi családi albumból, akkor nem tudom, mire véljem, hogy az én drága, idős nénikém tökéletesen kiütötte a jegyesem.

Nem vagyok részeg – bizonygatta Harry, végigdőlt a kanapé háttámláján, és Perselus felé nyújtózott. – Clara azt mondta, hogy nem tett bele sok alkoholt.

Te olyan segg részeg vagy, hogy engem még az is meglep, hogy egyáltalán tudsz mondatokat alkotni.

Talán nem is én alkotom a mondatokat. Lehet, hogy azok alkotnak engem!

Perselus az égre emelte a tekintetét. – Ez fájdalmasan mélyenszántó gondolat volt. Hány pohárral ittál, Harry?

Valahol egy és nyolc között. De azt kell higgyem, inkább közelebb a nyolchoz.

Perselus megvetően a nagynénjére nézett. – Nos? Szerinted, mit kezdjek ezzel?

Harry horkantott, kezével legyintett az arca előtt. – Nekünk mit kéne kezdenünk veled?! Olyan vagy mint egy karó!

Egy karó?

Tudod, amit leszúrnak a földbe! – világosította fel Harry türelmetlenül.

Perselus visszanézett Clarára. – Ezt miért csináltad? Szerinted nem volt elég gond vele józanul?

Ezért aligha hibáztathatsz, Perselus. Harry és én, csak elfogyasztottunk egy tradicionális karácsonyi italt. Természetesen, fogalmam sem volt róla, hogy nem bírja a tömény szeszt. Na már most, itt az ideje, hogy nyugovóra térjek. – A botja segítségével határozottan felállt, és elindult a lépcső felé. – Jó éjszakát, Harry drágám!

Jó éjt, Clara! A két nagynéniből, akit ismerek, te vagy a leg-leg-legkedvencebbem.

Köszönöm, Harry, ez nagyon kedves tőled. Perselus, bízom benne, hogy képes leszel megfelelően bánni Harryvel ebben az… állapotban.

Harry jelenleg kiterülve feküdt a kanapén, orrát a párnába nyomta. – Nem mintha volna más választásom.

Pe's'lus – kérdezte Harry, anélkül, hogy felemelte volna a fejét a párnáról –, te is érzed, hogy a szoba forog? Olyan, mintha leestem volna a seprűmről.

Clara összevonta a szemöldökét. – Leesni egy seprűről?

Perselus megvonta a vállát, összeszorította a fogát. – Szokása, hogy hülyeségeket hablatyol, amikor felönt a garatra.

Akkor jó, holnap reggel találkozunk. – Clara biccentett, és felment a lépcsőn. Egy másodperccel később, Harry feje felbukkant a kanapé végénél.

Perselus! – sziszegte Harry a létező leghangosabb suttogással.

Harry.

A nagynénéd elment, ez azt jelenti, hogy megint tapogatni fogsz?

A nagynéném nem annyira kifinomult terve ellenére, nem óhajtalak kihasználni részegségedben.

Várj… neked az kell, hogy józan legyek? – kérdezte Harry, és komolyan felnézett. – Azért mert tudok egyszerre két ember lenni. Nézd, teljesen józan vagyok.

Elég furcsa, de a józan Harry hajszálpontosan úgy nézett ki, mint a részeg Harry, eltekintve egy bizarr bandzsítástól.

Nem vagy józan.

Harry kuncogott, abbahagyta a bandzsítást. – Nem, a leghatározottabban nem vagyok!

Ha tudtam volna, hogy ilyesmi előfordulhat, főztem volna egy adag tisztafej-főzetet, hogy kéznél legyen. De ha egymillió évig élnék, sem számítanék rá, hogy a hatvanhét éves, hajlott korú nénikém, felturbózza a jövendőbelim italát.

Az én fejem nem tiszta!

Tudom – dörmögte Perselus, megkerülte a kanapét, és leült a székbe, amelyet Clara az imént hagyott el.

Azért nem tiszta, mert tele van veled. – Harry ingadozva felállt a kanapéról, és átment Perselushoz. – Te vagy minden gondolatom – suttogta őszintén, beleereszkedett Perselus ölébe, az orrával cirógatta a férfi torkát. Közelebb helyezkedett hozzá, lovaglóülésben ült a csípőjén – szilárd, nehéz és meleg. – Nem tudom kiverni a fejemből.

Harry, mit csinálsz? – kérdezte Perselus, és óvatosan lenézett rá.

Miért csinálod?

Mit?

Hogy mindenkire azzal a sznob arckifejezéssel bámulsz. Úgy nézel, mintha állandóan felmérnéd az embereket, és mindig mindenki gyatra minősítést kapna.

Csakugyan? – érdeklődött Perselus, szándékosan leereszkedő modorban. Megmozdult, az egyik térdét kivette Harry alól, így a lábuk összefonódott.

Engem is gyatrának gondolsz? – Harry előre tolta a csípőjét, épp úgy dörzsölte magát Perselus combjához, mint korábban.

Igen. – Perselus Harry inge alá csúsztatta a kezét, végigsimította a sima, erős testet. Harry lélegzete elakadt, mikor az ujjai a farmernadrág öve alá merültek, és finoman megcirógatták a bársonyos bőrt, amit ott találtak.

Mit csinálsz? – lihegte Harry.

Megmutatom neked, milyen gyatra vagy hozzám képest.

És pontosan, hogyan kívánod ezt megvalósítani?

Perselus ajka csúfolkodó mosolyba húzódott. – Imádni akarom minden porcikáját annak a gyatra testednek. Szeretnéd?

Ssszeretném… Akarlak téged.

Akarsz?

Igen. Téged, és senki mást.

Perselus az egyik kezével Harry mellkasát simogatta, a másik kezét belefonta lehetetlenül puha hajába. Harry sóhajtott, elengedte magát, a fejét Perselus tenyerébe hajtotta, az arcát készségesen felfelé fordította. Perselus figyelme azonnal a rugalmas, kinyíló ajkakra terelődött. De nem tudta kizárni azt az egyetlen, utolsó, nyugtalanító gondolatot… Senki mást? – Mi van Ginnyvel?

Mi van Ginnyvel? – ismételte Harry, kifulladva, félig leeresztett szemhéja alatt a szeme Perselus mozgó ajkát követte.

Szereted őt, emlékszel?

Harry összezavarodott a kérdéstől, megrázta a fejét, és a homlokát Perselus mellére támasztotta. – Persze, hogy szeretem. Ő az én Ginnym… – Harry mindkét keze elindult felfelé Perselus oldalán, megtalálta az utat az inge alá. Legjobb – brandyvel átitatott – képességeit bevetve igyekezett megmagyarázni. – De téged máshogy akarlak. Érezni akarlak mindenütt magamon, magamban. Elveszíteni magam az érintésedben. Hagyd nekem, kérlek, legalább csak most az egyszer.

Perselus elhúzta Harry vándorló kezeit. Hirtelen tisztátalannak érezte magát az érintéstől – elhasználtnak. Harry azt a gyönyörű, tiszta, kedves nőt szerette. Őt akarta szeretni, elvenni, családot alapítani vele. És mégis, nem volt ellenére, hogy a részeg viszketegségét a mogorva, ronda és tiltott ex-tanárával vakarja meg. Csakhogy kielégítse a szervezetét, mielőtt megállapodik abban a tökéletes, mesekönyvszerű életben, amelyet vezetni szándékozik. Miért kezdte azt gondolni, hogy lehetne másként? Perselus nem tudta.

Harry alább adta az igényeit. Valószínűleg úgy gondolta, szívességet tesz vele Perselusnak, ha hagyja, hogy a szennyfoltos kezével a makulátlan bőréhez érjen.

És Perselusnak túlontúl sok jutott a makacs önérzetből, hogy ennyivel beérje. Nem, mikor annyival többre vágyott. – Szállj le rólam.

Csillámló zöld szemek pislogtak fel rá. Harry teljesen összezavarodottnak látszott, az ujjai Perselus ingét gyűrögették. – Szállj le? De… nem… Végre egészen egyedül vagyunk. Az a baj, hogy részeg vagyok? Perselus, ez rendben van, tudom, mit csinálok. Én akarom ezt, esküszöm. Még ha ittam is, én még mindig… – egy újabb borízű kuncogás –, tudod, valahogy elfelejtettem, mit akartam mondani.

Perselus a fejét rázta, megragadta Harry vállát, és felállította. Mikor a fiú dülöngélve megállt a saját lábán, Perselus is felállt, és az egyik kezével a hátánál fogva tolta Harryt, hogy a lépcső felé terelje. – Amire neked szükséged van, az egy ágy. Úgy festesz, fiú, mintha készülnél hanyatt esni.

Harry ellökte a kezét, a zavarodottsága dühre váltott. – Hagyd abba, hogy kezeskedsz engem!

Perselus hosszasan nézte. – Úgy érted lekezellek?

Nagyon jól tudod, hogy értettem! Mégis mit képzelsz?

Ágyba. Most – parancsolta Perselus, megfogta Harry felkarját, nem foglalkozott vele, hogy a szorítása sokkal kegyetlenebb, mint szükséges lenne, és valószínűleg nyomot fog hagyni, és. húzta Harryt a lépcső felé.

Harry váratlanul lecövekelt, és kicsavarta a karját Perselus szorításából. – Pers’us, nézd! – Egy táska ott maradt az ajtó mellett, Harry felemelte, és a tartalmát a padlóra borította. Fagyöngy ágak. Egyet felvett, és a feje fölé tartotta.

Nézd! – A feje hátrabillent, mintha a nyaka gumiból lenne, és merőn nézett a fölfelé. – A fagyöngy alatt vagyunk. Ez azt jelenti, hogy meg kell csókolnod engem. Vagy, nekem kell megcsókolnom téged. Nem vagyok benne biztos, hogy melyik.

Perselus fáradtan ingatta a fejét. – Nem, Potter, ágyba.

Biztos vagy benne? – Harry csábítóan beharapta az alsó ajkát. – Szerintem, szerecsendió és tejszín ízem lenne.

És – semmi kétség – brandy.

Kérlek…

Perselus figyelmen kívül hagyta Harry kusza ellenkezését, elvette tőle a gallyat, és hagyta lehullani a földre a többi közé. Aztán felvonszolta Harryt az emeletre lefeküdni – csók nélkül.

Elvégre,
Hősünk sosem tartott egy morzsányi romantikát sem raktáron.

Nem igazán akarta most elkezdeni.

Folytatás... 
Tags:

Comments

(Anonymous)

Nem csodálom, hogy ez a kedvenc fejezeted... :) Köszi érte! Alig várom a következőt! Nashua
"…Jó, rendben, öt percen belül, és anélkül, hogy használta volna a kezét, vagy a száját." (valamit tud ez a Perselus)
Perselus legaljasabb mondata "A lány tapasztaltnak akart látszani, de nem volt az. Még nem." Szegény Harry.
A nagynéni fantasztikus imádom a stílusát.
És természetesen végig kuncogtam szinte az egész fejezetet.
Köszi az élményt!

(Anonymous)

:-)))))))))))))))
Egyszerűen szuper!
És minden nap kapunk egy részt?
De jó!!!

Várom a holnap délutánt!
Lehet hogy ezt nem ide kellene írni, de:
tothem, yatze, olvaslók, MINDENKINEK BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK!

Már nagyon várom a mai részt!

(Anonymous)

Azt a... *nem talál szavakat* már zsibbad a karom mert ágyba hoztam a laptopot ealvás előtt könyv helyett ezt olvasni... és és és nagyon tetszik, meg nagyon jó a fordítás :)
Köszönet érte :)
Hesz

(Anonymous)

Mis Piton

Nagyon jó volt ez! Végig nevettem rajta. Nem semmi, hogy az utcán Perselusnak dörgölve, hogy kielégült. A végén kár, hogy Perselus abbahagyta Harry kényeztetését. Nem igaz, hogy Perselus még mindig azt hiszi, hogy Harry Ginnybe szerelemes, pedig ez az egész nem igaz. Jó lenne, ha végre Harry felvilágosítaná Perselust, hogy ő csak úgy szereti Ginnyt, mint a testvérét, vagy mint a legjobb barátját, de nem úgy mintha a szerelme lenne. Kíváncsian várom a folytatást! UI.: Békés, Boldog Karácsonyt Kívánok Neked!

(Anonymous)

szia! tenyleg nagyon jo ez a resz! habar mar jo lenne ha a Ginnys dolog tisztazodna. koszonet neked, hogy mindennap frissitesz.mar ugy varom az uj reszt!kellemes karacsonyi unnepeket neked es minden olvasonak!
Köszönöm a jókívánságaitokat! Kellemes ünnepeket nektek is, és már küldtem is valami olvasni valót a karácsonyfa alá. :)