?

Log in

No account? Create an account
Mistletoe

Fagyöngy 4.: Ginny színrelép

Halika!
Nagyon köszönöm a hozzászólásokat, és, hogy másoknak is ajánljátok a fordítást. Jutiból már adom is a következő részt.

Forever then some: Fagyöngy

Fordította: tothem

Átnézte: yatze

Korhatár: 18+

Főszereplők: HP/PP

Figyelmeztetés: Felnőtt tartalom! A mű slash, tehát két azonos nemű szereplő kapcsolatáról szól. Amennyiben ez a téma számodra sértő, vagy visszataszító, kérlek ne olvass tovább.
A nevetséges jelenetek miatt, olvasás közben az étel-, és italfogyasztás veszélyes lehet.

Megjegyzés: AU, humor, befejezett.

Tartalom: Perselus konok nénikéje a városba érkezik, azzal a határozott szándékkal, hogy találkozzon unokaöccse jövendőbelijével. Mi lehet a gond? Pitonnak nincs jegyese, és az egyetlen személy, aki elérhető, hogy eljátssza a szerepet, nem más, mint Harry Potter.

Nyilatkozat: A Harry Potter univerzummal kapcsolatos minden jog J.K. Rowling, és a vele szerződésben álló különböző kiadók és filmstúdiók tulajdona. Nekünk semmiféle anyagi hasznunk nem származik belőle.

Az eredeti történet a http://www.fanfiction.net/u/387462/Forever_then_some oldalon található.

1. fejezet
2. fejezet
3. fejezet

4. Ginny színrelép

Egy jó okot mondj. Egyetlen jó ok, és leveszem a témát a napirendről.

Csend volt, mert Harry és Perselus megpróbáltak kigondolni egy jól hangzó mentséget, bármit azon túl, hogy „azért mert igazából nem is vagyunk eljegyezve, és titokban még ki sem állhatjuk egymást”.

Uhh… Tél van. Télen nem tudunk rendes virágokat szerezni? – próbálkozott Harry, de még önmaga számára sem hangzott elég meggyőzően.

Hülyeség, szerezhetsz virágokat egy üvegházból. Az én Averym orchideákat tudott nevelni a hóvihar kellős közepén.

Harry meg akarta kérdezni, hogy ki az az Avery, de tudta, hogy Clara nem hagyná, hogy eltérjen a tárgytól. – De hát, tényleg nem használhatunk melegházi virágokat. Én frissen szedett vadvirágokra vágyom.

Clara összehúzta a szemét. – Akkor szerzünk frissen szedett virágokat. Valahol a világon csak nyílnak vadvirágok, egy éjszaka alatt ideérnek. Probléma megoldva.

Ah, nem, azoknak angol vadvirágoknak kell lenniük… – bizonygatta Perselus.

Clara felkapta a fejét, hogy a tekintetével felnyársalja. – Valóban?

Hogyne. Azáltal, hogy őshonos vadvirágokat használunk a szertartáson, nemcsak egymás iránt fejezzük ki elkötelezettségünket, hanem… a hazánkért is…

Clara felemelte az egyik szemöldökét. – Hogyan?

Perselus csapdában volt. Clara látta abból, ahogy a tekintete ide-oda cikázott, valami ötlet után kutatva. Látta a pánikot, és ízlelgette, már a markában érezte. – Menj már Perselus, mi ez a hirtelen hazafiasság, ráadásul az esküvőd napjával kapcsolatban?

Perselus drámaian felsóhajtott. – Tényleg, Clara néni, ha ezt kérdezned kell, akkor úgysem fogod megérteni.

Fogytán a türelmem. Ha nem tudtok felhozni egyetlen racionális okot, azt kell feltételeznem, hogy egy sincs, és ennélfogva semmi akadálya, hogy még a héten egybekeljetek.

Már csak egyetlen dolog maradt, amit tenni lehetett.

És Harry tényleg nem akart eljutni odáig.

Azért, mert az azt jelentené, hogy feláldozza a méltóságát.

És az épelméjűségét.

A szüleim! – tört ki Harry egészen hirtelen, és megmarkolta a kanapé párnáját. – Nem házasodhatok meg anélkül, hogy a szüleim itt ne lennének, és láthassák!

Harry, drágám, a szüleid…

Mi van velük? – kérdezte Harry, és átlépett a hisztéria némileg nyugtalanító határáról a következő szintre. – Cardiffban vannak. Elutaztak!

Clara vetett Perselusra egy „ezzel-most-mit-fogsz-csinálni?” pillantást. Perselus csak figyelt. Vonakodva bár, de be kellett ismernie, hogy Harry színjátékának hitelessége lenyűgözte. Mikor továbbra sem csinált semmit, Clara sziszegve rászólt, és a fejével Harry felé intett.

Perselus közönyösen felemelte a vállát. – Nem tudom, mit vársz tőlem, Clara néni. Ő nehéz eset, amikor ilyen izgatott állapotba kerül…

Nem kéne, esetleg, megpróbálnod beszélni vele erről?

Beszélni vele? A halott szüleiről?! – kérdezte Perselus fennhangon. Abban a pillanatban hallotta, hogy Harry elkezd hiperventillálni. Okos fiú.

Micsoda? A… a szüleim meghaltak?!

Igen, meghaltak – folytatta Perselus drámaian. – Sosem fognak visszajönni. Az esküvőnkre egész biztosan nem fognak jönni.

Perselus! – Clarának elállt a lélegzete rémületében. – Hogy tudtad ezt így közölni vele?

Ó, ő pillanatokon belül rendbe jön, egészen addig, amíg senki sem hozza fel újra a szüleit, vagy az esküvőnket…

Az esküvőnk? – kérdezte – immár nyugodtan – Harry. – Már alig várom, hogy meghívjam a szüleimet, olyan büszkék lesznek, ahogy látnak minket bevonulni a padsorok között. Összeillő szmokingban, és …

Ők halottak, Harry – jegyezte meg Perselus fesztelenül.

ŐK MICSODÁK?! – sikította Harry.

Perselus! – utasította rendre Clara a botja egy puffanásával kísérve.

Halottak, Harry. – Aztán Perselus a nagynénjéhez fordult és megmagyarázta. – A… pszichiátere azt mondja, hogy néha a legjobb számára, nagyon szókimondónak lenni ezzel kapcsolatban.

Anyu? Hol az én anyukám? – szólt Harry a kanapéról.

Halott, Harry.

Én nem értem. Ők nem lehetnek…

Pedig azok – szakította félbe Perselus, abszolút érzéketlenül.

Clara ide-oda nézett kettejük között. – Ó, én olyan szörnyen érzem magam, én nem akartam…

Semmi baj, Clara néni, valószínűleg még csak nem is fog emlékezni erre.

Szeretnék lefeküdni… – nyöszörögte Harry panaszosan.

Persze, Harry, drágám, csak menj – helyeselt élénken Clara.

Ez csak… olyan gyengének érzem magam, ez olyan felkavaró… – kezdte Harry. Perselusra megfelelően mély benyomást tett, amikor a fiatalabb férfinek sikerült még egy pár, kövér könnycsepp is. Az már kevésbé tett rá mély benyomást, amit Harry következőnek mondott. – Perselus, segíts nekem.

Te viccelsz.

Perselus! Vidd őt lefeküdni!

Nem fogom felcipelni a lépcsőn. Majdnem olyan nehéz, mint én.

Nem is – kiáltotta Harry, hamis sértettséggel.

Kérlek, Perselus, ez a fiú csont és bőr.

Csont és bőr, és feszes, hajlékony izmok – gondolta Perselus. Egy sóhajjal a kanapéhoz dübörgött, és megállt Harry mellett. Megragadta az egyik karját, és álló helyzetbe húzta. Az idióta fiú erőtlenül nekidőlt. Perselus morgott, és erős kísértést érzett, hogy fürgén oldalra lépjen, és hagyja Harryt végigvágódni a padlón.

Mintha a gondolataiban olvasna, Harry kedvesen megszólalt: – Le ne ejts, szerelmem.

Talán, akkor szeretnél a saját lábadon felmenni, kedvesem?

Nem. Én biztonságban érzem magam a karjaidban, édeském.

Harry ki tudta olvasni Perselus szeméből, hogy ezért egyszer még fizetni fog. De most, per pillanat, amiatt, hogy érezte, majd’ megszakad a súlya alatt – kimondottam megérte.

xXx XxX xXx

Félórával később, Harry és Perselus készenálltak, hogy aludni menjenek. Harry a hasán kiterülve feküdt a heverőn, és apró szöszöket szedegetett a gyapjútakaróról. Perselus kijött a fürdőszobából, a törölközőt visszaakasztotta a gardróbba. Ahogy megkerülte Harryt, hogy az ágyhoz jusson, meghallotta a fiú sóhaját.

Harry el volt veszve a gondolataiban. Tudta, hogy nem mehet vissza az időben, és csinálhatja végig az estét másként, de… Á, ez hülyeség.

Mit akarsz mondani? – morogta Perselus türelmetlenül.

Hmm?

Mit akarsz mondani?

Miből gondolod, hogy mondani akarok valamit?

Látom az arckifejezésedből.

Harry felhúzta az egyik szemöldökét. – Olyan jól ismered az arckifejezéseimet?

Bármilyen valószínűtlennek tűnik, nyilvánvalóan, igen.

Harry felpillantott, és egyenesen Perselus szemébe nézett. Az idősebb varázsló, azon a jellegzetes, átható módon nézett vissza rá, mintha pusztán a tekintetével képes volna behatolni Harry elméjébe – vagy talán csak bámult rá, és arra várt, hogy Harry megtörjön a nyomás alatt.

Ami meg is történt. – Most azt hiszi, hogy őrült vagyok.

Javíts ki, ha tévedek, de nem az volt a célja az egész színjátéknak? Amely, egyébként, igazán művészi volt.

Ha azt hiszi őrült vagyok, nem akarja majd, hogy elvegyél– bökte ki Harry. Még ő is tudta, hogy ez milyen nevetségesen hangzott.

És akkor? Ennek aligha van jelentősége a félrevezetésünkben.

Tudom… – Harry sóhajtott, a hátára fordult, és az egyik karját átvetette a szeme felett. –Csak azt akarom, hogy elég jónak tartson engem az unokaöccséhez. Csak azt akarom, hogy kedveljen.

Perselus visszahajtotta a takarókat az ágyán mielőtt bemászott. – Már miért akarnád azt?

Azért, mert én kedvelem őt.

Perselus horkantott, az oldalára fordult, hogy átnézhessen Harryre, aki még mindig a karja mögött rejtőzött. – Senki sem kedveli Clarát.

Te igen.

Nos, ő családtag. Nekem kedvelnem kell. Neked nem.

Én akkor is kedvelem.

Bárhogy legyen is, ha megmondjuk neki, hogy neked, valójában, ki van mind a négy kereked, tökéletesen és visszavonhatatlanul összeadva találjuk magunkat a hét végére.

Én csak…

BUM. BUM. Mindkét férfi az ajtóra nézett.

Fiúk, bejöhetek egy pillanatra?

Harry felugrott a heverőről, és visszaváltoztatta takarókká, majd az ágyra dobta, aztán felmászott, és leült Perselus mellé.

Gyere.

Clara bejött. Egy szürke selyempongyolát viselt hozzáillő papuccsal, a haja hajcsavarókra volt tekerve, és bekötve egy szürke selyemkendővel. – Csak meg akartam győződni róla, hogy jobban érzed magad.

Igen! – vágta rá Harry. – Én sajnálom…

Nem kell bocsánatot kérned, Harry. Ez nem a te hibád volt. Miért nem vagy még ágyban Perselusszal? Biztos nagyon kimerült vagy.

Ó… igaz. – Egy pillantással Perselusra, Harry végigdőlt az ágyon, és bebújt a takaró alá. Perselus matraca kemény, és göröngyös volt, régi. Harry valahogy ilyenre számított, de a takaró puha volt és meleg, és olyan illata volt, mint Pitonnak… Tulajdonképpen, meghitten ismerősnek érezte az illatot.

Máris jobb – mondta Clara, és nyúlt, hogy kisimítsa a takarót.

Hozzá ne érj a takaróhoz, kivéve, ha meg kívánsz szabadulni attól a kezedtől – vicsorogta Perselus. – Már túl öreg vagyok hozzá, hogy a nénikém takargasson be!

Hmm… – Clara meggondolta magát, és az ajtó felé sétált. – Jó éjszakát, Harry.

Jó éjt, Clara.

Kurtán biccentett Perselusnak, mielőtt megfordult és elhagyta a szobát.

Mindkét férfi csendben és mozdulatlanul feküdt, hallgatták a lépéseit a folyosón, aztán a hangot, ahogy az ajtaja bezáródott. Amíg arra vártak, hogy Clara biztosan nyugovóra térjen, volt egy pár perc feszült csend, majd Harry csábítóan suttogta. – Hát nem kényelmes? Remélem, nem fogod éjszaka elhappolni a takarót.

Perselus azon gondolkodott, hogy megfojtja. Gondolt arra is, hogy varázsol egy szájkosarat. Röviden még azt is fontolóra vette, hogy megcsókolja az idétlenül vigyorgó ajkakat, csakhogy elhallgattassa. De végül csak rámeredt, erősen visszafogta az indulatait, és ugyanolyan kedvesen válaszolt: – Ha nem leszel kint az ágyból, mire ötig számolok, úgy megátkozlak, hogy sosem fogják megtalálni a darabjaidat.

xXx XxX xXx

Bástya az F5-re, Harry, F5! Na már most, Perselus, igen, oda. Jó.

A következő délután, jócskán ebéd után, Harryt és Perselust a kanapé két átellenes végén találta. Egy sakktábla és sakkbábuk feküdtek közöttük a kárpiton. Egyenlő ellenfelek voltak a játékban, többnyire azért, mert nem annyira Harry játszott Perselusszal, mint inkább Clara játszott saját magával – minthogy ő dirigálta mindkettőjüket.

Vedd le azt a futót a királynőddel, Harry.

De akkor…

Királynő a futóhoz, Harry, királynő a futóhoz!

Harry vonakodva csúsztatta oda a fehér bábut, levéve Perselus fekete futóját.

Látta a győzedelmes villanást Perselus szemében, rögtön mielőtt az idősebb férfi felemelte a saját királynőjét.

Nem, Perselus, ne a királynőt, jobban teszed, ha a bástyáddal lépsz a C3-ra, védekezésből.

Perselus gúnyosan mosolygott. – Én inkább leveszem Harry királynőjét, és sakkot adok neki. – És így is tett, levette Harry királynőjét a tábláról.

Ez nem fair! Clara megmondta neked, hogy a bástyáddal lépj!

És melyik szabályban van az benne, hogy nekem úgy kell lépnem, ahogy ő mondja?

De ezt így játsszuk! Én nem tettem volna oda a királynőmet, ha ő nem ragaszkodott volna hozzá!

Peched van. Sakk.

Add vissza a királynőmet!

Teljesen szabályosan vettem le!

Clara az olvasószemüvege kerete fölött nézte őket. – Perselus, ez nagyon silány befejezés volt tőled. Harry drágám, miért nem veszed vissza a királynődet?

Harry vigyorgott, áthajolt a táblán, hogy megkísérelje kifeszegetni a bábut Perselus ujjai közül. Perselus nem engedte el, húzta hátra, amíg Harry félig az ölében volt, félig a sakktáblán. Szelíden birkóztak a figuráért – egyikük sem próbálta meg igazán elnyerni.

Clara a karosszékéből helyeslően mosolygott rájuk.

Perselus feltartotta a bábut a feje fölé, hogy Harrynek a mellkasához kelljen simulnia, ha el akarja érni. Harry nevetett, és pontosan azt csinálta.

Amikor, egy koppanás hangzott a bejárati ajtótól. Harry és Perselus mindketten felkapták a fejüket, és aggodalmasan néztek egymásra.

Kop. Kop. Kop.

Clara kíváncsian nézett mindkettőjükre. – Nem akar valaki válaszolni arra a kopogásra?

Rendszerint hétvégén nem fogadunk látogatókat – felelte Perselus, miközben diszkréten letolta magáról Harryt. – Valószínűleg adománygyűjtők. Biztos vagyok benne, hogy el fognak menni.

Erre gondoltál akkor is, amikor nekem kellett várakoznom, a hóban, az ajtó előtt, amikor megérkeztem? – emlékeztette őt Clara.

A kopogás ezúttal hangosabb volt.

Harry felállt a kanapéról, és Perselusra nézett tanácsért. Az idősebb férfi nem mutatkozott segítőkésznek, nem mintha tehetett volna bármit Clara figyelő szemei előtt. Harry közelebb ment az ajtóhoz, és felemelte a hangját. – Köszönjük, nem kérjük!

Csend volt.

Perselus sóhajtott megkönnyebbülésében. – Látod, csak valaki házalt valami hülyeséggel.

Harry? Te vagy az?

Harry összerezzent, és Perselus örömteli arckifejezése köddé vált.

Clara a kezeit az ölébe rakta. – És ebben a térségben a házalóügynökök rendszerint a keresztneveteken szólítanak benneteket? Harry, drágám, a barátod valószínűleg, már odafagyott a küszöbre, nyitsd ki neki az ajtót.

Egy utolsó kétségbeesett pillantással Perselusra, Harry kinyitotta az ajtót. Ginny berontott, mint egy színes forgószél: narancssárga hajával, gesztenye vörös kabátban, lila gyapjúsapkában és sálban, és élénkzöld hócipőben. – Köszönet a jóságodért, Harry, dermesztő hideg van odakint, és a hop le volt zárva, így arra nem tudtam bejutni…

Jól hallottam? Megpróbáltál lemászni a kéményben, hogy bejuss? – rikoltotta megdöbbenve Clara.

Ginny megpördült az ismeretlen hangra, barna szeme elkerekedett rémületében.

Uh, Clara, ő a barátom, Ginny Weasley. Ginny, szeretnélek bemutatni Perselus nagynénjének, ő Clara Piton.

Te megpróbáltál lemászni a kéményben, hogy bejuss? – ismételte meg Clara.

Az H.O.B. – helyesbített Harry. – Azaz Hátsó Oldali Bejárat. Így hívjuk röviden a hátsó ajtót, amelyhez az épületet megkerülő ösvény vezet. Az utat néhány ág eltorlaszolja, így Ginny nem tudta megközelíteni a hátsó ajtót, hogy bejusson. Egy kicsit trükkös, de van egy mód, ahogy meg lehet kerülni. Miért is ne mutatnám meg neked most? – ajánlotta buzgón Harry, és már dugta is a cipőjébe a lábát az ajtónál. – Akkor következő alkalommal nem okoz majd gondot, hogy megkerüld.

Mielőtt bárki egy szót szólhatott volna, Harry visszalökte látogatóját az előtérbe, és becsukta az ajtót maga mögött.

Harry? – kérdezte Ginny, és hideg kezét hosszú kabátja zsebébe dugta. – Merlin szent nevére, mi folyik itt? Perselus nagynénje?

Mit keresel itt, Gin?

Hogy érted azt, hogy mit keresek itt? – kérdezett vissza Ginny. – Nem jöttél az Odúba, küldtél nekünk egy levelet, hogy egy pár napig Pitonnal maradsz, minden egyéb magyarázat nélkül. És még te csodálkozol, hogy miért akarom kitalálni, hogy mi folyik itt? – Harry csak nézett rá, mire a lány folytatta. – Rendben, Mama megpróbált rávenni minket, hogy csináljunk házikészítésű cukorrudakat és csipketerítőcskéket, hogy felakasszuk a fára, és épp azon volt, hogy csoportokra osztja a családot, a nyolcvanadik elismétléséhez a Kiskarácsony, nagykarácsony-nak, és mindenki ott van, Harry, levegőt venni sincs elég hely, nem beszélve a mozgásról… Plusz, tudod, a kíváncsiság, hogy miért vagy itt. Kérlek, Harry, hadd maradjak itt veled egy kicsit, esküszöm neked, hogy megőrülök, ha visszaküldesz!

Harry sóhajtott. – Oké, de először mondanom kell neked valamit. Igyekezned kell, hogy ne reagáld túl.

Voldemort visszatért?

Mi van?! Nem! Hogy mondhatsz ilyet, Ginny?!

Lássuk csak: titkolódzás, az ünnep Pitonnál töltése, és az aggodalmad, hogy rám tör a frász. Úgy gondoltam, a legrosszabb lehetőséget feltételezem, és akkor akármint mondasz, azután már nem tűnik majd olyan rossznak.

Úgy teszünk, mintha el lennénk jegyezve.

A vörös hajú lány csak bámult.

Uh, Ginny?

Azt hiszem, ez további magyarázatra szorul, Harry.

A lényeg, hogy az az asszony, odabent a karosszékben, Perselus nagynénje. Perselus mugli nagynénje. Ő azt hiszi, hogy Perselus jegyben jár valakivel, ami, persze, nem igaz. Tehát, amikor a nagynéni megjelent, hogy itt töltse a karácsonyi ünnepeket, Perselusnak kellett valaki, aki beugrik, mint a jegyese, és így a nagynénje nem szekírozná őt tovább emiatt.

Van valami, ami nagyon nem stimmel ebben. Miért nem tudja Piton egyszerűen megmondani neki az igazat?

Azért, mert a néni egy igazi sárkány. És nem valószínű, hogy békén hagyná Perselust, kivéve, ha azt hiszi, hogy már megállapodott és boldog.

Te azt akarod mondani nekem, hogy ez a nő…

Clara.

Rendben, Clara. Szóval, hogy Perselus Piton, ex-halálfaló, fekete mágia szaktekintély, a kétségkívül legijesztőbb tetű, rémülten menekül előle?

Alapjában véve.

Ő egy idős hölgy, Harry. Egy idős, mugli asszony, már hogy lehetne ijesztő?

Ó, Ginny. Egyszerűen csak, óóó Ginny.

Ginny kényelmetlenül érezte magát. Halványan még emlékezett az utolsó alkalomra, amikor pont így érezte magát.

Négy és fél éves lehetett.

Kiengedte Charlie tarantellapókjait a dobozukból, és beeresztette a nappaliba, hadd legyen részük egy kis kalandban. Úgy gondolta, hogy ez egy csodálatos ötlet, miután szegények állandóan be voltak kasztnizva egy olyan szűk kalickába. A szülei nem gondolták úgy, hogy ez egy fölöttébb csodálatos ötlet, különösen, mikor Ron megtalálta az egyiket, és sikítva bemenekült a szobájába, és egy teljes hétig elő sem jött. A szülei leültették a kanapéra, egészen olyanra, mint amin most ült, és rosszallóan álltak fölötte, egészen úgy, ahogy most Clara, amitől tízcentisnek érezte magát.

Harry cserbenhagyta. Ó, ő nem akarta, de az acélszemű sárkány, aki Piton nagynénje volt, ragaszkodott hozzá, hogy Harry hozzon Ginny számára néhány falatot. És semminemű bizonygatás, hogy nem éhes, nem mentette fel Harryt a feladat alól. Perselus is valami rejtélyes okból távol volt. Így Ginny hátramaradt Clarával – és félelemkeltő sétabotjával –, hogy átessen egy kínvallatáson.

Hogy hívnak?

Ginny Weasley.

Kétlem, hogy a szüleid Ginny-t írtak a születési bizonyítványodra. Mi a teljes neved?

Ginevra – helyesbített Ginny vonakodva. – De ne szólítson… –

Ginevra, milyen különös. Milyen természetű a kapcsolatod Harryvel?

Ah, ő a barátom. A legfiatalabb bátyám legjobb barátja.

És, Ginevra, milyen régóta ismered őt?

Nos, gyakorlatilag, találkoztam vele, mielőtt elkezdte az első évét az iskolában, úgy körülbelül… több, mint tizenhárom évvel ezelőtt… –

Ugyanabba az iskolába jártál, mint Harry, ugyanabba, ahol Perselus dolgozott?

Igen, asszonyom, egy évvel Harry alatt jártam.

Kellő figyelmet fordítottál a tanulmányaidra?

Uh… –

Gyerünk! Én nem tűröm a léhaságot, a fiatal lányokat, akik több figyelmet fordítanak a fiúkra és a divatra, mint a műveltségükre.

Én jó eredménnyel végeztem az iskolában.

Hümm. Tudod a táblázatokat?

A micsodákat?

A szorzótáblákat.

Nos…, igen… de nem értem mi köze ennek… –

Nyolcas. – Clara egy rövidet suhintott a botjával.

Tessék?

A nyolcas szorzótáblát. Hadd halljuk!

Ginny döbbenten nézett. – Azt akarja tőlem, hogy matematikai táblázatokat mondjak fel?

Azt mondtad, hogy tudod. Elkezdem neked. Nyolc.

Uh… Nyolc…, tizenhat, huszonnégy, harminckettő… –

Harry behátrált a nappaliba, a vállával nyitotta ki az ajtót, keze tele volt egy tányérnyi szendviccsel, és egy csésze teával.

Negyven, negyvennyolc, ötvenhat…, uh…, hetvenkettő… –

Gin, mit csinálsz?

Ginny tehetetlenül nézett rá, de nem merte abbahagyni. – Nyolcvan, nyolcvannyolc, kilencvenné…, umm kilencvenhat, egyszáz négy… –

Harry szemöldöke összehúzódott. – Te… te matekozol?

Egyszáz tizenkettő, egyszáz húsz…, egyszáz huszonnyolc… –

Ennyi elégséges – csattant fel Clara, aztán átnézett Harryre. – Hol van Perselus?

Nem vagyok biztos – felelte Harry, és odament Ginnyhez, hogy odaadja neki a szendvicset. Már készült, hogy leüljön mellé a kanapéra, de megállt, amikor Clara botja a padlóhoz csapódott.

Akkor menj, és keresd meg. Tehát, Ginevra… –

35 másodperccel később…

Elvégre, nem tart sokáig megtalálni egy embert egy házban, ahol csak négy szoba van…


2. rész
Tags:

Comments

Kíváncsi voltam, hogy fogod megoldani a "floo"- "thru" szókapcsolatot, de remekül sikerült. Most már csak az nem világos, hogy Clara néni a Hop-ból hogy aszociált a kéményre :-)
Megmondom neked, az az eredetiben sem világos. De a végét olvasd el újra, mert a második rész nem fért fel, és emiatta át kellett szerkesztenem.

(Anonymous)

Mis Piton

Nagyon jó volt ez a feji is. Szerintem Ginnynek ez már sok amit Harry elmondott. Nem hitt Harrynek, hogy milyen Clara, hát most megtapasztalja. Nem gondoltam volna, hogy Ginny csak úgy se szó, se beszéd felmondja Clarának a szorzótáblát. Harry ebben a részben nagyon jól alakította a szerepét. Kíváncsian várom a folytatást! Puszi.
Amikor Clara azt mondta, hogy nyolcas kitört belőlem a nevetés.
Komolyan mondom végig nevettem olvasás közben.
Köszi a fordítást.
Igen, ez szinte végig ilyen. Amikor először felolvastam Kelentának, dőltünk a nevetéstől, még a könnyünk is kicsordult. :)

(Anonymous)

milial

Azért ez egy parádés megoldás volt a házasság (ideiglenes) elkerülésére. :)