?

Log in

No account? Create an account
Team Desiderium

Lélekutak 2.

Lélekutak

Írta: tothem

Átnézte: szefi

Kulcsszó: déjà vu

Műfaj: enyhe ill. pre-slash, inkább hurt / némi comfort, angst, az ötödik könyvtől AU.

Korhatár: 18+

Figyelmeztetés: szereplők halála; erőszakos, durva jelentek; utalás nekrofíliára; felnőtt tartalom.

A műben említés történik azonos nemű szereplők kapcsolatáról is. Amennyiben ez a téma számodra sértő vagy visszataszító, kérlek, ne olvass tovább.

Fontos!: A regény megértéséhez elengedhetetlen a dőlt- és az állóbetűs írásmód, valamint az egy csillagos (*) ill. a három csillagos (***) fejezetelválasztók közti különbség figyelembe vétele.

Nyilatkozat: A Harry Potter univerzummal kapcsolatos minden jog J.K. Rowling, és a vele szerződésben álló különböző kiadók és filmstúdiók tulajdona. Nekünk semmiféle anyagi hasznunk nem származik belőle.

Előző fejezet

2. fejezet: Hector és Perseus

Poppy! Poppy! Jöjjön gyorsan!

Mi az? Mi történt? Szentséges Kirké! Erre... Ide tegyék. Óvatosan... Albus kérem, megtenné, hogy levetkőzteti? Varázslat nélkül, ha kérhetem – sosem lehet tudni. Minerva, tartanád addig a fejét, amíg kitisztítom a sebet?

A nővér a bájitalos vitrinhez ment, majd több tégellyel és fiolával megrakodva tért vissza. Pálcája intésére egy mosdótál meleg vízzel, törölközők, gyolcskendők és kötszerek lebegtek az ágy mellett álló asztalkára.

Poppy, nézze! Úgy látom, nem a fejseb a legsürgetőbb, amely ellátást igényel. – Az igazgató nem tévedett. A vastag, fekete talár magába szívta a vért, így első pillantásra nem látszott, hogy a fiú máshol is megsérült volna. Most viszont, ahogy az öreg varázsló lefejtette róla a ruhákat, láthatóvá vált a fiú oldalán a hatalmas, mély vágás, amelyből széles patakban dőlt a vér. Fürgén oldalt lépett, hogy helyet adjon a nővérnek, aki azonnal, bonyolult pálcamozdulatokkal kísérve, ráolvasásokat mormolt a sérülés fölött. Tevékenysége nyomán a vérzés nagy mértékben csökkent, de nem állt el teljesen.

Poppy az egyik tégelyből sűrű, élénkzöld zselét kent egy darab kötszerre és a sérülésre szorította, majd vastagon körbepólyálta a fiú törzsét. – Ez most már nem fog közvetlen életveszélyt okozni, de az átok elég mélyre hatolt, és az a teljes gyógyulást még sokáig hátráltatni fogja. Szerencsére nem ért verőeret. Ha folyamatosan kap vérpótló főzetet, akkor nem lehet nagyobb baj. Lássuk a többi sérülést.

A nővér sorra kitisztította és ellátta a többi égést, horzsolást, vágást és zúzódást is. Időnként, különböző formájú fiolákból, különféle színű bájitalokat cseppentett a fiatalember szájába. Mikor végzett, kérdő tekintettel felnézett a két professzorra. – Megtudhatom, mi történt?

Pontosan mi sem tudjuk, csak sejtéseink vannak. – Dumbledore lassú mozdulatokkal a szakállát simogatta. – Harry eltűnéséről tegnap késő este értesültünk. Délután különórája volt Perselusszal, de utána nem jelent meg a vacsoránál, és mikor takaródóig sem került elő, a szobatársai tájékoztatták a házvezetőjét. Azonnal ki akartam kérdezni Perselust, hátha észrevett valami szokatlant, de őt sem sikerült megtalálnom. Minden elérhető embert mozgósítottam, de a kutatás egészen mostanáig nem járt sikerrel. Harryre a birtok bejáratánál találtunk rá, közvetlenül azelőtt, hogy idehoztuk. Viszont Perselusról még mindig semmi hír.

A két asszony aggodalmasan összenézett. – Albus, gondolod, hogy együtt mentek el? – kérdezte McGalagony.

Egyelőre én is csak találgatni tudok, de a jelek szerint, igen. Kettőjük nagyjából egyidejű eltűnése, nem valószínű, hogy csupán véletlen egybeesés. És magyarázatot adna arra is, miért van Harryn Perselus ruhája. Pár percen belül megbeszélésem lesz néhány emberrel az irodámban. Azután talán már többet mondhatok. Persze részletes beszámoló csak akkor lesz a birtokunkban, ha Harry magához tér – vagy, ha Perselus előkerül.

Egy percig mindhárman szomorúan nézték az ágyban fekvő sápadt alakot.

Miután Albus és Minerva távoztak, Poppy eligazította a fiú párnáját és szorosabban tűrte köré a takarókat. Vetett páciensére egy megfigyelőbűbájt, aztán az irodájába indult, hogy elvégezze az adminisztrációt. Az ágyak közötti folyosóról még egyszer visszanézett, és észrevette, hogy Harry szeme megmozdul lezárt szemhéja alatt. A megfigyelőbűbáj nem jelzett változást. Talán hamarosan magához tér – gondolta.

***

Hullafáradtan tértek vissza a felderítésről. Mindig őket küldték. A többiek csak „Merész”-ként utaltak párosukra. Hector volt a „mer”, és Perseus az „ész” a becenévben. Együtt félelmetes párt alkottak. Már hajnalodott, amikor végeztek a jelentésükkel, és a parancsnokok végre elengedték őket. Reggel megint korán kezdődik a nap, mert az összegyűjtött információk alapján stratégiai megbeszélést tartanak, amelyen nekik mindenképpen részt kell venniük, hátha valakinek lesznek további kérdései.

Hector előrement a sátrukhoz, míg Perseus kitérőt tett, hogy szerezzen kenyeret, és egy kis szárított húst kettőjüknek.

Ha minden jól megy, még van két napjuk a csatáig. Legalább egy kicsit kifújhatják magukat – feltéve, ha nem kell újabb felderítésre menniük.

Amíg Perseusra várt, leoldotta magáról az övet, amelyben a magával vitt könnyű tőröket tartotta, és elindult, hogy megmerítse a kulacsaikat a sátruktól nem messze, egy fa árnyékában álló, nagy agyagedényből, amelyet a vízhordók már telehordtak ivóvízzel. Mivel társának még mindig semmi nyomát sem látta, kihordta és lerázta az alvógyékényeket.

Épp végzett, és bent a sátorban igazgatta a kiporolt fekvőhelyeket, amikor odakintről meghallotta Perseus hangját.

Szerintem, fürödjünk meg, mielőtt eszünk. Utálom ezt a rohadt sarat.

Az éjszakai felderítéshez, hogy a bőrük ne világítson a holdfényben, bekenték magukat fekete sárral, és a maradék, ami még nem kopott le, mostanra kényelmetlen kéreggé száradt.

Rendben, mindjárt megyek – mondta, és felkapta a két vászontörölközőt.

Perseus épp az övét csatolta le, mikor Hector kilépett a sátorból.

Hoztam sózott halat is, meg egy korsó bort – mondta, ahogy elindultak a tábor melletti folyó felé.

A folyóparton mindig élénk élet zajlott: az emberek mosakodtak, tisztították a felszerelésüket, itatták az állatokat, a vízhordók hordták tele a lajtokat. De most, a korai órának köszönhetően, egy lelket sem láttak.

Hector ledobta a tunikáját, és derékig a vízbe gázolt. Perseus tétovázott egy kicsit.

Milyen a víz?

Jéghideg, mint mindig. Gyere már! – Nagy levegőt vett, lebukott a víz alá, és jól megdörzsölte a haját, hogy kimossa belőle a port.

Mire prüszkölve feljött a víz alól, Perseus nem messze tőle undorral vakargatta magáról a sarat. Hector megrázta a fejét. Göndör hajából jéghideg vízcseppek záporoztak mindenfelé.

Na! Muszáj mindig ez csinálnod?! Pont olyan vagy ilyenkor, mint egy ázott kutya.

Nem mindegy? Már úgyis vizes vagy. Várj, segítek.

Vizet vett a markába, és dörgölni kezdte Perseus karjáról, nyakáról, arcáról a sárfoltokat. Perseus is segített neki, ahol még maradt némi maszat, aztán ő is a víz alá bukott, hogy leöblítse a haját, és a fellazított piszok maradékát. Mikor kiemelkedett a vízből, vacogott a foga. Lófarokba kötött hajából kanyargós patakban folyt végig a hátán a víz.

Ha ennyire fázol, inkább menjünk, bár lett volna egyéb ötletem.

Perseus kritikus szemmel mérte végig. – Hulla fáradtak vagyunk, mert már legalább két napja nem aludtunk; a víz olyan hideg, hogy még egy kapanyél is lekonyulna tőle, hogy hogyan vagy képes a szerelmeskedésre gondolni, azt fel nem foghatom. Arról már nem is beszélve, hogy hogy vagy képes felállítani a fádat. Én legfeljebb arra lennék képes, hogy állva elaludjak.

Na gyere, álomszuszék, majd a sátorban felmelegítelek. Ne nézz így rám, nem úgy gondoltam! Én is hulla vagyok.

A parton megszárítkoztak, visszavették a tunikájukat. A sátor előtt lerogytak, ettek pár falatot, aztán bemásztak, és elterültek a gyékényeiken. Perseus továbbra is reszketett, így Hector melléfeküdt, magához húzta, és szorosan átölelte.

Megígértem, hogy felmelegítelek – suttogta, és perceken belül mindketten aludtak, mint a bunda.

*

Talán néhány órát alhattak, mikor arra eszméltek, hogy a sátor bejáratából valaki szólongatja őket.

Hector ! Perseus! A parancsnok hívat. Úgy gondolja, jobb, ha egy nappal előbb támadunk, mert akkor a meglepetés is a mi malmunkra hajtja a vizet.

Azonnal megyünk – felelte Hector. Rögtön ruganyosan fel is pattant, egy pillanat alatt felkötötte a saruját. A sátorból kilépve felkapott két darab kenyeret, és az egyiket Perseusnak dobta. – Gyere, induljunk.

*

A nap stratégiai tervezéssel telt, valamint óriási vitákkal, hogy milyen taktikát a legcélszerűbb alkalmazniuk, melyik csapat honnan támadjon, megéri-e egy nappal előbbre hozniuk a támadást, és így tovább, és így tovább. A nap már majdnem lebukott a horizont mögött, mikorra mindent elrendeztek, és a parancsnokok végre visszavonultak sátraikba.

*

Szóval, holnap reggel támadunk.

Igen. Jó, hogy végre sikerült megállapodniuk abban, ami gyakorlatilag már reggel is biztos volt. Már zúgott a fejem a lényegtelen csatározástól. Inkább tartogatnák az erejüket holnapra.

Ne morogj. Inkább gyere be.

Perseus is bemászott a sátorba. Hector már levette a tunikáját, és elterült a gyékényen. Várakozón kitárta a karjait. – Gyere.

Perseus egy darabig csak nézte. Hector nagyot nyelt. – Mi a baj?

Semmi. Annyira gyönyörű vagy.

Hector érezte, hogy elpirul. – Ugyan, dehogy. Gyere már!

Perseus nem tétovázott tovább. Ő is gyorsan levetkőzött, és lefeküdt. Két kezét a feje alá téve bámulta a felettük feszülő sátortetőt.

Min gondolkozol?

A holnapi csatán. Te is ott voltál, láttad, amit én. Ez a holnapi nem lesz könnyű ütközet. Meglepetés ide vagy oda, lényegesen jobban felszereltek nálunk, több emberük van, kedvezőbb az elhelyezkedésük és jobb az ellátásuk.

Igazad van. Kettőnk közül te vagy az örökös borúlátó, de most nekem is elég nehéz optimistának lennem. De... megtennéd, hogy most egy kicsit nem gondolsz a holnapra? Különös tekintettel, hogy az esélyeink, ilyen... hervasztóak?

Mondd ki nyugodtan.

Minek? Úgyis mindketten tudjuk, nem? Gyerekkorunk óta így élünk. Mostanra már igazán hozzászokhattunk volna. Hány csatában vettünk részt? Már össze sem tudom számolni. Bármelyik lehetett volna az utolsó. Ebből a szempontból, ez sem lesz más, mint a többi.

De mi van, ha tényleg ez lesz az utolsó?

Perseus! Ezt most rögtön hagyd abba!

Abbahagyom, de...

Nem tudta befejezni a mondatot, mert Hector egy hirtelen mozdulattal rávetette magát, és a száját a szájára tapasztotta.

Ha lehet, hogy ez lesz az utolsó csatánk – zihálta, amikor szétváltak levegőért –, akkor úgy szeress, mintha ez lenne az utolsó lehetőséged.

*

Még alig hajnalodott, mikor Hector fölébredt. Perseus még mélyen aludt, és ő elgondolkodva nézte az oly jól ismert arcot.

Mióta is ismerte? Szinte azóta, amilyen messzire az emlékei nyúlnak. Azóta, amikor Perseus szülei úgy döntöttek, hogy legkisebb fiukat katonai iskolába adják.

Hector már egy ideje a táborban élt. Árva volt, és az állam az árva fiúkat a katonai iskolában helyezte el. Mivel az elárvult lányokat cselédségbe adták, mindig úgy érezte, szerencsés, hogy fiúnak született.

Azon a nyáron a fiatalabb gyerekek között lázjárvány tört ki, és Hector társát is elvitte. Két hónapig egyedül volt, nem akadt új párja, mert nem volt olyan fiú, akiről a kiképzők úgy gondolták volna, megfelelő párt alkotnának. És akkor... megjelent a táborban egy új növendék. Egy szótlan, mogorva kisfiú, akit – valami rejtélyes oknál fogva – azonnal kijelöltek az örökké jókedvű, cserfes Hector mellé.

És attól a perctől fogva elválaszthatatlanok voltak. El sem tudta képzelni, hogyan élné túl, ha Perseusszal történne valami. És fordított esetben, mi lenne Perseusszal? Nem arról volt szó, hogy olyan nagyra lenne magával, de tudta, hogy Perseus kimondottan „egyemberes” fajta. A hosszú évek alatt egyáltalán nem kötött barátságokat. Akikkel a bajtársaik közül jóban voltak, mind Hector kedvéért csatlakoztak hozzájuk. A katonai iskolában is nagyon nehezen illeszkedett be, Hector egyengette az útját a szocializáció göröngyös ösvényén. Ha el tudta kerülni, nem is igen beszélt rajta kívül senkivel. Viszont társát a túlvilágra is zokszó nélkül követte volna.

Hector óvatosan Perseus fölé hajolt, kisimította a hajat az arcából, és lágyan megcsókolta. – Álomszuszék, ideje ébredezned. Nem bánnám, ha nem kéne kapkodnunk indulás előtt.

Ühüm. – Perseus hatalmasat ásított. – Gyere, ölelj át még egy kicsit, aztán készülődhetünk.

*

Megszámlálhatatlan csatában volt már része, de ilyen elkeseredett küzdelemben nemigen vett még részt. Perseus aggályai megalapozottnak bizonyultak: az ellenfél lényegesen jobb feltételekkel indult harcba. Hátrányukat lelkesedéssel, bátorsággal és elszántsággal igyekeztek pótolni, így hiányosságaik ellenére sem álltak vesztésre.

Perseus tőle nem messze küzdött, mindkét kezében egy-egy könnyű karddal irtotta az ellent. Az egész teste vérben fürdött, de az isteneknek hála, úgy látszott, hogy abból semmi sem a sajátja. Időnként, ha egy lélegzetvételnyi szünet adódott, a tekintetük egymásét kereste.

***

Piton Malfoyjal és McNairrel harcolt, de egy pillanatra oldalra nézett és látta, hogy Harry az oldalához kap és összegörnyed.

Ne – gondolta Harry – ne rám figyelj.

Ám Piton már csak félvállról foglalkozott két támadójával, inkább igyekezett minél közelebb kerülni Harryhez.

Menj! – ordította, de Harry tovább lődözte átkait Bellatrixra, a fejsebéből a szemébe csorgott a vér, és alig látott valamit. – Menj már! – üvöltötte megint Piton, és ő is küldött néhány átkot a tébolyodott boszorkányra. Bella egy pillanatra megtántorodott. – MOST!

Harry ránézett, a tekintetük összekapcsolódott. Megyek utánad, menj – üzente Perselus.

Harry picit bólintott, elindított egy késátkot Lucius és McNair irányába. Ereje utolsó maradékát összeszedve elhoppanált. Csak remélni tudta, hogy Piton hamarosan követi.

***

Már órák óta folyt a harc. Hector épp két megtermett katonával került szembe, ezért nem vette észre távolabb, majdnem maga mögött a harmadikat, aki hajítódárdájával megcélozta. Az egyik ellenfele mellkasából épp kirántotta a tőrét, amikor meghallotta Perseus üvöltését – „Hector! Mögötted balra!” –, és a szeme sarkából látta, hogy rohanva elindul felé.

Ne – gondolta Hector – ne rám figyelj.

Sikerült megszabadulnia másik támadójától is, és már épp fordult a jelzett irányba, amikor meghallotta a félreismerhetetlen recsegő hangot, ahogy a dárda hegye áthatol a bőr mellvérten és a bordákon.

Szinte lelassulni látszott az idő, a csatazaj elnémult körülötte, és tehetetlenül figyelte, ahogy Perseus már-már kecses, lassított mozdulattal összecsuklik mellette.

***

Neee!

Vérfagyasztó kiáltás verte fel a kórterem csendjét. Madam Pomfrey lélekszakadva rohant ki az irodájából. Egy pillanat alatt Harry ágyánál termett, de amit ott látott, attól majd megszakadt a szíve.

Harry lezárt szemhéja alól patakzottak a könnyek, az arca egészen eltorzult valami iszonyatos fájdalomtól. Eszeveszetten hadonászott a karjaival, és dobálta magát az ágyban. Madam Pomfrey komolyan aggódott, hogy az oldalán az alig összezárult seb újra felnyílik.

Aztán a nyugtalan epizód ugyanolyan hamar véget ért, mint ahogyan kezdődött. Harry nagyot sóhajtott, az ajka mozgott, de Poppy nem tudta kivenni, mit mondhatott. Aztán a sovány test egészen elnyugodott. Először megijedt, hogy valami nagy baj történt, de ahogy jobban megnézte, látta, hogy a fiú mellkasa ütemesen emelkedik és süllyed. Megnézte a sebet. Ahogy sejtette, a kötés egészen átvérzett. Mielőtt újrakötözte, megint vastagon bevonta a seb felületét a gyógyító kenettel.

Bátorítóan megszorította a fiú takarón fekvő kezét. – Aludj csak, drágám. Meglátod, hamarosan minden rendben lesz.

***

Amikor látta, hogy Perseus ajkán élénkpirosan kibuggyan a vér, és a szeme üvegessé válik, teljesen elvesztette az eszét. Örülten vagdalkozott, senki meg nem állhatott előtte. – Ne, ne, ne – kántálta megállás nélkül.

Mintha démon szállta volna meg, akit a kardja eltalált, az többet nem látta meg a napvilágot. Ő ugyan nem vette észre, de a lábánál lassan véres hullahegy magasodott. Azt sem vette észre, hogy az ellenség felismerte, könnyebben boldogulnak, ha őt kivonják az útból, mert mellette élő lélek át nem juthat.

Tucatnyian vetették rá magukat, de így is időbe – és jó pár áldozatba – telt, míg a mozdulatai végül lelassultak, és több száznyi sebből vérezve a talajra hanyatlott. – Perseus – sóhajtotta utolsó leheletével.

***

Folytatás...

Comments

Merész... Egyik a Mer, másik az Ész. :D Nagyszerű a párhuzam a két csata között. Ja, és nem is említettem, hogy mekkora állati az egész alapsztori... mármint a különböző korok különböző életei, amelyek végső soron mind-mind egyetlen szálban fonódnak össze... ha ezer évig élnék, akkor sem jutna ilyen az eszembe, bámulatos!!

(Anonymous)

Derina

Egek a hideg kirázott. Lassan bővitenem kell az imádom lista első helyét. Yatze-vel együtt verhetetlen páros vagytok ízlés terén

Re: Derina

Köszi!
Ez a második saját írásom, így kicsit izgultam a fogadtatása miatt, de hála az égnek, úgy tűnik, hogy általában tetszik a népeknek. :)

Ha még nem vagy bejelentkezve, ajánlom, hogy tedd meg, mert utána még több olvasnivalót is találhatsz az oldalon. ;)