?

Log in

No account? Create an account
Team Desiderium

Lélekutak 7.

És... Itt a vége, fuss el véle!

Lélekutak

Írta: tothem

Átnézte: szefi

Kulcsszó: déjà vu

Műfaj: enyhe ill. pre-slash, inkább hurt / némi comfort, angst, az ötödik könyvtől AU.

Korhatár: 18+

Figyelmeztetés: szereplők halála; erőszakos, durva jelentek; utalás nekrofíliára; felnőtt tartalom.

A műben említés történik azonos nemű szereplők kapcsolatáról is. Amennyiben ez a téma számodra sértő vagy visszataszító, kérlek, ne olvass tovább.

Fontos!: A regény megértéséhez elengedhetetlen a dőlt- és az állóbetűs írásmód, valamint az egy csillagos (*) ill. a három csillagos (***) fejezetelválasztók közti különbség figyelembe vétele.

Nyilatkozat: A Harry Potter univerzummal kapcsolatos minden jog J.K. Rowling, és a vele szerződésben álló különböző kiadók és filmstúdiók tulajdona. Nekünk semmiféle anyagi hasznunk nem származik belőle.

Előző fejezet

7. fejezet: Perselus és Harry

Végre – nyögte Perselus, és magához húzta Harryt.

Biztos, hogy túléltük? Nem csak álmodunk? – kérdezte álmosan Harry, majd nagyot ásított.

Felhívnám rá a figyelmedet, hogy – az eddigi tendenciát alapul véve – álmunkban nem éltük volna túl.

Igaz... De, valójában, azok nem is álmok voltak.

Tudom.

Egy ideig mindketten hallgattak. Csak feküdtek egymás karjában. Aztán hirtelen Perselus megszólalt. – Hogy érzed magad?

Egy kicsit gyengének. Ez a rohadt vérzés az istennek sem akar elállni.

Majd főzök rá valamit. Mit gondolsz, tudsz járni?

Igen. Miért?

Akkor menjünk.

Jó.

Perselus felkelt az ágyról, egy kicsit megszédült, pár pillanatra megkapaszkodott az ágy végében. Majd lassan, bizonytalan léptekkel a kórterem végében álló szekrényekhez ment. Kivette mindkettőjük ruháit.

Miután felöltözött, segített Harrynek.

*

Madam Pomfrey hatalmas tálcával a kezében érkezett a kórteremhez. Az ajtó kitárult közeledtére. – Meghoztam az ebédet, uraim – jelentette be. Nem várt választ, de megszokta, hogy beszél a kómában lévő betegekkel. Mindig tájékoztatta őket, mi történik körülöttük, milyen kezelésre számítsanak. Mint ahogy mindig igyekezett a normálishoz leginkább hasonlító körülményeket teremteni számukra. Ezért hozott rendes ételt is. Határozott meggyőződése volt, hogy a rettenetes ízű tápszerek senkit sem késztetnének arra, hogy visszanyerje a tudatát.

Ahogy belépett, rossz érzése támadt. A tálca hatalmas robajjal a padlóra zuhant, tartalma millió darabra tört a fényes kövön.

Poppy földbegyökerezett lábbal állt, és tátott szájjal meredt az üres ágyra. Varázsütésre a bénító sokk elmúlt, és ő a kandallóhoz szaladt.

Igazgató úr! Jöjjön gyorsan! Eltűntek! – kiáltotta, amint a lángok zöldre váltottak.

Pár másodperc múlva az igazgató égszínkék taláros, ösztövér alakja lépett ki a kandallóból, Minerva McGalagony szorosan a nyomában.

Alig néhány percig voltam távol. És amikor visszatértem, hűlt helyüket találtam – magyarázta sietve az újonnan jötteknek.

Szerintem, még nem juthattak messzire, tekintettel az állapotukra. Ráadásul, Mr Potternek komoly fájdalmai lehetnek.

Igaza van, Minerva. Lehet, hogy még nem hagyták el a birtokot. Talán a Roxmortsba vezető úton még utolérhetjük őket. – Albus öles léptekkel az ajtó felé indult. – Utánam, hölgyeim!

Az igazgató, nyomában a két nővel, rövidesen a roxmortsi utat taposta. Bő talárjuk lobogott utánuk siettükben. Már majdnem elérték a birtok határát, amikor megpillantották őket.

Épp kiléptek a nagy vaskapun. A kapu előtt megálltak és visszafordultak. Sápadt arcuk éles kontrasztban állt fekete hajukkal és talárjukkal. Észrevették, hogy követik őket. Egymásra néztek, majd biccentettek a másik háromnak, akik megtorpantak, és némán várták a fejleményeket.

Aztán Perselus egyetlen széles mozdulattal a talárjába burkolta Harryt, biztonságosan magához ölelte, majd alig hallható pukkanással eltűntek „üldözőik” szeme elől.

*

Mikor a Fonó sori ház nappalijában megjelentek, Harry már alig állt a lábán, ha Perselus nem tartja, összecsuklott volna.

Szerintem, ez a hülye seb megint szétnyílt.

Feküdj ide a kanapéra, aztán hozok rá egy kevésbé legális sebzáró kenetet.

Perselus segített Harrynek lefeküdni, és mindjárt el is tűnt egy könyvespolc mögé rejtett ajtón át.

Pár perc múlva vastag, fekete üvegből készült tégellyel és kötszerekkel tért vissza. Óvatosan szabaddá tette Harry oldalát, lefejtette a régi, átvérzett kötést.

Hát, a seb valóban elég rút. De ez majd pár óra alatt rendbe hozza – nyugtatta, majd elkezdte a kenőcsöt vastagon a sebre rétegezni.

Harry igyekezett férfiasan visszafojtani a nyöszörgést. A seb környéke annyira érzékeny volt, hogy most, mikor éber állapotban kellett elszenvednie a kezelést, minden finom érintés pokoli kínokat okozott. Hála az égnek, Piton gyorsan végzett. Szakszerűen újrakötötte a sebet, majd Harryre terített egy könnyű takarót.

Van néhány dolog, amit meg kéne beszélnünk, Harry.

Tudom, de nem beszélhetnénk egy kicsit később? – kérdezte Harry kimerülten.

Rendben. Aludj csak. Addig én változtatok a ház védelmén, és megnézem, hogy állunk ellátmány tekintetében.

Perselus?

Igen?

Veled maradhatok?

Persze. Többek között ez is azok közé tartozik, amit meg fogunk beszélni, miután felébredtél.

*

Odakint már egészen besötétedett, mikor Harry felébredt. Az éles fájdalom helyett csak tompa zsibbadtságot érzett az oldalában. Praktikus, ha az embert egy mérsékelten törvénytisztelő bájitalmesterrel hozza össze a sors – gondolta. Madam Pomfrey kencéivel és ráolvasásaival még hetekig, ha nem hónapokig kínlódhatott volna. Valami megcsillant a kanapé előtti asztalkán, odanyúlt és megkönnyebbülve ismerte fel a szemüvegét. Óvatosan felült és körülnézett.

A szobát csak a kandallóban égő tűz fénye és a konyhából beszűrődő villanyfény világította meg. A falakat könyvespolcok borították. A szoba közepét a viseltes ülőgarnitúra foglalta el. A kandalló párkányán megfakult mugli fényképek. Lassan felállt, hogy megkeresse Perselust.

Furcsának találta, hogy az elméje olyan könnyen átváltott a férfi keresztnevére, de valahogy még furcsábbnak érezte volna Pitonnak vagy professzor úrnak szólítani. Nem tudta megmagyarázni miért, de egyszerűen nem tűnt helyesnek.

Zajt hallott a konyha felől, így arra vette az irányt. Csendben megállt a küszöbön.

A professzor a tűzhelynél épp egy lábasban kavargatott valamit. Az edényből áradó mennyei illatoktól Harry hasa hangosan megkordult. Perselus felfigyelt a hangra és felé fordult.

Á, felébredtél! Látom, jobban vagy. Főztem vacsorát. Nem tudom, Poppy mivel etetett, de úgy hallom, nem csak nekem kopog a szemem az éhségtől.

Köszönöm, jól fog esni. Nem tudom, mi volt az a szer, de csodát tett velem.

Potter, az a „szer” egy rendkívül hatásos bájital, az a dolga, hogy „csodát” tegyen. Gyere, ülj asztalhoz.

Muszáj visszatérnünk a potterezéshez? Én azt hittem...

Igazad van... Bocsáss meg, nem akartalak megbántani, csak nehéz a régen meggyökeresedett szokásokat egyik pillanatról a másikra levetkőzni.

Rendben. Én viszont úgy érzem, hogy képtelen lennék Pitonnak, vagy professzornak szólítani, valahogy nem jön a számra, nem tudom... De ha nem akarod, hogy Perselusnak szólítsalak, akkor nem foglak. De... valahogy olyan, mintha már ezer éve ismernénk egymást.

Persze, hogy már ezer éve ismerjük egymást! Több is, mint ezer éve. És semmi kifogásom a Perselus ellen – csattant fel Piton.

Én is tudom! Nem kell leszedned a fejem. Csak ez az egész olyan hátborzongató, nem?

Piton hirtelen elsápadt, majd hátat fordított, a tálalószekrényhez lépett és úgy válaszolta: – Az, hogy láttuk ezeket a jeleneteket, nem jelenti azt, hogy egymáshoz vagyunk láncolva. Ha nem bírod elviselni a társaságomat, bármikor szabadon távozhatsz.

Harry tátott szájjal bámult Piton hátára. – Micsoda? Mi a fenéről beszélsz?

Épp az imént mondtad, hogy számodra ez az egész hátborzongató, nem?

Ja, én nem úgy értettem! Hanem, hogy ez az élmény, amit átéltünk, olyan mérhetetlenül... mély, és ezek az életek, az emberek, akik mi voltunk, ez az iszonyúan hosszú idő, ami eltelt közben... Nem érted? Ha belegondolok, még a hideg is kiráz. Annyira felfoghatatlan, de mégis olyan... kézzelfogható. Számomra az a része a leg... megdöbbentőbb, hogy azok az emberek mi voltunk. Egyszerűen hihetetlen, de tudom, hogy igaz, és ez az élmény szinte... nem tudom... Te nem érzed?

De én is érzem. De azt is tudom, hogy nehéz a természetem, öreg és ronda vagyok, és ezen a rozzant házon kívül nincs más vagyonom.

Akkor jó, mert én született alkalmazkodó-művész vagyok; szarok rá, hogy ki hogy néz ki; és több pénzem van, mint amit egy élet alatt el tudnék költeni.

És persze gondolkodás nélkül belevágsz minden őrültségbe.

Legyen szabad megjegyeznem, hogy most épp te nem gondolkodsz. Ugyanis momentán magadról próbálsz ledumálni.

Perselus egy ideig nem szólt semmit, csak dühösen nézett Harryre. Minthogy a pimasz ifjoncon továbbra sem mutatkoztak a megbánás jelei, feladta. – Együnk, mert éhen halok.

***

A vacsora békés csendben telt. Harry egy darab kenyérrel a maradék szaftot tunkolta a tányérjáról, amikor Perselus egyszer csak megszólalt: – Nem fog működni.

Sebaj, már megszoktam, hogy helyetted is nekem kell optimistának lennem.

Po-Harry! Több komolyságot, ha kérhetlek. Meg kell beszélnünk, hogyan tovább. Itt nem maradhatunk sokáig. Az igazgató tud erről a házról, és biztos vagyok benne, sejti, hogy ide jöttünk. Nem lennék meglepve, ha néhány napon belül megjelenne, és magyarázatot követelne.

És az miért baj? Miért gondolod, hogy bujkálnunk kell?

Nem kell bujkálnunk. De mielőtt válaszolnék, szeretném, ha te válaszolnál egyetlen kérdésemre: Mit terveztél, mit szeretnél csinálni, ha egyszer a Sötét Nagyúrnak vége?

Hogyhogy mit szeretnék csinálni?

Például, hogy mit szeretnél kezdeni az életeddel? Tervezted-e, hogy tovább tanulsz? Elképzelted-e, hol szeretnél élni, mivel szeretnél foglalkozni? Gondolkodtál-e azon, szeretnél-e megnősülni, családot alapítani?

Hát... régebben úgy gondoltam, hogy auror szeretnék lenni, de most ez a lehetőség már nem tűnik igazán vonzónak. Elegem van a csatározásból, inkább békében szeretnék élni. Azt akarom, hogy békén hagyjanak. Irtózom az újságíróktól, meg az egész hajcihőtől, amit csapni fognak Voldemort megölése miatt. Egy percnyi nyugtom sem lesz tőlük. És a Minisztériumot is utálom. Nem akarok nekik dolgozni. Sőt, ha lehet, szóba sem akarok állni velük. De biztosan ki akarnak majd hallgatni a történtekről. És... most, hogy jobban belegondolok, mi lesz veled?

Azt majd később megbeszéljük. Most folytasd.

Egyelőre nem tudom, mit csinálnék szívesen. Nem ismerem a lehetőségeket. Nem láttam semmit a világból. Voldemort mindig ott loholt a sarkamban, soha nem mehettem sehova, amíg kicsi voltam, a nagynénémék sosem vittek magukkal. Azt hiszem, talán szeretnék eljutni néhány helyre. Szívesen megnézném, mennyit változtak azok a helyek, ahol régen éltünk. Lehet, hogy rájuk sem ismernénk, ugye? Azokra a helyekre te is szívesen elmennél, igaz?

Harry, most ne azzal foglalkozz, hogy én mit szeretnék. Majd arra is sort kerítünk. Most arról van szó, hogy te mire vágysz.

Oké. Szóval, hol is tartottam? Ja, igen. Szeretnék családot, mert szeretnék tartozni valakihez, és egyszer majd biztos szeretnék gyerekeket is, de egyelőre egy kicsit elegem van a folytonos kötelezettségekből. Még nem gondoltam rá, hogy megnősülnék. Vagyis, ha elképzeltem magam a távoli jövőben, mint családos embert, akkor úgy képzeltem, hogy valószínűleg lenne feleségem is, de eddig nem foglalkoztam komolyabban a témával. Még soha nem is jártam senkivel. Egyszer próbáltam, de nem jött össze. De azt szeretném. Asszem minden kérdésre válaszoltam. Szóval, miért kell bujkálnunk?

Ha átgondolod, amit az imént elmondtál, rájössz, hogy már meg is válaszoltad ezt a kérdést. Ha nem tűnünk el nyomtalanul, a sajtó darabokra fog szedni, a Minisztérium a saját céljainak megfelelően akar majd használni. Ez persze csak rád vonatkozik. Engem valószínűleg az Azkabanba küldenek. Gondolom, neked is feltűnt, hogy bizonyos körökben nem vagyok túl népszerű.

Na ja. Miért kérdezted, hogy meg akarok-e nősülni? A történtek után ez már tárgytalan, nem?

Harry, már mondtam neked, amiatt a néhány esemény miatt, amelyeket volt szerencsénk újra átélni, még nem vagyunk elválaszthatatlanul egymáshoz láncolva.

De azt mondtad, hogy veled maradhatok. Egyébként, nincs is hová mennem. Oké, ott a Grimauld téri ház, de én képtelen lennék ott élni. Biztos mehetnék az Odúba is, Mrs és Mr Weasley nagyon kedvesek, annak ellenére mindig valahogy kívülállónak éreztem magam. És nem akarnám kitenni őket az újságírók rohamának sem.

És a családod Surrey-ben?

Micsoda? A Dursley-k? – Harry hangosan felnevetett. – Bocsánat. Ők nem a családom, ők a rokonaim. Mindig is utáltak. Nem hiszem, hogy most, hogy már nem muszáj, hajlandóak lennének megtűrni a házukban. És én sem lennék hajlandó ott lakni, a világ minden kincséért sem.

Értem. És hol élnél szívesen?

Nem tudom. Egy a lényeg, hogy valami csendes hely legyen, más tekintetben mindegy. De most te jössz. A kérdés ugyanaz: mit szeretnél kezdeni az életeddel? Mert nekem úgy tűnik, mintha a bájitaltanári karriereddel nem lennél igazán elégedett.

Helyes a meglátásod. A tanítás számomra csak kényszermegoldás volt. Mindig is csupán bájitalmester akartam lenni. Legszívesebben nyitnék egy kis patikát. Persze nem tudom, elég lesz-e hozzá az a pénz, amit a roxforti évek alatt spóroltam.

Beszálljak csendestársnak? – Harry szélesen elvigyorodott. – Értelmes ötletnek hangzik.

Köszönöm, hogy ilyen remek véleménnyel vagy az intellektusomról – jegyezte meg Perselus fanyarul. – És ne csinálj viccet belőle, abszolút komolyan gondoltam.

Nem vicceltem. Én is komolyan mondtam, hogy szívesen beszállok. De nem akarlak félbeszakítani, folytasd, kérlek.

Rendben. A magam részéről, mindenképpen el kívánom hagyni az országot. Még nem döntöttem el, hová megyek, de Európa többi része sem vonz igazán, talán az Egyesült Államokba, vagy Új-Zélandra, esetleg Ausztráliába. Én is szívesen utazgatnék, de azt hiszem, az egyelőre csak vágyálom marad.

Miért? Perselus, gyere velem, és utána még mindig megnyithatod a patikádat.

Ez nem ilyen egyszerű, Harry. Nekem ilyesmire nincs kellő fedezetem, azt pedig nem fogom hagyni, hogy te fizesd az én részemet.

Miért nem? A mugli törvények szerint, nem is mehetek egyedül. Muszáj egy felnőtt kísérő. – Harry ravaszul Pitonra mosolygott. – És egyébként is, megígérted, hogy veled maradhatok, de ez csak úgy lehetséges, ha velem jössz.

Ez teljesen kitekert logika.

Az mindegy. Teljesen úgy érzek veled kapcsolatban, mintha megtaláltam volna egy régen elveszett családtagomat. Természetes, hogy meg akarom osztani vele, amim van.

Perselus Harry szemébe nézett, és a lélegzete is elakadt a kétségbeesett könyörgésre, amely a fiú tekintetéből sugárzott. De ahogy jobban megnézte, már nem Harry Lily Evanstől örökölt zöld szeme nézett vissza rá, hanem Heatheré, és Hectoré, és Heulwené, és Hedwigé és az összes többi szerettéé, akiket elveszített az évszázadok alatt. De nem csak őt érte veszteség – döbbent rá –, mert ők is ugyanúgy elvesztették Pete-et, Perseust, Peadart, Pertát, Penuélt, és ki tudja, még kicsodát. Harry – akinek eddig nem volt senkije, mert az egész eddigi élete, úgy mint az összes ezt megelőző, csupa veszteségből állt –, természetes, hogy nem akarja feladni végre meglelt családtagját. Ha Perselus őszinte volt magához, be kellett vallania, hogy ő sem akart megválni Harrytől. De mik lehetnének ők egymásnak? Mentor és tanítvány? Ez a legvalószínűbb, adva a kor- és a társadalmi státuszbeli különbséget, és múltbéli ellenséges érzületüket egymás iránt. Viszont egy ilyen kapcsolat az idő haladtával óhatatlanul meglazul, majd elenyészik, mikor a tanítvány önálló életet kezd. Korábbi életeikben sokkal szorosabb kapcsolat volt közöttük. Örökbe is fogadhatná. Ha valahol távol kezdenek új életet, élhetnének, mint apa és fia. Hirtelen felfigyelt rá, hogy valaki a nevét szólítja.

Perselus, szerintem, egyelőre ne töprengj most ezen. Utazzunk. Keressük fel a helyeket, ahol egyszer a lelkünk már járt. Aztán a többit bízzuk a sorsra. Nem kell egy nap alatt döntenünk.

Mióta lettél fatalista? És mióta látsz bele a gondolataimba?!

Azóta, mióta az előző életeim újraélése után magamhoz tértem a kórházban. És azóta, amióta mélyen a szemembe bámulsz, és elárasztod az agyamat a gondolataiddal, pedig nagyon jól tudod, hogy téged sosem bírtalak kizárni a fejemből.

***

Némi győzködés árán Perselus elfogadta Harry javaslatát – utaztak.

Pár nap pihenés és készülődés után, miközben százfűléfőzettel álcázva Perselus kivette minden megtakarított pénzét a Gringottsból – Harrynek azt javasolta, hogy az övéhez egyelőre inkább ne nyúljanak – elindultak, hogy bejárják azt az utat, amelyet a lelkük már megtett előttük, több száz, több ezer évvel ezelőtt.

Sok helyre alig ismertek rá. A lankás mezők, buja erdők helyén modern városok álltak. Az egykor az erdő közepén álló hegyi falut nyomtalanul visszahódította a természet.

Elszorult szívvel járták be a haláltábor helyén létesített emlékhelyet. Hosszasan elüldögéltek a gettó romjai helyén zöldellő parkban.

Meglepetésükre, az erdei tisztást a kőkörrel, ahol Peadar először megpillantotta Heulwent, érintetlenül találták. Igaz, a köveket vastagon benőtte a moha, de a hely ugyanúgy lüktetett a varázserőtől, mint évszázadokkal ezelőtt – és ugyanúgy megbabonázta őket, mint akkor.

Ott csókolóztak először.

Lehetetlen volt eldönteni, ki kezdeményezte. Egyszerűen megtörtént. Mintha egy láthatatlan erő egymásnak taszította volna őket, és mire feleszméltek, teljesen egymásba feledkezve, szorosan ölelték egymást.

Ezzel nagyjából el is dőlt, milyen utat szánt nekik a sors.

Már tudom, hol szeretnék letelepedni – mondta Perselus. Egy fának támaszkodva ült a tisztás szélén, Harry az ölébe hajtotta a fejét, és ő szórakozottan fésülgette ujjaival a fiú haját. – Kanadában.

Miért pont Kanada? – kérdezte Harry a homlokát ráncolva.

Mert ott törvényesen elvehetlek.

Nem gondolod, hogy az én véleményemet is ki kéne kérned az ügyben?

Éppenséggel... Hozzám jössz?

Hát ez tömör és lényegre törő volt.

Nos?

Igen, hozzád megyek. – Harry huncutul felvigyorgott Perselusra. – És akkor mi leszek, a feleséged, vagy a férjed?

Harry, muszáj mindenből viccet csinálnod? Természetesen a férjem leszel, ahogy én meg a te férjed. De ha jobban tetszik, hívhatjuk egymást hitvesnek, az a megnevezés nemek tekintetében abszolút semleges.

Részemről rendben, jövendő hitvesem.

Perselus úgy érezte, még mielőtt újabb hülyeség jöhetne ki Harry száján, sürgősen el kell hallgattatnia.

***

Egy mugli kisvárosban vettek házat, üzlethelyiséggel a földszinten. A beköltözésük után nem sokkal megnyílt, természetgyógyászati készítményeket árusító üzletüknek gyorsan híre ment, és rövid időn belül szerény, de elégséges megélhetést biztosított számukra. Bagolyposta útján bájital-kereskedelemmel is foglalkoztak.

Harry kiszolgált a boltban és az alapanyag-beszerzést intézte, Perselus pedig a kis laboratóriumban dolgozott, de amíg társa beszerzőúton volt, felváltotta az üzletben.

Perselus szerint teljesen indokolatlanul, Harry sokszor napokra eltűnt.

Hiába éltek boldog házasságban immár tizenkét éve, folyamatosan aggódott, hogy Harry esetleg talál valaki korban hozzáillőt. Valakit, aki megadhatja neki, amire vágyik, mert ugyan sosem hozta szóba, de Perselus tudta, hogy nagyon szeretne gyerekeket.

Harry már megint több napja elutazott. Európába kellett mennie néhány kizárólag ott honos gyógynövényért. Ahogy a napok teltek, Perselus egyre jobban aggódott.

Mikor hitvese végre megérkezett, látszott rajta, hogy valami miatt zavarban van, valamit rejteget. Perselus alig tudta megállni, hogy ne használjon legilimenciát, hogy kiderítse, mi lehet az. Összeszorult szívvel várta, mikor szed össze Harry annyi bátorságot, hogy elmondja, talált valaki mást. Így mikor Harry vacsora után megköszörülte a torkát, ő már fel volt készülve a legrosszabbra.

Drágám, meg kell beszélnem veled valamit.

Igen? – Hogy ne látszódjék mennyire ideges, Perselus lazán felállt az asztaltól, és elkezdte a mosogatóba pakolni a szennyes edényeket.

Nem ülnél le? Komoly dologról lenne szó.

Mondd csak, figyelek – szólt hátra a válla felett.

Találtam egy kislányt.

A kezében tartott pohár hatalmas csattanással millió darabra tört.

Jézusom, Perselus! Nem esett bajod? Nem vágta el a kezed? – Harry egy pillanat alatt mellette termett. – Mutasd, hadd nézzem meg.

Semmi bajom – morogta.

Harry kezében már ott volt a pálcája. – Dehogynem. Vérzik is. Hagyd, hogy kitisztítsam a sebet, lehet, hogy üvegszilánk is maradt benne.

Hagyj békén! Semmi szükségem a segítségedre! Sem a tettetett aggodalmadra!

Perselus, mi a csuda ütött beléd? Mi bajod van velem?

Hogy mi a bajom?! Mikor épp az imént közölted, hogy találtál egy lányt? És? Mikor költözöl? Már eddig is hozzá jártál, amikor eltűntél? Nem is értem, miért csak most közölted. Vagy már útban van a gyerek?

Elárulnád, hogy mi a fenéről beszélsz?! – Harry hirtelen elsápadt. – Te azt hiszed, hogy megcsaltalak? Hogy barátnőm van?

Perselus mély lélegzetet vett, hogy megpróbáljon lecsillapodni. Fölösleges, hogy még jobban megalázza magát egy rettenetes jelenettel. – Mi mást hihetnék? Te magad mondtad, nem egész két perccel ezelőtt, hogy találtál egy kislányt.

Perselus teljes megrökönyödésére Harry elmosolyodott. – Ó, te féltékeny vén bolond – mondta szeretettel. – Az a kislány alig három éves. Egy csecsemőotthonban van Bristolban. A szülei körülbelül egy éve haltak meg autóbalesetben. Nincs más rokona, aki felnevelhetné.

Harry, ne haragudj, de fogalmam sincs róla, miről beszélsz. – Perselus fáradtan egy székre rogyott. Vérző kezéről felindultságában teljesen megfeledkezett.

Mindig, amikor Európába kellett mennem, benéztem néhány levéltárba – kezdte Harry, miközben mellé térdelt, és elkezdte ellátni a sebesült kezet –, és végeztem egy kis kutatást, csak érdekességképpen, hogy vajon mi történhetett a hajdani rokonainkkal. Él-e még valamelyik leszármazottunk, távoli rokonunk? Azért nem szóltam, mert tudtam, hogy nem helyeselnéd az ötletet, de engem nagyon érdekelt. Nem akartam megkeresni, vagy beleavatkozni az életébe, csak tudnom kellett, hogy életben van-e még valaki. Így találtam rá erre a gyerekre.

Ki ez a kislány?

Pete és Heather leszármazottja, anyai ágon. Késői gyerek, a nagyszülei közül már csak az apai nagyanyja él, de ő is nagyon idős, egy gondozóházban lakik. Szóval, nem alkalmas, hogy felnevelje a gyereket. Arra gondoltam, mi lenne...

Harry – vágott közbe Perselus. – Tökéletesen tisztában vagy vele, hogy nem fogják örökbe adni nekünk. Itt, Kanadában talán lenne esélyünk, hogy törvényesen adoptáljunk egy gyereket, de az Egyesült Királyságban szinte semmi.

És mikor foglalkoztál a törvénnyel, ha nagyon akartál valamit, vagy muszáj volt megtenned? Megmondom én neked: mindig is magasról tojtál a törvényre, ha a helyzet úgy kívánta.

És mégis mit akarsz? Lopjunk el egy gyereket egy brit árvaházból? És itt mit mondunk, honnan szereztük?

Perselus, kérlek, találjunk ki valamit! – könyörgött Harry. – Nem hagyhatjuk ott.

Egyébként is csak rövid ideig lenne ott, csak amíg találnak neki megfelelő nevelőszülőket, vagy örökbe nem adják.

Nincs rá sok esély.

Már miért ne lenne?

Mert egy sérült gyerekek számára fenntartott otthonban találtam, ő is megsérült a balesetben. Ha a mugliknál marad, sosem jön helyre. Az egész életét tolószékben töltheti egy intézetben.

És mégis hogyan kívántad megvalósítani? Hiába vagyunk házasok, Angliában nem ismerik el, és azonos nemű pároknak nem adnak örökbe gyereket.

Hát, mit szólnál hozzá, ha Angliába Mrs Heather Piton nevű hitveseddel érkeznél? Csak egy-két icipici bűbájocska, és máris az összes iratunk alapján átlagos, heteroszexuális házaspár lennénk. A többin pedig egy csinos káprázat, vagy a jól bevált százfűléfőzet segítene.

Végül is, nem teljes oktalanság, amit mondasz.

Kösz, tőled ez már komoly elismerés.

***

Nagyapó, mesélj még Pertáról!

Ne már! Inkább arról mesélj, hogy mi történt Heatherrel, miután Pete meghalt.

Jó! Azt még nem is hallottuk!

Perselus békésen olvasgatott a nappaliban, amikor a két gyerek ostrom alá vette. Sóhajtva tette félre a könyvet.

Arról Nagypapit kell kérdeznetek, azt ő tudja, mi történt Heatherrel. Keressétek meg, azt hiszem a konyhában kotyvaszt valamit.

Na! Aljas rágalom! Ebédet főzök! – érkezett Harry méltatlankodó hangja a konyhából, amelyhez egy fáradt női hang is csatlakozott.

Jaj, Apa, már megint azokkal a rémtörténetekkel traktálod a gyerekeket?

Én?! Ők rontottak rám! Egyébként is, te kezdted.

Igazad van, Apa. – Sarah odament Perselushoz, és egy csókot nyomott bosszúsan ráncolódó homlokára, majd a karjában tartott csecsemőt az apja ölébe rakta. – Megfognád egy kicsit Michaelt? Megyek, segítek Apunak, hogy időben készen legyünk. Robert is mindjárt itt lesz, aztán indulhatunk.

Hova a csudába ment, amikor tudja, hogy tizenegyre a templomban kell lennünk?

Be kellett mennie a boltba, ma délelőttre volt megbeszélve, hogy jön valaki azért az égésbalzsamért, amit pénteken főztél. Pár perc az egész. Ne aggódj, nem kési le a fia keresztelőjét.

Perselus nézte, ahogy a lánya eltűnik a konyha irányában. Minden igyekezetük ellenére, egy kis bicegés visszamaradt a gyermekkori balesetből. Édes Merlin, de régen is volt! Őszintén nem hitte, hogy Harry terve sikerrel járhat. Meg volt döbbenve, mégis milyen könnyen ment minden. Igaz, nem beszéltek róla, de nem mert volna mérget venni rá, hogy Harry nem folyamodott titokban némi Imperiushoz. Ha mégis megtette, Perselusnak egy szava nem lehetett ellene. A világ minden kincséért sem lett volna hajlandó lemondani Sarah-ról. Álmában nem gondolta volna, hogy ilyesmi megeshet vele, de amint meglátta, szabályosan beleszeretett a kislányba. Ha nem sikerült volna szépszerével – vagyis csak minimális csalással – az örökbefogadás, ő is a legcsekélyebb lelkifurdalás nélkül nyúlt volna kevésbé törvényes eszközökhöz. Merlinnek hála, nem volt rá szükség, és néhány hónap múlva Sarah-val együtt térhettek haza kanadai otthonukba. A nagyobb házat, nem messze a bolttól, akkor vették, amikor Sarah férjhez ment egy mugliszületésű varázslóhoz, Robert Ingleshez. Robert Perselusnál töltötte az inaséveit, és a bájitalmesteri cím megszerzése után gyakorlatilag átvette a boltot. Perselus csak azokkal a bájitalokkal és gyógykészítményekkel foglalkozott, amelyek érdekelték és elkészítésük kellő kihívást jelentett számára, így több időt fordíthatott kutatásra.

Merengéséből éles fájdalom riasztotta fel. A kis Michaelnek sikerült megkaparintania egy tincset nagyapja hajából.

Engedd el szépen, Mike. Fáj, ahogy húzod – próbálta rávenni a csöppséget, aki közben megkísérelte szerzeményét a szájába juttatni.

Csiklandozd meg a hasát, Nagyapó, arra az enyémet is mindig elereszti – tanácsolta Laura és nevetve hátravetette göndör, fekete fürtjeit.

Odakint a konyhában Harry elégedetten törölte meg a kezét egy konyharuhában.

Amit előre el lehetett készíteni, azzal kész vagyok. Már csak a levest kell behabarni, a hús is kész, csak zsírjára kell pirítani, a hidegtálak a hűtőben, a torta a kamrában, a köretek frissentartó-bűbáj alatt.

Jó ég, Apu! Annyit főztél, hogy egy hadseregnek is elég lenne!

Kicsim, a keresztelő után átjönnek Robert rokonai is. Leszünk vagy húszan. Mégsem adhatunk eléjük vajas pirítóst, nemde?

Oké, meggyőztél! Azt mondd, hogy miben segíthetek.

Megteríthetnétek a gyerekekkel az ebédlőben, hogy ne akkor legyen felfordulás, amikor már tele a ház. Ezt itt majd én elintézem. Kérd meg apádat, hogy gondoskodjon elegendő ülőhelyről.

Ő most Mike-ra vigyáz, de Robert mindjárt hazaér, majd ő segít. Apu... elmeséled mi történt Heatherrel?

Vele nem történt semmi különleges. Felnevelte a gyerekeit, de még aránylag fiatalon meghalt tüdőbajban.

Ó, szegény teremtés. Érdekes, hogy róla nem esett szó, pedig ő rokonom.

Sokkal jobban szeretted hallgatni Perseus és Hector vakmerő kalandjait, meg Perta, Heulwen és Peadar csodatevéseit.

Most, hogy mondod, arról sem meséltél, mi lett Peadarral.

Azt apád tudja pontosan, én csak annyit tudok, hogy remeteként, az emberektől elzárkózva élte le az életét, és magányosan halt meg.

Mindig olyan szomorú volt a sorsotok, általában annyira fiatalon és tragikusan haltatok meg, olyan kevés időtök volt együtt. Annyira boldog vagyok, hogy most nem így történt.

Hát még én! Bár most is elég necces volt – nevetett Harry.

Jaj, Apu! Hogy tudsz még ilyen komor dolgokon is nevetni?

Mielőtt Harry válaszolhatott volna, hallották a bejárati ajtó nyílását, majd Robert vidám hangját: – Hahó, mindenki! Megjöttem!

Apuci! – hallatszott a gyerekek kórusa, ahogy kinyargaltak, hogy üdvözöljék apjukat.

Hé, lassabban! Ledöntötök a lábamról! Úgy csináltok, mintha hetek óta nem láttatok volna, pedig csak egy órája mentem el – reklamált Robert.

Miután a zaj elült, mindannyian nekiláttak, hogy Harry kívánságának megfelelően előkészítsék az ebédlőt a vendégek számára. Robert néhány pálcaintéssel újabb székeket varázsolt és meghosszabbította az asztalt; a gyerekek és Sarah megterítettek az ünnepi étkészlettel, damasztabrosszal és szalvétákkal.

Hamarosan a gyerekek szépen felöltöztetve, megfésülve, a bébi hófehér keresztelőruhában, a férfiak frissen borotválva, az egész család a legünnepibb hangulatában indulásra készen állt.

Laura és Thomas előre szaladtak, Sarah és Robert mosolyogva követték őket a kis Michaellel. Perselus és Harry maradtak sereghajtónak. Amíg Perselus akkurátusan bezárta az ajtót, Harry a kertkapunál várta. Aztán a karjukat egymáséba fűzve, komótosan ők is családjuk után indultak a ragyogó vasárnapi napsütésben.

Vége

Függelék:

Néhány, a regényben szereplő név jelentése

Harry – a Harold becéző alakja, jelentése: bátor, hősies
Perselus – római eredetű, történelmi név, több római császár nevében is szerepel
Hector – görög eredetű, jelentése: bátor, hősies
Perseus – görög eredetű, mitológiai név, Zeusz és Danaé fia
Hermon – héber, jelentése: szent, érinthetetlen
Penuél – héber, jelentése: isten arca
Ambos – görög eredetű, jelentése: halhatatlan
Pert, Perta – germán, jelentése: tüskebokorban született, tüskebokorból jött
Hedwig – német eredetű, jelentése: harc
Altha – több északi nyelven is jelentése: gyógyító
Koen – germán, jelentése: őszinte, becsületes tanácsadó
Heulwen – walesi, jelentése: napsugár, napfény
Peadar – a Péter kelta alakja, jelentése: szikla
Dagomar – germán, jelentése: híres; ragyogó, mint a nap
Tavin – germán, jelentése: a vezér (király) embere
Heather – angol, jelentése: hanga; egy virágos, örökzöld növény, amely a terméketlen, skóciai tőzeges területeken őshonos
Pete – a Peter angol, rövid alakja, jelentése: kőszikla

Comments

"Praktikus, ha az embert egy mérsékelten törvénytisztelő bájitalmesterrel hozza össze a sors"

nagyon tetszett a történet :) írhatnál sokkal több ilyet
hm?

vesp aki munkahelyett téged olvas :)
Szia tothem! Eloszor is gratulalok az irasodhoz, remek volt, nagyon tetszett mar akkor is amikor eloszor olvastam a WS-en. Nem tudom honnan szedted az otletet, de nagyon jo volt ez a lelekvandorlasos tortenet. Bevallom amikor olvastam, fogalmam sem volt ki a szerzo, csak azt neztem mennyire tetszik egy tortenet vagy sem igy nem is tortem rajta a fejem ki lehetett az(ez igaz az osszes tobbi irasra is) de nagyon ugyes voltal, nem csalodtam Benned:) Ez volt az egyik olyan tortenet amelyik nagyon tetszett es a vegen el is bogtem magam. Jok voltak ezek a kulon korban lejatszodo jelenetek, erdekesnek talaltam azt is, hogy Perselus es Harry nem mindegyik korban ferfi volt hanem valtoztattad oket, szerintem ez egy szuper otlet volt, valtozatossa tette. Az is tetszett benne, hogy azert mindig vissza vissza leptel a jelenbe megmutatva, hogy ok hogyan eltek meg egy egy ilyen 'emleket', hogyan reagaltak ra. Az, hogy mindegyik eletben egyutt voltak, teljesen mindegy milyen szerepben de egyutt es a vegen ebben az eletben is egymasra talaltak, erre szoktak mondani, hogy a sors egymasnak szanta oket:) es biztos vagyok benne, hogy ilyen van az eletben is:) lehet, hogy csak a fellegekben jarok de addig is jo nekem:D. A vege meg kulonosen tetszett, amikor a beteg kislanyt orokbe fogadtak, mert muglik kozott nem lett volna egeszseges, haj de jo lenne ha ez nem csak mese lenne...Egyszoval megegyszer gratulalok, szerintem irhatnal maskor is, tetszik a stilusod, latszik, hogy mindent beleadtal, nem csak osszecsaptad az egeszet, hanem kemenyen megdolgoztal vele, meg a nevek eredete es jelentesuk utan is kepes voltal utana nezni,' gondolom eloszor kikerested oket es utana nevezted el a szereploket'. Koszonom, hogy olvashattam.
GYönyörű történet, nagyon megfogott, pedig a leírás elolvasása után egy kicsit félve fogtam bele. Gratuálok a találó névválasztásokhoz. :) Külön örömmel töltött el, hogy Perselus és Harry az egyes életükben nem csak különböző neműek, hanem más-más korúak voltak.
Köszönöm, hogy felraktad ide is, mert a WS oldalára az explorer probléma miatt nem tudok belépni! :(
GRT!
használd a SeaMonkey-t ,)) kellemes és szeretem ,) ügyes ,)
Azért is siettem a feltöltéssel, mert többen is jeleztek hasonló problémát. Örülök, hogy tetszett.

Nekem Mozilla Firefox böngészőm van. Sokan nem tudják, de az Explorer nem szabványos böngésző, ezért a szabványos tartalomkezelőkkel nem igazán kompatibilis (csak a microsoftosakkal működik kifogástalanul, azok viszont mind fizetősek).

Érdemes valami ingyenes böngészőt letölteni, és az Explorert letiltani. (Végleg ne írtsd ki, mert az Exp.-rel kompatibilis tartalomkezelők van, hogy nem csípik az összes többit.)
ott is szerettem ,)) itt is szeretem ,))))
Szia!
Nagyon-nagyon tetszett, ugyanúgy, mint ahogy a WS-en is. Most sem tudok mást mondani, csak azt, hogy csodálatos, néhol szívfájdító és gyönyörű volt. Az ötlet fergeteges, és szuperül ki lett dolgozva. Tudom, hogy még nagyon sokszor el fogom olvasni.
Nagyon köszönöm Neked az élményt!
Germa
Ja, én ezt a történetet szavaztam a Kristályserleg díjra, megérdemelte volna és sajnálom, hogy nem te kaptad.
Szia tothem!

Köszi szépen, hogy felraktad a sztorit!
Jó volt az ötlet, nekem tetszett, hogy sok kis "különálló" történetet is olvashattam.
Legjobban Perta és Hedwig története fogott meg, szerintem annak a kornak sikerült a legjobban eltalálnod a hangulatát.

Két apró kritikai megjegyzés:
Nekem picit furi volt, hogy a király "önözi" Heulwent, sztem a "tegeződés" volt jellemző erre a korszakra.(remélem, érthető mire gondolok, nem a mai tegeződésre természetesen).
A másik, hogy Hector és Perseus sztorijánál nekem bekavart kicsit a katonaiskola és a cselédség kifejezés. Nekem ezek a 18-19. század hangulatába illő kifejezések. Esetleg simán katonának adták az árvákat, vagy bekerültek egy katonai táborba..nem tudom. Cseléd helyett esetleg szolgálók lehettek a lányok.
Örülök, hogy tetszett.
Hogy a király önözi Heulwent nem véletlen. A neveltetéséből adódóan tudja, hogy Heulwen nagy hatalommal - valószínűleg még az övénél is nagyobbal - rendelkezik, ezért kijár neki az "úrnő" megszólítás, és ezzel a magázás, viszont azzal, hogy ezt így kihangsúlyozza, tulajdonképpen kigúnyolja, és érzékelteti, hogy a maga részéről nem igazán hisz benne. (Legalábbis én ezt szerettem volna érzékeltetni :), de ezek szerint nem nagyon sikerült. Arról a korról elég keveset tudunk, de annyit biztosan, hogy a varázslókat hatalmas tisztelet övezte.)
A katonaiskola szándékos, mert sok államban a katonának szánt gyerekek először iskolarendszerű alapképzést kaptak, és csak utána kerültek ténylegesen hadseregbe. Más volt, amikor egy ifjú csak úgy, egy-egy katona szolgájaként, vagy egyéb alantas munkák elvégzésére a sereghez csapódott, és esetleg onnan felküzdötte magát, és megint más volt a hivatásos katonának szántak nevelése. Erre az alappélda Spárta.
A szolgaság akkoriban rabszolgaságot, adósrabszolgaságot jelentett. De egyéb esetekben is (pl. tiszteletből, viszontszolgálatként stb.) is elszegődtek bizonyos időre rabszolgának. Itt viszont próbáltam elkülöníteni a leánynevelés speciális formáját. Nyilvánvalóan az ellátásukért cserébe szolgálatot vártak tőlük, de mint jövendőbeli szabad asszonyokat, nevelték is majdani, társadalomban betöltendő szerepük ellátására. A rabszolgákat csak abban az esetben képezték, amennyiben ez a munkájuk ellátásához szükséges volt. Az ókori görög társadalom is egyértelműen férfiközpontú volt, de - nem úgy, mint a középkorban - ők elismerték a nőket(ha másért nem is, legalább a biológiai szükségszerűség okán :D).

Egyébként az egész történet fikció. Semmiképp sem tekinthető hiteles korrajznak. Talán még a treblinkai jelenet a legvalószerűbb. A többi nem köthető valós történelmi eseményhez, helyszínhez, vagy személyekhez.
Na, hali. Én is a végére értem. Sokkal többet nem tudok elmondani, mint az előttem szólók. Rendkívül megnyugtató volt, és örömmel, és mély megnyugvással töltött el, hogy a végén mégis egymásra találtak, és az előző életeikkel ellentétben, itt végre ki is élvehették az egymással eltöltött időt. Ngayon tetszenek a nevek, szigorúan H-val, vagy P-vel kezdve. Imádtam, hogy nem csak férfiként születtek, újjá, és nem csak szeretőkként találtak egymásra.
Egy szó, mint száz, remekbeszabott, eltalált kis történet ez, nagyon örülök, hogy rászántad magad.

U.i.: Látod, mindenki boldog, hogy írtál is, nem csak fordítottál, én mondtam, hogy nem áll ez olyan távol tőled, mint ahogy szerénykedsz!

Ja, és köszi!
Én is köszönöm a véleményedet.
Az írásról: ez nem szerénykedés. Egyszerűen nem szeretek írni. A fordításban érdekel, hogy mi jön ki belőle (valahogy úgy, mint kiskorunkban a titkosírás), meg hogy sikerül-e eltalálni az eredeti hangulatát, hitelesen visszaadni az író által ábrázolt képeket, érzéseket, stb.

(Anonymous)

Derina

Nagyon-nagyon nem találok szavakat egyszerűen... Köszönöm :-) fordításoknál is Yatze-vel együtt hihetetetlen ízlésetek van. Nagyon szeretem

(Anonymous)

Istenem... Már-már szentségtörésnek érzem, hogy kóbor olvsóként merek kritikát hagyni, de egyszerűen muszáj. Nagyon-nagyon köszönöm ezt a történetet. Merengőn kezdtem el olvasni, és úgy látszik, olvasatlanul is van valami a művedben, mert én is félve kezdtem neki, de aztán nem tudtam volna nem végigolvasni itt, és nagyon örülök neki, hogy így tettem. Szeretném én is kiemelni a remek ötletedet: hogy tényleg a lélek egymásra találására fektetted a hangsúlyt azzal, hogy mindig különbözött az idő, a hely és a fizikai megjelenés, ugyanakkor a lényeg, a szereplők lényének legjellemzőbb vonásai ugyanazok maradtak, amit remekül érzékeltettél. A regényed olvasva az ember hisz, úgy, ahogy hétköznapokon csak hinne, ha lenne hozzá bátorsága, (és tudatában lenne, mennyire vágyik rá), hogy tényleg létezik az az egy; hogy van olyan ember a világon, aki szereti azért, aki ő maga. Ez a hit pedig még akkor is boldogítja az embert, ha végül fel is ébred a történeted varázsából. Gondoltam, elmondom mindezt, hogy tudd, ezt adod az olvasóidnak...
És még ennyit jegyeznék meg: Vavyan Fable - Varázscsók. Ha eddig nem olvastad volna. Szívből ajánlom; nekem egyik kedvencem tőle.
Örülök, hogy tetszett az írásom. És nyugodtan hagyhatsz "kóbor olvasóként" is hozzászólást, legfeljebb nem kapsz e-mail értesítést a válaszomról.
Köszi, hogy felhívtad a figyelmemet a Varázscsókra. Mikor megjelent akkor olvastam, és tetszett is, de már nem nagyon emlékszem. Arra igen, hogy volt benne néhány elég bizarr rész. Én azért nem látok igazán összefüggést, mert az teljes egészében mese volt, én pedig a "klasszikus" lélekvándorlásról írtam (mindig mondom, hogy semmi fantáziám :)). De majd újra elolvasom.

Annyiból lenne érdemes bejelentkezned, hogy van itt még néhány dolog, amit - ha szereted a hasonló stílusú, eredeti ötleten alapuló írásokat - érdemes lenne elolvasnod. Nem saját írásaim, hanem fordítottam. Ha gondolod, szeretettel várlak a klubban. :)

Lélekutak

Szia!
Csatlakozom az előttem szólókhoz én is sírtam rajta és én is a merengőn olvastam először.
Be kell vallanom nem sűrűn fogom újra elolvasni. Egyszerűen túl megrázó. Nem tudom itt tudod-e követni a kattokat, mint a Merin.
Meg akartam kérdezni miért nem írsz többet, hiszen mindkét történet nagyon jó, de láttam azt írtad valakinek, hogy inkább fordítani szeretsz.
Miután először olvastam azt mondtam, hogy elolvasatnám egy neonácival de nem hiszem hogy hatna rájuk.
Meg azzal a holokauszt tagadó püspökkel is aki nemrég a hírekben volt.
Thymea
Bevallom, kíváncsi voltam a saját irományaidra, és nem olyan sok vacillálás után, ezt választottam elsőnek. Örülök, hogy így döntöttem, mert nagyon tetszett, főleg az előző életbeli újraélésük leírása. Egy kicsit tartottam attól, hogy a gyengélkedőn meghalnak, és az, hogy olyan gyorsan elosonnak kicsit furcsának hatott, de végül boldog életük lett, és ez nagyon tetszett. :D
Köszönöm, nagyszerű művet alkottál. :)
Köszi! Örülök, hogy tetszett.
Addig kellett elosonniuk, amíg tudtak. Amíg nem értek oda a jószándékú többiek, akik érzelmi zsarolással igyekeztek volna maradásra bírni őket.
Nagyon jó történet volt csak kár hogy már vége úgy olvastam volna még :)
Köszi :)
Nagyon köszönöm a rengeteg kedves hozzászólásodat! Hihetetlenül feldobtad a napomat velük. :)
Ez egy szívszaggató történet. sokat gondolkodtam hogy mi hozta elő az előző közös életeiket, talán a bájital amit közösen megittak, mert hát előző életeikben nem emlékeznek a korábbi életeikre. (talán ez így egy kissé zavaros) Gyönyörűen kidolgoztad az előző életeiket. Az utolsó után meg is kellet állnom a történettel mert nem bírtam tovább olvasni. sajnos nem mindig tudtam beazonosítani hogy kb. mikor és hol játszódik épp a történet, de ez nem baj. Örülök hogy a végén igazi boldogságra találnak és megtalálják egy leszármazottjukat és magukhoz tudják venni. és hogy ez saját történeted, gratulálok hozzá.