?

Log in

No account? Create an account
Mistletoe

Fagyöngy 2.: Játszd meggyőzően!, 2. rész

 

Forever then some: Fagyöngy

Fordította: tothem

Átnézte: yatze

Korhatár: 18+

Főszereplők: HP/PP

Figyelmeztetés: Felnőtt tartalom! A mű slash, tehát két azonos nemű szereplő kapcsolatáról szól. Amennyiben ez a téma számodra sértő, vagy visszataszító, kérlek ne olvass tovább.
A nevetséges jelenetek miatt, olvasás közben az étel-, és italfogyasztás veszélyes lehet.

Megjegyzés: AU, humor, befejezett.

Tartalom: Perselus konok nénikéje a városba érkezik, azzal a határozott szándékkal, hogy találkozzon unokaöccse jövendőbelijével. Mi lehet a gond? Pitonnak nincs jegyese, és az egyetlen személy, aki elérhető, hogy eljátssza a szerepet, nem más, mint Harry Potter.

Nyilatkozat: A Harry Potter univerzummal kapcsolatos minden jog J.K. Rowling, és a vele szerződésben álló különböző kiadók és filmstúdiók tulajdona. Nekünk semmiféle anyagi hasznunk nem származik belőle.

Az eredeti történet a http://www.fanfiction.net/u/387462/Forever_then_some oldalon található.

1. fejezet
2. fejezet, 1. rész

2. Játszd meggyőzően!, 2. rész

Ha így folytatja – Perselus nem volt benne biztos –,
hogy Harry egyáltalán megéri-e a karácsonyt.

Később, mikor Perselus felvánszorgott a lépcsőn, Harryt egy élénkpiros karácsonyi cifraságokkal telehintett, zöld girland-fészekben találta; épp a leveleit olvasta.

Látom, találtál néhány díszt.

Ühüm… – Harry arra biccentett a fejével, ahol a hóbagoly ült a sarokban. – Hedvig felhozott nekem néhány gallyat, meg kerek kavicsokat az út széléről, én meg átváltoztattam mindent. Most már csak egy fára van szükségünk.

Harry! Perselus! – Clara hangja visszhangzott fel a padlásra. – Mindent hozzatok le. Ipi-ipi!

Perselus sóhajtott. – Egy pillanat!

Észrevéve a távolba révedő kifejezést Harry szemében, ahogy a fiú szórakozottan ütögette a levelet a tenyeréhez, és a nevet, amely csinosan kanyarodott a papír hátulján, Perselus nyersen rászólt: – Remélem, nem hagyod, hogy elvonja a figyelmedet. Fontos, hogy észben tartsd a szerepedet.

Harry a homlokát ráncolta, és a padlásföljáró felé tekintett, közben azon csodálkozott, hogyan tudná Clara elvonni a figyelmét a szerepéről. Clara miatt volt a színjáték. – Nem, nem fog elterelődni a figyelmem…

Meg kell jegyezni, hogy a következő beszélgetésben
nincs olyan pont, ahol Harry és Perselus ugyanarról a személyről beszélne.

Még megközelítőleg sem.

Perselus halkan morogta: – Persze, hogy nem, ezért nézel ki úgy, mintha lélekben máshol járnál.

Nos, én egészen megkedveltem őt – válaszolta Harry, lágy mosollyal. Ez igaz volt. Minél több időt töltött Clarával, annál inkább kezdte csodálni élénk felfogóképességét, és éles eszét. Magában mulatott a mellékneveken, amelyeket választott. Az élénk, és az éles tényleg találó. Nem volt semmi szelíd, vagy lágy abban az asszonyban.

Perselus látta a szeretetteljes mosolyt Harry ajkain, és úgy érezte, mintha hideg karmok kaparták volna végig a gyomrát.

Tulajdonképpen – viccelt Harry, hogy könnyedebbé tegye a helyzetet –, arra gondoltam, hogy ő egészen élvezetes lenne, mint családtag…, még ha csak házasság révén is.

Perselus jól elrejtette a fintorát. Tehát, a dolog egész komoly lett, ha Harry azon gondolkodott, hogy elveszi a lányt. A hideg karmok a zsigereiben fájdalmasan megfeszültek.

Perselusnak teljesen ismeretlen volt ez az érzés.

Minden bizonnyal, ezt nevezik féltékenységnek.

De féltékenynek lenni a kis Weasley-csitrire, aki huszonkét évvel fiatalabb nála?

Hát, az aligha lehetséges.

Csak… ne csinálj semmi hülyeséget.

Harry szeme összeszűkült. – Úgymint?

Úgymint, valami túl komoly történjen túl gyorsan. Elvégre, nincs olyan sok tapasztalatod az ilyesfajta dolgokkal. Az életed ezidáig elég rendesen le volt kötve más dolgokkal.

Úgy gondolod, hogy túl gyorsan haladok? Túl határozottan közeledem? – Harry egy kissé összezavarodott. Eddig még sosem volt dolga olyan asszonnyal, mint Clara. Az ehhez legközelebbi tapasztalata a minden-lében-kanál Dumbledore-ral való kapcsolatából származott. És Harry furcsán közel érezte magát Perselus nénikéjéhez, még akkor is, ha gyakorlatilag idegenek voltak. Merlin, remélte, hogy nem volt túlságosan tolakodó, és nem hozta Clarát kellemetlen helyzetbe.

Hát, nekem elképzelésem sincs, mi történik a vele való kapcsolatodban – fortyant fel Perselus.

Abból, amit láttál? – nógatta Harry.

Perselus arra gondolt, amennyit ő látott, abból a kifejezetten a nyilvánosság előtt zajló kapcsolatból. Igazából nem lehetett azt állítani, hogy Harry elkapkodná a kapcsolatukat. Tulajdonképpen, Perselus személy szerint sosem látta őket, hogy többet tennének, mint fogják egymás kezét, lazán egymásba karolnak, vagy bemutatják az elvárt egy-két táncot, amikor Harry kísérte Ms. Weasleyt az összejövetelekre. Még a varázsló bulvárlapokban sem látott róluk kompromittáló helyzetben készült képeket (nem mintha kereste volna), habár a kapcsolatukról szóló történetek, az eljegyzéseikről és a szakításaikról szóló pletykák rendszeresen megjelentek – néha ugyanabban a számban. Végül elismerte: – Én nem vettem észre semmi alkalmatlant.

Akkor jó. Azt akarom, hogy kedveljen. Jó érzés valaki olyannal lenni, aki nem mint a „Kis Túlélőt” lát engem.

Én sem úgy látom Harryt, mint a „Kis Túlélőt”. – Biztos vagyok benne, hogy ő túllát a legendán.

Mint egy mugli, Clara sosem hallhatott a hőstetteiről. – Persze, hogy ő nem úgy gondol rám, mint a „Kis Túlélő”-re.

Nagyon remélem.

Én is!

Perselus csodálkozott Harry furcsa hangszínén. Talán zaklatott volt, mert most Ms. Weasleyvel kéne lennie, ehelyett az ő nénikéje elől rejtőzik a padláson, hogy elolvassa a csitri levelét. Bólintott a levélre Harry kezében, és mogorván felajánlotta: – Én leviszem a díszeket Clara néninek. Neked itt fent kéne maradnod, és írni neki néhány sort.

Úgy gondolod, hogy kéne írnom neki egy levelet? – kérdezte Harry, egy kissé megrökönyödve, minthogy Clara nem egészen tíz méternyire volt, a lépcsőt is beleértve.

Az illem azt követelné, hogy hozd a tudomására az érzéseidet, úgyhogy: igen.

Tényleg? Úgy értem, azt hiszem, igazad van. Uh… Milyen dolgokat kellene egy ilyen levélbe írnom?

Perselus az égre emelte a tekintetét. – Felnőtt ember vagy, Potter. Biztosan nincs rá szükséged, hogy valaki fogja a kezedet egy ilyen helyzetben.

Harry hideg, metsző tekintettel meredt rá. – Ezelőtt még sosem írtam ilyen levelet. És egészen biztos vagyok benne, hogy ezt nem tanították a Roxfortban.

Perselus nagyot sóhajtott. – A szokásos dolgok. Valami unalmas az életedből, udvarias megjegyzések. Igyekezz, hogy rövid és tömör legyen, de ne túl kimért. Írj neki az érzéseidről.

Ez még mindig furcsának tűnik, hogy küldjek neki egy levelet…

Miért?

Csak, mert hamarosan beszélni fogok vele személyesen.

Tégy amit akarsz. De én biztos vagyok benne, hogy méltányolná, ha hallana felőled.

Hát, ha te így gondolod…

Perselus bólintott, a díszek egy részét belesöpörte egy dobozba, és elindult a lépcső felé. – Akkor én hagylak is.

xXx XxX xXx

Harry a teáját kortyolta, és Perselust figyelte, ahogy megkísérli elhelyezni a dekorációt, pont úgy, ahogy Clara akarta. Ez vég nélküli erőfeszítést kívánt, mivel egy dísz elmozdítása arra a meggyőződésre vezette Clarát, hogy a körülötte lévő összes többit is arrébb kell helyezni egy kicsit. Ezzel foglalkoztak egész délután, és Harry meg tudta mondani, hogy Perselus türelme már egy jó ideje elkopott.

Harry meg volt győződve róla, hogyha bárki más kínozta volna így meg Perselust, mint a nagynénje, mostanra már eszméletlenre lenne átkozva. Úgy érezte, hogy az asszony megúszhatja baj nélkül, habár csak addig, amíg nem említi a…

Tehát, akkor most azt a girlandot…

Harry összerezzent, mert látta, hogy az inak Perselus nyakában megfeszültek az önuralomtól, ahogy az idősebb varázsló a nagynénjéhez fordult és azt sziszegte: – Már több, mint ötször odébb raktam azt a girlandot, és az egészet anélkül, hogy v… – varázslatot használhattam volna.

Mi nélkül, Perselus?

Anélkül, hogy valaki segítene – egészítette ki Perselus, és metsző tekintettel Harryre nézett.

Harry mosolygott. – Én a nagynénédnek segítek irányítani.

Majd én megmondom, mit csinálsz. A seggeden ülsz, és teát iszol.

Perselus! Vigyázz a szádra!

Én, az utóbbi tíz percben, rosszabbat is hallottam kijönni a te szádból, drága Nénikém.

Nos, mire vársz? – követelte Clara, botjával a padlót csapkodva.

A szentséges… – dünnyögte Perselus a bajsza alatt.

He? Mondd csak hangosabban!

Harry tökéletesen hallotta Perselust, és megpróbálta visszatartani a nevetést, kezével eltakarta a száját, és köhögésnek álcázta.

Na már most, Perselus – parancsolta Clara, a botját Perselus térde felé lendítve. – Az a girland nem fogja varázslatosan felaggatni magát.

Harry elfojtott nevetése riadt fuldoklásba fordult, és a fiatalember kétrét görnyedt ültében.

Perselus közömbösen, aztán némi halovány aggodalommal figyelte, ahogy a köhögés folytatódott, és Harry arca elkezdett vörösödni az oxigénhiánytól.

Valami megakadt a torkán? – kiabálta túl a köhögést Clara.

Bízom benne, hogy nem, mert nem volt semmi a szájában, amikor elkezdte.

Vágd hátba! – javasolta Clara segítőkészen. – Erősen!

Harry köhögése fékezhetetlenné vált, gyorsan felállt, és kimenekült a konyhába.

Nos? Mire vársz? Menj, és nézd meg, hogy jól van-e! – parancsolta Clara. – És ne felejtsd el hátba vágni!

Így tehát Perselus követte Harryt a konyhába. Elvégre, lehet, hogy meglehetősen megnyugtató lesz Pottert hátba vágni.

Amint az ajtó becsukódott, Perselus bezárta, helyezett egy csend-bűbájt a helyiségre, és sótlan tekintettel Harryhez fordult. – Szedd össze magad, Potter.

Harry most kezdett el igazán, az oldalát fogva nevetni. Perselus csak horkantott, figyelmesen nézte, és várt, amíg Harry lecsillapodik.

Néhány perccel később a nevetés szórványos kuncogássá mérséklődött, majd teljesen abbamaradt, és Harry szomorúan nézett Perselusra. – Tudod mi a te bajod?

Persze, hogy tudom. Itt áll előttem.

A te bajod – folytatta Harry, figyelmen kívül hagyva az alig leplezett inzultust –, hogy nem nevetsz.

Ha! Te aligha vagy szaktekintély abban, hogy mit csinálok, és mit nem. Esetleg, pusztán nem találok okot rá, hogy nevessek a társaságodban.

Nem – mondta Harry magabiztosan. – Tudom, hogy nem vagy hozzászokva a nevetéshez.

És melyik része ennek a nonszensznek vezetett erre a következtetésre?

Amikor nevetsz, mindig megjelenik az a kissé döbbent kifejezés az arcodon, mintha nem számítanál rá, hogy te is lehetsz annyira boldog.

Én… – nem is lehetek. Anélkül, hogy befejezte volna a mondatot, Perselus félresöpörte őt, és kiment a konyhából.

Az este további részében nem igazán tudott megszabadulni Harry szappanjának illatától, vagy talán az érzéstől, ahogy a karjuk egymáshoz súrlódott.

Vagy talán ezek egyike sem volt okolható a furcsa érzésért,
talán csak
Ő.

Később aznap este, Clara ragaszkodott hozzá, hogy üljenek a kandalló köré, a kis kivilágított fával a háttérben, és kártyázzanak. Amiről Harry azt képzelte, hogy egy ártalmatlan, családi szórakozás lesz, arról kiderült, hogy a versenyszellem féktelen és gátlástalan megnyilvánulása.

Az első pár leosztásban Harry vesztésre állt. Egyik Piton sem hezitált, hogy számon kérje rajta olyan furcsa szabályok megszegését, amelyekről még sosem hallott, így a halom aprója gyorsan fogyott. Ehhez még hozzájött, hogy egyik Piton sem volt különösebben kegyes győztes. Volt ott gúnyolódás, önelégült pillantások, csalás, és – teljesen jogosan –, bizalmatlanság a többi játékossal szemben.

Mindezek ellenére Harrynek nem tartott sokáig, hogy felfogja az íratlan szabályokat, nevezetesen, hogy nem voltak szabályok egészen addig, amíg számon nem kértek rajtad egyet.

Te csalsz! – jelentette be Perselus röviddel azután, hogy Harry leterítette a lapjait sorozatban a tizedik győztes körében. – Nem tudom elhinni, hogy kicsalod a nénikém pénzét…

Én nem csalok! – Valójában, Harry csalt. De ő arra használta a varázserejét, hogy Perselus veszteségét biztosítsa. Clara teljesen magától veszített, és így értelemszerűen Harry győzött. És mentségére szóljon, hogy nem ő volt az egyetlen, aki csalt. Elkapott egy-egy villanást, ahogy Clara a tenyere alá rejtett egy, vagy két lapot, és az asztal alól osztott, és érezte a finom rántást, ahogy Perselus varázsereje a kártyák köré fonódik, még mielőtt gondolt volna rá, hogy ő is használja a sajátját. – Hogy mered azt feltételezni, hogy megpróbálnám becsapni azt az édes, idős hölgyet?

Édes? – gúnyolódott Perselus.

IDŐS!? – vijjogta Clara.

Nos, nem a szokásos értelemben… – kezdte Harry magyarázni, Perselus döbbent hangsúlya hallatán. Aztán Clarához fordult. – És tudom, hogy ön nem idős, és egyszerűen úgy értettem…, öh, hogy nagyra becsült, azért mert ön annyira…

Idős? – egészítette ki Perselus.

Harry. Állj. – Clara a botját a Harry sípcsontjához ütögette. – Azt hiszem, alig állsz a lábadon.

Hmmm, talán itt az idő számomra, hogy aludni menjek…

Okos fiú – bólintott Clara beleegyezésül.

Harry mosolygott, és felállt a kanapéról. – Reggel találkozunk. Jó éjt, Clara. – Aztán Perselushoz fordult, és egy pillanatig ostobán rámeredt. – És veled találkozom, öhm, amikor te is jössz aludni.

Perselus biccentett, pillantásra is alig méltatta. – Hamarosan fent leszek.

Rövid ideig csend volt, amíg mindkét Piton hallgatta Harry halk lépéseinek zaját a lépcsőn, majd a halk kattanást, ahogy a hálószobaajtó becsukódott. A csend rövid életű volt, minthogy Clara, borostyánszínű szemében egy kritikus pillantással, Perselushoz fordult. – Nem vagy túlzottan gyengéd a fiatalemberrel, igaz?

Perselus fagyosan Clarára meredt.

Itt vagyok két egész napja, és nem láttam tőled még annyit sem, hogy megpróbálnád megfogni a kezét. Milyen kapcsolat lesz ez, ha így ápolod?

Egyikünk sem akarja nyíltan kimutatni az érzéseit. Ez a mi saját választásunk, és nem a kapcsolatunk értékmérője.

Nem halnál bele, ha egy kicsit jobban kimutatnád az érzéseidet. Biztos vagyok benne, hogy Harry méltányolná. Te egy olyan ember vagy, akit nehéz kizárólag a szavai alapján kiismerni.

Harry pontosan tudja, hogy érzek iránta – válaszolta őszintén Perselus. Elvégre Harry mindent tudott a köztük lévő kibékíthetetlen ellentétről. – Semmi okom rá, hogy mások előtt kimutassam neki.

Én nem azt mondom, hogy illetlen helyzetben akarlak látni benneteket a konyhaasztalon, Perselus. Csak egyszer-egyszer paskold meg a fenekét.

Perselus köpni-nyelni nem tudott a szavaktól, amelyek hajlott korú nénikéje szájából jöttek elő, és a fogai olyan erősen csikorogtak, hogy aggódott a fogzománc miatt.

Vagy, ha azt nem vagy képes megtenni, legalább megfoghatnád a kezét…

Elég – vetett véget Perselus a beszélgetésnek. – Nem vagyok hajlandó még egy szót meghallgatni ebben a témában.

Ó, na jól van, nem beszélek többet erről. – Clara kimérten összefonta a kezeit az ölében.

Perselus bizalmatlanul méregette. – Soha?

Egy ideig.

Mennyi ideig? – kérdezte Perselus gyanakvóan, összeszorított fogai között szűrve a szavakat.

Nem tudom – felelte Clara ugyanolyan hangnemben.

Én azt ajánlanám, nagyon erősen, hogy tartsd távol az orrodat a Harryvel való magántermészetű kapcsolatomtól, és annak mibenlététől. – Annak ellenére, hogy Perselus hangszínében tisztán érezhető volt a fenyegetés, a szemében nem látszott.

Ez egy fenyegetés? – érdeklődött Clara dölyfösen, és egyik ősz szemöldökét magasra felhúzta.

Perselus ajka egy önelégült vonalba csavarodott. – Én nem merném fenyegetni az én drága, szelíd nénikémet.

Dehogynem mernéd – legyintett Clara pajkosan. – Nem az én unokaöcsém lennél, ha nem tennéd.

Az elkövetkezendő napokban nyilvánvalóvá válik,
milyen merész is tud lenni egy Piton.

Aznap este, mikor Clara lefekvéshez készülődött, talál egy összehajtott papírdarabot, amely az ágya közepén feküdt. Kíváncsian, előkerítette az olvasószemüvegét, és széthajtotta a levélkét.

Drága Clara!

Én nagyon élvezem azt az időt, amelyet az ön társaságában tölthetek, és, hogy megismerhetem önt. Remélem, hogy ön is jól érzi magát.

Úgy vélem, hogy ön egy élénk, talpraesett, intelligens személy. És nagy örömmel várom az önnel töltendő következő néhány napot, és az ünnepet.

Tisztelettel:

Harry

Milyen különös egy fiú – gondolta Clara magában, ahogy elrakta a levelet –, aki levelet ír a vendégüknek a folyosó túlfelére?

Aztán mosolygott – a különös az jó. Csak a különlegesség tudja cselekvésre ösztönözni Perselust. Még sosem találkozott két emberrel, aki jobban illettek volna egymáshoz. Kár, hogy egyikük sem vette észre.

Még.

Harry Perselus ágya szélén ült, mikor az idősebb férfi belépett a hálószobába, és becsukta az ajtót maga mögött. Harry ugyanazt az inget viselte, amelyet az előző este alváshoz kölcsön vett, és a ruhái pedánsan össze voltak hajtogatva. – Nem voltam biztos benne, hogy itt maradjak-e, vagy felmenjek a padlásra… – kezdte Harry, egy kis vállrándítással.

Perselus bólintott, megragadta a hálóingét, és bevitte magával a fürdőszobába. – Az lenne a legjobb, ha továbbra is itt maradnál. Ha a ma reggel tekinthető valamiféle utalásnak, akkor nem lehet előre megmondani, hogy a nagynéném mikor csörtet be, és arra is jó esély van, hogy hallaná, ahogy jössz-mész az emeletről. – A fürdőszobaajtó becsukódott, majd egy perc múlva újra kinyílt, Perselus az ágyához sétált, és leült. – Esetleg, tudnál varázsolni egy heverőt magadnak?

Miért nem gondoltál erre tegnap este, amikor az egész éjszakát a padlón töltöttem?

Perselus magára húzta a takarót. – Tegnap nem jutott eszembe. De ha te képtelen vagy rá, hogy valami ilyen alapvetőt magadtól kitalálj, akkor megérdemeltél egy éjszakát a padlón. – Egy morranással, Perselus egy egyszerű, de kényelmes heverővé változtatta a takarókat, amelyeket az előző éjjel Harry használt. – Nem mondhatod, hogy nem vagyok udvarias házigazda.

Még akkor se, ha rákényszeríted a vendégeidet, hogy a hideg padlón aludjanak?

Még akkor se. Nox.

Kialudtak a fények, és mindketten elhelyezkedtek az ágyukban. Pár percig csend volt.

Potter?

– ’gen?

Csak, hogy tudd, holnap tapogatni fogom a hátsó feledet.

Mi van?

A nagynéném előtt.

Mi van?!

Jó éjt!


Folytatás...

Tags:

Comments

(Anonymous)

Mis Piton

Nagyon jó volt ez a rész is! Ezek a fejezetek nagyon feldobták a mai napomat. Sokat mosolyogtam a gép elött. Perselus aztán "nagyon" tapintatosan tud közölni dolgokat. Szegény Harry szerintem hülyét kap mikor majd Perselus tappenolja a fenekét. Kíváncsian várom a folytatást! Siess vele!

Re: Mis Piton

Karácsonyi meglepi, de gyakorlatilag az egész készen van. Csak minden nap az oda vonatkozó fejezetet teszem fel.
Bye, tothem
Még mindig imádom. Mindenkinek javasolom, hogy evés-ivás közben mellőzze ennek a történetnek az olvasását, mert könnyen fulladásos halál lehet a vége. Kinyomtatott formában semmilyen közlekedési eszközön sem javasolt olvasása anélkül, hogy a többi utas ne nézzen hülyének, amiért egymagában hangosan röhög a járművön. Neked pedig külön köszönöm, hogy szebbé tetted a napom.
Nagyon szívesen! Láttad, kiírtam a figyelmeztetésben. Remélem, majd a Witches Sabbath-on elolvasod a pályaművemet? Nem meglepően Snarryt írtam. ;)
Pusz: tothem

(Anonymous)

milial

Ez nagyon jó!:D Ezer hála és köszönet, hogy lefordítod, élmény olvasni.:)
Zseniális. Sajnos, csak ebédidőben tudom elolvasni, de mindig igyekszem lenyelni az utolsó falatot, mielőtt nekiesnék az olvasásnak.
Várom a tapogatást:-))
Ez nagyon jó történet. Komolyan mondom régen nevettem ennyit. Tiszta felüdülés.
Köszi!
És nagyon várom a folytatást!
Nem kell tovább várnod, mert már fent is van. :)
"Harry a teáját kortyolta, és Perselust figyelte, ahogy megkísérli elhelyezni a dekorációt, pont úgy, ahogy Clara akarta. Ez vég nélküli erőfeszítést kívánt, mivel egy dísz elmozdítása arra a meggyőződésre vezette Clarát, hogy a körülötte lévő összes többit is arrébb kell helyezni egy kicsit. Ezt foglalkoztak egész délután, és Harry meg tudta mondani, hogy Perselus türelme már egy jó ideje elkopott."
Oké, kijavítottam. Köszi, hogy szóltál!