?

Log in

No account? Create an account
Noktürn

Noktürn 2. - 1. rész

Ahogy ígértem, itt a következő rész.

Fogyasszátok egészséggel!

A figyelmeztetés továbbra is érvényben van, bár itt az elején még kevés az eksön, később lesz bőven. ;)

A mű eredeti címe: Nocturne

Írta: tiranog

Fordította: tothem

Átnézte: stormbird85

Korhatár: 18+ (kéretik komolyan venni, nagyon)

Figyelmeztetés: slash; durva, erőszakos jelenetek; grafikusan ábrázolt és bizarr szexuális jelenetek; naturalisztikusan ábrázolt betegségek és halálesetek.

A mű slash, tehát azonos nemű szereplők kapcsolatáról szól. Amennyiben ez a téma számodra sértő vagy visszataszító, kérlek, ne olvass tovább.

Nyilatkozat: A Harry Potter univerzummal kapcsolatos minden jog J.K. Rowling és a vele szerződésben álló különböző kiadók és filmstúdiók tulajdona. Nekünk semmiféle anyagi hasznunk nem származik belőle.

Tartalom: Harry Potter auror munkája közben megdöbbentő titkot tud meg hajdani bájitaltan tanáráról.

Az eredeti írás megtalálható a szerző honlapján a http://tiranog.southroad.com/ oldalon.

Előző rész

2.

Harry nem lepődött meg azon, hogy nem talált semmit. Már majdnem éjfél volt, mikor a telefonfülkén keresztül belépett a Mágiaügyi Minisztérium épületébe. Bőrig ázott és csontig átfagyott. Túlságosan elfáradt az eredménytelen kutatástól, mintsem a talárja átváltásával vesződjön. Káprázatot vont köré, hogy tisztának tűnjön.

A szobrokat az előcsarnokban évekkel ezelőtt helyreállították, így semmi jele nem maradt a csatának, ami alig tizenöt éve ezen a helyen zajlott. Egy pillantás nélkül haladt el mellettük, majd megtette útját a rozoga felvonóval a kilencedik szintre, ahol a Varázsbűn-üldözési Főosztály kapott helyet.

Az VBF furcsa egyvelegét alkotta egy irodának és egy rendőrőrsnek. A fogvatartó cellák az épület hátsó részében helyezkedtek el, három szinttel lejjebb az ablak nélküli oldalon, de ez a rész, az aurorok munkahelyeivel, tarka összevisszasága volt az íróasztaloknak, teázó szigeteknek és tároló polcoknak.

Az VBF-en – még egy ilyen havas januári éjszaka közepén is – tartózkodott személyzet, jóllehet csak egyetlen magányos auror.

Szia, Harry! – Sam Edgeware felnézett az üvegezett bejárati ajtóhoz közeli íróasztaláról, és üdvözölte, amint belépett. A jókedvű, vörös hajú férfi még nála is fiatalabbnak látszott. Nem tudta megállni, de mindig, amikor Sam élénk színű haját és szeplőit látta, Ronra gondolt. – Úristen, elég összetörtnek látszol. Göröngyös volt az éjszaka?

Úgy is mondhatjuk – mondta Harry egy fáradt mosollyal. Habár mindenki, akivel dolgozott, tisztelettel volt iránta, Sam azon kevesek közé tartozott, akik nem kezelték úgy, mint egy filmsztárt, vagy egy két lábon járó nitroglicerines üveget.

Meg fogsz könnyebbülni, ha hallod, hogy elkaptuk azt a vérszívó korcsot – jelentette be Sam vigyorogva.

Micsoda? – állt meg menetközben.

Tudod, használtuk azt a hipermodern vámpírdetektort, amíg az Abszol úton és a Zsebpiszok-közben járőröztünk a tömegben. Lewis kapta el a szemetet, este kilenc körül. Bedugtuk az egyik cellába – jelentette Sam, míg ő töltött magának egy csésze teát az íróasztalán álló gőzölgő kannából. – Az a démon veled akart beszélni.

A bizarr kijelentéstől egészen összezavarodott. Azon kapta magát, hogy már kérdezi is: – Velem? Ki ő? – Egyelőre inkább nem akarta elmondani Samnek, hogy ő már megtalálta és megölte a szörnyeteget, akire vadásztak.

Tőlük balra a WC-ajtó kinyílt.

Abu Choppe – egy karcsú, sötét bőrű, mugliszületésű auror – megállt kifelé jövet a WC-ből, ahogy meghallotta a beszélgetésüket. – Lehet, hogy te nem ismered, akit bezártunk a fogdába, de a vámpír ismer téged. Név szerint veled akart beszélni. Szólt Parker főnöknek, hogy értesítsen téged, és hogy sürgős információja van, amit meg kell osztania veled. Ez az egyetlen oka, hogy még nem küldtük el ártalmatlanításra.

Az éjszaka ettől a pillanattól még hátborzongatóbb lett.

Te ismersz egy vámpírt? – kérdezte Sam.

Tudomásom szerint, nem – válaszolta Harry.

Valószínűleg csak szórakozott, hogy szerezzen némi időt magának – mondta cinikusan Choppe. – Mindenki ismeri a Varázsvilág Megmentőjét.

Ki ő? – kérdezte Harry.

Semmi pénzért el nem árulta volna a nevét – mondta Choppe. – Közölte, hogy egyedül veled hajlandó beszélni. Elvettük a pálcáját, de az az átkozott azonosító részleg reggel hétig zárva van. Tudod, az a hely a Gringotts nyitvatartásához igazodik. Azonosítani fogjuk, mielőtt leküldjük ártalmatlanításra. Parker azt mondta, addig itt tarják, amíg beszélsz vele, mintegy irántad való udvariasságból.

Hol van a Főnök? – kérdezte Harry. Nem nagyon vágyott rá, hogy jelenthesse, otthagyta a vámpír legutolsó áldozatának testét a Zsebpiszok-köz hullarabló lakóinak.

Épp elkerülted. Kajaszünet – jelentette Sam. – Egy órán belül vissza kell érnie.

A törvényszékiek még nyitva vannak? – érdeklődött Harry.

Sam bólintott. – Igen. Miért?

Óvakodott attól, hogy megpróbálja részletezni az éjszakáját Choppe előtt, aki kevesebb idő alatt terjesztené el a zavarba ejtő történetet, mint amennyi Neville bájitalainak felrobbanásához kellett, így inkább kitérő választ adott. – Kaptam néhány anyagot, amit meg kell vizsgáltatnom.

Aha. Kívánsz betérni egy interjúra a vámpírral, mielőtt megtiszteled látogatásoddal a törvényszékieket? – kérdezte Sam anélkül, hogy elmosolyodott volna.

Choppe kuncogott az önkéntelen, duplán aranyvérű megnyilatkozástól.

Mi van? – kérdezte Sam nevető kollégájától.

Harry kis mosollyal biccentett Samnek, mialatt Choppe csak ennyit mondott: – Ezt túl hosszú volna megmagyarázni.

Harrynek átfutott az agyán, hogy mielőtt bármi mást csinál, át kéne váltania vérfoltos talárját, és akkor nem kéne tovább fenntartania a káprázatot, de aztán úgy döntött, hogy ez még várhat. Benéz a fogolyhoz, leteszi a bizonyítékot a törvényszékre, bevallja a főnöknek, amit elcseszett, aztán hazamegy. A szolgálata órákkal ezelőtt letelt. A papírmunka ráér reggelig.

Otthagyta Samet, aki még mindig Choppet győzködte, hogy magyarázza meg a viccet. Harry rótta az unalmas utat a bezárt iroda- és laborajtók közt vezető, elhagyatott folyosókon, le a fogvatartó cellákhoz.

Ma éjszaka James Griffin – egy testes, barna szemű, barna hajú férfi – volt őrszolgálatban. Griffin egy hatalmas, tölgyfa íróasztal mögött ült, és onnan tartotta szemmel a bezárt cellaajtók sorát. – Szia, Harry!

Harry megpróbálta figyelmen kívül hagyni a hősi dicshimnuszhoz illő hanghordozást, ahogy visszaköszönt. – Helló, Jim.

Eltérően Samtől, Jim nem tett személyes megjegyzést törődött állapotára. Valószínűleg ugyanígy figyelmen kívül hagyná, ha vérrel átitatott talárját káprázat nélkül viselné.

Sam Edgeware azt mondta, tartotok itt valakit, aki azt állítja, ismer engem – tért a tárgyra.

Igen, a… ö, vámpír. Lewis egyenest le akarta küldeni ártalmatlanításra, de Parker úgy gondolta, jobb, ha beszélsz vele először, mert előfordulhat, hogy az informátoraid egyike. Látni akarod? – kérdezte Griffin.

Nem. Csak azért jöttem, hogy megcsodáljak egy festményt. – Mikor az összezavarodottság jeleit látta megjelenni Griffin üres arckifejezésében, olyan rosszindulatúan förmedt rá, akár egy Malfoy. – Persze, hogy látni akarom.

Sam vagy Choppe rászólt volna, hogy párnázza ki a modorát, de Griffin csak elsápadt, és dadogott. – Hogyne, Harry. Nem gond. Ő… a kilences cellában van. Te… akarod, hogy veled menjek?

A férfi úgy nézett ki, mintha közel állna hozzá, hogy összevizelje magát a puszta gondolattól, hogy egy szobában legyen egy vámpírral – még akkor is, ha az a szoba olyan különleges védelemmel volt ellátva, amely használhatatlanná tette a pálcákat és elfojtotta a mágiát.

Ettől eltekintve, Harry úgy érezte, meg tudja érteni Griffin félelmét. Ma este egyszer már a saját bőrén megtapasztalta egy vámpír erejét. Tudta, nekik nincs szükségük varázslatra, hogy megöljék az emberek többségét. A pokolba – mindabból, amit tudott, lehet, hogy egy vámpír erejére még a hagyományos mágia-elleni védelem sincs hatással. Merlin tudja, de az még a saját pálca nélküli varázslatait sem korlátozta.

Ez volt azonban az a tény, amit szigorúan megtartott magának. Az utolsó dolog, amire szüksége volt, felszítani a szóbeszédet, ami már úgyis tűhegyre szúrta, mint a következő Sötét Nagyúr-jelöltet.

A fogdák biztonsági védelmét úgy kódolták, hogy felismerje minden auror egyéni mágikus aláírását. Az ajtó félrecsúszott előtte, ami pont úgy nézett ki, mintha Harry egyenesen belesétált volna.

Mint a legtöbb dolog a varázsvilágban, a cellák is meglehetősen primitívek voltak mugli megfelelőikhez képest. Az ágy nem volt több egy koporsó méretű kőpárkánynál, amely a falból állt ki. A matrac vékonynak és kényelmetlennek látszott, csak egyetlen takaróval, párna nélkül. A berendezés tartalmazott egy WC-t és egy mosdót, mindkettő a cellából nyílt.

Az egyetlen dolog, ami megkülönböztette a minisztérium fogdáit egy pincebörtöntől a tökéletes megvilágítás volt. A fény könyörtelenül beragyogta a nyomasztó környezetet.

Harry nem tudta, mire számítson mikor a cellaajtó félrecsusszant. A priccsen ülő, mereven figyelő Perselus Piton látványa – szó szerint – az utolsó dolog volt, amire gondolt volna.

A léptei elhaltak, amint belépett a cellába. Homályosan érzékelte, hogy az ajtó bezáródott mögötte, majd szembe találta magát a fekete, kifürkészhetetlen szempárral.

Harry nem látta a férfit azalatt a tizenkét év alatt, mióta elhagyta a Roxfortot. Piton nem változott – gyakorlatilag ugyanannak a tanárnak látta, aki hét évig zsarnokoskodott vele, és többször megvédte az életét, minthogy össze tudná számolni. Piton hosszú orra még mindig messze túl nagy volt sárgás arcához. Vállig lógó haja még mindig egy zsíros, mosatlan szörnyűség. Alatta a ropogós fehér gallér, és a védjegye: a fekete felöltő a tucatnyi gombbal, valamint a fekete talár. Piton teste még mindig olyan deszka vékonynak tűnt, ahogy emlékezett rá. Természetesen, mind közül a legismerősebb dolog a barátságtalan arckifejezés volt, amely Piton már amúgy is báj nélküli arcát isten igazából elcsúfította.

Professzor? – A szó inkább volt levegő után kapkodás, mint kérdés.

Potter. – Piton egy biccentéssel nyugtázta.

Ez… hatalmas félreértés kell, hogy legyen. – Harry gyakorlatilag dadogott, annyira meghökkentette Piton jelenléte ezen a helyen.

Azzal tisztában volt, hogy aurortársai sosem sütnének el egy ilyen viccet, még akkor sem, ha valahogy meg tudták volna győzni Pitont, játssza végig a szerepet. És mégis – ez nem lehet igaz. Perselus Piton, hőse mindkét Voldemort elleni háborúnak, nem lehet vámpír. A férfi egy nyomorult szemétláda, de nem egy vérszívó gyilkos.

Sajnálatos módon, nem. Jóllehet én sosem… áldoztam fel egyetlen embert sem az életben maradásom érdekében, a detektoruk kifogástalanul működött – mondta Piton olyan hangon, amit Harry inkább arra használt volna, hogy bejelentse, odakint havazott.

Emlékezett erre a mély, iskolázott hangra. Még a tanórákon, amikor utálta a férfit, a hangját akkor is gazdagnak, már-már hipnotikusnak találta. Most, mint felnőtt, szinte… csábítónak.

Harry gondolatban kezet fogott magával. Hiszen az része a vámpírok halálos vonzerejének – a hipnotikus hangjuk.

Maga… vámpír? Tényleg? – kérdezte. Képtelen volt elhinni az igazságot, ami itt ült az orra előtt.

Régebben, mint maga életben van – válaszolta Piton.

És azt mondja nekem, hogy sosem táplálkozott emberből? Harminc évig? Az lehetetlen! – fakadt ki Harry. Hirtelen a régmúlt évek összes bizalmatlansága újra ott volt köztük. Fiatalabb korában utálta ezt a szadista korcsot, majdnem annyira, mint Voldemortot. Csakhogy… tapasztalata szerint, Piton egyszer sem hazudott neki. Ő volt az egyetlen felnőtt, akiről Harry ezt valaha elmondhatta. Helytelennek érezte, hogy most kezdjen el gyanakodni rá hazugság miatt.

Nem ezt mondtam. Azt mondtam, hogy én sosem áldoztam fel egyetlen embert sem. Én sosem erőszakkal vettem el a vért. Ez a különbség.

Nem azt akarja elhitetni velem, hogy valaki önként ajánlotta fel a vérét, ugye? – kérdezte. Az egyetlen személy, aki valaha legalább egy kicsit barátságosnak tűnt a zsémbes bájital mester felé, Albus Dumbledore volt, ő viszont meghalt a végső ütközetben.

Pitonra bámult. A lelki szemei előtt átvonult egy borzalmas kép a hipnotizált mardekáros diákokról, akik sorban állnak, hogy táplálják a házvezetőjüket.

Piton horkantott. – Ne legyen abszurd. Ki ajánlaná fel a vérét önként, hogy tápláljon egy… szörnyet? Természetesen fizettem érte.

Fizetett? – ismételte bambán. Kezdte úgy érezni magát, mint egy idióta.

Potter, ez aligha tartozik a jelen helyzethez – mondta Piton.

Nem tartozik? Épp most vallotta be nekem, hogy harminc éve vámpír. Ismerem a matekot annyira, hogy ez mennyi… étkezést jelentett. Auror vagyok. Az a munkám, hogy megvédjem az embereket.

A jelen körülmények között, aligha jelentek veszélyt bárkire is. A vámpírokkal szemben abszolút nincs tolerancia. Azt hiszem, hogy be vagyok ütemezve… Mi is volt az a bűbájos kifejezés, amit a kollégái használtak? Ó, igen… Be vagyok ütemezve ártalmatlanításra, holnap reggelre. – Ekkor látszott meg a félelem első halvány jele a gúnyos arcon.

Harry megdermedt. Megdöbbenésében majdnem elfelejtkezett a körülményeikről. A munkatársai mind azt hiszik, hogy Piton volt a démon, aki meggyilkolta azt a tizenkét embert a hatalmas feltűnést keltő, pokoli tivornyában.

Még ha be is bizonyítja, hogy nem Piton követte el a brutális gyilkosságokat, a férfinak akkor is igaza van: a vámpírokkal szemben nincs semmi tolerancia. Azonnal, amint a természetük lelepleződik, elpusztítják őket. Egy vérfarkasnak – annak ellenére, hogy félnek tőle, és gyakran megvetik –, lehetősége volna a békés egymás mellett élésre a varázsvilágban, mert bármennyire is rettenetes a nyomorúsága – ellenőrizhető. Addig, amíg a vérfarkas szedi a farkasölőfű-főzetet, vagy a telihold idejére biztonságosan elzárják, nem jelent veszélyt a társadalomra. Viszont a vámpírok nem élhetnek emberi vér nélkül. Ők ragadozók és gyilkosok – alaptermészetüknél fogva.

Amikor fiatal voltam, utáltam magát, de… maga sohasem hazudott nekem. Egyszer sem – már ahogy vissza tudok emlékezni. Most azt mondja, hogy sosem áldozott fel embereket, még akkor sem, ha maga…

Vámpír – egészítette ki Piton szelíden.

– … vámpír, több mint harminc éve. Tudni akarom, hogyan táplálkozott. Ez fontos nekem.

A sötét szempár fogva tartotta a sajátját. – Hát, ha mindenáron tudnia kell, keresni szoktam egy prostituáltat, és elmagyarázom neki, hogy amit kívánok tőle, az kellemetlen lehet számomra, ha beszél róla, vagy emlékszik rá. Biztosítom, hogy nem áll szándékomban bántani, vagy bármi fájdalmat okozni, csak amikor majd végzek, módosítani kívánom a memóriáját, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy zsarolható legyek. Nyilvánvalóan, ez gyakori kívánság az ügyfeleik részéről. Én… rendkívül jól megfizettem őket az együttműködésükért. Egy sem volt, aki valaha megsérült, vagy… megfertőződött a tevékenységemtől.

Tehát a prostik nem tudták, hogy egy vámpírt tápláltak – állapította meg Harry.

Nem. Kétlem, hogy beleegyeztek volna, ha tudják – ismerte el Piton.

Milyen gyakran… vette igénybe a szolgálataikat? – Harry az egész dologtól teljesen megigézve találta magát.

Kétszer egy hónapban – válaszolta Piton.

De…

Vannak bájitalok, amelyek lehetővé teszik számomra, hogy életben maradjak akkor is, ha ilyen hosszú idő telik el az étkezések között. Ezek nem kellemesek, és az állandó éhségérzeten nem változtatnak, de… mindig megőriztem az önuralmamat. Önmagamon kívül senki másnak nem kellett szenvednie a... nyomorúságom miatt.

Harry elhitte neki. Ha bárki mástól hallana egy ilyen történetet, elküldené, mint ahogy az ártatlanságát bizonygató legtöbb bűnözővel tette. De… Piton egyszerűen csak világossá akarta tenni a beszámolót. Nem úgy tűnt, hogy el akarna érni bármit vele.

Hirtelen Piton minden kellemetlen jellemvonása tökéletesen érthetővé vált számára. Az elbeszélésből rájött, hogy a férfi gyakorlatilag halálra éheztette magát az étkezések között. Mérhetetlen kínszenvedést állhatott ki. Csoda egyáltalán, hogy Piton állandóan olyan rosszkedvű volt?

Dumbledore professzor tudta magáról? – kérdezte.

Igen, mint ahogy Minerva is. Tudom, hogy lehetetlennek tűnik, de én sosem jelentettem veszélyt a diákokra.

Tehát, az a két ember, akit legjobban tisztelt életében, tudta Pitonról, és megtartották a titkát. Ugyanúgy, ahogy előtte megtartották Remus titkát.

Harrynek eszébe jutott, hogy Piton kérte ezt a kihallgatást, ezért megkérdezte: – Miért kérte, hogy találkozhasson velem?

Kérnék egy szívességet – felelte Piton kimérten. A nyugtalanság, amitől Harry belső szervei görcsbe rándultak, megmutatkozhatott az arckifejezésében, mert Piton gyorsan hozzátette: – Megértem, hogy itt nem tűrik a fajtámat. Nem kérem, hogy ilyen mértékben… kompromittálja magát.

Valahogy, ettől még rosszabbul érezte magát, mintha Piton azt kérte volna, hogy segítsen neki megszökni – nem mintha ilyesmi lehetséges lenne. A Minisztérium fogdái – lehet, hogy nem értek fel az Azkabannal –, de ugyanolyan biztonságot nyújtottak.

Akkor mit akar? – tudakolta Harry.

Úgy tudom, hogy még nem állapították meg a személyazonosságom – mondta Piton kérdő hangsúllyal.

Ez igaz. Majd reggel foglalkoznak a pálcájával, mikor a Személyi Adatnyilvántartó Hivatal kinyit. Hogyan lehetséges, hogy senki sem ismerte fel magát? Harcolt mindkét háborúban, ki is tüntették a szolgálataiért.

Annak már tizenkét éve, hogy Voldemort legyőzetett, és még akkor is: hallották a hírekben elmondott történetet, hogy a Fiú Aki Túlélte egyes-egyedül érte el azt a győzelmet – válaszolta Piton, a rá jellemző rosszindulattal. – Senki sem emlékszik az én szerepemre a háborúban. Vagy ha mégis, minden, amit vissza tud idézni az, hogy halálfaló voltam.

De maga a Roxfortban tanít több, mint harminc éve. Valakinek biztosan kellett volna tudnia, hogy ki maga. – Még mindig képtelen volt elhinni, hogy a munkatársai között egy sem volt, aki – legalább látásból – ismerte volna Perselus Pitont.

Potter, én a varázsvilág legelőkelőbb iskolájában tanítok. A Roxfort – Britannia teljes varázsló-populációjából – mindössze negyven diákot vesz fel évente. Tudja, milyen kis százalék ez? Manapság az volna messze a legvalószínűtlenebb, ha bárki felismerne.

Tehát, mi lenne az a szívesség? –Harry kezdte kényelmetlenül érezni magát ebben a helyzetben.

Ugyan nem kérdezte, de nem én voltam az a szörnyeteg, aki megölte azokat az embereket – kezdte Piton.

Harry nem akarta, hogy Piton azt gondolja, elhitte róla ezt a szörnyűséget, ezért gyorsan közbeszólt: – Tudom. Ma éjjel megöltem a gyilkost.

Döbbenetére, már-már elégedettséget vélt felfedezni Piton arcán. – Helyes.

Helyes? – kérdezte meghökkenve. – Azt gondoltam, maga együtt érezne valakivel az ő helyzetében.

Nagyon is ismerős düh gyúlt Piton szemében. – Együttérzés? Neki nem volt önuralma. Az ő éhsége semmivel sem volt kínzóbb az enyémnél, én mégsem rohantam embereket mészárolni. Egy nyápic idióta volt, akinek a gyengeségéért nekem kell fizetnem – az életemmel.

Azt hiszem, ez érthető. – Minél tovább beszélt Pitonnal, annál feldúltabbá vált. Ez egyáltalán nem igazságos. Ha, amit Piton mondott igaz – és minden ösztöne azt súgta, hogy hajdani tanára nem hazudott – Piton nem követett el bűncselekményeket. Nem csinált semmit, hogy kiérdemelje a halálbüntetést, amit reggel, gondolkodás nélkül, végrehajtanak rajta. – Mi az, amit akar tőlem?

Megértem, hogy nem tud tenni semmit, ami… jelenlegi állapotomban segítene, de… – Úgy tűnt, Piton – rá nem jellemzően – képtelen volt megszólalni egy pillanatig, mielőtt láthatóan kényszerítette magát, hogy folytassa. – Az elmúlt harminc évet úgy töltöttem, hogy elrejtettem a valódi lényemet. Megígértem mindkettőjüknek, Albusnak és Minervának, hogy sohasem hozok szégyent a Roxfortra. Tudom, hogy amit kérek, ellenkezik a szabályokkal, de… gondoskodni tudna róla, hogy a pálcám az éjszaka eltűnjön? Hagyja Piton professzort egyszerűen eltűnni. Én… – a hangja megint elhalt, de aztán folytatta – Nem akarok ily módon szégyent hozni a nevemre. Ez mindenem, amim maradt. Hagyjon meghalni, mint egy névtelen szörnyet.

Folytatás...

Tags:

Comments

Szia tothem! Hatarozottan erdekesen folytatodik, szegeny prof,(vampir???*nagyot nez*) jo nagy slamasztikaba kerult,olyan szomoru ahogy mar lemondott mindenrol-ez nem ra vall, de gondolom (remenykedem) valahogy ki fog kerulni belole, de elkepzelesem sincs, hogy ebbol hogy fog kikeveredni... mar alig varom a jovo keddet, most aztan torhetem a fejem addig es biztos vagyok benne, hogy nem fogom kitalalni mi lesz *nagy sohaj*
Húh! Nagyon tetszik! Nagyon szomorú az alaptörténet!! :( Tényleg nem csoda, hogy Piton mindíg olyan mogorva volt! Várom a folytatást!!
Nekem nagyon tetszik! :-)
Kíváncsian várom a folytatást.
Szia Tothem!

Ez nagyon tetszett ez a fejezet! Szegény Piton már rég lemondott az életéről. Csak annyit szeretne, hogy ne szégyenben halljon meg. Nem gondoltam volna, hogy ő a vámpír, akit elkaptak. Gondolom Harry megteszi neki ezt a szívességet. Bár jobban örülnék, ha kiszabadítaná, míg reggel nem lesz. Így senki se tudná meg, hogy ki is volt az illető. Kérlek siess a folytatással. Pusz.
Húúú... hát akkor Piton csak vámpír. :( Szegény proff így is szenvedett már az elmúlt évek miatt, most még ez is. Különös nekem ez a beletörödés, hogy elfogadja a kivégzésével kapcsolatos tényeket. Szerintem Harry segíteni fog neki megszökni. Köszi, hogy lefordítottad az újabb részt. Puszi
Szia Tothem

Szegény Perselus tényleg vámpír. Borzasztóan sajnálom, hogy ilyen szörnyű élete volt, de már lehet tudni, miért olyan megkeseredett. Már csak a büszkesége maradt, nem akar szégyenben meghalni.
Remélem Potterben túlbuzog a szokásos megmentési kényszer, és valahogy megszökteti.
Nagyon kiváncsi vagyok a folytatásra.
Köszi a remek fordítást.
Érdekesnek ígérkezik, nekem is nagyon tetszik. :) Abban meg valamiért nem kételkedem, hogy túléli-e Persi, merthát elég rövid snarry lenne(bár ha most meghal akkor nem is az):D Nagyon várom a kövi részt:)
Köszi a folytatást, Tothem! :)
Ennél sajnos tovább olvastam már, de mostantól fékezem magam, érdemes inkább a fordítást olvasni. :D Nagyon várom a következő részt!

zutty

Juj most jutott eszembe, biztos majd Harry véréből fog inni.... :P Hú de izgi!
Nagyon tetszik és nagyon köszönöm, hogy olvashattam. Remélem, hogy Harry kitalál valami egészen frappáns megoldást arra, hogy teljesíti Perselus kérését és egyben hogyan szabadítja őt ki.Ugye nem kell jövő hét keddig várni a folytatásra! Kérlek, kérlek, nagyon szeretném olvasni a következő részeket!
Köszi! anagrama
Szia!
Nagyon tetzsik a történet. Remélem hamar lesz folytatása.
máris imádom, gondoltam, hogy jó lesz, de ennyire!!! kíváncsi vagyok mi sül ki ebből, és alig várom:)
Jaj!

Nagyon régen vártam már, és mikor végre fent van, elfelejtek írni. Ezer bocs!! Természetesen szuper a fordításod, mint mindig . Köszönöm!

A helyzet fokozódik, remélem, hamar jön a következő rész:)
Na, végre sikerült elolvasnom a második fejezetet is. Így két feji után nem sok mindent lehet még tudni, de az ötlet izgalmas, a fordítás pedig nagyon jó. Még mindig imádom Perselust XD (És mivel Tiranog írta, gondolom, hogy lesznek itt még megdöbbentő részek :D )
De... hogy lehet ilyen függővéget hagyni? *sír*
Nehéz lesz kivárni a heti frissítéseket *sóhaj* XD
Hmm, látom, jó helyen vágtam el, hogy felférjen... *gonosz mosollyal összedörzsöli a kezét*
Ahoy!

Még ilyet...tény nem Pitonra vall hogy így feladja a dolgokat. De úgy sem fog meghalni!! *a női megérzések mindig jók. :P *
Kíváncsian várom a folytatást!!
comment from kelenta; kipipálhatsz ;)
Jó, tetszik, folytatsd gyorsan, akkor is, ha én már kívülről tudom... :P kelenta
Szia!

Igaz, hogy az IJ-n germak néven már írtam neked, de rajtam ne múljon, hogy hamarabb jöjjön a következő rész. :-)))

(Anonymous)

Jaj, ilyen függővéget..! :-) De nem panaszkodom, ha hamar megkapjuk az új részt :D
"Hagyja Piton professzort egyszerűen eltűnni." :'( Óistenem :( Nagyon jó volt! :-)
Hello!

Nagyon teszet kiváncsian várom a folytatást, mivel kezd egyre érdekessebb lenni.
Hmm... Úgy látszik, kezdek szenilis lenni. Még nem hagytam commentet, pedig már rég elolvastam. Na majd most. :)
Remélem hamar összegyűlik az ösztönzéshez elegendő comment, mert már nagyon várom a folytatást.
Pusz.
Én még nem tudom, fogom-e szeretni, bevallom nem szeretem a vámpíros dolgokat. Igazából először nem is akartam továbbolvasni, de hát mégiscsak egy Tira nogról van szó... Egyelőre tehát inkább a viszolygással elegy kíváncsiság hajt, és kérlek, hogy ha vérszívós szexjelenet lesz, akkor szólj, mert azt inkább kihagyom... A fordítás persze remek :-))
SPOILER!!!

Szerintem, érdemes lesz egyet elolvasnod, mert egyáltalán nem gusztustalanok, vagy visszataszítóak azok a jelenetek. Összesen három olyan jelenet van a regényben, ami a kényes gyomrúaknak veszélyes lehet, de abból kettőnek semmi köze a szexhez, egynek igen, az viszont inkább durva, mintsem ízléstelen.
Ez a kedvenc történetem!Annyira örülök, hogy elkezdted fordítani. Magyarul azért élvezhetőbb, nem elég jó az angolom:(