?

Log in

No account? Create an account
Noktürn

Noktürn 11.

Ezt a részt egy kicsit előbb vagyok kénytelen postázni, mert az elkövetkező napokban annyi intéznivalóm lesz, hogy még a jövő heti rész sorsa is kérdéses.
Azért remélem, hogy minden simán megy majd, és nem kell csalódást okoznom.


A mű eredeti címe: Nocturne

Írta: tiranog

Fordította: tothem

Átnézte: szefi

Korhatár: 18+ (kéretik komolyan venni, nagyon)

Figyelmeztetés: slash; durva, erőszakos jelenetek; grafikusan ábrázolt és bizarr szexuális jelenetek; naturalisztikusan ábrázolt betegségek és halálesetek.

A mű slash, tehát azonos nemű szereplők kapcsolatáról szól. Amennyiben ez a téma számodra sértő vagy visszataszító, kérlek, ne olvass tovább.

Nyilatkozat: A Harry Potter univerzummal kapcsolatos minden jog J.K. Rowling és a vele szerződésben álló különböző kiadók és filmstúdiók tulajdona. Nekünk semmiféle anyagi hasznunk nem származik belőle.

Tartalom: Harry Potter auror munkája közben megdöbbentő titkot tud meg hajdani bájitaltan tanáráról.

Az eredeti írás megtalálható a szerző honlapján, a http://tiranog.southroad.com/ oldalon.

Előző rész

11.

Egy héttel később Harry siralmas állapotban tengődött, és nem is volt elképzelése, mit tehetne ellene.

A kéthetenkénti táplálkozási megállapodásuk nem igazán felelt meg többé számára. Tudta, hogy ez a saját hibája. Az elejétől fogva hülye volt. Az a kezdeti feltevése, hogy biztonságos volna Perselusszal járni, mert elképzelhetetlen, hogy a bájitalok mesteréhez érzelmileg kötődjön, már hetekkel ezelőtt megbukott; az sem kizárt, hogy már az első együtt töltött éjszakájukon. Legnagyobb erőfeszítései ellenére, egészen mélyen érintette Perselus sorsa. Valójában, jelen pillanatban valószínűleg Perselus volt a legközelebbi barátja.

Nem tudta megérteni, hogyan lehetett olyan bolond, hogy azt higgye, bármiféle érzelmi kapcsolat nélkül képes lenne szeretkezni vele. Majdnem húsz éve ismerte. Visszatekintve rájött, hogy attól a pillanattól törődött Perselusszal és kötődött hozzá, amikor abban a minisztériumi cellában meglátta.

Az egyetlen személy, akit becsapott, saját maga volt. Talán egy kicsit Perselus is, aki még mindig kényelmetlenül érezte magát amiatt, hogy Harry kívánja.

Annyira azért óvatos volt, hogy ne árulja el megváltozott érzéseit, ily módon szigorúan tiszteletben tartva megállapodásuk feltételeit. Eleinte minden olyan ragyogóan, egyszerűen és mesébe illően alakult. Minden második pénteken, a büntetések befejezése után, a hopp-pal Perselus lakására ment, és az éjszakát azzal töltötték, hogy annyi élvezetet kutattak fel, amennyit csak a testük el tudott viselni. Másnap reggel egy csókkal elbúcsúztak, és nem látták egymást, vagy hallottak egymásról a következő két hétben.

De most minden másnak tűnt. Mindig mikor Perselusszal volt, egyre keményebben és keményebben támadott, hogy a férfi védelmi vonalai mögé kerüljön, és Perselus hagyta. Többé már nem létezett semmilyen biztonságos érzelmi távolság. Manapság Harry már önmagát sem áltathatta ezzel. Nem, amikor azon kapta magát, hogy csupán órákkal azután, hogy otthagyta, máris hiányzik neki Perselus.

A legutóbbi péntek ébresztette rá a kellemetlen igazságra. Nem foglalkozott a saját kielégülésével. Csak arra vágyott, hogy Perselus biztosan megkapja a vérét, aztán a karjaiban tarthassa a kimerült vámpírt, amíg alszik. Nos, végül Perselus tartotta őt, amíg aludt (miután elájult), de az nagyjából ugyanaz. A lényeg, hogy ez az egész többé már nem csak a kefélésről szólt – feltéve, ha így volt valaha egyáltalán.

Keményen próbálkozott, kitartott, és ragaszkodott a megállapodásuk feltételeihez, de a következő péntekre – amelyikre nem volt előjegyezve, hogy találkozik Perselusszal –, teljesen maga alá zuhant. Egyszerűen nem érte be két éjszakányi társas kapcsolattal havonta. Többet igényelt.

Átfutott az agyán, hogy többé már nem egy tapasztalatlan pancser. Mehetne, és eltölthetne egy éjszakát valakivel, akit egy bárban felszed. Csakhogy nem egy idegent akart. Perselust akarta.

Az egyetlen gond az volt, hogy nem tudta, vajon Perselus akarja-e őt. Habár a professzor, ahányszor csak együtt voltak, szégyentelenül tűrte Harry minden szeszélyét, sosem adta jelét, hogy találna bármi hiányosságot a megállapodásukban. Harry tudta, hogy szeretője idősebb nála, ezért nem szükségszerű, hogy ugyanolyan érzelmi és fizikai szükségletei legyenek. Perselus egy megrögzött agglegény, kimondottan merev szokásokkal. Neki a fennálló megállapodás pont megfelelt: a feltétlenül szükséges találkozás, a lehető legkevesebb macerával. Lehet, hogy nem is akarná, hogy Harry még jobban betolakodjon a magánéletébe és a szabadidejébe.

Harry tisztában volt vele, hogy a megállapodásukra vonatkozó változtatásnak már a felvetése is úgy festene, mintha visszaélne a kapott bizalommal. Amilyen nagyon Perselusszal akart lenni, legalább annyira nem akarta, hogy a férfi kényszernek érezze. Csak… hiányzott.

Egy teljes hétig kínlódott, hogy erkölcsös-e megkérni Perselust még többre, mint amit a megállapodásuk eleve tartalmaz. Tudta, hogy eddig szerencséje volt. Amikor ezt az alkut felvetette, arra számított, hogy a bájitalmester mindig a jól bevált szemétláda önmaga lesz, amikor találkozik vele, de Perselus meglepte. Habár a szarkazmusa még mindig éles volt annyira, hogy elvágja akár a selymet is, csak ritkán irányult Harryre. Nem csatáztak, vagy vitatkoztak minden apróságon, mint ahogy várta. Ezzel ellentétben, kifullasztó meneteik között az időt – szinte minden témát felölelő – beszélgetéssel töltötték.

Harry szenvedett. Úgy tűnt, Perselus őszintén élvezi közös éjszakáikat. De az nem szükségszerűen jelenti azt, hogy növelni kívánja az együtt töltött időt.

Nos, csak egyetlen mód van rá, hogy ezt kitalálja.

Rettenetesen idegesen péntek reggel, mielőtt munkába indult, hoppon felhívta Perselust.

Az ismerős nappali üresnek látszott, mikor kiszólt: – Perselus?

Perselus sietve jött elő a fürdőszobából. Már a sápadt bőrű mellkas látványától, amely szeretője zöld köntöséből kikandikált, szeretett volna kizuhanni a kandallóból, és a karjaiba zárni a férfit.

Perselus szemlátomást meglepődött hirtelen feltűnésétől, de ahelyett, hogy mérgelődött volna vele, minden reakciója egy feszülten hangzó „Jól vagy?” volt, ahogy a kandalló elé térdelt.

A sötét szemek úgy járták be a testét, mintha sérülés után kutatnának. Miután rájött, mennyire megriasztotta szeretőjét, Harry nagyon bolondnak érezte magát. – Sajnálom. Nincs semmi baj. Én csak… tudom, hogy a találkozásunk a jövő hétig még nem esedékes, de… van valami terved ma estére? Ha nincs… meglátogathatlak?

Nem tudta milyen válaszra számítson, de az, ahogy a szigorú vonások azonnal ellágyultak, meglepte. Perselus hangja szinte ugyanolyan kedves volt, mint az arckifejezése, ahogy válaszolt. – Igen, természetesen jöhetsz. A szokásos időben számíthatok rád?

Majdnem elájult a megkönnyebbüléstől. – Igen, és Perselus…?

Tessék?

Megbabonázva a Perselus arckifejezéséből áradó gyöngédségtől, kihajolt a tűzből, megragadta a karcsú vállakat, és magához húzta egy csókra. Egyikük sem érzett hajlandóságot, hogy abbahagyja, de végül mégiscsak Harry rávette magát, mikor Perselus nyálától szédülni kezdett.

Köszönöm – vigyorgott, és visszahúzódott a kandallóba.

Perselus – szokás szerint – már várt rá, mikor este megérkezett. Az egyetlen különbség abban állt, hogy nem a teáját iszogatva ült várakozás közben.

Mikor Harry kilépett tűzből, szeretőjét egy doboznyi pergamentekercs válogatásába merülve találta, olyan régieknek látszottak, hogy talán még nem is betűkkel, hanem hieroglifákkal írták tele őket.

Szia! – üdvözölte.

Perselus azzal a gyengéd, bátortalan mosollyal nézett fel rá, amit kizárólag Harrynek tartogatott. Mindazokban az években, amióta ismerte, sosem látta senki másra így, tiszta szívéből mosolyogni Perselust. A múltban, ha a professzor el is mosolyodott, az általában rosszindulatú volt, vagy erőltetett.

Helló. Tölts magadnak egy italt, ha kérsz – ajánlotta Perselus.

Az italos asztalhoz mentében Harry megkérdezte: – Mik ezek a holmik?

Egy újabb feketemágia-gyűjtemény. Egy hagyatékból vásároltam – felelte Perselus, miközben a kezében lévő hosszú, poros pergament tanulmányozta.

A gyógymód miatt kutatod át ezeket? – intett a Perselus székét körülvevő rengeteg pergamenre. – Több tucatnyi van belőlük. Évekig fog tartani, míg átválogatod ezt a rendetlenséget.

Az a szoba – mutatott Perselus a fürdőszoba melletti ajtó felé, ahol Harry még sosem járt – tele van ezekhez hasonló dobozokkal. Meg lennél lepve, milyen gyorsan meg lehet tanulni megkülönböztetni az ígéretes iratokat a szeméttől.

Ezekben van valami ígéretes? – érdeklődött Harry a halom ősi pergamenre bámulva.

Attól függ. Ha arra vágysz, hogy amíg alszol, egy démon őrizze az ágyadat, használható lehet. Eddig még semmit sem találtam az állapotommal kapcsolatban.

Megcsinálnád? – helyezkedett el Harry a megszokott székébe. – Szeretnéd, hogy egy démon őrizze az ágyadat?

Természetesen nem – mondta Perselus egy kissé zsémbesen. – Mit gondolsz, ezek az iratok miért végezték hagyatékként? Az idiótát, aki ezt a bűbájos varázsigét írta, álmában megölte egy démon.

Harry nevetett, majd kortyolt az italából, figyelte, ahogy Perselus átolvas egy másik pergament. – Megzavartalak?

Nem, tényleg nem.

Köszönöm, amiért megengedted, hogy ma eljöjjek.

Perselus felnézett a kezében lévő sárgás lapról. – Itt mindig szívesen látott vendég vagy, Potter.

A csendes szavak melegséggel töltötték el. – Köszönöm. Ez… nagyon sokat jelent nekem.

A sötét tekintet egy hosszú pillanatig fogva tartotta, mielőtt végül visszafordult az írásra. Látszólag belemerülve abba, amit olvasott, Perselus megjegyezte: – Be kell vallanom, valamelyest meglepődtem. Azt hittem, a barátaiddal töltöd a ma estét.

Nem. Mára nem terveztem. – Harry úgy érezte, mintha tizenkét éves lenne, és Perselus épp elcsípte volna a folyosón takarodó után.

Lehet, hogy mostanra szeretők lettek, de Perselus nyilvánvalóan még mindig ugyanúgy kiszagolta a hazugságait és a kibúvóit, mint mikor a tanára volt. A professzor tekintete visszatért az arcára, és az arckifejezését kutatta. – Tudom, hogy ez nem tartozik rám, de azon töprengtem, mivel töltöd az idődet, amikor nem itt vagy.

A torka összeszorult, és olyan egyenesen válaszolt, amennyire csak lehetséges. – Vasárnap délutánonként kviddicsezem a srácokkal a munkából. Nagyon jók vagyunk – már egy amatőr csapathoz képest.

Azon volt, hogy meghívja Perselust, nézze meg őket néha, amikor eszébe jutott, hogy a kollégái felismerhetik benne a vámpírt, akit még januárban – állítása szerint – megölt a fogdában.

Ez csak a vasárnapokra vonatkozik. Mi mást szoktál csinálni?

Ez volt az első alkalom, amikor Perselust igazából érdekelte valami a magánéletéből. Habár jobb szeretett volna nem beszélni társasági életének siralmas állapotáról, nem akarta elbátortalanítani Perselust. – Ö, tudod, a szokásos. Alkalomadtán kiugrunk Sammel és néhány más kollégámmal egy italra. Van egy tévé a lakásomban, időnként azt nézem. Lehet, hogy sokkol téged, de néha esténként könyvet olvasok.

Ebből látszik, hogy az a hét év, amit itt töltöttél, nem veszett teljesen kárba – jegyezte meg könnyed, incselkedő hangnemben Perselus. De az átható tekintet még mindig nem szakadt el tőle. – Csak azért érdeklődöm, mert… nos, sokat beszélsz a munkádról, amikor együtt vagyunk, de sosem hallottalak még a barátaidról beszélni. Azt képzeltem, hogy rendszeresen találkozol azokkal az elvetemült Weasley ikrekkel és a régi háztársaiddal.

Ez az egyenes kérdés kisiklatta. Szándékában állt elterelést alkalmazni, hogy elködösítse a tényeket, de kényelmetlennek érezte, hogy nyíltan hazudjon Perselusnak, még akkor is, ha bármit jobban szeretett volna, mint beismerni az igazságot. – Ö, nem. Nem igazán. Minervával és Hagriddal néhány hetenként együtt szoktunk vacsorázni, de nemigen találkozom bárki mással a régi időkből.

Perselus letette a kezében lévő pergament az asztalkán már tornyosuló halomra, és szembe fordult vele. – Akkor kik a barátaid?

Harry lenézett az italra a kezében. Az ujjai olyan erősen szorították a poharat, hogy egészen elfehéredtek. Ha nem vigyáz, eltöri a poharat. Erőltette magát, hogy ellazuljon, és olyan közömbösen mondta, amennyire csak tudta: – Mostanában javarészt magamban vagyok.

Látta, hogy Perselus milyen keményen próbálja az arcát érzelemmentesen tartani, azonban egy pillanatra érzelmek villantak sötét szemében. Végül óvatos tónusban megállapította: – Ez… idegennek tűnik a személyiségedtől. Az iskolában mindig körülvettek a barátaid.

A barátaim halottak! – Harry szinte kiabált. Ahogy az ismerős, kínzó veszteség fellángolt benne, azon vette észre magát, hogy az italát a közeli asztalkára csapja. Képtelenül arra, hogy ülve maradjon, a kandallóhoz ment, és megállt előtte. Vakon bámult bele a lángokba, míg megkísérelte visszaszerezni a hatalmat elszabadult érzelmei felett.

Arra számított, hogy Perselus biztosít neki némi távolságot – egyedüllétet. A professzor szinte sohasem volt tolakodó, mikor a dolgok érzelmesre fordultak. De egy erős kéz megragadta a vállát, és arra kényszerítette, hogy megforduljon. Két lehetőség volt, vagy sodródni az eseményekkel, vagy kikötni egy nevetséges dulakodásban. Már-már dühösen, hagyta magát szembefordítani Perselusszal.

A barátaim halottak – ismételte mély, remegő hangon.

Kétsége sem volt afelől, hogy a férfi – akiről Harry úgy gondolta, hogy ismeri –, tesz egy csípős szemrehányást, hogy tizenkét év elég hosszú idő ahhoz, hogy továbblépjen. Tudta, mennyire elfuserált. Tudta, mekkora hiba, hogy az egyetlen igazi emberi kapcsolat az életében egy vámpírral van, akivel egy táplálási megegyezést kötött.

De Perselus nem ordított rá, vagy figyelmeztette, amiért önsajnáló módon viselkedik, hanem közelebb lépett, és szorosan a karjaiba zárta.

Az arcát Perselus ingmellébe temette, belélegezte az édes, megszokott illatot, és hallgatta Perselus szívverését az arca alatt. Egész testében remegett, úgy érezte, mintha a fájdalma kirobbanna belőle, hogy még jobban megalázza. Azonban Perselus nem úgy viselkedett, mintha bármi miatt szégyenkeznie kellene. Csak ölelte, és a hátát simogatta.

Szinte mintha az a csendes támogatás lett volna az utolsó csepp a pohárban, rémületére, Harry érezte, hogy a szeméből forró folyadék szivárog. Annak tudatában, hogy Perselus ki tudja szagolni a könnyeket, még mélyebben belenyomta az arcát szeretője keményített ingmellének ropogós anyagába.

Sajnálom – suttogta, amíg próbálta összeszedni magát.

Ssssss – nyugtatta Perselus. – Te vagy, akinek a bocsánatkérés jár. Nem kellett volna ilyen gondatlanul kíváncsiskodnom. A megállapodásunk nem jogosít fel rá, hogy megsértsem a magánéletedet.

Reszketve sóhajtott, felemelte az arcát, hogy Perselus szemébe nézzen. Szeretője érzelmeit mindig nehéz volt kiolvasni, de most érezte, mennyire aggódik. Valószínűleg amiatt, hogy túllépte a megállapodásuk határait. – Te vagy a magánéletem. Te vagy az egyetlen jó dolog, amim valaha volt.

A sötét tekintetben gyöngédség ragyogott. – Kedves tőled, hogy ezt mondod, de bizonyára túlzol.

Tudta, itt az idő, hogy elmondja az igazat. Állta Perselus pillantását, és csendesen belefogott. – Nem, ez az igazság. Senkit nem engedtem közel magamhoz, mióta… mióta Ron és Hermione meghaltak. És azelőtt, hogy… – mély lélegzetet vett, mielőtt folytatta – tizenegy évesen szerelmes lettem Ronald Weasley-be. Ő viszont Hermionéba szeretett bele, tizennégy éves korunkban. Én sosem… nos, Ron sohasem tudta meg, hogyan éreztem iránta, és miután ő elment… nem voltam képes érezni többé. Egészen addig az éjszakáig, amikor indítványoztam a megállapodásunkat, és te elfogadtad. Az volt, amikor… újra elkezdtem érezni, hogy élek.

Vad pánik csapott végig Harryn, mikor rájött mennyire kitárulkozott. Lehet, hogy Perselus nem fogad örömmel egy ilyen érzelmi komplikációt a táplálkozási megegyezésével kapcsolatban. Hogy lehetett ilyen bolond, hogy ezt tényleg hangosan kimondja?

Kiszabadította magát Perselus karjaiból. Szinte meg tudta érinteni a másik férfi döbbenetét. Lenézett, és úgy mondta gyorsan: – Sajnálom. Tudom, hogy te valószínűleg nem akartad ezt hallani… – Elakadt, mikor Perselus jobb keze megragadta az állát, hogy visszafordítsa az arcát, szembe fürkésző tekintetével.

Potter, tapasztalatból tudod, hogy ami számomra nem volt más, mint megaláztatás és lealacsonyítás, érzéki gyönyörré és nevetéssé változott. Semmi olyan személyes természetűt nem tudsz mondani nekem, amit ne fogadnék érdeklődéssel.

Ó. – Harry egyre inkább kizökkent a lelki egyensúlyából.

Úgy tűnt, Perselus úgy olvas belőle, mintha csak az üstjében fövő bájital volna. A professzor Harry válla köré csúsztatta a karját. – Gyere, üljünk le, és jobban leszel.

Különálló székeik helyett a kanapéhoz vezette.

Az erős kar átkarolva tartotta a vállát. Harry nagyot sóhajtott, ellazult, és az oldalánál lévő melegségnek dőlt.

Olyan érzés volt, mintha már hosszú idő telt volna el, mikor Perselus óvatosan megkérdezte. – Amikor azt mondtad, hogy senkit sem engedtél közel magadhoz… az utolsó csata óta, képletesen mondtad, vagy…

Szó szerint – válaszolta Harry, és érezte, hogy elpirul. – Te voltál az első igazi szeretőm. Babráltam egy kicsit az iskolában. Tudod, a szokásos zsebhoki gyakorlatok… és Ron egyszer hagyta, hogy leszopjam…, de semmi komoly. Ezek mind csak gyerekes hülyeségek voltak, amíg jöttél te.

Perselus megmerevedett mellette. – Ez olyasmi, amit tudomásomra kellett volna hoznod. Akaratlanul is fájdalmat okozhattam volna neked, ha a hajlamaim más irányba vezetnek minket. Miért tartottál vissza egy ilyen információt?

Szembefordult Perselusszal. – Talán a bizalom hiánya miatt? Először attól féltem, hogy kinevetsz. Úgy értem, ez nem olyasvalami, amire kimondottan büszke vagyok. Tudom, hogy milyen szánalmasan hangzik.

Perselus csendben volt pár másodpercig, mielőtt halkan megszólalt. – Tekintettel a kapcsolatunk természetére az iskolai napok alatt, meg tudom érteni, hogy eleinte miért… vonakodtál megosztani velem egy ilyen személyes információt. De… mostanra nem léptünk túl ezen a… bizalmatlanságon? Tényleg azt hiszed, kigúnyolnálak mindazok után, hogy segítettél rajtam?

Rájött, hogy megsértette Perselus érzéseit, ezért gyorsan megpróbálta megmagyarázni. – Tudom, hogy most már nem csúfolnál ki. Én csak… féltem, hogy elrontom, amit elértünk, ha túl szentimentális leszek. Én… még mindig nem vagyok biztos benne, vajon a barátodnak tartasz-e? Úgy értem, tudom, hogy megmentetted az életemet, de…

Harry visszatartotta a lélegzetét, mert tudta, hogy a továbbiakban a kapcsolatuk hangulata Perselus válaszától függ.

Lehet, hogy drámaian hangzik, de számomra te vagy az egyetlen fény, ami újra meg újra megszépíti ragyogásával nyomorúságos létezésemet. Ha ezt nevezed barátságnak, akkor igen, a barátomnak tartalak, Harry Potter.

Elszorult a torka. Ez úgy hangzott, mintha Perselus sokkal többnek tekintené őt egyszerű barátnál. De minthogy látta, mennyire ideges Perselus ettől a nyílt vallomástól, nem erőltette tovább az ügyet.

Ez jó így akkor, igaz? Hogy mindketten… törődünk egymással? – kérdezte.

Perselus bólintott, még mindig úgy figyelte, mintha arra számítana, hogy valami rettenetes fog történni most, hogy kifejezte az érzéseit.

Harry előrehajolt, és megcsókolta Perselus ajkát. Társa még mindig a beszélgetésük hatása alatt állt, de az ismerős szikrák, amelyeket éhes ajkaik keltettek egymásban, lecsillapították az idegeit, legalábbis eléggé, hogy élénken viszonozza a csókot.

Mikor szétváltak némi levegőért, és azért, hogy a szoba abbahagyhassa a forgást körülötte, Harry határozatlanul kérdezte: – Itt tölthetem a hétvégét? Mondhatsz nemet is, nem veszem zokon.

Ez nem volt teljesen igaz, de úgy vélte, az a legjobb, ha felnőttként áll a témához.

Perselus mindkét kezének ujjhegyei nagyon gyengéden végigcirógatták Harry arcát. – Maradj hétvégére. Maradj egész évre, ha szeretnél.

A szíve ugyanúgy szédelgett, mint ahogy az egyensúlya szokott egy-egy hosszú csók után, elvigyorodott, és még többért nyújtotta az ajkát. Mikor szétváltak, hogy levegőt vegyenek, Harry kedvesen mondta: – Ehetsz ma este is. Én szeretném.

Perselus megdermedt a karjaiban. – Leghatározottabban nem.

Miért nem? Én nem bánnám. – Harry azt akarta, hogy Perselus megértse, milyen nagy örömmel teszi.

Én… méltányolom a felajánlást, de nem fogom kockáztatni az egészségedet. A rendszeres vérveszteség már havonta kétszer is eléggé megterhelő, még a legegészségesebb ember számára is, és te még csak most épülsz fel a Savgömbölyből – mondta Perselus.

De már jól vagyok. És az a vérveszteség nem nagy dolog. A gyógyító bájitalodtól mindig azonnal sokkal jobban érzem magam – ellenkezett. Arra vágyott, hogy megadhassa Perselusnak, amire szüksége van. – Tudom, hogy… folyamatosan milyen fájdalmaid vannak. Azt akarom, hogy jobb legyen neked.

Perselus hallgatott egy pillanatig, aztán vonakodva megszólalt. – Ezt semmi sem teheti jobbá, Potter. De nagyra értékelem az ajánlatot.

Perselus ujjai kinyúltak, és végigsimítottak a torkán ott, ahol enni szokott. Harry megborzongott a várakozástól.

Kérlek – suttogta.

Ezt ne kérd tőlem. Bármi mást megteszek, amit csak akarsz, de ezt ne kérd – utasította vissza Perselus kedvesen, egy kis elkeseredettséggel a szemében.

Észrevéve, hogy Perselus milyen nagyon küzd a saját teste ellen, már nyitotta a száját, hogy újra kérje, de Perselus megakadályozta.

Nem csupán a te kedvedért tartóztatom meg önmagam. Ha gyakrabban táplálkozom, a megjelenésem változni fog.

Hogyan? – kérdezte Harry.

Ha minden héten ennék, valószínűleg sokkal jobban néznék ki. Épp úgy, mint mindig, miután megosztod velem a véredet – magyarázta Perselus.

Evés után mindig fantasztikusan nézel ki. – Harry még mindig nem látta be, mi ezzel a probléma. – Mi rossz van abban?

Ha egy munkatársad egy nap húsz évvel fiatalabban jelenne meg, te nem gyanakodnál? Különösen, ha az a változás olyan konzisztens, hogy semmiképp sem lehet egy kozmetikai káprázat eredménye. A dolgok jelenlegi állása szerint, van elegendő dolog a múltamban, amely miatt gyanakodhatnak rám, már anélkül is, hogy ily módon felhívnám magamra a figyelmet.

Ó. – Harry habozott. – Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem szeretkezhetünk, igaz?

Kedves csillogás jelent meg Perselus tekintetében, ahogy szelíden mondta: – Abban semmi sem akadályozhat meg bennünket.

Egyáltalán semmi. Gyere – sürgette, miközben magára rántotta Perselust.

Emlékei szerint először, Harry igazán kívánatosnak érezte magát.

Folytatás...

Tags:

Comments

Szia tothem! Nagyon tetszett ez a resz, olyan aranyosak ahogy beszelgetnek. Eljutottak egy olyan szintre mind a ketten, hogy felnek nehogy elveszitse a masikat:)Harry oda fog koltozni talan a proffhoz vagy 'csak' a Roxfortba? Akkor mar ideje, hogy elfogadja azt az allast. Mar varom a folytit nagyon, de miattunk ne legyen lelkiismeret furdalasod amiatt, hogy talan nem sikerul idoben frissitened. Csak csinald a sajad dolgaidat elobb, mi turelemmel varunk, barmikor fog jonni a folyti, akkor is orulni fogunk neki ugyhogy emiatt ne aggodj:) koszi ezt a reszt is, szuper volt, puszi.
Szia!Nagyon tetszet! Sajna álam még mindig a padlon van. Nagyon jó rész. Főképp Harry megosztotta az érzelme itt Perelussal. Várom a folytatást hogyan fog a alakulni a kapcsolatunk. Türelmesen fogok várni a következő részre. Intézd a dolgodat.
végre kínjaim közepette eljutottam odáig, hogy elolvassam a két (három?) új részt, úgyhogy boldog vagyok. hm... be kell valljam, ismét kicsit más reakcióra számítottam Perselustól, de ez határozottan jobb, mint amire gondoltam. mindenesetre, tetszik, hogy ilyen jól mennek közöttük a dolgok. az meg pláne, ahogy egyre jobban kezdik megszeretni egymást :) olyan helyesek :D a fordításod pedig, mint mindig, eccerűen hihetetlen jó :) köszi :)
Szia!Csatlakozom az előttem szólokhoz...Nagyon nagyon tetszik ez a történet,érdekes ahogy a kapcsolatuk átalakul a kölcsönös megállapodásból valami féle szeretet,szerelem felé.Köszönöm,hogy fordítod és olvashatom.Örök hálám érte.Amiatt pedig tényleg ne aggódj ha a kövi friss csúszna,teljes mértékben megértőek vagyunk.A folytira én is türelmesen várok,puszi.
ÓÓÓ, mennyire édesek!!
Csak az fáj, hogy Potter körül a dolgok valahogy eddigi tapasztalataim alapján sosem mennek simán, és hát Perselus sem az a kifejezetten átlagos szereplő itt.
Szóval túl gyorsan válthatnak a dolgok nagyon rosszra. De nem kívánom nekik! Hű, de nem kívánom nekik!
Köszönöm ezt a szép fordítást. Teljesen feldobta a napom, ami amúgy vacak volt.
Örülök, hogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
Ez a kedvencem: "Maradj hétvégére. Maradj egész évre, ha szeretnél." XDXD Hevesen bólogattam, hogy igen, ez egy jó ötlet. Kolléganő elég furán nézett rám XDXD
szerintem valami titkos összeköttetés van az agyam és az új részek között, mert ma egyszerűen tudtam, hogy ha korábban jövök fel, úgyanúgy lesz új rész, mint eddig:D:D most örülök magamnak:D a rész pedig...annyira...nem is találok szavakat...amikor Perselus felajánlotta, hogy lakhatt Harry nála akár egy évet is:) örülök, hogy végre rájöttek, hogy már rég nem csak a szex-táplálkozást akarják egymástól:) köszi szépen a fordítást (megint)!:)
*.* Ez nagyon édes volt :) Ilyenkor olyan kis lebegés van a lelkemben (vagyis a gyomromban, de én ott tartom a lelkemet :) ), hogy igen, ők tényleg összetartoznak. Minden snarrynél ezt érzem, de Tira Nog-nál különösen, mert mindig olyan gyönyörűen írja le, miért is hasonlítanak annyira egymásra és miért képes ez a két lélek megtalálni az egymáshoz vezető utat.
Upsz, ja igen, találtam egy ilyet: "Kétsége sem afelől, hogy a férfi" - itt asszem kimaradt egy "volt". De amúgy ismét csodás a fordítás, türelmesen várom a folytatást :)
Kösz. Kijavítottam.
köszönöm szépen, nagyon édesek voltak! (szokás szerint:), nem hiszem, hogy tudnál csalódást okozni:)
Kellett már egy ilyen "megbeszélős" rész. Nagyon jó volt. Végre tudják, hogy többet jelentenek egymásnak, mint ahogy azt az elején gondolták. :-)
Köszi a fordíátst!
Szia! Nagyon tetszett ez a fejzet, annak ellenére, hogy nem volt semmi olyan *izgalmas* rész. Azt hittem, hogy Perselusnak sok lesz ez a vallomás, amit Harry produkált, de szerencsére nem. Úgy veszem ki, hogy ezzel a beszélgetéssel még közelebb kerülnek egymáshoz. Kíváncsian várom a folytatást! Puszi.
Fantasztikus! Anyira megörültem, amikor láttam, van folytatás!!!
Köszönöm! Hihetetlen volt, várjuk a folytatást!
Köszi szépen az újabb részt! Úgy sajnáltam szegény magányos Harryt, amikor azon szenvedett, merjen-e találkozót kezdeményezni. Még szerencse, hogy végül (uaúgy, mintv az elején) elszánta magát :-)

Végre kicsit több időm volt és körbenéztem kicsit bejelentkezve (is). Nem tudom, látod-e, ha régi írásra kapsz kommentet, úh. ide írom (remélem, nem nagy gond), hogy a kamionos történet mennyire megható volt...
Igen, a kamionos az egyik kedvencem.*sóhaj*
Egyébként látom a régebbi bejegyzésekhez érkező hozzászólásokat, mert mindegyik megjelenik az Inboxban is. :)
Szia Tothem!
Öröm volt olvasni. A borzalmas balatoni nyaralás után igazán rámfért egy kis kikapcsolódás:)) Nagyon befürödtünk az idővel sajna. A 7 napból 3 esett az eső, 2 napsütéses volt és a többi felhős szélviharos a bogárinvázióról nem is beszélve :/ Ilyet az 5 év alatt (mióta Akaliban nyaralunk) még nem tapasztaltam.
Szóval jó volt hazajönni és olvasni kicsit és már várom a mai feltöltést! Nagyon tetszik, hogy van határidő amit lehet várni és nem csak úgy vaktában, hogy majd egyszer csak lesz folytatása.:)
Köszi mégeccer
Remélem, hogy igazad lesz a mai feltöltéssel kapcsolatban. :( Mert pillanatokon belül el kell rohannom itthonról, és csak az ég tudja, mikorra érek haza.