?

Log in

No account? Create an account
Mistletoe

Fagyöngy 4.: Ginny színre lép, 2. rész

Forever then some: Fagyöngy

Fordította: tothem

Átnézte: yatze

Korhatár: 18+

Főszereplők: HP/PP

Figyelmeztetés: Felnőtt tartalom! A mű slash, tehát két azonos nemű szereplő kapcsolatáról szól. Amennyiben ez a téma számodra sértő, vagy visszataszító, kérlek ne olvass tovább.
A nevetséges jelenetek miatt, olvasás közben az étel-, és italfogyasztás veszélyes lehet.

Megjegyzés: AU, humor, befejezett.

Tartalom: Perselus konok nénikéje a városba érkezik, azzal a határozott szándékkal, hogy találkozzon unokaöccse jövendőbelijével. Mi lehet a gond? Pitonnak nincs jegyese, és az egyetlen személy, aki elérhető, hogy eljátssza a szerepet, nem más, mint Harry Potter.

Nyilatkozat: A Harry Potter univerzummal kapcsolatos minden jog J.K. Rowling, és a vele szerződésben álló különböző kiadók és filmstúdiók tulajdona. Nekünk semmiféle anyagi hasznunk nem származik belőle.

Az eredeti történet a http://www.fanfiction.net/u/387462/Forever_then_some oldalon található.

1. fejezet
2. fejezet
3. fejezet
4. fejezet, 1. rész

4. Ginny színrelép, 2. rész

 

35 másodperccel később…

Elvégre, nem tart sokáig megtalálni egy embert egy házban, ahol csak négy szoba van…

Harry kinyitotta Perselus hálószobájának ajtaját. Az idősebb férfi egy székben ült az ágy mellett, egy vastag, poros könyv feküdt az ölében. Felnézett, amikor Harry belépett.

Megszabadultál már Weasley kisasszonytól? Felteszem, Clara szeretné, ha befejeznénk a sakkjátszmánkat… – mondta Perselus egy fáradt sóhajjal. Felállt, és a könyvét a polcra rakta.

Tulajdonképpen, nem szabadultam meg Ginnytől, még marad egy darabig. – Ekkor Harry elmosolyodott. – De Clara azt akarja, hogy legyere a földszintre. Elég morcos, ha nincs mindenki a felügyelete alatt. És per pillanat egyedül van Ginnyvel, úgyhogy jobb, ha sietünk.

Mi van? A lány nem maradhat itt, Potter. AZT AKAROD, HOGY CLARA GYANÚT FOGJON?!

Harry felhúzta az egyik szemöldökét. – Ha továbbra is ordítasz, Clara meghallja és gyanút fog.

Nem érdekel. Ez az én házam, és akkor ORDÍTOK, amikor akarok. Akkor beszélek normálisan, amikor akarok. Akkor… –

Vettem az adást… –

Perselus hessentő mozdulatot tett a kezével. – Jó, akkor menj, és szabadulj meg tőle.

Ginny a vendégem. Csak rövid ideig marad.

Ezen a héten nekem dolgozol. Az fogod csinálni, amit mondok.

Ez nem munka, hanem szívesség.

Amiért kaptál valamit viszonzásul. Elvárom, hogy teljesítsd az alku rád eső részét, azáltal, hogy úgy viselkedsz, mint a jegyesem, és az én jegyesemnek nem jönne át a barátnője látogatóba.

De a barátja átjönne.

Erről nem nyitok vitát, Potter.

Merlin, ez nem fog sokáig tartani, Pers. És Gin nem fogja elrontani a félrevezetést. Tulajdonképpen, egész jó színésznő – tette hozzá Harry, és kitartotta a kezét. – Gyere.

Csak nem… ?! Ezt a pimaszságot! De ahelyett, hogy lehordta volna Harryt, amiért a neve rövidített változatát merészelte használni, vagy amiért azt merészelte gondolni, hogy megfogja Perselus Piton kezét… Megfogta Harry kezét, és követte a fiatalembert le a lépcsőn.

Majd amikor a lépcső aljára értek, és – elkerülhetetlenül – Harry megpróbálta kiszabadítani a kezét, Perselus erősen tartotta, és megszorította, aztán megfordult, és nyájasan – na jó, nem annyira nyájasan – Ginnyre mosolygott.

Érezte Harry finom küszködését, hogy kiszabadítsa magát, amitől a mosolya még kígyószerűbbé vált. – Weasley kisasszony, milyen kedves, hogy eljött.

Ginny azonnal visszamosolygott. – Köszönöm. Nem hagyhattam, hogy az ünnep anélkül teljen el, hogy meglátogatnám Harryt és önt, uram.

Kérem, szólítson Perselusnak, elvégre nem vagyunk az iskolában.

Mikor Harry indult, hogy leüljön Ginny mellé a kanapéra, Perselus a kezénél fogva a Clarával szemközti karosszékhez irányította. A férfi belezuttyant a székbe, és addig húzta Harry kezét, amíg a fiú a karosszék karfáján nem ült.

Tehát, Miss Weasley, hogy telik a szünidő önnek és a családjának?

Oh, nagyon ünnepi a hangulat. Habár, nagyon zsúfolt, azzal, hogy… –

Hányan is vagytok testvérek, Ginevra? – vágott közbe Clara.

Hát, van hat bátyám, és én. Bill, Charlie, Percy, Fred és George, és Ron. Ron, akiről már az előbb említettem, hogy ő Harry legjobb barátja. Úgy gondolom, ő lesz a tanúd is, Harry – és vigyorogva hozzátette: – Tudod, amikor elveszed Pitont.

Clara élesen Harryre nézett, mintha arra számítana, hogy összeomlik. És miért ne számítana arra? Hiszen pontosan az történt legutóbb, amikor az esküvő szóba került.

Ginny, azonban, arról nem tudott. Ő csupán a barátját cukkolta, és élvezte a helyzetet. – Hol lesz az esküvő? A Roxfortban? Ó, az olyan romantikus lenne, ahol először találkoztatok… Szinte látom magam előtt, ahogy sétáltok le a padsorok között, összeillő szmokingban… AÚÚÚ!

Sétapálca? – kérdezte Harry, az ajkát szorosan összehúzva, hogy elrejtse a vigyorát. – Clara veszedelmes azzal a dologgal.

Ginny az oldalát dörzsölgette, a homlokát ráncolta zavarodottságában.

Perselus nyíltan mosolygott. – Annyira utálja, ha kimarad a beszélgetésből.

Hümm. Azt mondd meg nekem, Ginevra, férjnél vagy?

Perselus elkapta a lopott pillantást, amelyet Ginny küldött Harry felé, mielőtt – bőséges jelentőséggel a hangjában – válaszolt. – Nem, de remélem, hogy leszek. Hamarosan.

Egy furcsa, valahogy kelletlen mosoly jelent meg Harry arcán, miközben, ugyanolyan hevességgel visszavágott. – Abban biztos vagyok, Gin. Amikor te valamit a fejedbe veszel, általában megtalálod a módját, hogy megvalósítsd.

Azt akarom, hogy a terem tele legyen rózsákkal – folytatta Ginny mosolyogva. Perselus csak bámult. Meg volt győződve róla, hogy az csicsás lenne, és unalmas, és egyáltalán nem Harry ízléséhez illő.

Avery állandóan próbálta megmutatni nekem, hogyan kell rózsát nevelni – vágott közbe Clara, a szeme egy kissé ellágyult, és a szája sarka egy kicsinykét felfelé görbült, épp csak annyira, hogy az emlékek látszódjanak az arcán. – Nekem sosem sikerült. De ő dugigrakta a kerteket virágzó rózsabokrokkal.

Harry emlékezett, hogy Clara már említette ezt az Averyt előző este is. – Ki ez az Avery?

Avery volt a kertészem. – A válaszban rengeteg érzelem bujkált. Tisztán látszott, hogy Avery nem egy egyszerű kertész volt.

Volt?

Clara bólintott, szórakozott, távolba révedő pillantással a szemében. – Tizenöt évvel ezelőtt távozott el.

Sajnálom – felelte szelíden Harry.

Butaság, jó és hosszú életet élt. Most egy kellemes helyen van, és az idejét múlatja, amíg én is feljutok oda, hogy felpezsdítsem a dolgokat.

Ő nagyon különleges lehetett – jegyezte meg Ginny, egy meleg mosollyal.

Ó, az volt.

Különleges, önnek – kockáztatta meg Harry.

Clara finoman bólintott. – Ő volt nekem az igazi. Azonnal tudtam.

Mitől volt benne olyan biztos?

Tőle a lábujjaim bekunkorodtak – mondta egyszerűen Clara.

Ginny vigyorgott. – A lábujjai?

Clara könnyedén megütögette Ginny lábujjainak hegyét. – A lábujjaim bekunkorodtak minden alkalommal, amikor megcsókolt.

Abból meg tudta mondani, hogy ő volt az igazi? – kérdezte Harry érdeklődéssel.

Harry, drágám, az az egyetlen mód, amiből meg tudod mondani!

És mi a helyzet magával, professzor? – érdeklődött Ginny szemtelenül. – Amikor Harry megcsókolja, a maga lábujjai kunkorodnak?

Nagyon remélem, hogy nem – horkantott Perselus. – Azt hiszem, az inkább egy asszonyi nyomorúság.

Tetű – morogta Harry, és odahajolt, hogy Perselus vállába könyököljön.

Mikor Harry ilyen közel hajolt, Perselus meg tudta mondani, hogy Harry az ő szappanját használta aznap reggel. Érezte a szagát a bőrén. Azon töprengett, vajon a legifjabb Weasley is érzi-e az új illatot Harryn? A birtoklástól való lelkesedés töltötte el a gondolatra, hogy Ginny az ő illatát érzi mindenütt a fiúján.

Vajon a lány csodálkozott rajta? Vajon gyanakodott? Ó, Perselus reménykedett benne.

Valami beszélgetés folyt épp Harry, Ginny és a nénikéje közt. De ő egy szóra sem figyelt oda belőle. Túlságosan lekötötte, ahogy mogorván azon gondolkodott, vajon Harry csókjaitól kunkorodnak-e Ginny lábujjai?

Látta azt, ahogy a lány barna szemeit feléjük fordította – kíváncsian. Ez szörnyen kellemetlen volt. De ahelyett, hogy felállt, és elment volna, hogy hagyja őket nagy boci szemeket meregetni egymásra a nénikéje előtt, megérintette Harryt.

Finom kis érintések: ujjak súrolták hátul a haját, egy kéz elhelyezkedett közel a feneke ívéhez, egy könnyed paskolás a térdén. Ez elképesztő viselkedés volt egy olyan embertől, aki megvetette a fizikai kontaktust, aki nem tudta elviselni a látványát a nyilvánosan tapogatózó pároknak. De még annál is sokkal elképesztőbb volt számára, Harry reakciója erre. Nem feszült meg, és nem próbált meg elaraszolni. Valójában, nem úgy tűnt, mintha zavarná. Milyen férfi az, aki hagyja, hogy egy másik férfi taperolja a barátnője előtt?

Minden egyes alkalom, amikor Ginny tekintetét magukon érezte, egyre merészebbé tette. Végigfuttatta a kezét Harry derekán, egy hajtincset a füle mögé söpört, egy ponton, még Harry belsőcombján is végigcsúsztatta az ujjait, mintegy mellékesen követve a nadrág varrását felfelé.

Ez elég nevetséges volt, és ő tudta ezt – kinyilatkoztatni a jogos igényét a fiatalemberre, miközben nagyon jól tudta, hogy neki nincs ilyen joga. És még nevetségesebb volt, ha a részletek között számításba vetted, hogy annak a vibráló, vörös hajú szépségnek, aki előttük ült, valójában volt ilyen joga.

Merlin szerelmére, ez infantilis! Ennyi erővel, akár lehetne öt éves is, és lóbálhatná a kedvenc labdáját Ginny arca előtt, hogy „ha-ha, elvettem a játékodat!”. De nem tudta megállni. És nem tudta miért.

Clara elértette a feszültséget, ami az unokaöccséből sugárzott, de csak figyelte az kibontakozó jelenetet, meglepően kedélyesen, és alig leplezett önelégültséggel.

Elvégre, Clara Piton egy különösen agyafúrt asszony volt.

Ha bárki rájönne, hogy Perselus szerelmes, az ő lenne.

Még Perselus előtt.

Közel két órával később lehetett, hogy Perselus kimentette magát, arra hivatkozva, hogy elkezdi készíteni a vacsorát, és eltűnt a konyhában. Ginny is gyorsan felállt a kanapéról.

Felteszem, ez a végszavam, hogy hazamenjek. Harry? Talán szeretnél kikísérni?

Igen, persze – mondta Harry mohón, miközben ő is felállt.

Biztos vagyok, hogy a lány magától is kitalál az ajtón – jegyezte meg Clara, gyanakvóan figyelve őket.

Csak egy pillanat az egész – válaszolt Harry csizmáját húzva, aztán felsegítette Ginnyre a kabátját, mielőtt magára kapta a sajátját.

Clara harákolt, és türelmetlenül nézett hol rájuk, hol a konyhaajtóra.

Örülök, hogy megismerhettem önt, Ms. Piton – mondta Ginny udvariasan, kinyitva az ajtót.

Csakugyan – fintorgott Clara, és Harryt figyelte, ahogy követi a vörös hajú lányt ki az ajtón.

Mihelyt kint voltak, és kijutottak az ablakok látóköréből, Ginny nem vesztegette az időt, hogy a közepébe vágjon. – Mi volt az odabent? A kezei mindenütt ott voltak rajtad.

Ó, dehogyis, Gin. Csak a gyengédség apró jeleit kell mutatnia Clara kedvéért, ez az egész része a félrevezetésnek.

Ezek nem a gyengédség apró jelei voltak, Harry. Egy ponton azt hittem, hogy felcsúsztatja a kezét egészen a lábad közéig.

Az igazat megvallva, Harry egy bizonyos szerve is így gondolta, készült is keményen az alkalomra. Elég nehézkes is volt elrejteni, abban a testhelyzetben, a szék karfáján ülve.

Ginny arca egy közönyös, nyájas mosolyt viselt, viszont a szeme határozottan alattomosan csillogott.

Csak hihetővé kell tennie a nénikéje számára. Ez az egész része a színjátéknak – védekezett Harry.

Tényleg? És te meg tudod csinálni, hogy az ott, parancsra álljon fel és ereszkedjen le, Harry? Ez ám az igazi színészi elhivatottság!

Ginny! – Harry alig kapott levegőt, és fülig vörösödött.

Harry, te beleestél Pitonba?!

Nem tudom – felelte végül Harry. Semmi értelme nem volt hazudni Ginnynek, előbb-utóbb úgyis kigyötörné belőle az igazságot. – Az olyan furcsa lenne?

Csak annyiban lenne furcsa, hogy te eddig sosem érdeklődtél szörnyen senki más iránt. Úgy értem, évekig randiztál velem, de az inkább olyan volt, mintha az unokahúgodat vitted volna a karácsonyi bálra, nem?

Számítok rá, hogy ez köztünk marad.

Ó, tudok valamit, amit Hermione és Ron még nem? – vigyorgott gonoszul Ginny.

Én komolyan mondom, Ginny, senki másnak nem kell tudnia.

Ó, te kishitű. Tehát, van bármi, amit tehetek érted? Hogy segítsem a dolgokat… –

Nem! Semmi.

Ez a legteljesebb elvesztegetése az én közbeavatkozó testvérként szerzett szaktudásomnak… –

Ginny!

Na, jól van, egyébként is hamarosan indulok. Csak, hogy tudd, tiéd a jóváhagyásom.

Miért? – kérdezte gyanakodva Harry.

Perselus sokszor nagyon igazságtalanul alulértekelte a munkámat a bájitalórákon. Ezért fizetnie kell. És van egy olyan érzésem, hogy egy kapcsolat veled, pont az a dolog, amivel kellően bűnhődni fog…

xXx XxX xXx

Mikor Perselus rövid idő elteltével visszatért a nappali szobába, Clara türelmetlenül csapkodott a botjával. – Mi tartott neked olyan sokáig? Harry kiment azzal a lánnyal.

Az jó – mondta Perselus szárazon. – Most meg kell terítenem az asztalt.

Már egy ideje kint vannak, egyedül.

Perselus pusztán felhúzta az egyik szemöldökét.

Harrynek tudnia kell, hogy a vacsora hamarosan tálalva lesz.

Majd be fog jönni, amikor elbúcsúzott a vendégétől.

Menj és hozd be őt, Perselus, Harrynek itt a helye bent veled, és nem kint a hidegben azzal a… cafkával. Még meghűl nekem.

Milyen finoman fejezted ki magad – gúnyolódott Perselus.

Én sosem próbálnék meg finomkodni. Az a tapasztalatom, hogy a férfiak nem értenek meg semmit, hacsak nincs pontosan meghatározva.

Még a saját unokaöcséd sem?

Különösen a saját unokaöcsém.

Perselus horkantott. – Mintha kértem volna, hogy felvilágosíts.

Te, drágám, gyakorlatilag írásban nyújtottál be felkérést.

Perselus elindult az ajtóhoz. – Tudod, Clara néni, Miss Weasley tényleg nem egy cafka. Ő egy nagyon jó modorú, szeretetre méltó, fiatal hölgy.

Attól – csattant fel Clara, egy botlendítéssel kísérve –, csak még ellenszenvesebb.

Miután bekötötte a cipőjét, Perselus a válla köré kanyarintott egy vastag fekete köpenyt, és kilépett. Harryt és Ginnyt nem látta, de halkan hallotta a hangjukat a ház mellől. Így arra indult.

Harry kíváncsian nézett Ginnyre, egy mosollyal az ajkán. – Tehát, valójában miért jöttél? És tudom, hogy nemcsak azért jöttél, mert meg akartál győződni a jólétemről.

Ginny sóhajtott és megrázta a fejét, lábával a hóval borított talajt rugdosva. – Harry, mamáról és papáról van szó… és a mi házasságunkról.

Perselus mozdulatlanná dermedt mentében. A ház oldalához lapult, elrejtőzve a szemük elől. Tudta, hogy nincs joga kihallgatni a beszélgetésüket. De amikor hallotta, hogy Ginny azt mondja „ a mi házasságunk”, mégiscsak elkezdett hallgatózni. A kémként töltött éveket hibáztatta érte.

Ó, Ginny. – Harry tudta, hogy az a szóban forgó „mi” a lányt és Malfoy-t jelenti. Ginny és Draco a fejükbe vették, hogy még a tavasz előtt összeházasodnak. Arthur és Molly, nem is említve a lány hat bátyját, száz százalékban ellene voltak. Ez volt az egyik oka, hogy Ginny gyakran elkísérte Harryt a minisztériumi rendezvényekre, hogy elvonja a figyelmet az egyik legbefolyásosabb halálfaló fiával való titkos viszonyáról. Még életfogytig az Azkabanba zárva is, Luciusnak sikerült felfordulást okoznia a Weasley-családban, és a fia életében.

Harry, mi szeretjük egymást.

Tudom – ismerte el Harry vonakodva. Tudta, hogy Draco nem volt gonosz, tudta, hogy Draco ugyanannyiszor – ha nem többször – kockáztatta az életét, mint bárki más közülük, hogy legyőzzék a Sötét Nagyurat, és tudta, hogy Draco imádta a legfiatalabb Weasley-gyermeket. De ettől még nem gondolta úgy, hogy Draco esetleg méltó rá, hogy egy levegőt szívjon Ginnyvel, nem beszélve, hogy elvegye. – Én csak azt akarom, hogy boldog légy, Ginny.

Csontig ható hideg járta át Perselust. „Harry, mi szeretjük egymást.” „Tudom. Én csak azt akarom, hogy boldog légy, Ginny.”

És én addig nem leszek boldog, amíg a családom nem békél meg, és fogadja el ezt a házasságot, Harry, és a jövendőbeli férjemet.

Nem lenne jobb, ha tőled tudnák meg, Gin?

Neked kell beszélned velük, Harry! Jobban hallgatnak rád, mint rám. Ők még mindig úgy gondolnak rám, mint az ő kicsi lányukra.

Én nem tudom, Ginny, az aggodalmaik közül sok megalapozott.

Kérlek, Harry, te vagy az egyetlen akinek a segítségére számíthatok!

Tényleg ez az amit akarsz? Ezt a házasságot? Hosszan és alaposan átgondoltad? Ez egy életre szóló elkötelezettség, Ginny.

Igen! Ez minden, amit akarok, Harry. Akarom a jó időket, és a rosszat. A házat, a gyerekeket, a fejfájásokat… A féktelen szexet kedden hajnali háromkor.

Harry kuncogott, és grimaszolt egyszerre. – Akkor megteszek mindent, amit tudok, hogy segítsek neked megkapni ezeket a dolgokat.

Perselus körmei vékony félholdakat vájtak a tenyerébe, és az epe a torkában kavargott a gondolatra, hogy ez a lány képes lenne felébreszteni Harryt az éjszaka közepén a szex miatt – közös életük hátralévő napjain.

Köszönöm, Harry! – Ginny a karjaiba vetette magát, és szorosan megölelte. Harry is a lány köré fonta a karjait. – Nem tudom mit csinálnék nélküled, Harry, te vagy a nap megmentője… Szeretlek.

Tudod, hogy én is szeretlek téged, Ginny.

Mindketten részesültek viszlátokban, és szűzies pusziban az ajkukon, mielőtt Ginny, mint akinek egy mázsás súlyt emeltek le a vállairól, megfordult és dehoppanált, egy pukkanás jelezte a távozását.

– „A nap megmentője”, Potter?

Harry vett egy hirtelen lélegzetet meglepetésében, ahogy Perselus megjelent mögötte.

Miért sompolyogsz?

Ez az amiben a legjobb vagyok. Most éppen miért játszod a hőst miss Weasley-nek?

Én nem játszom a hőst.

Persze, hogy játszod. Ez az, amiben te a legjobb vagy.

Tehát, mi az igazi ok, amiért nem akartad, hogy Ginny itt legyen?

Minél több ember vonunk bele ebbe a cirkuszba, azaz a jelenlegi helyzetünkbe, annál nagyobb az esély, hogy valami rosszul sül el… –

Ugyan már, Perselus, én ismerlek téged… – kezdte Harry a csúfolódást.

Nem te vagy az egyetlen ebben a perverz, kapcsolat-paródiában, tudod – vágott közbe Perselus, veszedelmesen szenvedélyes arckifejezéssel.

Harry kritikusan összehúzta a szemét. – Mit akar ez jelenteni?

Ez azt jelenti, hogy te folyton azt emlegeted, hogy milyen jól ismersz engem, csakhogy nem te vagy az egyetlen, aki fölszedegetett egyet ’s mást az évek során.

Igen, ez igaz.

Kell, hogy bebizonyítsam? – Perselus hangja vészjósló dorombolássá halkult. – Az a sok dolog, amit megtudtam rólad, részletek, amelyeket az évek alatt összegyűjtöttem, megtölthetnének egy polcnyi könyvet.

Perselus, azt hiszem… –

Csitt! – Perselus az egyik hosszú, vékony ujját Harry ajkára nyomta. – Most én jövök. Még sosem hallottad azt a mondást, hogy jóból is megárt a sok?

Ha van valami konkrét lényege a mondandódnak, Perselus, akkor mondd, mert dermesztő hideg van idekint.

Te nem tudod, mikor kell megállni. Nem tudod megállni, neked azért kell mindenki hősének lenned, mert ez az egyetlen út, amiből meg tudod állapítani önmagad értékét. Te azért mentesz meg más embereket, mert abszolút képtelen vagy megmenteni önmagad.

Ha! Milyen körültekintő következtetés, Perselus, de én nemigen hallottam, hogy gúnyolódtál volna ezen a jellemvonásom, amikor a héten beleegyeztem, hogy megmentelek téged.

Remek példa. Miért nem mondtál nekem egyszerűen nemet? Miért nem hagytál, hogy fellógassam magam? Nem mintha megérdemeltem volna a segítségedet. Merlin szakállára, Harry! Te feladtad a vakációdat a barátaiddal, a barátnőddel, a családoddal, hogy be legyél zárva ebbe a rogyadozó házba velem, és a zsarnokoskodó nagynénémmel. Azért, mert nem tudod megállni, hogy ne helyezd mindenki más szükségét a sajátod elé, még az enyémet is. Nem találod ezt egy ici-picit kicsavarodottnak?

Szemét. – A rózsás árnyalat Harry arcán, már nem csak a hidegtől volt, hanem a dühtől is.

Te élvezed, hogy az emberek kizsákmányolnak téged, Harry.

Nem igaz, ők nem zsákmányolnak ki engem… az embereknek csak szükségük van rám… –

A magam részéről szerfelett elhanyagolhatónak találom a kettő közötti különbséget.

Te tényleg olyan szerencsétlen vagy, hogy nem tudod megérteni a vágyat, hogy önzetlenül segíts másokon?

Te tényleg olyannyira nem vagy ember, hogy nem tudod megérteni a szükséget, hogy önzőn magadat tedd az első helyre néha?

Harry szeme villogott dühében, a keze a zsebe fölé mozdult, ahol, rendes körülmények között, a varázspálcája lenne.

Óvatosan, én kis szépreményű ifjam, látszik az igazi vérmérsékleted. Lehet, hogy mégiscsak ember vagy? Hmm, rám akarsz üvölteni? Megátkozni? Vagy talán a mugli örökségedhez folyamodsz, meg akarsz verni? – provokálta Perselus könyörtelenül, látva, hogy Harry ujjai ökölbe szorulnak.

Harry testének minden izma megfeszült, a lélegzete szapora, forró zihálás volt. Ragyogó smaragdzöld szeme elsötétedett, ahogy egyenesen Perselusra nézett, és vicsorgott. – Nem, én azt akarom elérni, hogy te sikíts – az élvezettől.

Perselus megdermedt.

Nos, ez, kétségtelenül kifogta a szelet a vitorlájából.

Harry eszelős tekintettel előre nyúlt, belemarkolt Perselus vékony, vállig érő tincseibe. Húzta a magasabb férfit maga felé, az ajkai már szétnyíltak, készen – csak, hogy hátraugorjon, mintha áramütést kapott volna, amikor meghallotta, hogy a bejárati ajtó kinyílik.

Clara dugta ki a fejét. – Ti két eszement, mit csináltok ott kint a hidegben? Azonnal gyertek be!

Harry a fejét rázta, elengedte Perselust, és azt morogta: – Nem vagyok biztos, hogy vajon megölni akarjam, vagy megköszönni neki.

Erre tényleg szükség volt? – zsörtölődött Perselus, ahogy elment Clara mellett, be a házba.

Csak aggódtam az egészségedért. Nem akarsz tüdőgyulladást kapni, igaz? Legalább megköszönnéd nekem.

Megköszönni neked?! – fröcsögte Perselus.

Szívesen máskor is – mondta Clara fürgén. – Tehát akkor a vacsora… –

Öt órával később, Perselus az alvó Harryt bámulta.

Soha többé nem akarta így érezni magát, mint most.

Figyelte, ahogy Harry dobálja magát, és forgolódik a keskeny díványon. A fiatalember sárkányokkal csatázott álmában, rángatta és csapkodott a fejével és a végtagjaival, a barátaiért kiabált, rendtagokért, még Perselusért is.

Perselus fel akarta ébreszteni, azt akarta, hogy megszabaduljon a rémálomtól. Azt akarta, hogy Harry biztonságban legyen. A gondolattól furcsa melegség áradt szét Perselus bensőjében. Ez egy kissé riasztó volt.

Átkozott érzelmek. Egyébként is, kinek van szüksége rájuk? Neki aztán biztosan nem.

Szeretet? Perselus nyögött, a feje fölé rángatta a párnáját, hogy kizárja a dívány felől jövő, aggasztó hangokat. A fene egye meg!
Folytatás...

Tags:

Comments

(Anonymous)

Huh, nagyon jó történet, annyira illik a mostani hangulatomhoz...
Olyan brilliánsan van megrajzolva, ahogy szép lassan egymásba szerettek. Imádom, köszönöm, hogy fordítod és, hogy olvashatom! :)
Nashua
Szerintem is bűbáj ez a sztori. Az írónak van még pár ilyen jó, humoros írása. Sajnos, elég sok a befejezetlen.
"És te meg tudod csinálni, hogy az ott, parancsra álljon fel és ereszkedjen le, Harry?" Na ez a mondat mindent megért.
Csak ismételni tudom magam: fantasztikus ez a történet. Izgalmas, szórakoztató, és remekül van fordítva.
Holnap jön a kedvenc részem!

(Anonymous)

Hú ez egyszerűen szuper!
Nagyon izgalmas és ráadásul halálra röhögöm magam rajta.
Várom a folytatást türelmetlenül.
:-)
Örülök, hogy tetszik. Lassan kezdheted a visszaszámlálást. ;)

(Anonymous)

crucio

Nekem is nagyon tetszik. Csak azt sajnálom, hogy eddig nem sikerült feltenned a folytatást. De én is örülök, hogy fordítod nekünk.

Re: crucio

Mindig délután teszem fel az aznapi adagot. Egyébként, kész a fordítás. Minden részt a történetnek megfelelő napon töltök fel. Az utolsó fejezet Boxing Day-re esik. Szóval, már nem kell sokat várnod a folytatásra.

(Anonymous)

szia!
en csak gatulalni tudok. nagyon jo tortenet. es persze sok koszonet hogy forditod!

(Anonymous)

Mis Piton

Nagyon jó volt ez a második fele is. Úgy tűnik, hogy mind a ketten szerelmesek egymásba, de még nem vallották be egymásnak, nem hogy maguknak sem. Clara mindig a legjobb pillanatban tud megjelenni. Például mikor Harry megakarta csókolni Perselust. Kíváncsian várom a folytatást!

javítás után törlendő üzenet

"Perselus horkantott. – Mintha kértem volna felvilágosíts."

Re: javítás után törlendő üzenet

Köszi! Kijavítottam! Most megyek a következőre. :)