?

Log in

No account? Create an account
Mistletoe

Fagyöngy 5.: Vásárlás és józanság

Végre ideértünk! Ez a kedvenc fejezetem, ahogy ezt már többetekkel megosztottam.
Remélem, ma több szerencsém lesz a feltöltésnél, mint tegnap volt. Még nem tudom, de lehet, hogy ez csak három részben fog felférni.
 

Forever then some: Fagyöngy

Fordította: tothem

Átnézte: yatze

Korhatár: 18+

Főszereplők: HP/PP

Figyelmeztetés: Felnőtt tartalom! A mű slash, tehát két azonos nemű szereplő kapcsolatáról szól. Amennyiben ez a téma számodra sértő, vagy visszataszító, kérlek ne olvass tovább.
A nevetséges jelenetek miatt, olvasás közben az étel-, és italfogyasztás veszélyes lehet.

Megjegyzés: AU, humor, befejezett.

Tartalom: Perselus konok nénikéje a városba érkezik, azzal a határozott szándékkal, hogy találkozzon unokaöccse jövendőbelijével. Mi lehet a gond? Pitonnak nincs jegyese, és az egyetlen személy, aki elérhető, hogy eljátssza a szerepet, nem más, mint Harry Potter.

Nyilatkozat: A Harry Potter univerzummal kapcsolatos minden jog J.K. Rowling, és a vele szerződésben álló különböző kiadók és filmstúdiók tulajdona. Nekünk semmiféle anyagi hasznunk nem származik belőle.

Az eredeti történet a http://www.fanfiction.net/u/387462/Forever_then_some oldalon található.

1. fejezet
2. fejezet
3. fejezet
4. fejezet

5. Vásárlás és józanság

Sok olvasó kérdezte, mikor fog végre fény derülni az igazságra.

Nos, itt van.

A fejezet végére:

Clarának elmondják az igazságot (de nem hallja).

Hősünk hallja az igazságot (de nem veszi figyelembe).

És Harry elmondja az igazságot, kétszer is (de ő már tudta).

Mikor Perselus másnap reggel kijött a fürdőszobából, teljesen felöltözve, és felkészülve, hogy elkezdje a napot, Harry még mindig mélyen aludt a heverőjén. Nyugtalan volt az éjszaka, és a lidércnyomásos csapkodásnak csak pár órával ezelőtt szakadt vége. Azóta aránylag békésen aludt – a kiabálás és sikítozás abba maradt, csak alkalmankénti selymes, kígyószerű sziszegés hallatszott.

Azután a nyugtalan éjszaka után, tényleg hagynia kéne, hogy tovább aludjon, gondolta Perselus, még akkor is, amikor határozottan belerúgott a heverőbe.

Harry dörmögött álmában, az egyik karját átdobta a matrac szélén. Mivel nem kapott további választ, Perselus a lábával újra megbökte az ideiglenes ágyat. Ezúttal Harry a hasára fordult, morgott valamit, amit Perselus nem tudott kivenni, de feltételezte, hogy valami gorombát.

Harry hosszú lábai belegabalyodtak a takaróba, amely a csípője felett redőződött, és körülbelül egy arasznyit szabadon hagyott a sima bőrből, ahol az ing felcsúszott a hátán. Perselus elvette a pálcáját az éjjeliszekrényen lévő nyughelyéről, és elmormolt egy rövid varázsigét, amelytől a hegye jéghideg lett. Aztán megállt Harry mellett, és végighúzta a varázspálca hegyét a fiú fedetlen gerince mentén. Harry sziszegett valamit, miközben még álmában is mogorván nézett. Perselus tovább folytatta, hogy hosszú vonalakat festett pálcájával a meztelen bőrre. Nem tartott sokáig, míg Harry istenigazából ébredezni kezdett.

Ssssszállj le rólam. Már ébren vagyok.

Perselus abbahagyta, a pálcáját egy rejtett hátsózsebbe csúsztatta. – Tudod, hogy néha párszaszóul beszélsz álmodban?

Harry felült a heverőn, fáradt szemét dörzsölte. – Igen, sajnálom. Csak akkor, amikor… –Álmodozó ábrázattal félbehagyta a mondatot, és elpirult. – … Remélem, nem ébresztettelek fel?

Perselus önelégülten vigyorgott. Azon töprengett, hogyan végződött volna a mondat, ha Harry nem veszi észre magát. Csak akkor, amikor…? – Készülj el, hogy reggelizhessünk. Pocsékul nézel ki.

Harry horkantott. Beletúrt rendezetlen hajába, a lábát átvetette a heverő peremén. – Kösz. Neked mégis mindig sikerül frissen és üdén kipattannod az ágyból.

Botladozva, kimerülten, Harry az ágyból egyenesen a fürdőszobába ment. Megtámaszkodott a kis mosdón. Az első dolog, amit aznap reggel meglátott – mikor a szemeinek végre sikerült fókuszba állniuk –, a saját tükörképe volt a fürdőszobatükörben. Sötét karikák húzódtak a szeme alatt, a haja szanaszéjjel állt, és a bőre nyúzottnak és nyirkosnak látszott. Az első dolog, amire gondolt – amint az agyának sikerült működésbe jönnie –, hogy Pitonnak igaza volt. Pocsékul nézett ki.

xXx XxX xXx

Harry hol van?

Jól hallom? Semmi „Jó reggelt, Perselus?” Semmi „Hogy aludtál, drága unokaöcsém?” Csak annyi, hogy „Harry hol van?”? – Perselus zsémbelve lépett be a konyhába, és ott találta a nagynénjét, aki türelmetlenül várt az asztalnál.

Jó reggelt, Perselus. Tehát akkor, hol van… –

Harry elaludt. Negyedóra múlva itt kell lennie.

Jó. Mert beszélnünk kell.

Mielőtt megittam volna a teámat? – morogta Perselus, és úgy nézett, mintha épp arra kényszerítették volna, hogy lúgot igyon.

Nem kell úgy csinálnod, mintha most vinnének a vesztőhelyre.

Perselus feltette a vizet forrni, mielőtt megfordult, hogy szembenézzen a nénikéjével. Különös, de olybá tűnt neki, hogy az érzés hasonló lehet ahhoz, amelyet – elképzelése szerint – akkor éreznek az emberek, amikor elővezetik őket, hogy megkapják a dementorcsókot. – Rendben, Clara. Bánom is én!

A problémádról kell beszélnünk.

Csodás! A problémám körülbelül hatvan egynéhány évvel ezelőtt kezdődött, amikor az apám szüleinek leánygyermeke született, nevezett Clara… –

A bot lecsapott, egyenesen a lábujjaira. – Ha értékesek számodra a testrészeid, akkor ki nem ejtesz még egy ilyen istenkáromlást!

Kétlem, hogy ez istenkáromlás lenne. Terád sok mindent lehet mondani, néném, de – szerencsére – az isten-szerű nincs közöttük.

Pfft. Ez a beszélgetés nem rólam szól, hanem rólad, és a te problémádról. Ma vásárolnunk kell.

A vásárlás nélkülözése a problémám? Vagy pusztán előre látod, hogy hamarosan lesz egy problémám, mégpedig az, hogy vásárlásra kényszerítesz, alig néhány nappal karácsony előtt. Azért, mert ha azt hiszed, hogy én ebbe belemegyek, akkor te vagy az, akinek problémája van.

Harry a problémád.

Értem. – Perselus elfoglalta magát azzal, hogy elrendezte a teásdobozokat, és a cukrot kereste. – Hirtelen valami problémád lett Harryvel?

Nem. Neked van problémád Harryvel. Azt hiszem, hogy túlságosan biztonságban érzi magát, túlságosan elkényelmesedett ebben a kapcsolatban, ami köztetek van. Ebben az elkötelezettség nélküli kapcsolatban. Az a benyomásom róla, hogy ő nem bánná, ha sosem házasodnátok össze, és egyszerűen csak így folytatnátok az örökkévalóságig, ahogy van. Én kétlem, hogy ő eredetileg így akarta volna, valószínű, hogy inkább te, és a házassággal szembeni ellenérzéseid hagytak nyomot rajta. Valószínűleg már feladta a reményt, hogy egyszer összeházasodtok.

Akkor az én feladatom itt véget is ért – mondta Perselus nyeglén.

Clara figyelmen kívül hagyta a szarkazmust. – Amit most tenned kell, az, hogy emlékezteted rá, milyen jól érzitek magatokat együtt. Hogy szeretve, és kívánatosnak érezze magát.

Ah, ez életem egyetlen célja. Hogy mindent megtegyek, amitől Harry Potter különlegesnek érezheti magát.

Nem! – csattant fel Clara gyakorlatias hangnemben. – A te célod az, hogy rávedd azt a fiút, hogy hozzád menjen.

Ah, de először, kell találnom egy tökéletes ajándékot számára. Felteszem, ez az, ahol a vásárlásra vonatkozó bejelentésed értelmet nyer. És csak a jó Isten a megmondhatója, mennyire fogok eladósodni a végére.

Nem az ajándék értéke számít, Perselus, hanem a szándék, ami mögötte áll.

Jól hallottam, hogy valaki ajándékokat emlegetett? – kérdezte Harry, arcán fiatalos vigyorral, amikor kinyitotta a konyhaajtót.

Szeretnél vásárolni menni, Harry? – kérdezte Clara.

Harry kivett három csészét a szekrényből, és lerakta a kanna mellé. – Vásárolni?

Igen.

És mi a javaslatod, mégis hol ejtsük meg ezt a vásárlást? – morogta Perselus.

Észrevettem, hogy nincs autótok. És engem, persze, itt rakott ki a sofőr. De nem olyan hosszú séta ide a Fő utca. És ott van néhány üzlet.

Egy sarki fűszeres patikával, egy vasbolt, egy régiségbolt, amely olcsó kacatokat árul, egy ruházati bolt, és a postahivatal – sorolta Perselus. – Ez aligha lesz minden képzeletet felülmúló bevásárló-körút.

Amint a kanna elkezdett sípolni, Harry a forró vizet a csészékbe öntötte. – Én örömmel elkísérlek, Clara.

Csodás. Köszönöm, Harry drágám.

Ezt le mertem volna fogadni, te kis nyalizó – dünnyögte Perselus.

Mit mondtál? – érdeklődött Harry, a szája sarka felfelé kunkorodott.

Azt mondtam, hogy le mertem volna fogadni.

Azt a részt hallottam.

Csak ennyit mondtam.

Hazug – vádolta Harry, és a könyökével egy kissé oldalba bökte.

Láttad, Clara néni? Tűrhetetlenül bánik velem.

Clara pusztán higgadtan nézte őket. – Valakinek muszáj.

Harry vigyorgott. Több, mint hajlandó volt rá, hogy ő legyen az a valaki.

A sarki fűszeres

Az ajtókeretre rögzített pirinyó csengő megszólalt, amint Perselus kitárta a kicsi, sarki élelmiszerbolt ajtaját a nagynénjének. Belépett a nénikéje után, és hagyta, hogy az üvegajtó Harrynek csapódjon, aki a sort zárta. Egy maroknyi középkorú asszony és kisgyerek válogatta az élelmiszereket a gyéren feltöltött polcokról. Harry – megjósolhatóan – egyenesen ahhoz a pulthoz ment, ahol a fényes csomagolású cukorkákat tartották, Clara pedig a botját használva nyomult előre a polc mentén, mindent méltóságteljesen szemügyre véve. Perselus az ajtónál maradt, karjait türelmetlenül összefonta a mellkasán.

Tíz perccel később Harry még mindig az előtt a pult előtt állt, amely élénk csomagolású narancs-színű cukorfüzéreket kínált, amelyekről azt állították, hogy megváltoztatják a fogyasztó nyelvének színét. Azon töprengett, vajon Fred és George boltjában van-e színváltó-cukorka, és magában vívódott, hogy vegyen-e belőle. Hozzátehetné a karácsonyi ajándékukhoz. Tűnődésének rövid úton vége szakadt, amint megérezte a mostanra már ismerős érzést, ahogy egy sétapálca fúródott az oldalába. Mosolyogva megfordult.

Clara a kezében lévő csomagokra nézett, és kerek-perec kijelentette: – Perselus nem szereti az édességet. Már gyerekként sem szerette.

Ez nem neki lesz – magyarázta Harry. – Hanem egy barátomnak.

És mi lesz neki?

Tessék?

Ne értetlenkedj. Mit vettél Perselusnak karácsonyra?

Harry készült erre a kérdésre. – Könyveket. Három ritka kéziratot, amelyekre burkoltan célzott. Már megvettem őket. Otthon vannak, becsomagolva a fa alatt. – Valójában, találomra levett három könyvet a polcról az emeleten, néhány újságpapírt átváltoztatott csomagolópapírrá, és beburkolta őket. Ügyes kibúvónak gondolta.

Pfft. Mintha nem lenne már elég könyve.

Vettem neki valami személyesebb természetűt is. – Harry imádkozott, hogy Clara vegye a lapot, és ne firtassa tovább a részleteket, azért, mert egészen őszintén, elképzelése sem volt, hogy egy férfi egy másik férfinak milyen személyes természetűt adhatna.

Perselus az ajtóhoz közeli pozíciójából figyelte, ahogy a nénikéje becserkészi Harryt. Beszélgetni kezdtek, és eleinte Harry kiegyensúlyozottnak tűnt, de elég hamar kizökkent. A füle hegye elvörösödött, és a tekintete idegesen mozdult körbe az üzleten. Clara kérdezgette még pár percig, mielőtt elindult a kasszához – elégedettnek látszott azzal, amit megtudott. Harry, másrészről, úgy nézett ki, mintha legszívesebben ott helyben elsüllyedne.

xXx XxX xXx

Később, mikor elhagyták a fűszerest, Harry észrevett egy csapat gyereket, akik egy nagy kartondoboz körül csoportosultak, pár háznyira előttük a járdán. Rájött, mi vonzotta őket, mikor egy asszony a dobozba nyúlt, és kivett egy nyiszlett, fekete kutyust – egy maroknyi, fekete bundás fejecske kukkantott ki a dobozból, hogy figyelemmel kísérje a tevékenységet. Ők voltak a legbájosabb kis állatok, akiket Harry valaha látott. Otthagyta Perselust és Clarát az élelmiszerbolt előtt, és a tömeg felé indult, hogy jobban szemügyre vegye őket.

Nem jutott messzire, mielőtt Perselus elkapta a karját, durván megállította, és azt sziszegte: – Eszedbe ne jusson!

Micsoda?

A nagynéném figyel. A nagynéném, aki még most is, ahogy beszélünk, árgus szemekkel téged vizslat, és megpróbálja eldönteni, mi lenne a legfigyelmesebb ajándék, amit vehetnék neked. Ha meglátja, hogy odavágtatsz azokhoz a kutyákhoz, és boci szemeket meregetsz rájuk – mint, ahogy gondolom –, ez a szándékod, ő meg fogja találni a módját, hogy rákényszerítsen, vegyek neked egy kiskutyát. És nem lenne kellemes, ha ez megtörténne.

Harry a kutyusok felé nézett, és gonoszul elmosolyodott. Most még kicsik voltak, de mindegyiknek hatalmas, túlméretezett, hegyes fülei voltak, és akkora lábuk, mint egy csészealj. Majd szétvetette őket az energia, ugattak, és ráugrottak mindenre, amit megláttak. A gondolat, hogy legyen egy azokból a fekete blökikből Perselus házában, szoros életközösségben Perselusszal, mérhetetlenül szórakoztató volt. – De Perselus, az olyan lenne, mint egy előgyakorlat arra az időre, amikor négy kisbabánk lesz… Hmm, talán később ezt meg kéne említenem hangosan, Clara jelenlétében…

Nagyon figyelmesen hallgass ide, Potter. Ha a nagynéném megszerzi az egyik kiskutyát számodra, és az egy köpésnyi távolságnál közelebb kerül az otthonomhoz… Biztosíthatlak, hogy aznap estére, amikor a nénikém elhagyja a várost, egy friss adag Hosszúélet Elixír fog rotyogni a kondérban.

Harry oldalra hajtotta a fejét, és töprengve bámult Pitonra.

Perselus lemondóan sóhajtott. – Sokkal hatásosabb lett volna a fenyegetés, ha legalább annyira figyeltél volna az óráimon, hogy rájöjj, a Hosszúélet Elixír fő alkotórésze a darált kölyökkutya-lép.

Harry nézte az izgő-mozgó kiskutyákat, hatalmas, kifejező barna szemeiket. – Nem tennéd…

Csak folytasd – mondta Perselus vészjóslóan. – Taperold csak végig azokat az ebeket. Tégy próbára.

Harry elfordult a kutyusoktól, és vissza sem nézett. Még arról is gondoskodott, hogy a nap folyamán többször is megemlítse Clarának, hogy szörnyen allergiás minden állatra.

A ruházati bolt

Harry még egy teljes perce sem volt az aprócska ruházati boltban, mikor az eladó megkörnyékezte. A srác mesésen festett. Nem lehetett több tizennyolc, vagy tizenkilenc évesnél; kávébarna bőre, rövid, tüskés barna haja, és huncut vigyora volt.

Te új vagy itt a városban, ugye?

Harry egy szórakozott biccentéssel mormolt valamit jóváhagyásul, közben azon csodálkozott, hogyan veszíthette el Perselust és Clarát egy akkora üzletben, amely nem nagyobb, mint két cipősdoboz.

Tudtam. Nem nőhetsz fel úgy egy ilyen kisvárosban, hogy ne ismernél mindenkit. Különösen a többi fiatal és szexi srácot.

Harrynek mosolyognia kellett a tinédzser vakmerőségén.

Mark vagyok – mutatkozott be az eladó, és kinyújtotta a kezét.

Harry elfogadta a felajánlott kezet, és könnyedén megrázta. – Harry.

Mark mosolygott, közszemlére téve egy tökéletes, hófehér fogsort. – Szóval, mit tehetek érted, gyönyörűség?

Tulajdonképpen, csak nézelődöm.

Szerintem, tuti, hogy találunk neked valami meleget, amibe belebújtathatod a testedet…

Harrynek vissza kellett fojtania a vihogást. Nem amiatt, amiket az eladó mondott, hanem azért, mert a fiú elég bolond volt, hogy kimondja hangosan, és még arra számítson, hogy bedől neki. – Tényleg ne fáraszd magad, csak bóklászok…

Ez egyáltalán nem fáradtság. Milyen a méreted? Harmincas, harminckettes? – Mark kinyújtotta mindkét kezét, és közrefogta Harry derekát, mintha így meg tudná határozni a megfelelő méretet.

Harry már nyitotta a száját, hogy a szemtelen ifjoncot helyre tegye – de nem volt elég gyors.

BUMM.

Nagyon remélem, hogy elsőrendű mentséged van rá, amiért az unokaöcsémet fogdosod.

Harry egy bánatos mosollyal hátralépett. – Az unokaöccse vagyok?

Hamarosan leszel – jelentette ki bosszúsan Clara, mielőtt visszafordult a fiúhoz. – És te. Elmehetsz, nincs szükség a közreműködésedre.

Én csak segíteni próbáltam…

Clara meglengette a botját a fiú felé. – Pontosan tudom, mit próbáltál csinálni, úgyhogy ne fáraszd magad.

Egy utolsó pillantással, és egy kacsintással Harryre, Mark visszavonult az üzlet első részébe.

Perselus közeledett feléjük. – Valami gond van?

Clara horkantott. – A fiatalemberek pimaszsága manapság… Annak a boltosnak a keze ott volt mindenütt, Harry. És az az udvariatlan kacsintás… – Clara szúrósan Harryre nézett. – És azonnal töröld le azt az önelégült vigyort az arcodról. Te sem vagy ártatlan.

Én mit csináltam?

Hagytad, hogy flörtöljön veled, Mr. Potter.

Mr. Potter? – kérdezte Harry mosolyogva.

A nagynéném kedveli a vezetéknevek használatát, amikor grandiózus stílusban fejti ki a véleményét – magyarázta unottan Perselus.

Úgy jobban hangzik – tette hozzá Clara egy szippantással, és a botja dobbantásával.

Tényleg, Clara. Kézben tartottam a helyzetet. Ő nem flörtölt, csak próbált segítőkész lenni.

Clara sajnálkozva rázta a fejét. – Ó, Harry, te olyan ártatlan vagy, mint egy bárány. Sokkal bizalmatlanabbnak kéne lenned az idegenekkel.

Perselus azon csodálkozott, mit gondolna Clara, ha tudná, hogy a báránykája egy erős varázsló-hős, aki születésétől fogva a Sötét Nagyúrral küzdött.

Clara, semmi baj, tényleg. Már elég öreg vagyok, hogy tudjam, nem szabad elfogadni cukorkát idegenektől.

Hahh. Ha cukorkát akarsz, gondoskodj róla, hogy csak Perselustól fogadd el! – dörömbölt a nyomaték kedvéért a botjával Clara, és eldübörgött.

Harry csak bámult utána. – Jól hallottam?

Azt hiszem, igen.

Akkor, tulajdonképpen, te vagy az én cukrosbácsim, nem?

Harry szerencséjére, Perselus csak felületesen ismerte a mugli kifejezést, így eltartott neki egy pillanatig, hogy felismerje a jelentését – az a pillanat épp elég volt Harrynek, hogy elhajoljon.

xXx XxX xXx

Tíz perccel később Harry megállapította, hogy az üzlet valójában igazán lenyűgöző. A ruhák mind egyediek voltak, és kényelmesnek is látszottak. Ő szinte egyáltalán nem vásárolt ruhát, többnyire megelégedett azzal, amit Hermione, Ginny és Molly választott számára a születésnapokra és ünnepekre. Ezzel szemben, most máris talált néhány farmernadrágot, amit fel akart próbálni, és jelenleg egy teli állvány póló előtt álldogált, és egy élénk smaragdzöldet nézegetett, amelyre egy nagy fekete „X”-et hímeztek.

Harry, drágám, ezt fel kell próbálnod! – szólalt meg Clara, aki látszólag a semmiből bukkant elő. Bátorítóan megbökte a botjával. – Illik a szemedhez, ami azt jelenti, hogy ez Perselus kedvenc színe. Nem lesz képes levenni rólad a kezét, ha ez lesz rajtad!

Harry hajlandó lett volna az ellenkezőjére fogadni, de abból nem lehet baj, ha megpróbálja. Megragadta a zöld pólót, és a farmert, amellyel szemezett, és az öltöző felé tartott. Ez nem volt több, mint egy vörösbarna függönnyel elkerített fülke a túlsó falnál.

Épp kilépett a farmerjából, és nyúlt az újért, amikor közvetlenül a függöny túloldaláról egy hangot hallott. A korábban megismert eladó volt – Mark, vagy Matt…

Harry? Láttam, hogy felpróbálsz néhány dolgot, és csak hoztam neked még egy másik pólót. Imádni fogod. Vadi új modell, fekete, testhezálló, szexi – egyszerűen fel kell próbálnod!

Uh, persze, csak egy perc, épp egy farmert próbálok…

Nem gond! Csak bekukkantok, és…

Én nem tenném – jegyezte meg Perselus egészen közelről. – Ha csak egyetlen ujjadat megmozdítod, hogy félrehúzd azt a függönyt, elbúcsúzhatsz tőle.

Ah… Azt hiszem, csak itt hagyom kint a széken, Harry! – kiáltotta a fiatalember, mielőtt sietősen távozott.

Egy pillanattal később, Harry kilesett a függöny mögül, és Pitont a mellkasán összefont karokkal a közeli falnak dőlve találta – mogorva tekintettel bámult a semmibe.

Köszönöm, hogy… Tudod.

Nem érted tettem, bolond kölyök, hanem a nagynénémért. Meglehetősen felzaklatta volna, ha én csak állok itt, és figyelem, hogy az a gyerek rád nyit, miközben öltözöl. Azt hiszem, a nénikém eléggé a szárnyai alá vett téged.

Nem Clara volt az egyetlen.

A régiségbolt

Harry a régiségbolt telezsúfolt, rendezetlen polcai mentén sétált, alkalmanként megállt, hogy közelebbről is szemügyre vegyen valami ósdi mugli készüléket, amelyről úgy gondolta, hogy Arthur Weasley esetleg elbűvölőnek találná. Valójában ő volt az a személy, akinek a világon a legkönnyebb volt vásárolni. Bármi, aminek valami köze van a repülőgépekhez, vagy a rádiókhoz; vagy akár egy olyan egyszerű mugli szerszám, mint egy kalapács, vagy egy légycsapó – elkápráztatta.

Megállt egy polc előtt, amelyen régimódi mozsarak és mozsártörők széles választéka volt kiállítva. Egy készlet különösen kitűnt. A mozsár és a mozsártörő egyaránt tiszta fekete porcelánból készült – tradicionálisnak, antiknak, de szépen karbantartottnak látszott. Hmm, talán mégiscsak vehetne Perselusnak egy igazi karácsonyi ajándékot… Vajon Perselus bolondságnak tartaná? Harry átpillantott a polc teteje fölött, Pitont figyelte. Tisztán látszott, hogy türelmetlen, és unatkozik – az üzlet másik felében állt, arcán valamelyest megvető kifejezéssel. Harry figyelmesen nézte őt, miközben megkísérelte elképzelni egy olyan helyzetben, amikor hálásan elfogad egy ajándékot Harrytől, ahelyett, hogy füstfelhővé változtatva a levegőbe röpíti.

A Férfi a Fonó sorról.

Harry azonnal az új hang forrását kereste.

A nő, aki beszélt, gyakorlatilag a vállának dőlt, hogy ugyanabba az irányba nézzen, mint ő. Negyvenes éveinek elején járhatott, szőke haja a tövénél őszült.

Tessék?

Az a hátborzongató férfi az ajtónál. Ő a Férfi a Fonó sorról.

Az mit jelent?

Ó, nagyon új lehetsz a városban, ha még nem hallottad a szóbeszédet.

Milyen szóbeszédet? – kérdezte élesen Harry.

Úgy látszott a nő örült, hogy talált valakit, aki még nem ismerte az összes rémhírt a városról – valakit, akivel pletykálhat. – Nos, azt mondják, hogy sosem látni őt a városban, még élelmiszert venni sem. Talán, ha egyszer egy évben, nyáron, kijön a házból, hogy kimenjen a vasárnapi piacra – amit lent tartunk a folyónál. Mindig vékaszám vesz furcsa gyógynövényeket, meg fűszereket, de semmi mást.

Tényleg? – kérdezte túljátszott érdeklődéssel. – Csodálkozom, hogy akkor most mit keres itt.

Ez nagyon szokatlan.

Talán, meg kéne kérdezni tőle… – ajánlotta fel Harry lelkesen.

Jaj, ne! Meg ne kérdezd! – figyelmeztette a nő, enyhén elszörnyedve. – Ki tudja, mit csinálna veled!

Én nem túlzottan aggódom… – kezdte Harry savanyúan.

Ó, mert még nem mondtam el neked a legijesztőbb részt.

Más is van még?

Hogyne – közölte fontoskodva a nő. – A ház, amelyben él, a Fonó sor végén, mindig zárva van, és sötét. És történetek keringenek furcsa hangokról, és különös szagokról, amelyek a házból jönnek… És a szóbeszéd szerint, az a ház kísértet-járta…

Ó, valóban? Milyen mókás… Ugyan mi kísért ott?

Nos, amikor még fiatal voltam, élt ott egy család, egy nagyon különös pár és az ő mogorva kisfiuk. És egyszer csak a gyerek egyszerűen eltűnt. Sosem említették, mi történt vele, és soha többé nem látták.

Harry cinkosan lehalkította a hangját. – Van egy elméletem.

Ó, igen? – kérdezte a nő vidáman.

Igen. Én azt hiszem, hogy a Férfi a Fonó sorról valójában ugyanaz a kisfiú, csak felnőtt.

Mit nem mondasz! – mormolta a nő megbotránkozva.

De. És arról is van egy elképzelésem, hogy miért jött ma a városba.

Jaj, kérlek, mondd el!

Én azt hiszem, de ne felejtse el, hogy ez csak az én személyes véleményem…

A nő mohón bólintott.

– … hogy azért jött ma ebbe az üzletbe, hogy még egy kis last-minute karácsonyi bevásárlást tartson a jegyesével.

A nő, szemmel láthatólag, összezavarodott. – Ó, én nem hiszem, hogy lenne jegyese… Csak nézz rá! Halálra rémít mindenkit, aki túl közel merészkedik hozzá.

Harry vigyorgott, és felkiáltott: – Perselus! Perselus, gyere csak!

Hogy mi…? Micsoda…? – Az asszony elsápadt, és úgy tátogott, mint egy partra vetett hal.

Szeretném bemutatni a jövendőbelimet – erősködött Harry, amíg várta Perselust, aki nem túl lelkesen odaballagott.

Egy pár lépésnyire megállt, kizárólag Harryt nézte – a nőt teljesen figyelmen kívül hagyta. – Te visítottál?

Persz, édesem! – mondta Harry kedvesen, odalépett hozzá, átkarolta a derekát, és hozzá dőlt. Aztán visszafordult a nőhöz, szúrós tekintettel. – Sajnálom, de nem tudom a nevét…

P…Patty… – dadogta az asszony.

Szóval, Patty, ő a jegyesem, Perselus… – Harry feltűnően kidugta a bal kezét, hogy a nagy smaragd eljegyzési gyűrű megcsillanjon a bolt tompa megvilágításában. – Perselus, Patty épp most mesélt nekem egy bájos történetet. Kétségkívül az emberek azt hiszik, hogy a házunk lehet, hogy kísértet járta.

Csakugyan? – dorombolta Perselus, de nem mozdult sem, hogy viszonozza, sem, hogy elutasítsa szeretetteljes érintést.

Harry mosolyogva nézett a szőkére. – Ó, van egy csodálatos ötletem! Miért nem jön át egyik este vacsorára, Patty? Akkor lenne lehetősége első kézből megbizonyosodni a szellemhelyzetről…

Én… Én… Nekem mennem kell! – Az asszony majdnem átbukott a saját lábán igyekezetében, hogy a polc másik végére meneküljön.

Viszlát, Patty! Hamarosan találkozunk! – szólt utána vidáman Harry.

Perselus horkantott, és kihúzódott az ölelésből. – Óvatosan, Harry, a mardekáros vonásaid kezdenek megmutatkozni.

Harry, még mindig mosolyogva, megvonta a vállát. – Megérdemli. Kíváncsi pletykafészek.

Perselus grimaszolt, és figyelte, ahogy Harry átkószált a bolt másik felébe.

Tíz perccel később, Perselus még mindig Harryt figyelte, amint épp a bolt távolabbi végét fedezte fel: fából faragott mugli eszközök választékát vizsgálta. Ez tökéletesen rendben lett volna, eltekintve a ténytől, hogy csak későn vette észre Clarát, aki árgus szemekkel őt nézte, amíg ő Harryt.

Ez miért csinálod?

Mit? – kérdezte Perselus tettetett nyugalommal, miközben közönyösen csecsebecséket szedegetett fel a polcokról, hogy megszemlélje őket, aztán visszategye.

Hogy így bámulod.

Nem voltam tudatában, hogy nem nézhetem a jövendőbelimet.

Nézheted, denem így.

Perselus egy állványhoz ment, amelyen gazdagon díszített fegyverek voltak kiállítva. Ujját végigcsúsztatta az egyik kés pengéjén, és azon töprengett, vajon a tulajdonos miért nem tartja vitrinbe zárva az efféle dolgokat. – És milyen az az így?

Mintha inkább lennél vele, minthogy bámulsz a szoba másik feléből, de nem tudod rászánni magad, hogy leküzdd azt a távolságot. Mintha nem hinnéd, hogy szívesen veszi a társaságod.

Túl sokat képzelsz bele egy egyszerű pillantásba, Nénikém.

Én?

Te.

Hahh – morrantott Clara, tisztán látszott, hogy nem sikerült meggyőzni.

Perselus kiválasztott egy másik éles fémpengét – ámulatba ejtette a mugli hadviselés kiforratlansága –, majd letette, és a nagynénjéhez fordult. – Egy kotnyeles vén tyúk vagy, tudod, igaz?

Ha ez valaki más szájából jött volna, sértésnek venném.

Vedd, ahogy akarod – felelte unottan Perselus.

Én nem kotnyeleskedem, én csak a javadat akarom. És tudod miért?

Volt ott nem messze egy pulpitus, biztosíthatlak, hogy tűkön ülök majd.

Clara figyelmen kívül hagyta a megjegyzést. – Azért, mert nagyon hasonlítasz rám.

Perselus felvonta az egyik szemöldökét. – Ha ezt valaki másnak mondtad volna, sértésnek venné.

Te nem veszed?

Én nem.

Clara magabiztosan mosolygott, a szabad karját Perseluséba fűzte, és elvezette a Harryvel ellenkező irányba. – Most pedig, meg akarom osztani veled a Harry karácsonyi ajándékára vonatkozó ötleteimet…

2. rész
Tags:

Comments

(Anonymous)

Mis Piton

Nagyon jó volt ez a rész! Végig nevettem az egészet. Úgy tűnik, hogy Perselusnak tetszik Harry, de nem próbál közeledni, mert beképzeli magának, hogy ő nem kellene Harrynek. Látom van még egy kis rész, ezért elrohan olvasni.