?

Log in

No account? Create an account
Noktürn

Noktürn 14. - 2. rész

Sajna, a vége nem fért fel. :) De most nagyon rendi vagyok, és azt is felküzdöm.

A mű eredeti címe: Nocturne

Írta: tiranog

Fordította: tothem

Átnézte: szefi

Korhatár: 18+ (kéretik komolyan venni, nagyon)

Figyelmeztetés: slash; durva, erőszakos jelenetek; grafikusan ábrázolt és bizarr szexuális jelenetek; naturalisztikusan ábrázolt betegségek és halálesetek.

A mű slash, tehát azonos nemű szereplők kapcsolatáról szól. Amennyiben ez a téma számodra sértő vagy visszataszító, kérlek, ne olvass tovább.

Nyilatkozat: A Harry Potter univerzummal kapcsolatos minden jog J.K. Rowling és a vele szerződésben álló különböző kiadók és filmstúdiók tulajdona. Nekünk semmiféle anyagi hasznunk nem származik belőle.

Tartalom: Harry Potter auror munkája közben megdöbbentő titkot tud meg hajdani bájitaltan tanáráról.

Az eredeti írás megtalálható a szerző honlapján, a http://tiranog.southroad.com/ oldalon.

Előző rész


Harry szorosan a háta mögött követte, az idegei annyira pattanásig feszültek, hogy valószínűleg elhamvasztott volna bármit, ami megmozdul. A lélegzetük mennydörgésnek hatott a barlangszerű környezetben.

Először az átjáró egy sokkal kisebb, szűkebb alagútnak tűnt. Olyan alacsony volt, hogy Perselusnak le kellett hajolnia, miután átlépték a küszöböt.

Két perc gyaloglással egy nagy szobába jutottak, amelyben állati csontok és – ahogy Harry szorongva észrevette – több emberi koponya volt szétszórva. Jóllehet ezek valószínűleg sok-sok éve itt nyugodtak, a szoba még mindig a rothadás erjedt bűzét árasztotta.

Pálcáik fénye felfedett egy másik járatot a túlsó oldalon, amelyről tisztán látszott, hogy ott volt a baziliszkusz fészke.

Csontvázak ropogtak lépteik alatt, amíg elérték a következő járatot. Ez másmilyen volt, mint az előző. A szürke bazaltba, a kör alakú bejárat köré tucatnyi kígyót véstek.

Egyszerre dermedtek meg mindketten, mikor hirtelen vad és félelmetesen erős mágia vette körül őket.

Biztonsági védelem – ismerte fel Harry. Pár lépéssel sikerült beljebb jutniuk a nyíláshoz, de semmivel sem közelebb. A védőbűbáj egészen olyan érzetet keltett, mint ahogy Harry képzelte a láthatatlan erőpajzsok keltette érzetet a mugli sci-fi jelenetekben, csak itt hiányoztak a drámai vizuális effektusok. Egyszerűen nem tudtak messzebbre behatolni.

Ez le van védve – suttogta Harry. Előrenyúlt a saját erejével, és megvizsgálta a bűbájt. Maga mellett érezte, hogy Perselus is ugyanezt teszi.

Nem hiszem, hogy anélkül át tudok törni rajta, hogy az alagutat, vagy talán az egész Kamrát a fejünkre ne dönteném – mondta végül.

Talán nem is kell feltörnöd. Érzed, hogy az erő átfolyik rajtunk?

Harry bólintott.

Esetleg beszélned kellene a kígyókhoz a falon. Próbáld azt mondani nekik, hogy Mardekár Malazár örököse visszatért, és szeretnéd, ha átengednének – javasolta Perselus.

Oké. Egy próbát megér.

Harry olyan közel lépett a kígyóvésetekhez, amennyire csak a védőbűbáj erős taszításától tudott, és megszólalt: – Mardekár Malazár örököse vagyok. Nyissátok meg a védelmet, hogy én és társam szabadon beléphessünk. – Ezúttal szinte hallotta, hogy szavai a párszaszó varázslatos, sziszegő hangjain sisteregnek elő.

Először semmi sem történt. Aztán hirtelen érezte, hogy a mágikus védelem ereje lepereg róla. Harry olyan közel volt a bűbáj-szövedékhez, hogy elveszítette az egyensúlyát, mikor a védelem elfogadta.

Csodás! – nyugtázta.

Micsoda? Ó! – mondta Perselus, mikor meglátta Harryt nálánál nagyjából egy lépéssel közelebb a bejárathoz. – Olybá tűnik, hogy a védelem csak Mardekár örökösét szándékozik felismerni.

Francba.

Lucius Malfoy kúriáján ehhez hasonlóan erős, ősi védőbűbáj volt. Az csak a közvetlen leszármazottat engedhette át meghívás nélkül. Ezen a módon az örököst nem lehetett rákényszeríteni, hogy ellenséget bocsásson be a kúriába. Az örökös biztonságosan áthaladhatott, míg az idegent – épp így, mint itt – a kapunál feltartóztatta. Próbálj behívni engem.

Perselus Piton, a Mardekár-ház feje, kérlek, lépj be – kérte Harry, szavait legalább annyira a kígyókkal díszített bejáratnak, mint hús-vér társának címezve. Szavai most is a sziszegő kígyónyelven folytak elő.

Perselus ingadozni látszott egy másodpercig, aztán előrelépett.

Jól csináltad – ismerte el Harry felé.

A te ötleted volt – emlékeztette Harry, és örömében megszorította szeretője könyökét.

Egymás szemébe néztek.

Habár Perselus arcát általában nehéz volt kiolvasni, Harry most látta rajta, mennyire ideges. Harminc évnyi remény volt közel ahhoz, hogy vagy teljesen romba dőljön, vagy beigazolódjon. Vagy megtalálják ebben a szobában Mardekár Malazár személyes feljegyzéseit, vagy Perselus visszatérhet a feketemágia-gyűjtemények hiábavaló kutatásához egy olyan kúra után, amely minden valószínűség szerint századokkal ezelőtt elveszett.

Harry át tudta érezni szeretője érzéseit. A saját zsigerei is összeszorultak az aggodalomtól.

Mindkettőjük számára nagy volt a tét.

Perselus jól leplezte, de Harry tudta, hogy nap mint nap mennyire szenved az önmegtartóztatástól. Az utóbbi pár hónapban, mikor a teljes hétvégéket Perselusszal töltötte, össze sem tudta számolni, hogy a nem-evős hétvégeken hányszor ébredt fel a hajnal előtti órákban arra, hogy Perselus a plafont, vagy – sokkal zavaróbb módon – iszonyatos, vad éhséggel és szükséggel őt bámulja. Ha Perselus észrevette, hogy figyeli, szó nélkül felkelt az ágyból és elhagyta a szobát. Néha még a lakást is.

Bármennyire is akart segíteni, miután az első alkalom után a tónál átbeszélték, megtanulta, hogy ne ajánlja fel a vérét azokban a pillanatokban, mikor Perselus önfegyelme meggyengül. Annak ellenére, hogy a saját nehezen kivívott belátása és önuralma közelebb hozta őket, még mindig pokoli érzés volt látni Perselus szenvedését.

Perselus állandó nyomorúságán túlmenően, Harry maga is örökös pánik-állapotban élt szeretője biztonságáért, valahányszor Perselusnak el kellett hagynia az iskola területét. Lehet, hogy a januári vámpír-riadalom lassan már négy hónapja elmúlt, de a gyilkossághullám semmihez sem fogható módon mozdította rá a Minisztériumot a vámpírügyre. Az új vámpírdetektorok még mindig mértéktelenül drágák voltak, de a technológia tökéletesedésével az áruk csökkenhet. Néhány éven belül Perselus ki sem tehetné a lábát a kastély területéről. Feltéve, ha a Roxfort igazgatótanácsa nem dönt úgy, hogy telepíttet egy olyan készüléket az iskolába. Gondolni sem mert rá, mi lenne Perselus életével, ha ez bekövetkezne.

Ha ez az expedíció nem jól sül el, Perselusra halálos ítélet vár a varázsvilágban.

Ha nem találjuk meg idebent, folytathatjuk az alagutak átkutatását. Lehet akár több elrejtett szoba is – mondta Harry.

Perselus egyetértése jeléül bólintott, de a sikertelenség gondolatára a szeméből olyan sivárság sütött, mint amit Harry is érzett.

Lássuk! – mondta Perselus, és azzal a jellegzetes mozdulattal, mint mikor felkészült, hogy szembenézzen egy nehéz helyzettel, kihúzta a gerincét.

Hogy vagy? – kérdezte halkan Harry, megérintve Perselus merev, feketébe burkolt vállát. – Őszintén.

Az igazat? – Perselus úgy nézett, mintha bizonytalan lenne, vajon szeretője tényleg hallani akarja-e a választ. Harry bólintására csendesen bevallotta: – Úgy érzem, mintha falak záródnának be körülöttem. Az a vámpírdetektor a fajtám végét jelenti. Úgy érzem, hogy ez… az utolsó esélyem.

Perselus most jutott a legközelebb hozzá, hogy nyíltan kifejezze a félelmét. Harry nem volt biztos benne, hogy büszke szerelme örömmel fogadja-e a gesztust, de nem tudta visszatartani magát. Előrelépett, és szorosan magához ölelte.

Talán a titkos terem évezredes atmoszférája miatt, de Perselus megmerevedett a karjaiban. Aztán egy pillanattal később ellazult az ölelésben.

Van választásod – biztosította Harry eléggé hátrább húzódva ahhoz, hogy Perselus a szemébe nézhessen. – Ha nem találjuk meg Mardekár gyógymódját, mielőtt a Minisztérium véghezviszi ezt az anti-vámpír hadjáratot, akkor – szerintem – a mugli Londonba kéne költöznünk. Együtt.

Perselus szeméből gyengéd melegség sugárzott. – Mit csinálnék én a mugli Londonban?

Lehetnél például a gazdag, fiatal szeretőd kitartottja – javasolta Harry vérlázító vigyorral.

Perselus mosolya sovány volt és tünékeny, de ott volt, és Harrynek csak ez számított. – Ezt észben fogom tartani.

Csak emlékezz, hogy van választásod – ismételte meg újra elkomolyodva Harry.

Perselus biccentett, és a nyílás felé fordult. A baziliszkuszra való tekintettel, még az eddigieknél is óvatosabban, először a pálcáját és a tükröt dugta át az ajtón, hogy körülnézzen, noha most már mindketten biztosak voltak benne, hogy a szörny anélkül pusztult el, hogy tojásokat rakott volna.

Miután meggyőződtek róla, hogy a szoba üres, beléptek a helyiségbe, amely hajdan bájital laboratórium lehetett. Üvegedények, kémcsövek, fiolák és alapanyagos tégelyek állványai sorakoztak a falak mentén, ahogy Perselus laboratóriumában is. Különféle üstök álltak egy előkészítő asztalon. A szoba olyan rendezett volt, mintha használatban lenne – épp, mint Perselus munkahelye.

Döbbenetes volt ráébredni, hogy egyszerű háztartási bűbájok képesek több, mint ezer évig fennmaradni, de a titkos laboratórium úgy festett, mintha tulajdonosa csupán pár pillanattal ezelőtt lépett volna ki a szobából.

Ez elképesztő – jegyezte meg tiszteletteljes hangon Perselus, ahogy a tégelyeket szemrevételezte a közeli polcon. – Ezeket az alapanyagokat tökéletesen konzerválták. Nézd ezeket a gőteszemeket!

Inkább nem, ha nem bánod. A büntetőmunkák után élénk emlékeim vannak a gőteszemekről és a varangyszívekről.

Nem úgy tűnt, hogy Perselus hallotta, annyira lenyűgözték az üvegekben lévő akármik. A legnagyobb különbség Mardekár és Perselus tégelyei között az volt, hogy ezek egyike sem volt fölcímkézve. Perselus bájital-alapanyagainak mindegyike jól láthatóan meg volt jelölve.

Mivel Perselus a tárolók sorait vizsgálta, Harry beljebb ment a szobába. A laboratórium végében egy antik ládát talált, olyat, amelyben nagyobb pergamentekercseket szokás tárolni. A láda hatalmas, közel koporsó méretű volt.

Perselus? – Kétszer is szólítania kellett, mielőtt szerelme el tudta szakítani magát Mardekár felcímkézetlen készleteitől. – Azt hiszem, lehet, hogy találtunk valamit.

Perselus csatlakozott hozzá, és együtt közelítették meg a cédrusfa ládát. A láda fényesre csiszolt fáját a széleken gazdag kígyó motívumokkal díszítették, a tetejét és az elejét Mardekár címere ékesítette. Nem volt rajta látható zár, de amikor Perselus megkísérelte felemelni a tetőt, az nem moccant, annak ellenére, hogy a vámpír teljes erejét beleadta.

Várj egy percet! – Harry a legközelebbi kígyó alakra összpontosított, és újra a „tárulj fel” paranccsal próbálkozott. A szavak most is sziszegő hangként jöttek elő. – Szurrressssszh hasssssszaaa.

Jó ötlet – erősítette meg Perselus, mikor a láda teteje Harry első próbálkozására kinyílt.

Mindkettőjük lélegzete elakadt, ahogy meglátták a tartalmát. Szó szerint, pergamenek ezrei zsúfolódtak benne. Egész valószínű, hogy minden darab feljegyzés, amit Mardekár Malazár életének kilencven éve alatt papírra vetett, ebben volt elraktározva.

Ez eltarthat egy ideig – állapította meg Harry a nyilvánvalót.

Igen – értett egyet Perselus, de nem úgy hangzott, mintha aggasztaná ez a lehetőség. – Azonban… nagyon ígéretes.

Örömmel látva az izgatottságot, amelyet még Perselus sem tudott teljesen elrejteni, Harry halkan megkérdezte: – Szeretnéd, ha összezsugorítanám a ládát, hogy felvigyük a lakásodba? Több, mint három óra az út vissza. Hamarosan indulnunk kellene.

Perselus biccentésére lekicsinyítette a ládát, és óvatosan a talárja zsebébe tette.

Van bármi más, amit szeretnél, ha magunkkal vinnénk? – kérdezte Harry, miközben azon imádkozott, hogy Perselus ne akarjon semmit a hajdan élt lények zavaros sárga folyadékban úszkáló felismerhetetlen részeivel töltött, undorító tégelyekből.

Nem, de majd szeretnék visszajönni – válaszolta Perselus, a tekintete mohón barangolta be a szobát.

Honnan tudtam, hogy ezt fogod mondani? – mosolygott Harry.

Együtt megkezdték a hosszú vándorlást visszafelé, Hisztis Myrtle mosdójába.

Folytatás...

Tags:

Comments

ezt a fordítást is köszönöm :)
Szia Tothem!

Imádom ezt a történetet. Ez a kedvencem:Lehetnél például a gazdag, fiatal szeretőd kitartottja – javasolta Harry vérlázító vigyorral.
Köszönöm szépen
Szia! ÍGy a második rész végén hagyok - kivételesen itt és nem az IJ-n - egy kommentet. Nagyon szeretem Perselus megjegyzéseit, ahogy a maga módján elismeri, hogy mennyire fontos neki Harry. Tök jó, hogy összeköltöztek és minden halad a maga útján.Köszi a fordítást, mint mindig, most is remek lett. Pusz: Germa
Ide írom a két fejezet véleményét. Nagyon tetszett ez a fejezet! Fura, hogy Perselus nem tudott Hisztis Mirtilről. Igen különös Harry baráti köre. Már csak az hiányzott volna nekik, ha lettek volna baziliszkus bébik.*kirázz tőle hideg* Remélem abban a ládában van a kulcs Perselus gyógyulására. Kíváncsian várom a folytatást! Köszi az új fejiket.
Szia!
Egyre jobb a törtnet.Nagyon tetszik,hogy Perselus ennyire ragaszkodik Harryhez és vissza és hogy összeköltöztek az a figyelmesség,hogy Harrynek is meglegyen mindene...remélem,hogy sikerrel járnak azzal a rengeteg feljegyzéssel amit találtak és valóban lesz köztük gyógymód Perselus számára...nagyon drukkolok nekik.Köszi,hogy fordítod és nagyon várom a kövi fejit.puszi
"Lehetnél például a gazdag, fiatal szeretőd kitartottja"- a kedvenc mondatom a mostani részből:D köszi, hogy megint fáradoztál a fordítással, és hogy nem voltál olyan kegyetlen, hogy szétszakítsd a részt:D biztos, hogy kitéptem volna az összes szál hajam:D:D
Szia! Annyira jó a sztori, köszi szépen. Remélem találnak valami bíztatót... na hali!
Fantasztikus!
Nagyon tetszett, annak ellenére, hogy nem volt benne eksön.
Olyan kár, hogy már túl vagyunk a felén!
Várom a folytatást!
Köszi szépen a fordítást!
Tetszik, hogy Perselus egyre inkább megnyílik Harrynek, és végre ő is nyíltan mutat valamit az emberi érzésekből.
Apró észrevétel: Hisztis Myrtle nevét TTB is így írja.
Hú, kösz, hogy szóltál! Kijavítottam. Ha esetleg valahol maradt még egy Mirtill, akkor szóljatok.
Már olyan régen olvastam, hogy nem emlékeztem rá, és TTB-nek abból a bosszantó szokásából indultam ki, hogy egy csomó nevet átír. A könyvünk pedig kölcsönbe van.
Azt nem tudod, a könyvben le van írva párszaszóul, mit mond Harry a Kamra bejáratának? Mert ha igen, akkor azt is kicserélném.
Kösz!
Szívesen.
Nem, az nincs leírva, csak hogy furcsa sziszegés.
Bocsi, olyan régen olvastam már magyarul, hogy fel sem tűnt:)
Semmi gáz, pik-pak kijavítottam. Én is marha régen olvastam.
Szia!
Nagyon régen jártam erre, de megérte. Bepótoltam a töriből a lemaradásom, és le a kalappal, mint mindig, még mindig nagyon csodálatos a fordítás, és a történet is! Köszönöm! :)
Szia tothem! Sajnos egyeb teendoim miatt csak most sikerult elolvasnom az uj fejezetet es nagyon tetszett:) Ahogy az elejen le van irva az 'atkoltozes' ,hogy a proff. menyire figyelmes ,ebbol is latszik nagyon varta, hogy Harry odakoltozzon, az nagyon edes volt:) A kamrai ut nagyon izgis volt, nekem is tetszett az, hogy viccelodessel oldottak egy kicsit a feszultseget. Remelem meg talaljak az iratok kozott a gyogymodot meg talan tobbet is talalnak mint remelnek, koszi a forditast pusz.
Ez nagyon izgi fejezet volt.
Köszi!
Jaajj. Egyre jobb a történet. Imádom!! Olyan édes volt Perselus-tól, hogy helyet csinált Harry cuccainak. :)) Remélem megtatálják a gyógymódot amit keresnek.
A fordítás szuper, gratulálok hozzá. :)
Már aligvárom a kövi részt.